XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-04-18 / 7. szám
•1 ■T / XIII. KERÜLETI • • 1 1 TTI -V TATT _________________________ ________________________________í ■ n iivlNUiv 2002. április L Végzős diákjaik készek a felsőfokú tanulmányokra Az igazgató úr magyarórán feleltet A képviselő-testület beszámolót fogadott el a Németh László Gimnázium tevékenységéről. Megállapította, hogy az 50 éves múlttal, komoly tradícióval rendelkező gimnázium tartalmi, pedagógiai tevékenységében hangsúlyt kap a kialakított értékek megőrzése, a mai kor követelményeihez kapcsolódó értékek megteremtése, a diákok adottságának, képességének fejlesztését szolgáló differenciált eljárások, módszerek és szervezeti formák alkalmazása. A gimnázium a gyermek személyiségének és képességeinek kibontakoztatását helyezi középpontba. A nevelést elsőrendű feladatnak tartó, minőségi képzésre törekvő intézmény. Kiváló eredményt érnek el az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken angol, latin és fizika tantárgyakból. Nyelvoktatásuk eredményes, a nyolcosztályos képzési szerkezetben az 54 érettségiző diák közül 38-an rendelkeznek egy vagy két középfokú „C” típusú, illetve felsőfokú nyelvvizsgával, ez az érettségizők 70%-a. A felsőoktatásba felvett diákok száma alapján az országos élmezőnyben van. Az eredmények a gimnáziumban dolgozó tanárok szakszerű, igényes, lelkiismeretes és odaadó munkáját fémjelzi. Értéke a tanári karnak az egységes követelmény szerinti értékelés, a gyermek fejlődését eredményező eljárásban nem különül el a nevelés és oktatás, hanem szerves egységet alkot. Az iskola épülete optimális feltételt ad a képzéshez. A tantermek, egyéb helyiségek, bútorzat állaga megfelelő. A szakaszos felújítási program keretében a tornaterem és a hozzá kapcsolódó részek komplett felújítása már megtörtént, 2002-ben a tető és a 2. emelet égy részének felújítására kerül sor. A gimnázium taneszközállománya jól szolgálja a képzési célok megvalósulását. Az informatikai és számítástechnikai feltétel- rendszer az ECDL program megvalósulását is lehetővé teszi. Az idegen nyelvi program bevezetését a szülők örömmel vették, megszervezését mintaszerűen végzik. A NAT-ra épülő helyi tanterv a gimnázium egyedi jellegét mutatja. A nyolc évfolyamos szerkezet kialakításával az önkormányzat közoktatási értéket hozott létre, az egyedi helyi tanterv kerettanterv szerinti felülvizsgálata során e sajátos arculatot meg kell őrizni. Szakmailag jól felkészült, gyermekközpontú nevelőtestület van az iskolában. Az iskolavezetés hozzáértéssel szervezi és irányítja az iskola teljes életét, gazdálkodását. A képviselők összességében úgy értékelték, hogy a Németh László Gimnáziumban megalapozott, kiegyensúlyozott szakmai, pedagógiai és gazdálkodási munka valósul meg az ott dolgozó pedagógusok és más alkalmazottak lelkiismeretes, diákokra irányuló következetes munkájával. A testület egyben elismerését fejezte ki a gimnázium igazgatójának, a nevelő- testületnek a gimnáziumban folyó magas színvonalú pedagógiai munka megvalósításáért. Megkérdeztük Lami Pál igazgatót, hogy a képviselő- testület elé terjesztett beszámolójának mely pontjait tartja legérdekesebbnek a Hírnök olvasói elé is tárni. Válasza itt következik. A Németh László Gimnázium már a serdülőkor előtt elmélyültebb szellemi munkára érett tanulóknak kínál közös alapokon nyugvó és egymással egyeztetett tantárgyi programokat, humán arculatú oktatási-nevelési koncepciót. A humán arculat nem a humán tárgyak dominanciáját, hanem valamennyi műveltségi terüle- terva legmélyebb humán értékek: a szép, a jó és az igaz primátusát jelenti. Az igen jól képzett és több kitüntetett tanárt számláló nevelőtestület pedagógiai gondolkodásának mélyén többek közt az a meggyőződés él, hogy érdekközpontú világunkban a felnövekvő nemzedékeknek különösen nagy szükségük van a harmónia és a tisztaság felemelő és megvilágító erejére; arra az erőre, amely segít eligazodni az emberi útkeresés három fő irányában: az etikai, a világnézeti és az esztétikai értékek rendszerében. így jelenik meg a képzés céljaként a sokoldalúan művelt, nyitott ember eszménye, azé, aki ismeri önmagát, ismeri nemzetét, ismeri egész nemét; aki tud önállóan gondolkodni, aki képes gondolatait árnyaltan és választékosán kifejezni. A pedagógiai koncepció egységben tartja a hagyomány és az újítás, a magyarság és az európaiság, az értelem és az erkölcs horizontját. Latint és legalább két modern nyelvet mindenkinek tanulnia kell. Az egyedi pedagógiai program integrál műveltségi területeket, lehetőséget ad a diákok tantárgyi és szintbeli választására, tanév végi vizsgákat ír elő, s tanórán kívüli képzési tevékenységeket ajánl. Szakkörök, kórusok, színjátszókor, keramikus és kézműves műhelyek működnek; bemutatók, koncertek, előadások, kiállítások, iskolanapok és sportversenyek színezik a diákéletet. A gimnázium köztudottan magas követelményeket állít diákjai elé, de ezek ismeretében is többszörös túljelentkezést regisztrálhat, a tanulókat írásbeli és szóbeli felvételi vizsga alapján válogatja ki. A Németh László Gimnázium országos ismertségű és elismertségé' egyedi nevelési program és helyi tantervek szerint dolgozik. Koncepciónk és helyi tanterveink áthelyezik a hangsúlyt a tantárgyakról, az ismeretekről a tanulóra, a fejlesztési feladatokra. Tanterveink személyiség- központúak. Nagy gondot fordítunk a tanulók egyéni adottságainak, képzési igényeinek felismerésére, a képességfejlesztésre, a tehetséggondozásra. Figyelünk az esetleg lemaradókra, a beilleszkedési zavarokkal küszködőkre. Több színtéren foglalkozunk az egészséges életmód vonzóvá tételével, az ifjúságot csábító romboló hatások ellensúlyozásával. Évente egészségvédelmi konferenciát szervezünk a szülők, kortárs segítő tréningeket a diákok részére. Az a célunk, hogy végzős tanítványaink készek és alkalmasak legyenek felsőfokú tanulmányokra, rendelkezzenek a klasszikus, a hagyományos és a modem kultúra ismereteivel, építsék be azokat személyiségük alapjaiba, a mindennapi igényes kommunikáció szintjén tudjanak két idegen nyelvet, legyenek fogékonyak a műalkotások iránt, legyen igényük az állandó önképzésre, hassa át erkölcsi tudatukat a hagyományos európai értékrend. A gimnáziumban folyó legfontosabb tevékenység a tanuló személyiségének, képességeinek sokoldalú kibontakoztatása saját életének teljesebbé tétele érdekében és a haza hasznára. Ezt nevezzük nevelésnek, amelynek színterei a tanítási órák, a szakkörök, a közös étkezések, játékok, sport, kirándulások, nyári osztály- és szaktáborok, más közös tevékenységek. A nevelés komplex tevékenység, nem lehet fölparcellázni; nincsenek külön értelmi, érzelmi, erkölcsi stb. parcellák. A nevelés nem elsősorban normák és szabályok közvetítése, hanem személyes példamutatás és jól irányított egyéni és kollektív cselekvések szervezése. f (3 XilLj gaäsD hM ^ JíSJsy^JJi 3 jJyi/yj' iiisüJ $3 iMj3 íuQaSffl •JaJjjUíi foMafffflSQÖ (3a íMM» jDUjil d-j yjü'jJiüJ Értesítjük a tisztelt lakosokat, hogy megnyílik az új Esküvő közi egészségügyi objektum. 2002. április 29-én, hétfőn, reggel 8 órától a Nővér utcai és Tahi utcai háziorvosi rendelők orvosai már az Esküvő köz 1-3. szám alatti új orvosi rendelőkben rendelnek. A háziorvosok személye változatlan, az új rendelőkben is a megszokott rendelési időben és telefon- | számokon érhetők el. 4 2002. április 29-én, este 20 órától a kerületi éjszakai és munkaszüneti felnőtt orvosi ügyelet az Esküvő köz 1-3. szám alatti új ügyeleti helyiségekben kezdi meg működését, miután a Karikás Frigyes utcából új helyére költözik. Az ügyelet a megszokott telefonszámokon a Mentők Központi Ügyeletének 104-es számán is elérhető. Az éjszakai és munkaszüneti gyermekorvosi ügyelet, í továbbá a kerülétf felnőtt orvosi déli ügyeletek az eddigiekben (megszokott, változatlan helyen működnek. Az Egészségügyi Szolgálat igazgatója^ KLEOPATRA-HÁZ Régóta álmodozik egy olyan otthonról, amely minden igényét kielégíti? Amelyet az Ön kívánságai szerint alakítottunk ki? Amely belvárosi, mégis nyugodt környezetben van? Ahol kiszolgálják Önt? Ez az álom megvalósítható, ha idejében felébred! Az újlipótvárosi Kleopátra-Házban a lakások több mint a fele már elkelt! Ha nem akarja, hogy az álom csupán álom maradjon, látogassa meg értékesítési irodánkat minél előbb! Értékesítés: 1133 Budapest Gogol u. 13 www. klet ipatrahaz.hu ■»Sí ' ** . '• IS 1 Képviselő-testületi elismerés a Németh László Gimnáziumnak