XIII. Kerületi Hírnök, 2002 (8. évfolyam, 1-20. szám)
2002-01-31 / 2. szám
A SZOLGÁLTATÓ BIZTONSÁGRA TÖREKSZIK MŰVÉSZ HÁZASPÁR A SZENT LÁSZLÓ UTCÁBAN Ki viselje a vÍTfogyasztás fizetésének terhét? A romák életének megörökítői Általános jelenség a társas- házaknál, hogy komoly gondot okoz a viszonylag magas víz- és csatornadíj kifizetése. A szolgáltatás anyagi fedezete kezdetben a közös költségbe bedolgozott vízdíjátalány volt. Ezt az átalányt az alapító okiratoktól függően vagy tulajdoni hányad alapján, vagy a tulajdonban lakó személyek száma alapján állapították meg. Mindkét módszernek megvoltak a maguk hiányosságai, problémái. A problémát minden társasház közel azonos módon igyekezett megoldani. Első lépésben szabályozták az úgynevezett közösségi víz- fogyasztást. Lecsökkentették a nyári meleg és fülledtség csökkentése céljából a társasház udvarainak napi többszöri locsolását, megtiltották és lehetetlenné tették a ház előtt a gépkocsik rendszeres mosását, a porolón a tulajdonosok és bérlők szőnyegeinek házi tisztítását, a mosókonyhában egyes tulajdonosok külön víz- használatát, rendszeres fürdőzését, tehát az egyenlőtlen és aránytalan vízfogyasztást. Bevezették a közös helyiségekben lévő vízszerelvények rendszeres ellenőrzését, javítását. A lakásokban található vízszerelvények állapotának befolyásolását, a felesleges vízelfolyások csökkentését, a vízpazarlást az egyes tulajdonosok nemtörődömsége, lustasága, látszólagos érdektelensége és a vízdíjfizetés rendszere miatt nem sikerült elérni. A tulajdonosok jobb érzésű és tenni akaró része örömmel üdvözölte a Fővárosi Vízművek Rt. által biztosított új lehetőséget: a mellékvízmérők felszerelhetőségét. Az új lehetőségben mindenki a gondok megoldását, a vízfogyasztás, a költségek csökkentésének módját látta. A mellékvízmérők minden tulajdonba történő beszerelését viszont a tulajdonosok a közös költség terhére rendszerint nem vállalták. Ennek következtében aki megértette a beszerelés értelmét és szükségességét, az saját költségén beszereltette, áld nem, az a továbbiakban is víz- és csatornadíj-átalányt fizetett a lakásban lakó személyek számának arányában. A lakásokban lakó személyek számának nyilvántartása, a változások naprakészen tartása nehézkes és pontatlan volt. Mivel a lakónyilvántartás a házmesterekkel együtt a társasházzá alakítással egyidejűleg megszűnt, a lakásokban lakók létszámának megállapításánál csak a tulajdonosok és bérlők bejelentéseire lehetett szorítkozni, akik ebben ellenérdekeltek voltak. Gyakori jelenség a társasházakban, hogy házastársi kötelék nélkül, bejelentkezés nélkül több hónapon keresztül barátok, barátnők, élettársak, próbaházasok, albérlők élnek, akik természetesen növelik a társasház víz- fogyasztását. A tulajdonosok ezen személyek után természetesen nem fizetnek vízdíjátalányt. Nem fizetnek vízdíjátalányt a lakatlan, üres lakások tulajdonosai sem. Nagymértékben javította a helyzetet, hogy sikerült az ön- kormányzati lakások vagyonkezelőjével megegyezésre jutni, hogy vállalja a kezelésében lévő lakásokba a mellék- vízmérők beszerelését és kötelezze a bérlőket a mellék- vízmérők alapján történő vízdíjfizetésre. Sajnos a Fővárosi Vízművek Rt.-vei a gondok már ekkor jelentkeztek. A mellékvízmérők szerinti vízdíjfizetésre történő átállás adminisztrációja mintegy félévig tartott, addig számlált az óra is, és fizették a lakók a vízdíjátalányt. A rendszerbeállítás után az egyenlegek rendezése külön problémát okozott. Probléma volt az is, hogy egy-egy család által kizárólagosan használt közös WC-be beszerelt vízmérő órákat a Fővárosi Vízművek Rt., mivel nem önálló helyrajzi számú tulajdonban volt, nem vette nyilvántartásba, nem kötött rá szerződést. A probléma megoldására bevezették mellék- vízmérők negyedévenkénti leolvasását és a vízfogyasztás ellenértékének számlázását. Ezt a felhasználók vagy kifizették, vagy nem, behajtására lehetőség nem volt. Tetőzte a gondokat az is, hogy -10 C fok hőmérséklet alatt a fűtetlen közös WC-kben a mellékvízmérő órákhoz csatlakozó vezetékek elfagytak, a fagy a mérőórákat tönkretette. A kiút a közös WC-t használók átalánydíj-fizetésének ismételt bevezetése lenne. Ezt az összeget a bérlőknél ismét a lakbér részévé kellene tenni. A vízdíjátalány fizetésének fennmaradását segítette elő egyes tulajdonosoknál az is, hogy ha a lakásban egy fő lakik, akkor a mellékvízmérős vízfogyasztás alapján számlázott összeg rendszerint megegyezik az átalánnyal, így nem érdemes a tulajdonosnak a mellékmérő beszerelésére költenie, a közösség érdeke viszont ebben az esetben is megkövetelné a beszerelést. Ä mellékvízmérő órák felszerelése sajnos nem hozta meg a várt megoldást, az érdekelté tételt a takarékos víz- fogyasztásban. A mellékvíz- mérővel felszerelt lakások esetében a legfőbb problémát az okozza, hogy amennyiben a mellékvízmérőket üzemeltető tulajdonosok nem akarnak vízdíjat fizetni, a Fővárosi Vízművek Rt.-vei kötött szerződés alapján tartozásukat a társasház köteles kifizetni. Ily módon kibújhatnak a tulajdonosok a díjfizetési kötelezettségük alól. Ez megkérdőjelezi ezen módszer létjogosultságát. A mellékvízmérős szerződés ugyanis az alábbi kikötéseket tartalmazza: „11. Ha a vízdíjfizető az értesítés szerinti időpontban a mellékvízmérők leolvashatóságát nem biztosítja, vagy a mellékvízmérők fogyasztást nem jeleznek (megállt), továbbá a vízdíjfizető vagy megbízottja a leolvasási bizonylatot nem írja alá és a mellékvízmérő állásáról egyéb módon sem értesíti a Vízműveket, a Vízművek a mellékvízmérő után 0 köbméter fogyasztású számlát készít és annak okáról a fogyasztót (társasházat) értesíti. A fenti okok miatt két egymást követő alkalommal készült 0 köbméter fogyasztású számla után, a harmadik sikertelen számlázási ciklusban a Vízművek a számlázást beszünteti, a szerződést szünetelteti.” Ennek alapján a vízdíjfizető (tulajdonos) vízfogyasztása nem kerül levonásra a közös vízmérő alapján kiállított számla összegéből, vízfogyasztását a társasház fizeti ki. 6 hónap múlva a szerződés megszűnésével a vízdíjfizetési gond teljes egészében a társasházat terheli. „12. Ha a mellékvízmérős számla készítését a Vízművek beszünteti, de a szerződés nem kerül felmondásra, új számla készítése az induló állásra és első leolvasásra vonatkozó szabályok betartása mellett lehetséges." Tehát a közben elfogyasztott vízmennyiség árát a társasháznak kell kifizetnie. „19. A mellékvízmérős számlának a vízdíjfizető által történő ki nem egyenlítése esetén a Vízművek jogosult a mellékvízmérők alapján történő Nem vagyok ismeretlen ebben a Szent László utcai házban, mégis mindig megijedek a bejárat mellett álló félbevágott férfi próbababától, újra meg újra elfelejtem, miért is van ott. Ma már tudom, kellékei lehetnek a fotózásnak. Mellette is csupa érdekes tárgy, valóságos kincsesbánya. De máris sürget egy kutya. Úgy néz ki nyakában piros masnival, mintha ajándékba kapták volna. számlázást beszüntetni mindaddig, míg a mellékvízmérős számlát ki nem egyenlítik és a további vízmérős számlázást a fogyasztó és a vízdíjfizető közösen nem kéri.” Vagyis addig ismét a társasház fizeti a vízdíjfizető által fogyasztott víz díját. Természetesen ugyanezek érvényesek a csatornadíj fizetésére is. Sajnos az ily módon a társasházra nézve hátrányos szerződés aláírása elengedhetetlen feltétele volt a mellék- vízmérők felszerelésének, de a célt, hogy a tényleges vízfelhasználót a vízfogyasztás csökkentésére ösztönözze, az általa elfogyasztott vízmeny- nyiség kifizetésére kötelezze, nem valósította meg. Mi tehát az üdvözítő megoldás? A jelenlegi szabályozások alapján ki kell jelenteni, hogy ilyen nincs. Az egyetlen megoldás: levenni a társasházakról az egyes tulajdonosok vízfogyasztásának díjfizetési terhét. Érdekeltté kell tenni a tulajdonosokat a vízfogyasztás csökkentésében. Minden tulajdonos annyi vízdíjat fizessen, amennyi vizet elhasznál és kényszerítve legyen ellenértékének kifizetésére. E cél érdekében volt csak érdemes költeni a mellékvízmérők felszerelésére. A jelenlegi helyzetből a kiutat a vízfogyasztás minden tulajdonosnál történő számszerű mérése és díjfizetési kötelezettsége jelentené ugyanúgy, mint az elektromos áram és a gázfogyasztás esetében. Ebben az esetben a fizetési kötelezettség elmulasztása a szolgáltatás megszüntetését vonná maga után. Erre jelenleg a Fővárosi Vízművek Rt. nem hajlandó, annak ellenére, hogy a mellékmérők felszerelése nem az ő feladata lenne, a leolvasási és számlázási díjat pedig már most is a mellék- vízmérőkkel rendelkezők részére számlázza. Természetesen a szociálisan rászoruló személyek ebben az esetben is a jelenlegihez hasonló támogatásban részesülnének. Mivel a fogyasztó a Fővárosi Vízművek Rt. monopol helyzete miatt kiszolgáltatott állapotban van, más szolgáltatóhoz nem fordulhat, áldásos lenne, ha cégek önállóságának tiszteletben tartása mellett egyes esetekben - ahol azt az állampolgárok érdeke megkívánja és a vállalati érdek sem szenved hátrányt - a főváros, az állam jobban odafigyelne az ilyen önkényeskedésekre és a fogyasztók érdekében érvényesítené szabályozó szerepét, megszüntetné kiszolgáltatottságát. Jeszenői Emil volt társasházi közös képviselő Testvérek (Putnok, 1993) E n raktam rá, miután az utcán találtuk - mondja a ház asszonya, Horváth M. Judit, aki kaput nyitott. Felmegyünk az emeletre. A lépcsőházban egy varjú károg. Leülünk a konyhában, amely régen a műterem része volt, olyan világos. A ház asszonya, Judit fotográfus, akárcsak a férje, Stalter György.- Mindketten az Orvostovábbképző Intézetben dolgoztunk, én 11 évig voltam gyermek ápolónő, a férjem betegszállítóként dolgozott néhány hónapig az érettségi után. Itt ismerkedtünk meg, majd később véletlenül sokszor találkoztunk, és végül összeházasodtunk. Egyikünk sem akart házasodni - mondja nevetve. Kettejük útja a fotózáshoz különbözőképpen alakult. Juahol a tehetséget támogatták. Itt érzett rá a fotográfia szépségeire, és első fotóit az esztergomi romatelepen készítette.- Mi, a férjemmel, kezdettől fogva képek között éltünk. Amikor megszülettek a gyerekeink, bármennyire is szerettem a kórházat, eljöttem onnan. Nem igazán tudtam, mihez kezdjek, mindig sok minden érdekelt. Gyuri látta a kínlódásaimat, és azt mondta, kezdjek el fényképezni. Nehezen indult az egész, de rögtön készítettem pár jó képet, amelyekre ma is azt mondhatom, hogy az én képeim. Sajnos, a technikai rész egyáltalán nem érdekelt, de az autóvezetéssel is így vagyok. Mutassák meg, melyik pedál mire szolgál, és én elvezetek bárhova, de az nem érdekel, hogy mi miért történik a motorban. családban született, nem fényképezett soha romákat.- Én akkor, amikor ehhez a laphoz kerültem, kezdtem vállalni a származásomat. Engem otthon úgy neveltek, hogy nem vagyunk cigányok, de amint kiléptem az ajtónkon, mindig azt éreztem és azt éreztették velem, hogy az vagyok. Nekem itt és most könnyebb romának lennem, mert a helyemre kerültem. Igazából a férjem kezdte el bennem erősíteni a származásomat, ami miatt én korábban duplán szégyenkeztem. Egyrészt szégyelltem, hogy roma vagyok, másrészt szégyelltem, hogy szégyellem, hogy roma vagyok. Amikor a gyerekeink születtek, akkor döbbentem rá először igazán, hogy én miben vagyok más, mint a férjem, aki szigorú keresztény családban ne- Ml^ dit Sárváron született, és az általános iskolában kezdett különösen érdeklődni a vizuális kultúra iránt. Kiváló rajztanára volt, korán megszerette a képzőművészetet, sőt 12 évesen Újdelhiben rajzvilágversenyen is nyert díjat. Aztán a lelkesedés alábbhagyott, mert nem vették fel a képzőművészeti gimnáziumba. A képek iránti szerelem azonban nem múlt el, ez a vizuális érzékenység visszatért, amint a férje megmutatta neki a képeit. Ő korábban kezdte, már 17 évesen fotózott. Az esztergomi ferences gimnáziumban tanult, amit nem szeretett, viszont ez egy olyan iskola volt, Judit ezután különböző lapoknál kezdett fotózni, emellett művészportrékat készített.- Akkoriban más volt a sajtó, a fotózás nem úgy zajlott, hogy odarohanunk, villantunk kettőt, és szaladunk tovább. Volt idő megismerni azt, akit fényképezünk. Áz 1990-es év fordulópont volt Judit életében. Ekkor kezdett dolgozni az Amaro Drom című roma kulturális és közéleti újságnál. Férje régóta fotózott romákat, őt kérték fel először, de mivel ő nem akarta magát elkötelezni semmilyen lappal, megkérdezte Ju- ditot, aki, bár zenés cigány „Almám dönt, merre menjünk” Judit számítógépes programozó, színházba, moziba jár - szereti az atmoszféráját ezeknek a helyeknek. A munkahelyén braille jelekkel kiegészített számítógépen dolgozik, otthoni gépe beszélni is tud. Van egy speciális olvasógépe, ami a síkírás olvasását is lehetővé teszi számára. Boldog, elégedett ember, nem érzi magát hátrányos helyzetűnek. Judit egy kanyaró szövődménye után, 5 éves korában lett vak. Az állatorvosnál találkoztunk. O Almáját, a 11 éves labradorlányt, én Tigimet hoztam vizsgálatra. Közös témánk rögtön akadt, így tudtam meg: gyengén látó férjével és kislányukkal élnek egy lakótelepi lakásban. Almát egyik barátjuk ajánlotta neki. A kiskutya egyéves korában egy speciális teszten esett át, ott dőlt el, hogy vakvezető munkakutya vagy csak családi kedvenc válik-e belőle. így került Alma Csepelre, egy bentlakásos iskolába. A kiképzés egy évig tartott. A tanpálya olyan, mint egy kis város, vannak utcák, közlekedési lámpák, vasúti átjárók sínekkel, felállványozott házak, úthibák, s hogy életszerűbb legyen, a Csepel Plazába is bemehetnek gyakorlásképpen. Ezen idő alatt csak a trénerével van kapcsolata a kutyának. Általában szukákat válogatnak erre a feladatra, ők nyugodtabbak, mint a kanok. Ha „levizsgázott” a jelölt, jöhet a leendő gazda. Az iskolában 2 heti bennlakással szoktatják, szok- hatják egymást. Judit emberszámba veszi, de a vetett ágy és a gyerekszoba tabu számára. - Alma hamar megtanulja a megszokott útvonalakat - meséli Judit de a teljesen ismeretleneket a gazdának kell tudnia. Csak az akadályokat ismeri, fel tudja mérni, hol tudnak ketten elférni. Rá van bízva, hol menjünk, de az útiránytól nem térhet el. Volt olyan eset, hogy túl zsúfoltnak találta a járdát, így levezetett az úttestről az autók mellé, vagy átvitt a másik oldalra. Ha nincs lámpa, hogy átmenjünk a többiekkel, akkor a fülünkre hagyatkozunk, ő meg körül is tud nézni, nem jön-e autó. Ha rajta van a vezetőhám, megszűnnek számára a szagok, a többi kutyák jelenléte. Imád dolgozni. De ha csak a nyakörve van rajta, rögtön olyanná válik, mint a társai, játszik, szaglászik, szaladgál. Mivel csengő is van a nyakán, tudom, merre jár. Szeret kukázni - tudja, hogy nem lenne szabad olyan óvatosan tud járni olyankor, hogy ne szóljon a csengője. * Megkért, ha már írok a vakvezető kutyákról, nagy gondja, hogy - a Csepel Plazát kivéve - a nagy bevásárlóközpontokba, például a . Duna Plazába is miért nem engedik be kutyával, miért ez a megkülönböztetés, hiszen éttermekbe is járnak gond nélkül. Szénásy Scarlett
