XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-11-29 / 17. szám

M 2 2001. november A gazda szeme előre lát Réber László 1920-2001 Immár az arra haladók száz­ezreinek szeme láttára nyeri el végső impozáns formáját az épülő Lehel csarnok. Közben - hadd mondjuk így - a ku­lisszák mögött folyik a munka az áru- és vevőforgalom és az árusítás belső rendjének kiala­kításán. Ez a feladat a Lehel Csarnok Üzemeltető Kft.-re hárul már most és a jövőben is. A kft.-t a XIII. kerületi ön- kormányzat képviselő-testüle- te alapította 2001. május 1-jé- vel, hogy az épület kulturált körülményeket nyújtson a vá­sárlóknak, kedvező értékesíté­si lehetőségeket teremtsen a kereskedőknek, az önkor­mányzat számára pedig gaz­daságos vállalkozás legyen. A kft. és majdan a csarnok ügyvezető igazgatójának a képviselő-testület pályázat el­döntése útján dr. Vörös Pétert választotta, aki magasan kva­lifikált, gyakorlott szakember. 1982-ben elnyerte a közgaz­daság-tudományi doktori cí­met, legutóbbi munkahelye az Autóker Gamma Kft. volt, ahol ügyvezető igazgatóként dolgozott. Nagy értéket bíztak tehát a Lehel csarnokkal dr. Vörös Péter kezére, amelyek közt első helyen szerepel a vásárlók bizalmának megnye­rése és megőrzése. Miközben a Hírnök munka­társait végigkísérte a nagy és korszerű létesítmény szintje­in, röviden felvázolta a csar­nok jövőjét és alapfilozófiáját.- Ez az épület válasz a kö­rülöttünk megváltozott világ kihívására. Mindenki tapasz­talhatja, hogy az utóbbi 4-5 évben nálunk is megjelentek a nagy bevásárlóközpontok, és mind ugyanarra a vásárlóerő­re támaszkodnak, amelynek egy részét a korábbi közértek­től, pékektől, hentesektől, zöldségesektől és piacoktól szívták el. A bevásárlóköz­pontokban is árulnak az élel­miszerek minden fajtájából, de a kínálat csak egy-egy pult­ról történik. A Lehel csarnok nagy előnye lesz, hogy 75 hentes, több mint 120 zöldsé­ges stb. lesz szinte egymás mellett, összesen majdnem 400 élelmiszerüzlet. Ez olyan választékot nyújt árban, minő­ségben, kiszolgálásban, és olyan erős versenyt teremt, ami döntően szabhatja meg mind a vásárlók, mind a ke­reskedők magatartását és ter­mészetesen nem utolsósorban az árakat, amelyeket itt is a kereslet és kínálat diktál. Nö­vekszik az asztalról árusító őstermelők száma is. Azzal számolunk, hogy a csarnokot átlagban 40 ezer vásárló keresi fel naponta, en­nek megfelelően arra törek­szünk, hogy az eddigieknél sokkal biztonságosabban, kul­turáltabban, kényelmesebben szerezhessék be nálunk a napi élelmiszer-szükségleteiket. Utoljára a Pozsonyi úton lát­tam. Tiszteletpéldányt vittem neki. Bonyolult konspiráció előzte meg a találkozást. Ku­tyájuk őrjöngött a kaputelefon hangjától, ezért telefonon kel­lett találkát kérni pontos időre a kapujuk előtt. A kutyát is le­hozta megsétáltatni, ha már abba kellett hagyni a munká­ját, egy füst alatt legyen túl ezen is. A megszokott kemény kézfogás után már csak a há­tát láttam, egyre inkább olyan lett, mint a többi ember, míg aztán a Pozsonyi útról kika­nyarodott a Duna-part felé. Most másfelé kanyarodott. A legnagyobbakról nem azt nehéz megírni, hogy mivel többek nálunk, inkább azt, hogy miben különböznek egymástól. A magyar grafika az elmúlt fél évszázadban egymás után ontotta különbö­ző óriásait. Gondoljunk csak az „egyszótagosokra”! (Hintz, Reich, Kass, Kiss, Grosch, Würtz, Szász stb.) Gondol­junk Szalayra, Kondorra vagy akár Kajánra, akivel sokan szerették őt rokonítani! Min­den művész más mint a többi, de Réber egy kicsit még má- sabb volt. Nemzetközi kiállí­tások végeláthatatlan tablóin merengve nem egyszer úgy vettem észre a magyarokat, hogy kiszúrtam néhány Réber- illusztrációt. Sok külföldi ba­rátom volt ugyanígy vele. Pedig soha sem akart ere­deti lenni. Csupán elvei vol­tak. Vannak szófukar írók, ő vonalfukar grafikus volt. A le­hető legkevesebb vonással akarta mindig a legtöbbet el­mondani. Ezért is szeretett il­lusztrálni. Nem versengett fantáziánkkal, nem képzelte el helyettünk, hogy nézze ki az, amit olvasunk. Ugyanolyan feladványokat adott, mint ma­ga a szöveg. Észrevétlenül szerzőtársává vált az íróknak. Nemcsak Janikovszky Évá­nak, Lázár Ervinnek, hanem mindenkinek, akit szerencséje összehozott vele. Mitől lett ilyen? Jó másfél évtizede faggattam titkairól. Mesélt a gyermekkori házról, amelynek padlásán gyertya­fénynél olvasott, miközben körülötte a sötétben sorra megelevenedtek kedvenc könyveinek hősei. Legtöbbet a háborúról, ha­difogságról mesélt. Biztos vo­nalait a hadseregben tanulta mint térképrajzoló. A fogság őt a végtelen távlatokkal aján­dékozta meg. A Kaukázusban volt a hadifogolytáboruk, az Araráttól az Elbruszig lehetett ellátni belőle. Ott csinált elő­ször művész karriert. Egy ci­garettapapírra lerajzolta a lá­ger főkönyvelőjét úgy, hogy annak szemüvege a papír hi­bája volt. Azután dekoráció­kat festett ünnepekre, végül pedig régi, megfakult fényké­pek, hozzájuk toldott emlékek és Réber szárnyaló fantáziája segítségével családi tablókat festett, sosem volt és megis­mételhetetlen együttlétek do­kumentumait. Gyönyörű ha­zugságokat a rideg valóság el­takarására. Művészként jött haza és be­állt a sor végére. Volt karika- turista a Szabad Szájnál és a Lúdas Matyinél, volt rajzfil­mes és volt sokat ígérő grafi­kusművész. Amikor rászánta magát egy kiállításra, kritiku­sai meghökkentek művei tö­kéletes letisztultságán. Nem akart karriert csinálni. Annyi díjat kapott, amennyit nem mertek nem odaadni ne­ki. Nem sorolom, nem neki volt szüksége a díjakra, ha­nem azoknak az ő nevére. In­kább egy titkot osztanék meg az olvasóval. Elmondhatom, magam jöttem rá. Janikovszky Évát köszöntöt­tük 70. születésnapján. Réber László nem szokott ilyen akci­ókban részt kérni magának, mégis elküldte szerzőtársának egy illusztrációja eredetijét. Janikovszky írása egy különös férfiról szól, egy jó barátról, aki New Yorkban élt és meghívta őt, hogy hajózzák át kettesben egy vitorláson a Csendes-óce­ánt egész Japánig. „Mert Japán olyan messze van, hogy jó len­ne kettesben menni... Néha na­pokig nem találkozik egyetlen vitorlással sem az óceánon, de mégis, ha feltűnik egy hajó vagy vitorlás, hát az nagy öröm... A másik vitorlás... Örül meg integet. És ha elég közel tudunk jutni egymáshoz, akkor váltunk néhány szót... Aztán megy mindenki tovább a maga útján...” Réber László fél éve nem véletlenül küldte el éppen ezt a fent közölt rajzát. O már akkor tudott valamit, amit nem akart elmondani. Csak megüzente. Nekünk is üzent. Rigó Béla Körséta a csarnokban dr. Vörös Péterrel I-------------------------------------------------------------------------------1 Parkolási lehetőség a Lehel csarnokban I A 2002. február 28-án nyíló Lehel csarnok új szolgáltatást I | kíván nyújtani a kerületnek. Az épület legfelső szintjén a | | lakosság, illetve a vállalkozások részére parkolási lehető- | | séget tudunk biztosítani az alábbi időpontok szerint: hétköznap este 18-tól reggel 7-ig, | szombaton délután 13-tól reggel 7-ig, | | vasárnap délután 13-tól reggel 7-ig. | I Parkírozási lehetőséget csak személygépkocsiknak | | tudunk biztosítani. | I A bérlet várható havi díja: 9000 Ft + áfa. I Jelentkezni írásban lehet a Lehel Csarnok Üzemeltető I I Kft.-nél (Budapest XIII. kerület, Lehel utca 9.). A jelent- I | kezési lapon kérjük feltüntetni a nevet, pontos címet és el- | | érhetőséget. Érdeklődni a 451-0794-es telefonszámon le- | | hét. [ ___________________________________________________I Ú j híd - végre eljutottam, egy éve erre vártam. Ter­vezgettem, elképzeltem, csalódtam. így összegezhet­ném a látogatásomat a párká­nyi vásárról. Kocsival mentem Esztergo­mig, ott az új Mária Valéria híd lábánál szépen kialakított, nagy parkolóban hagytam az autót. Az időjárás kitett magá­ért, szélcsendes, napos vén­asszonyok nyara volt ez a bi­zonyos pénteki nap. A hídon átsétálva (autóval is átmehetünk) szinte még érezni lehetett a festékszagot. Meghatódva a régi híd képé­Esztergom-Párkány - Vásár nek emlékével értem a szlo­vák hídfőhöz. 20-30 percig tartó útlevél-ellenőrzés és pénzváltás után (1 korona kb. 6,5 forint) beléptem a város­ba, illetve közvetlenül a Duna partjára telepedett vásárba. Is­merőseim elmondása alapján ez egy hagyományőrző régi mesterségeket felvonultató, a környékre jellemző áruk be­mutatója. Tipikus, nálunk is ismert hétvégi piac volt látha­tó, a közismert bóvlikkal, si­lány ruhákkal, cipőkkel, mű­szaki cikkel. Az otthoniaknak beígért vásárfiát nem tudtam hazahozni, mert nem volt. Mert valami „szlovákosat” szerettem volna venni, én kis naiv. Hogy jót is mondjak, nagy volt a tisztaság és a közbiz­tonság. Nagyon sok rendőr és vámos sétálgatott a tömeg­ben. A magyar autósoknak ki­jelölt helyen kellett parkolni­uk, messzebb a vásártól, erről már a határnál tájékoztatták őket. Még a kürtőskalács vé­telénél is kaptam számlát, épp úgy, mint a WC-s né­nitől. Minden sátorban ott volt a pénztárgép, látszott, itt rend van az adminisztráció terén. Az árusok kedvesek, szolgá­latkészek voltak, s mindenki beszélt magyarul is. Visszafelé sétálva elgyö­nyörködtem a Bazilika épüle­tében, igazán szép a mi olda­lunk a szlovák részről nézve. A híd közepén a „Magyar Köztársaság” felirat áll, alatta elhaladva jó volt hazajönni, erre vártam. Szénásy Scarlette Két jelentés a Pannónia Általános Iskolából Legjobb egészséget kívánunk Szeptemberben közel hét- százan nekivágtunk annak a göcsörtös, akadályokkal és megoldandó feladatok­kal teli útnak, amelyen 10 óriási lépést teszünk a tes­ti-lelki egészségünkért, környezetünk épségéért, természeti értékeink meg­óvásáért. Ez a fő témája iskolánk, a Pannónia Ál­talános Iskola játékos ve­télkedősorozatának, mely november 5-én harmadik fordulójához érkezett. Ezen a napon rendkívüli tanítási órákon vettek részt az iskola tanulói. Ketten a káposztasünivel és társaival Meghívott szakemberek tartottak foglalkozásokat az egészségvédelemről, a bal­eset-megelőzésről, az elsőse­gélynyújtásról, a betegségek megelőzéséről és gyógyítá­sukról. A legkisebbek barátsá­got kötöttek a „legfélelmete­sebbel”, a fogorvossal, és a védő néni vezetésével játékos formában elsajátíthatták a tisz­tálkodás alapvető szabályait. A lányok nagy örömére a koz­metikus nem csak a serdülők ellenségeiről, a pattanásokról és a miteszerekről beszélt, ha­nem néhány sminkelési taná­csot is adott a hétvégi bulikra gondolva. A hatodikosok vég­re pontos magyarázatot kaptak arra, hogy miért kell elviselni­ük a védőoltásokkal járó kelle­metlenségeket. Ha minden igyekezetünk ellenére betegek leszünk vagy baleset éri valamelyikünket, akkor elővesszük tarsolyunk­ból a vöröskeresztesektől ta­nult elsősegély-nyújtási isme­reteinket, a gyógyszerésztől hallottakat, szükség esetén pedig kihívjuk a gyerekmen­tőt azzal az aranyos, sárga ka­bátos ápoló nénivel és bácsi­val, akik az iskola udvarán megmutatták nekünk a men­tőautó felszerelését. Ezen a hétfői délelőttön a Tutaj utcai nagy fehér iskola nem mézeskalács házikó volt, hanem zöldség-gyümölcs egészségcentrum, ahol sárga­répa taréjú kakas kukorékolt, salátafülű kutya ugatott, ba­nánszájú vitaminemberkék és káposztasünik mosolyogtak, és még a magyar címer is pa­radicsomból volt kirakva. Köszönjük az Iránytű In­formációs Iroda, a Magyar Vöröskereszt, a Markó utcai mentőállomás, a Visegrádi ut­cai rendelőintézet, a Fővárosi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Bes­senyei utcai gyógyszertár munkatársainak, minden segí­tő szülőnek és kollégának a szervezésben és lebonyolítás­ban nyújtott segítséget. Hédi Katalin tanárnő Pannóniások Thiiringiában Szeptember 23-án késő este érkeztünk meg ebbe a csodá­latosan szép fekvésű, hegyek által körülvett testvériskolai kisvároskába, Stadtlengsfeld- be, ahol a német fogadó csalá­dok már izgatottan vártak minket. Belekóstolhattak a gyere­kek a német iskolai élet min­dennapjaiba, hiszen különbö­ző tanórákon így német-, tör­ténelem-, biológia-, matema­tika- és testnevelés órákon ta­pasztalhatták meg, milyen is itt diáknak lenni. Sokan büsz­kén jöttek ki az órákról, hisz sikeresen helytálltak némettu­dásukkal. Később Stadtlengs- feld helyi nevezetességeivel ismerkedhettünk meg. Mivel a város híres gyógyüdülőhely megnézhettük a klinika impo­záns épületét, belülről is. Csodás élmény várt ránk, amikor ellátogattunk Merkens- be. 800 méter mélységig szá­guldottak a liftek velünk, aztán kis teherautókba átszállva a bánya több ezer méter hosszú járatait utaztuk be sókristályok között. Bányászsisakban, ka­bátban, lámpával igazi bá­nyásznak éreztük magunkat. Eisenach - ez a név tanuló­ink előtt is ismerten csengett. Wartburg várába felérve be­pillanthattunk abba a történel­mi korba, amikor Luther Már­ton élt s alkotott. A város vi­lághírű komponistája, J. S. Bach házát is felkerestük, ahol a gyerekek nem csak egy korabeli hangszereken tartott hangversenyen vehettek részt, hanem saját maguk is kipró­bálhatták e középkori hang­szereket. Nagy érdeklődéssel hall­gatták végig a német kollé­gánk által Thüringiáról tartott színes előadást. Gyarapodtak földrajzi s történelmi ismere­teik is. Tesztfeladatokkal pró­báltuk ki, mennyire tudják a szóban hallott ismereteket al­kalmazni. A Rhön-hegység meredek lejtőin haladva cso­dás panorámában gyönyör­ködve vezetett utunk Éuldába. Nagyon jól éreztük magun­kat. Köszönjük a lehetőséget, amivel gazdagíthattuk szemé- lyiségünketet, új világok nyíl­tak meg előttünk. Pázmándi Anna A 6.-os német nemzetiségi osztályának osztályfőnöke A német nemzetiségi osztály növendékei Thüringiában

Next

/
Oldalképek
Tartalom