XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-11-29 / 17. szám

M 2

2001. november

A gazda szeme előre lát

Réber László 1920-2001

Immár az arra haladók százezreinek szeme láttára nyeri el végső impozáns formáját az épülő Lehel csarnok. Közben - hadd mondjuk így - a kulisszák mögött folyik a munka az áru- és vevőforgalom és az árusítás belső rendjének kialakításán. Ez a feladat a Lehel Csarnok Üzemeltető Kft.-re hárul már most és a jövőben is. A kft.-t a XIII. kerületi ön- kormányzat képviselő-testüle- te alapította 2001. május 1-jé- vel, hogy az épület kulturált körülményeket nyújtson a vásárlóknak, kedvező értékesítési lehetőségeket teremtsen a kereskedőknek, az önkormányzat számára pedig gazdaságos vállalkozás legyen.

A kft. és majdan a csarnok ügyvezető igazgatójának a képviselő-testület pályázat eldöntése útján dr. Vörös Pétert választotta, aki magasan kvalifikált, gyakorlott szakember. 1982-ben elnyerte a közgazdaság-tudományi doktori címet, legutóbbi munkahelye az Autóker Gamma Kft. volt, ahol ügyvezető igazgatóként dolgozott. Nagy értéket bíztak tehát a Lehel csarnokkal dr. Vörös Péter kezére, amelyek közt első helyen szerepel a vásárlók bizalmának megnyerése és megőrzése.

Miközben a Hírnök munkatársait végigkísérte a nagy és korszerű létesítmény szintjein, röviden felvázolta a csarnok jövőjét és alapfilozófiáját.- Ez az épület válasz a körülöttünk megváltozott világ kihívására. Mindenki tapasztalhatja, hogy az utóbbi 4-5 évben nálunk is megjelentek a nagy bevásárlóközpontok, és mind ugyanarra a vásárlóerőre támaszkodnak, amelynek egy részét a korábbi közértektől, pékektől, hentesektől, zöldségesektől és piacoktól szívták el. A bevásárlóközpontokban is árulnak az élelmiszerek minden fajtájából, de a kínálat csak egy-egy pultról történik. A Lehel csarnok nagy előnye lesz, hogy 75 hentes, több mint 120 zöldséges stb. lesz szinte egymás mellett, összesen majdnem 400 élelmiszerüzlet. Ez olyan választékot nyújt árban, minőségben, kiszolgálásban, és olyan erős versenyt teremt, ami döntően szabhatja meg mind a vásárlók, mind a kereskedők magatartását és természetesen nem utolsósorban az árakat, amelyeket itt is a kereslet és kínálat diktál. Növekszik az asztalról árusító őstermelők száma is.

Azzal számolunk, hogy a csarnokot átlagban 40 ezer vásárló keresi fel naponta, ennek megfelelően arra törekszünk, hogy az eddigieknél sokkal biztonságosabban, kulturáltabban, kényelmesebben szerezhessék be nálunk a napi élelmiszer-szükségleteiket.

Utoljára a Pozsonyi úton láttam. Tiszteletpéldányt vittem neki. Bonyolult konspiráció előzte meg a találkozást. Kutyájuk őrjöngött a kaputelefon hangjától, ezért telefonon kellett találkát kérni pontos időre a kapujuk előtt. A kutyát is lehozta megsétáltatni, ha már abba kellett hagyni a munkáját, egy füst alatt legyen túl ezen is. A megszokott kemény kézfogás után már csak a hátát láttam, egyre inkább olyan lett, mint a többi ember, míg aztán a Pozsonyi útról kikanyarodott a Duna-part felé. Most másfelé kanyarodott.

A legnagyobbakról nem azt nehéz megírni, hogy mivel többek nálunk, inkább azt, hogy miben különböznek egymástól. A magyar grafika az elmúlt fél évszázadban egymás után ontotta különböző óriásait. Gondoljunk csak az „egyszótagosokra”! (Hintz, Reich, Kass, Kiss, Grosch, Würtz, Szász stb.) Gondoljunk Szalayra, Kondorra vagy akár Kajánra, akivel sokan szerették őt rokonítani! Minden művész más mint a többi, de Réber egy kicsit még má- sabb volt. Nemzetközi kiállítások végeláthatatlan tablóin merengve nem egyszer úgy vettem észre a magyarokat, hogy kiszúrtam néhány Réber- illusztrációt. Sok külföldi barátom volt ugyanígy vele.

Pedig soha sem akart eredeti lenni. Csupán elvei voltak. Vannak szófukar írók, ő vonalfukar grafikus volt. A lehető legkevesebb vonással akarta mindig a legtöbbet elmondani. Ezért is szeretett illusztrálni. Nem versengett fantáziánkkal, nem képzelte el helyettünk, hogy nézze ki az, amit olvasunk. Ugyanolyan feladványokat adott, mint maga a szöveg. Észrevétlenül szerzőtársává vált az íróknak. Nemcsak Janikovszky Évának, Lázár Ervinnek, hanem mindenkinek, akit szerencséje összehozott vele.

Mitől lett ilyen? Jó másfél évtizede faggattam titkairól. Mesélt a gyermekkori házról, amelynek padlásán gyertyafénynél olvasott, miközben körülötte a sötétben sorra megelevenedtek kedvenc könyveinek hősei.

Legtöbbet a háborúról, hadifogságról mesélt. Biztos vonalait a hadseregben tanulta

mint térképrajzoló. A fogság őt a végtelen távlatokkal ajándékozta meg. A Kaukázusban volt a hadifogolytáboruk, az Araráttól az Elbruszig lehetett ellátni belőle. Ott csinált először művész karriert. Egy cigarettapapírra lerajzolta a láger főkönyvelőjét úgy, hogy annak szemüvege a papír hibája volt. Azután dekorációkat festett ünnepekre, végül pedig régi, megfakult fényképek, hozzájuk toldott emlékek és Réber szárnyaló fantáziája segítségével családi tablókat festett, sosem volt és megismételhetetlen együttlétek dokumentumait. Gyönyörű hazugságokat a rideg valóság eltakarására.

Művészként jött haza és beállt a sor végére. Volt karika- turista a Szabad Szájnál és a Lúdas Matyinél, volt rajzfilmes és volt sokat ígérő grafikusművész. Amikor rászánta magát egy kiállításra, kritikusai meghökkentek művei tökéletes letisztultságán.

Nem akart karriert csinálni. Annyi díjat kapott, amennyit nem mertek nem odaadni neki. Nem sorolom, nem neki volt szüksége a díjakra, hanem azoknak az ő nevére. Inkább egy titkot osztanék meg az olvasóval. Elmondhatom, magam jöttem rá.

Janikovszky Évát köszöntöttük 70. születésnapján. Réber László nem szokott ilyen akciókban részt kérni magának, mégis elküldte szerzőtársának egy illusztrációja eredetijét. Janikovszky írása egy különös férfiról szól, egy jó barátról, aki New Yorkban élt és meghívta őt, hogy hajózzák át kettesben egy vitorláson a Csendes-óceánt egész Japánig. „Mert Japán olyan messze van, hogy jó lenne kettesben menni... Néha napokig nem találkozik egyetlen vitorlással sem az óceánon, de mégis, ha feltűnik egy hajó vagy vitorlás, hát az nagy öröm... A másik vitorlás... Örül meg integet. És ha elég közel tudunk jutni egymáshoz, akkor váltunk néhány szót... Aztán megy mindenki tovább a maga útján...”

Réber László fél éve nem véletlenül küldte el éppen ezt a fent közölt rajzát. O már akkor tudott valamit, amit nem akart elmondani. Csak megüzente.

Nekünk is üzent.

Rigó Béla

Körséta a csarnokban dr. Vörös Péterrel

I-------------------------------------------------------------------------------1

Parkolási lehetőség a Lehel csarnokban

I A 2002. február 28-án nyíló Lehel csarnok új szolgáltatást I | kíván nyújtani a kerületnek. Az épület legfelső szintjén a | | lakosság, illetve a vállalkozások részére parkolási lehető- | | séget tudunk biztosítani az alábbi időpontok szerint: hétköznap este 18-tól reggel 7-ig,

| szombaton délután 13-tól reggel 7-ig, |

| vasárnap délután 13-tól reggel 7-ig. |

I Parkírozási lehetőséget csak személygépkocsiknak |

| tudunk biztosítani. |

I A bérlet várható havi díja: 9000 Ft + áfa. I

Jelentkezni írásban lehet a Lehel Csarnok Üzemeltető I I Kft.-nél (Budapest XIII. kerület, Lehel utca 9.). A jelent- I | kezési lapon kérjük feltüntetni a nevet, pontos címet és el- | | érhetőséget. Érdeklődni a 451-0794-es telefonszámon le- | | hét.

[

___________________________________________________I

Ú

j híd - végre eljutottam, egy éve erre vártam. Tervezgettem, elképzeltem, csalódtam. így összegezhetném a látogatásomat a párkányi vásárról.

Kocsival mentem Esztergomig, ott az új Mária Valéria híd lábánál szépen kialakított, nagy parkolóban hagytam az autót. Az időjárás kitett magáért, szélcsendes, napos vénasszonyok nyara volt ez a bizonyos pénteki nap.

A hídon átsétálva (autóval is átmehetünk) szinte még érezni lehetett a festékszagot. Meghatódva a régi híd képéEsztergom-Párkány - Vásár

nek emlékével értem a szlovák hídfőhöz. 20-30 percig tartó útlevél-ellenőrzés és pénzváltás után (1 korona kb. 6,5 forint) beléptem a városba, illetve közvetlenül a Duna partjára telepedett vásárba. Ismerőseim elmondása alapján ez egy hagyományőrző régi mesterségeket felvonultató, a környékre jellemző áruk bemutatója. Tipikus, nálunk is ismert hétvégi piac volt látható, a közismert bóvlikkal, silány ruhákkal, cipőkkel, műszaki cikkel. Az otthoniaknak beígért vásárfiát nem tudtam hazahozni, mert nem volt. Mert valami „szlovákosat” szerettem volna venni, én kis naiv.

Hogy jót is mondjak, nagy volt a tisztaság és a közbiztonság. Nagyon sok rendőr és vámos sétálgatott a tömegben. A magyar autósoknak kijelölt helyen kellett parkolniuk, messzebb a vásártól, erről már a határnál tájékoztatták őket.

Még a kürtőskalács vételénél is kaptam számlát, épp úgy, mint a WC-s nénitől. Minden sátorban ott volt a pénztárgép, látszott, itt rend van az adminisztráció terén. Az árusok kedvesek, szolgálatkészek voltak, s mindenki beszélt magyarul is.

Visszafelé sétálva elgyönyörködtem a Bazilika épületében, igazán szép a mi oldalunk a szlovák részről nézve. A híd közepén a „Magyar Köztársaság” felirat áll, alatta elhaladva jó volt hazajönni, erre vártam.

Szénásy Scarlette

Két jelentés a Pannónia Általános Iskolából

Legjobb egészséget kívánunk

Szeptemberben közel hét- százan nekivágtunk annak a göcsörtös, akadályokkal és megoldandó feladatokkal teli útnak, amelyen 10 óriási lépést teszünk a testi-lelki egészségünkért, környezetünk épségéért, természeti értékeink megóvásáért. Ez a fő témája iskolánk, a Pannónia Általános Iskola játékos vetélkedősorozatának, mely november 5-én harmadik fordulójához érkezett.

Ezen a napon rendkívüli tanítási órákon vettek részt az iskola tanulói. Ketten a káposztasünivel és társaival Meghívott szakemberek tartottak foglalkozásokat az egészségvédelemről, a baleset-megelőzésről, az elsősegélynyújtásról, a betegségek megelőzéséről és gyógyításukról. A legkisebbek barátságot kötöttek a „legfélelmetesebbel”, a fogorvossal, és a védő néni vezetésével játékos formában elsajátíthatták a tisztálkodás alapvető szabályait.

A lányok nagy örömére a kozmetikus nem csak a serdülők ellenségeiről, a pattanásokról és a miteszerekről beszélt, hanem néhány sminkelési tanácsot is adott a hétvégi bulikra gondolva. A hatodikosok végre pontos magyarázatot kaptak arra, hogy miért kell elviselniük a védőoltásokkal járó kellemetlenségeket.

Ha minden igyekezetünk ellenére betegek leszünk vagy baleset éri valamelyikünket, akkor elővesszük tarsolyunkból a vöröskeresztesektől tanult elsősegély-nyújtási ismereteinket, a gyógyszerésztől hallottakat, szükség esetén pedig kihívjuk a gyerekmentőt azzal az aranyos, sárga kabátos ápoló nénivel és bácsival, akik az iskola udvarán megmutatták nekünk a mentőautó felszerelését.

Ezen a hétfői délelőttön a Tutaj utcai nagy fehér iskola nem mézeskalács házikó volt, hanem zöldség-gyümölcs egészségcentrum, ahol sárgarépa taréjú kakas kukorékolt, salátafülű kutya ugatott, banánszájú vitaminemberkék és káposztasünik mosolyogtak, és még a magyar címer is paradicsomból volt kirakva.

Köszönjük az Iránytű Információs Iroda, a Magyar Vöröskereszt, a Markó utcai mentőállomás, a Visegrádi utcai rendelőintézet, a Fővárosi Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, a Bessenyei utcai gyógyszertár munkatársainak, minden segítő szülőnek és kollégának a szervezésben és lebonyolításban nyújtott segítséget.

Hédi Katalin tanárnő

Pannóniások Thiiringiában

Szeptember 23-án késő este érkeztünk meg ebbe a csodálatosan szép fekvésű, hegyek által körülvett testvériskolai kisvároskába, Stadtlengsfeld- be, ahol a német fogadó családok már izgatottan vártak minket.

Belekóstolhattak a gyerekek a német iskolai élet mindennapjaiba, hiszen különböző tanórákon így német-, történelem-, biológia-, matematika- és testnevelés órákon tapasztalhatták meg, milyen is itt diáknak lenni. Sokan büszkén jöttek ki az órákról, hisz sikeresen helytálltak némettudásukkal. Később Stadtlengs- feld helyi nevezetességeivel ismerkedhettünk meg. Mivel a város híres gyógyüdülőhely megnézhettük a klinika impozáns épületét, belülről is.

Csodás élmény várt ránk, amikor ellátogattunk Merkens- be. 800 méter mélységig száguldottak a liftek velünk, aztán kis teherautókba átszállva a bánya több ezer méter hosszú járatait utaztuk be sókristályok között. Bányászsisakban, kabátban, lámpával igazi bányásznak éreztük magunkat.

Eisenach - ez a név tanulóink előtt is ismerten csengett. Wartburg várába felérve bepillanthattunk abba a történelmi korba, amikor Luther Márton élt s alkotott. A város világhírű komponistája, J. S. Bach házát is felkerestük, ahol a gyerekek nem csak egy korabeli hangszereken tartott hangversenyen vehettek részt, hanem saját maguk is kipróbálhatták e középkori hangszereket.

Nagy érdeklődéssel hallgatták végig a német kollégánk által Thüringiáról tartott színes előadást. Gyarapodtak földrajzi s történelmi ismereteik is. Tesztfeladatokkal próbáltuk ki, mennyire tudják a szóban hallott ismereteket alkalmazni. A Rhön-hegység meredek lejtőin haladva csodás panorámában gyönyörködve vezetett utunk Éuldába.

Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük a lehetőséget, amivel gazdagíthattuk szemé- lyiségünketet, új világok nyíltak meg előttünk.

Pázmándi Anna A 6.-os német nemzetiségi osztályának osztályfőnöke

A német nemzetiségi osztály növendékei Thüringiában