XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-04-12 / 6. szám

ondosan megcímzett néhány soros levél, két fényképpel mellékelve érkezett a szerkesztő­ségbe, amelyben egy asszony emlé­kezett hét éve elvesztett társáról: „Szénást Imre Budapesten született 1932. március 15-én és 1994. augusz­tus 20-án hunyt el hirtelen. Idén már­cius 15-én lenne 69 éves.” Emberségből, akaraterőből, szorgalomból kitűnőre vizsgázott, nem mindennapi sport­eredményeit könyvek, újságcikkek tucatjai és lexikonok őrzik. 45 év alatt 63 000 kilométert úszott, elért eredményeinek ismertetője több mint kétoldalas. Hatszoros hosszútávúszó vi­lágrekorder, akinek hazai színekben először si­került átúszni a La Manche csatornát. A Ma­gyar Köztársaság Kiváló és Érdemes sportoló­ja, számos díj és érem tulajdonosa, tagja a hal­hatatlanok és a megszállottak klubjának. Egészségesek és hozzá hasonló mozgássérül­tek százait tanította az első karcsapásokra. 1959-től lakott a kerületben, pontosan 43 év 200 napot dolgozott a Medicor Művek Váci úti egységénél, meséli élettársa, Koller Petemé, amikor meglátogatom a Röntgen utcai ottho­nukban. Hirtelen távozásával, a könnyekkel küszködő asszony máig nem tud megbékélni. Másfél évtizedes együttlét után akkor igent mondott Imre kérlelésére, két hét múlva tartot­ták volna az esküvőjüket. Mindez már a múlté. Maradtak az emlékek, az óriási „kincses­ládában” fotók, levelek, kitüntetések, a vele ké­szített interjúk sokasága. Egy féltve őrzött mappában pihen az a 160 oldalas lektorált könyvanyag, amelyet a szerző Szénási Imre ké­szült kiadni. A „Paralízissel körbeúsztam a Földet” című könyvben, amennyire csak lehetett, igyekeztem visszaadni egy beteg, vézna, fél oldalára béna, árva gyerek hányatott, de izgalmas élete feletti tűnődését. Büszke vagyok, és jó dolog arról ír­ni, amiért az ember megküzdött - olvasom a szerző tollából született sorokat. Tudom, udva­riatlanság beszélgetőpartnerem, Koller Pétemé társaságában olvasni, mégis ezt teszem. Szénási Imre saját maga alakította életét, amit sorsa csapásként mért rá, abból nagyon sok munka és kitartás révén győztesen került ki. Születésekor édesanyja gyermekágyi láz­ban meghalt, a kisfiú évekig gyermekmen- helyek és lelencházak lakója. Korán megta­pasztalja, hogy az árvaház- nem a mesék bi­rodalma. 1935-ben megtámadja a retteget Heine Medin-kór, aminek következtében fél oldalát bénulás éri. Éveket tölt a mexikói úti kórházban, miközben számtalan műtét, csontátültetés, gipszcsizma, nyújtás és meg­annyi fájdalom elszenvedője. Nevelőszülők­re talál Kaszó Mihály és felesége újpesti bőr­gyári munkások személyében, akik hallani sem akarnak arról, hogy a gyermek bal lábát amputálják. Nem szabad naphosszat feküd­ni, tolókocsiban üldögélni, hanem a lehető­ségekhez mérten mozogni kell, fogalmazód­nak meg a gondolatok a kisfiúban. Fél lábon ugrálva ajánlja fel segítségét a kórházi nővéreknek, hogy hasznossá tegye magát. Keserves évek következnek, ingázás a kór­ház, szanatórium és az újpesti otthon között, majd a háború szörnyű időszaka. Mindez semmi ahhoz képest, mint amikor a „sánta Lucifernek” csúfolt Szénási Imrét az egész­séges gyerekek nem fogadják maguk közé sem játszótársnak, sem iskolatársnak. „Számomra bizony nagy nehézséget oko­zott a járás. Dobáltam a bal lábamat, jobb lábbal pedig szinte ugrálva léptem. Ez a tes­ti mozgás szánalmas látvány lehetett mások­nak, nekem pedig belső borzongást okozott, szégyelltem. Napról napra szinte féllábbal ugrálva bicegtem a lakásunktól a mintegy két­százötven méterre lévő Újpesti-öbölhöz” - ol­vasom a visszaemlékezésben. Még nem tudott úszni, de ekkor került kapcsolatba a vízzel, a drága gyógyítóval, ahogyan ő nevezi. A Du­nán, az Újpesti-öbölben volt egy meredek, rámpaszerű lejáróval kiképzett lóúsztató, ahol akkoriban az igavonó, teherszállító, köztük a híres Dreher-lovakat fürdették. Az öböl egyik oldalán a lovak, a másik részén a 12 éves kisfiú KÖNNYES EMLEKEZES SZENASI IMRERE Kiadatlan kézirata a szuper-akaraterőről „Paralízissel körbeúsztam a Földet” vergődött a vízben. Rádöbben, hogy sokkal könnyebb a mozgása, és mennyi mindent tud a vízben végezni különösebb erőlködés nélkül. Fölbátorodik, és saját akaratából egyedül tanul meg úszni. A csapkodást, kapálódzást fölváltja a tempó, nap mint nap egyre beljebb merészke­dik a Duna vizében. Kis idő múlva már képes pihenés nélkül tizenötször átúszni az öblöt. A parton ülők ujjal mutogatnak rá: „Itt a Rozmár, a Delfin! Új nevem született. Tekintélyem lett!” Az élettapasztalatokkal teli Szénási Imre visszaemlékezésében belátja, hogy olykor őrültségekre is képes volt azért, hogy barátkoz­zanak vele. Két fagylaltért az újpesti vasúti hídról ugrott a Dunába, majd rendőr várta a parton, amikor szárazföldet ért. 1945. augusztus 20-án a Parlament elé érke­zett a főváros felszabadításában részt vett dr. Fajzulin Iszkander őrnagy. Nem akárho­gyan jött, Dunaalmástól Budapestig kerek 100 kilométert úszott 17 óra 59 perc alatt. A dunai sportdiadal erőt adott Szénási Imré­nek, elhatározását a következőképpen fogal­mazza meg: „1951-ben határoztam el, távúszó leszek, az bizony, mindenáron.” Próbálom lejegyzetelni legkiemelkedőbb távúszási eredményeit, de ezeknek se végük, se hosszuk. 1956-ban 30 kilométeres távot tesz meg a Balaton Siófok-Füred-Siófok szaka­szán 10 óra 2 perc alatt, 1962-ben Tisza- süly-Szeged közt 220 kilométert 44 óra 50 perc alatt, számos állóvízi és folyamúszó világ­csúcs születik ezekben az években. Öt alka­lommal indul a Capri-Nápoly távúszóverse­nyen, egyszer a második helyen ér célba. Be­járja a világot, pályaudvarokon alszik, nehéz­kes a megélhetése, de ott van a földteke legjobb lehetővé tegyék a vállalkozást, és vállala­tának támogatásával Szénási Imre az első magyar sportemberként elindulhasson a nagy megmérettetésre. A csatorna vizé­nek „kóstolgatása” közben, mint írja, sok meglepetésben volt része. Az úszás napját a várható kedvezőtlen időjárási előre­jelzés miatt néhány nappal elhalasztották. Irány London, a 160 kilométerre lévő vi­lágváros, határozott akkor a férfi. Rá két napra értesítést kap, hogy azonnal indul­jon Folkestonba, mert 1976. július 17-én 5 óra 10 perckor jelölték ki a start időpon­tját. Kilométereket gyalogol a vasúti sínek között, hogy a szabályoknak megfelelően jelentkezzen az idegeneket ellenőrző hi­vatalban. Hatfős kísérőhajó várja a par­ton, majd a zsírozás pillanatai következ­nek, fagyás és kiázás ellen két kilogramm lanolint kennek a testére. Dover meredek szikláitól indul, ahol a part 70-80 méter magas. „A táv 38 kilométer, de egy óriási S-ka- nyart kell úszni, ami csaknem 50 kilomé­terre növeli az akadályt. A víz hőfoka 14,2-15 °C, nagyritkán egy-egy ponton 16 °C. Kellemesnek a legjobb indulattal sem mondható.” Az elhaladó hatalmas óceánjárók kürt- és hangjellel üdvözlik. A csatorna akár egy úszó város, később hatalmas köd ereszkedik a víz felszínére, de még jól látni a magyar zászlót a kísérőhajón. Látványa mindig büszkeséggel tölt el - emlékszik Szénási, majd így folytatja: „ Úsztam, úsztam, csak az ég és a víz. A távol­ság felét már ledaráltam, amikor erős, doho­Balaton-parti vidám pillanat - úszásoktató gyermekgyűrűben hosszútávúszói között. Úszott az Égéi-, Már­vány-, Földközi-, Fekete-, Északi- és Holt-ten­gerben, de ugyanígy sorolhatók a Duna, Tisza, Dráva, Rába, Maros, Vörös, Tiberis, Jordán, Volga, Don vagy Dnyepper folyók, a lengyel gleccsertavak, a Bajkál-tó, a hazai Balaton, a Velencei- és a Fertő tó. Tizenhárom éves készülődés előzi meg a La Manche csatorna átúszását. Ennyi időnek kel­lett eltelni ahhoz, hogy az anyagi feltételek gásszerű dübörgést hallottam. Szinte elsötétült előttem a horizont. Csodálkozva láttam, hogy egy óriási angol repülőgép-anyahajó halad el. Az úszó város szirénái felbőgtek, és addig szól­tak, amíg csak látható volt. A legénység sorban állva tisztelgett, üdvözölte a magyar csatorna- úszót.” Az úszástávolság javán már túljut, 2 kilomé­terre van a francia partoktól, amikor a parti őrség rádión közli, hogy rossz pozícióba került, Szénási Imre a La Manche csatorna átúszásáért kapott éremmel és az emblémával, amelyet számára készítettek s az Atlanti-óceán felé sodródik. Partot ér, a 38 kilométeres távot 12 óra 12 perc alatt teszi meg, amelyet jómaga balszerencsének tud be. Két év múlva ismét kiutazik, hogy átússza a csatornát. A szállodában üzenet várja, miszerint a La Manche csatoma-átúszás szövetsége ün­nepséget rendez a szálloda halijában. Két évvel előbbi csatomaátúszását a radartérképek alap­ján elismerték és ünnepélyes keretek közt átad­ták a hivatalos hitelesítéssel az aranyérmet. Koller Pétemé már jó ideje tenyerében tartja a színarany érmet, majd amikor befe­jezem az oldal olvasását, felém nyújtja. Az érem egyik oldala Matthew Webb kapi­tány arcképét ábrázolja, a másik oldalon a La Manche csatorna látható, közepén sellővel, kezében babérkoszorúval. Miköz­ben nézem az érmet, azon gondolkozom, hogy a közelemben ülő asszony honnan tud­ja, mi áll azon a papíron, árúit olvastam? A válasz egyszerű: kívülről ismeri az írás minden sorát. Igazán csak most tudatosul bennem, hogy még annyi mindenről nem beszélget­tünk, pedig néhány óra már eltelt az érkezé­sem óta. A férfi, aki csak a kezével úszott, hiszen lábtempója nem volt, a háború után részt vett a Nemzeti Sportuszoda romelta­karítási munkálataiban. Tizenéves szer­számkészítő tanoncként kezdte a Csavaráru Gyárban, majd a Medicor Művek létesít­mény főmérnökeként vonult nyugdíjba. Évekig a XIII. Kerületi Budapesti Mozgás- sérültek Egyesületének gazdasági vezetője volt, haláláig a MEOSZ munkatársa. Testne­velési Főiskolát végzett, egészséges és moz­gáskorlátozott gyermekeket és felnőtteket tanított úszni. Nem engedte, hogy testi fogyatékossága uralja az életét, ő azon kevesek egyike, aki megtalálta a testi-lelki harmóniához vezető utat. Milyen egyszerűen fogalmazta meg ezt a felemelkedést: ....én a víznek köszönhetem, h ogy azóta nem érzem magam nyomoréknak, kevesebbnek, mint a többi ember, és hogy lelki­leg is egyenesbe jöttem ”. Jól ismerte a kudarcélményt is: „Mindenért duplán kellett teljesítenem, dolgoznom, hogy észrevegyenek. Úgy érzem, sikerült." Halála előtt könyvének kiadására készült. Talán most második nekifutásra ez is sikerül­het. Gajdos Erzsébet Segítő családokat keresünk Mi legyen a gyerekkel, ha egy egyedülálló szülő kórházi kezelésre szorul? Ki fog vigyázni rá néhány hétig, ha a rokonok messze laknak, a barátok, ismerősök pedig ma­guk sincsenek abban a helyzetben, hogy segíteni tudja­nak? Ha ezekre a kérdésekre nem tudunk megnyugtató választ találni, a gyerekek útja könnyen az intézetbe vezethet. A Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány helyettes szülői munkacsoportja erre a problémára nyújt megoldást. Tagjai olyan családok, akik szívesen megnyitják otthonukat a bajba jutottak előtt: saját gyermekeik mellett, vagy éppen helyettük bármikor készek egy-két vendéggyerekről gondoskodni. Éva és férje három gyermeket nevel: a legidősebb már húsz­éves, a legkisebb még általános iskolába jár. Egy barátságos hangulatú belvárosi lakásban laknak, ahol a szomszédok már megszokták, hogy saját gyermekeik mellett időnként fel-fel tű­nik egy-egy idegen gyerek vagy testvérpár. Olyankor egy rövid időre ők is családtagként élnek Éváékkal: a kisebbeket reggelen­te óvodába, a nagyobbakat iskolába kísérik. A helyettes szülői feladat vállalása az egész család közös döntése volt: a gyerekek érkezése mindenki számára egy kis változást, új élményeket je­lent. Jó érzés számukra, hogy enyhíthetik mások gondjait. Nóra egyedül neveli kétéves kisfiát, Petit: eddig albérletben laktak, ahonnan azonban el kellett költözniük. Az édesanyát befogadta egyik barátnője, oda azonban a kisfiú nem mehetett vele. Nóra három hónapra kérte kisfia elhelyezését egy segítő családnál. Célja, hogy túlórák vállalásával gyűjtött pénz segít­ségével ismét kibérelhessen egy lakást, ahol ismét együtt le­hetnek. A helyettes szülőket hamar megkedvelte, kisfia gondo­zásával is nagyon elégedett. Úgy érzi, nemcsak gyermeke fejlődését kísérik figyelemmel, hanem vele is törődnek. A segítséget kérő családok gondjai, eddigi élettörténete különböző: van, aki betegsége, más viszont lakásproblémája vagy munkabeosztása miatt igényli a helyettes szülői szolgáltatást. A gyermekek átmeneti gondozását a XIII. kerületi önkormányzat támogatja. A kerületben az alapít­vány helyettes szülői nyújtanak segítséget az átmenetileg nehéz helyzetbe került családoknak. A gyerekek elhelyezése­kor fontos szempont, hogy a lehető legkevesebb változást szenvedjék el, mikor szüleiket egy időre nélkülözni kénysze­rülnek. Ha a közelben lakó segítő családok fogadják be őket, továbbra is járhatnak eredeti iskolájukba, óvodájukba. Az alapítvány munkatársai az alábbi ingyenesen hívható te­lefonszámon várják a helyettes szülőség iránt érdeklődő csalá­dok jelentkezését: 06-(80)-505-006 A telefonügyelet hétfőtől csütörtökig 9-16, pénteken 14 óráig elérhető. Cím: Fehér Kereszt Gyermekvédő Alapítvány, 1077 Budapest, Rottenbiller u. 26. Tel.: 352-8885, 06-(20)-961-9359 Rabi Edina

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom