XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)
2001-02-08 / 3. szám
2001 110 S Xni. KERÜLETI • • Öreg huszár nem vén huszár & Kacsuk Sándor 68 évesen is osszú asztalsorok szelik át a hatalmas termet, gőzölgő székelykáposzta illata ingerli a nyálmirigyeket. Az év végi ünnepség lengyel házigazdái üdvözlik az érkezőket, mielőtt azok tetszés szerint elhelyezkedtek. Leülök az egyik asztal végénél, nézem a vendégsereget. Nem messze tőlem kis csoportra leszek figyelmes és észreveszem a felém igyekvő Toldi Ferencet, akit egy előző lengyel nemzetiségi összejövetelről ismerek. Néhány perc múlva a népes asztaltársaság körében ülök, Kacsuk Sanyi bácsi mellett, akit mindenki csak „öreg huszár” néven emleget. Sanyi bácsi másik tőszomszédja, a szép lengyel doktornő érdeklődéssel hallgatja asztaltársát.- Sanyi bácsi 68 évesen is megülte a lovat. A négy évvel ezelőtti Magyarországon megrendezett nemzetközi huszártalálkozót nemcsak tervezte, szervezte és vezényelte, hanem ő maga is végiglovagolta a rendezvény mindhárom napját. Egyike azoknak a régi lovasoknak, akik 1988- ban úgy döntöttek, felelevenítik hazánkban az Európa-szer- te ismert és elismert lovagias, rámenős és bátor csapatnemet, a huszárságot, amelyet a magyarok tettek népszerűvé a világban - siet segítségemre Ferenc a rejtély megfejtésében. Kérdezősködtem. Az öreg huszár előveszi öltönye zsebéből a féltve őrzött fényképeket, hogy szemléltesse is a mondanivalóját. Az ötvenéves fotón éppen a lovat ugratja, az 1952-es felvételen karikás ostorral Rózsa Sándorként lovagol a Tattersaalban (Nemzeti Lovardában) rendezett ünnepélyen. A negyven évvel későbbi fényképen csapattársaival együtt a németországi huszártalálkozón a háború óta először vonulnak végig Bonn főutcáján magyar huszárruhában a magyar történelmi zászlóval. Egy huszárhoz illően Sanyi bácsi is rajong a lóért, a leghűségesebb bajtársáért. Már gyermekként megszerette az állatot, amely az idők során, ha szükség volt rá, igát vont, harcolt a csatamezőn, húzott harci szekeret, parádézott ünnepségeken, cirkuszban szórakoztatott, húsával embereket mentett meg az éhhaláltól.- Hatéves lehettem, amikor édesapám felkötött a ló hátára, hogy ekekapálás közben le ne csússzak róla. Miközben gyomtalanítottunk a kukoricasorok között, az én feladatom volt, hogy a sor végére érve a lovat megfordítsam, és a következő megmunkálandó szakaszba irányítsam. Gyermekként, amikor csak tehettem, az istállóban a fapriccsen aludtam és hajnalban keltem, hogy az állatot ellássam. Ekkor kezdődött a lovak iránti szeretetem - emlékezik az egykori kábái kisfiú. Leventeként megtanulta a jobbra-balra át katonai mozgásokat, fújta a kürtöt, ahogy akkor a gyerekek többsége.- A szomszédunkban egy húszgyerekes nagycsalád lakott tizenhat fiúgyermekkel. A kürtösi teendő egyik fiúról a másikra szállt. Ahogy a nagyobbak letették a réztrombitát, a kisebbek gyorsan felkapták és „pöfékeltek” vele. Ötévesen már szépen fújtam a kürtöt, tizenévesen zenekarban játszottam, majd miután bevonultam katonának, ezred- kürtös lettem. 1949-ben díszjelet fújtam az érkező Vorosilov marsallnak, Budavár visszafoglalásának 150. évfordulóján pedig Szakasits Árpádnak - pá-pá-pá-pám imitálja Sanyi bácsi a magas rangú elöljáró fogadásakor használt díszjelet. Sorsa úgy hozta, hogy katonai bevonulása után megalakították a Belügyminisztérium lovasszázadát és ide osztották be. 1950-ben az akkor alakuló budapesti Bástya Sportegyesület lovas szakosztályának versenyzője lett.- Előfordult, hogy elpattant a nagyostor a tréner kezében, amikor nem megfelelően végeztük a feladatunkat. 1954- től a Belügyminisztérium Dózsa lovas szakosztályának tagjaként versenyeztem. Miután elvégeztem a tiszti akadémiát, a határőrség főparancsnokságán kaptam segédtiszti beosztást. A belügyminisztériumi lovasok vezetője lettem, miközben a sportlovaglást folytattam. 1951-ben és a következő két évben huszárszázadot alkotva vettünk részt a díszszemlén. Az ötvenes évek eleje a nagy lovas filmek időszaka volt. Sanyi bácsi 1951-ben az Erkel című film forgatásakor Simándy József dublőréként teljes két hónapot töltött a felvétel helyszínén, a nógrádi Kékmezőn. Ott ismerkedett meg a nagyszerű színésznővel, Gyurkovics Máriával, Sinkovits Imrét még a Tattersaalból a Kerepesi út, jelenleg Nemzeti Lovardából ismerte, hiszen ott tanult lovagolni, akárcsak Mádi Szabó Gábor, Tordy Géza, Zenthe Ferenc és az öttusázó dr. Török Ferenc. A lovas szakosztály a színészek oktatása mellett a történelmi filmek lovasjeleneteit is felvállalta. Ekkor készültek az Erkel, a Rákóczi hadnagya, a Föltámadott a tenger, a Különös ismertetőjel című filmek. 1956 után más területen, a polgári védelemnél dolgozott. Sanyi bácsi évtizedekig még a lovakat is messziről elkerülte. 32 év után a rendszerváltás idején határozott úgy a többi társával együtt, hogy egy kisebb huszártalálkozót szerveznek Magyarországon. A hatvantagú csapat 1988-ban megalapította a Magyar Huszár és Hagyományó'rzó' Társaságot, majd 1990-ben szervezni kezdték a lovas bandériumokat az országban. Huszár lovascsoportok alakultak Vácott, Jászberényben, a Dunántúlon, a Hajdúságban, Adyli- geten, Mátyásföldön, körülbelül száz helyen az országban. A kerekegyházi bandériumnak tagja maga az „öreg huszár” is, hiszen az ottani vezetőhöz, a néhai Szetlik Ferenchez több évtizedes barátság fűzte. A huszártalálkozók célja, hogy minél szélesebb körben jöjjenek össze azok az emberek, akik szeretik a lovakat, ugyanakkor a lovas hadijátékok is reneszánszukat élik. A Magyar Huszár és Katonahagyomány Őrző Társaság megalakulása óta minden évben megrendezik a Tavaszi Hadjáratot, amikoris az 1848-49-es szabadságharc helyszíneit végigjárva felelevenítik annak eseményeit. A hatodik éve megrendezett eseménybe bevonták az osztrákokat, németeket és lengyeleket is. Az 1991-es bonni találkozó után tovább bővültek a külföldi kapcsolatok, az 1992-es és 1996-os magyarországi huszártalálkozókon már részt vett a német, svéd, dán, francia, valamint az angol királyi gárda is. 1996-ban a IV. Nemzetközi Huszártalálkozó és Történelmi Lovasbemutatón a BRFK lovas szakosztályának és a kiskunhalasi határőr lovasiskola tagjaiból álló huszárbandérium vezette a fővárosi díszfelvonulást. Augusztus 20-án gyalogosan kísérték a szent jobb körmenetet. A múlt év őszén a Hősök terén fogadták a svéd királyi gárda katonáit, akik királyuk, XII. Károly emlékére tették meg azt az útszakaszt, mint 1697-ben a korona egykori viselője. A király fogságba esésének helyszínétől, a romániai Ploiestitől tette meg lóháton az utat Svédországig, ami nem csak bravúrnak, de óriási sporteseménynek is számított. A huszárok évek óta jelen vannak a március 15-i ünnepségeken, koszorúzási ceremóniákon és a millenniumi zászlóátadásokon. Kacsuk Sándor évtizedek óta az egyik Béke úti tömbházban él szeretteivel. Két lánya időközben felnőtt, három fiú és egy kislány boldog nagypapája. Büszke a Polgári Védelemnél eltöltött éveire, a kerületi iskolai úttörő tűzoltómozgalomra, amelyből országos rendezvény lett, a Fias- tyúk utcai iskolára, amelynek védelmét tíz éven keresztül szervezte. Éva lánya volt az első kismotorfecskendő-keze- lő az iskolában. A családban hagyománnyá vált az Úttörő- vasúthoz való kötődés. Sanyi bácsi édesapja egykor a vasút Széchenyi állományának első kertésze volt, ő maga 1948- ban egy éven keresztül dolgozott a vasút újjáépítésében, több száz fiatallal együtt fektette le a síneket. Lányai is úttörővasutasok voltak, jelenleg az unokák vették át a stafétabotot. A harmincnyolc tagú csapattal az Úttörővasút 1948. július 31-i megnyitó ünnepségről Sanyi bácsi egyenest a Keletibe igyekezett, hogy elérje a Varsóba induló vonatot harminckét társával együtt, hogy részt vegyenek a lengyel főváros romeltakarításában. A lengyelországi ifjúsági táborban az ő kürtTeret hódítanak a Lipótvárosban is a régiségek és műtárgya gfftz utóbbi években kerületünkben is egyre-másra nyílnak a kisebb, nagyobb üzletek, galériák. Észrevehetően megszaporodtak a régiségkereskedéssel foglalkozó családi, baráti vállalkozások is. Ezekből szeretnénk bemutatni néhányat. Egy sokoldalúan tehetséges hölgyre bukkantam, teljesen véletlenül a Tátra utca 24. szám alatti Mezei Galériában. A januári havaseső elől és kíváncsiságtól hajtva toppantam be egy szerda délelőtt a varázslatos kis régiségkereskedésbe, melynek egyik tulajdonosa Mezei Zsuzsa. Élettörténete tele van meglepetésekkel és sikerélményekkel. Jó pár éve rádióstúdiókban tanult énekelni, több rádiós és televíziós felvétele is volt, de miután a gyermekei megszülettek, abbahagyta az aktív éneklést. Helyette kezdett el festeni, mert ez egy olyan otthonülős - ahogyan ő mondja - családcentrikusabb dolog. „Becsületes” szakmájában - három nyelvtudással - nemzetközi konferenciaszervezőként dolgozott, de miután megszűnt a munkahelye, elgondolkodott, mit is kellene dolgoznia. Mivel előzőleg gyakran besegített egy-egy régiségboltban, elkezdte magát képezni. Elvégezte a szőnyeg- és festménybecsüs tanfolyamokat, mert mindig is szerette a régiségeket. Közben továbbra is festett és miután a gyerekei nagyok lettek, újra elkezdett foglalkozni az énekléssel, egyre többet gyakorolt. Volt néhány fellépése is és akkor támadt az az ötlete, hogy kiállításai megnyitóján ezt lehetne hasznosítani. Azóta olyan zenés megnyitókat szervez, ahol, amihez saját maga szolgáltatja a műsort. Ennek kapcsán tavaly megjelent egy mini CD-je Szavakkal festett képek címmel, amin három szonett hallható hat francia festőről. Érdekessége, hogy Szekeres Géza zenéjére Bradányi Iván három versét Sztankay István adja elő, Zsuzsa pedig hármat énekel. A borítón elől és hátul, illetve a korongon Zsuzsa festményeiről készült képek láthatóak. Aki kedveli a művészeteket, annak igazi csemege a két kellemes hangú előadó produkciója. Zsuzsa üzlettársa Jaki József, három nyelven fordító. O eredetileg fordítóirodát szeretett volna nyitni. És hogyan lett ebből régiségbolt? A sportkapcsolatból. Ugyanis, ha hiszik, ha nem, Zsuzsa karatézni is jár, már két éve.- A kisfiam miatt mentem le a sportkörbe, és ott ragadtam - meséli - én még csak a kék övig jutottam el, de a társam, Józsi, már feketeöves. Akkoriban többször beszélgettünk üzleti ügyekről és mivel ő „szabadúszó”, szeretett volna egy saját vállalkozást. így mikor látta, hogy a régiségkereskedés - ami engem érdekelt -, milyen szép foglalkozás, „beszállt” az üzletbe. O szerezte meg a üzlethelyiséget itt a XIII. kerületben és ő szervezte meg az üzlet elindítását. Ismerjük és szeretjük ezt a kerületet, több barátunk és ismerősünk is itt lakik. Két éve nyitottak, azóta fokozatosan fejlődik a bolt. Először csak festményekkel, néhány bútorral, egy-két műtárggyal kezdték. Mivel Zsuzsa fest, ez egyben egy kis állandó bemutatási lehetőség is számára, a szokásos kiállításokon kívül. Zsuzsa szerint a vásárlókat két részre lehet osztani.- Először is a gyűjtők táborára. Ók a minél régebbi, finom porcelánokat, ezüsttárgyakat vagy festményeket keresik. A bútorok iránt most kicsit kevesebb az érdeklődés. A gyűjtőktől mi is nagyon sokat tanulunk, mert ők évtizedek óta egy speciális területtel foglalkoznak. Van, aki csak egy műtárgyban járatos, de abban nagyon. Igyekszünk is tanulni tőlük - ismeri el Zsuzsa. - A vevőkör másik része azok, akik ajándékba vagy saját részre egy-egy szép kiegészítő darabot vásárolnak. Nem befektetésnek - mert nem olyan nagy értékű -, csak szeretik a régi, szép tárgyakat, vagy esetleg éppen így kezdik el gyűjteni - teszi hozzá Zsuzsa. Van, aki csak azért jön be, mert ugyanilyet vagy hasonlót látott régen a nagymamánál, de már nincs meg, vagy eltört és pótolni szeretné.- Mi ezért próbáltunk mindenféle vonalon felvásárolni és tartani árut - az apróbb, olcsóbb tárgyaktól a drágábbakig -, hogy megtudjuk mi az,' ami a környékbelieket érdekli. A poharaktól kezdve a teáscsészéken, kávéscsészéken, ezüstholmikon, nép- művészeti tányérokon, korsókon gyertyatartókon, rézdolgokon, bútorokon, festményeken át a lámpákig, mindenféle holmi megtalálható nálunk - fejezi be a röpke felsorolást. Búcsúzásunkkor a nyitás napjáról eszébe jutott egy kedves kis történet, amikor is bejött egy illető, aki ilyen-olyan színű bútort szeretett volna, de nem tudta eldönteni, hogy illik-e majd a már meglévő bútoraihoz. Mindenesetre megvette, majd nem sokkal később .visszahozta, mivel mégsem szeretné megtartani, így az első nap, az első eladott tárgyat Zsuzsáék még aznap vissza is vásárolták.- Rögtön az első, már „jó” üzlet volt! - mesélte nevetve -, de szerencsére ilyen eset csak akkor az egyszer fordult elő. Időközben egyre többen megismerték a boltot és egyre többen visszatérnek vásárolni. Kilépve a galériából újra útnak indultam. Már dél körül járt az idő és a havaseső még mindig rendületlenül esett, de valahogy mégsem rontott a hangulatomon. Pár utcahossz után érdeklődve léptem be a Pozsonyi út 33/A szám alatti Tangó antikvitásba. A pici üzletben rend és harmónia honol. Az antik vitrines szekrényben sok szép tárgy és régi gyermekjáték idézi a múltat. Itt is két tulajdonos van, mint megtudom Kővári Györgytől, aki szívélyesen fogad és tájékoztat működésükről.- Újlipótvárosnak ez a része valamikor polgári kerület volt, sok kis üzlettel. Ez a szakma a Fáik Miksa utca felé már nem tud terjeszkedni, mert ott egymást érik a boltok. Ezért nyitottunk itt üzletet 2000. április elsején. Azt szeretnénk, ha ezen a részen is kialakulna egy üzletsor, mert így a vásárlók végigjárhatnák a boltokat, körülnézhetnének és könnyebben választhatnának. Ezért ajánljuk az ismerőseinknek, a konkurenciának is a környéket - mondja György. Üzlettársának, Tömör Lajosnak a használtcikk-piacon is van egy üzlete, délelőttönként ott dolgozik, délután pedig itt, a Tangóban. A régiségbecsüs képesítést megszerezték, de György szerint a 30 éves tapasztalat számít igazán.- Mindketten régi „motorosok” vagyunk a szakmában. A társam körülbelül 25 éve, én kisebb-nagyobb megszakításokkal - 1969 óta foglalkozom régiségekkel. Számunkra ez nem kényszervállalkozás, és nem hobbiszinten csináljuk, hanem ez a kenyerünk. Szeretjük is a régi tárgyak miatt, mert szép miliőben dolgozunk. Üzleti ars poétikánk: tisztességesen dolgozni. Ez megnyilvánul a vételnél és az eladásnál egyaránt, mert nekünk a vevőre hosszútávon van szükségünk - magyarázza György. Csak magánszemélyektől vásárolnak, mivel ez egy „elöregedett” polgári környék, ahol a nyugdíj kevés, a rezsiárak viszont folyton emelkednek, a környéken lakók néha kénytelenek megválni egy-két régebbi darabtól.- Ezzel mi nem visszaélünk, hanem élünk, úgy eladáskor, mint vételkor - hangsúlyozza Kővári György. A régiség fogalma az art decóval zárul, ami az 1930-1950-es évek közötti stílusirányzat, de inkább a 70-80 évvel ezelőtti tárgyak számítanak régiségnek. (Az 1950 utáni tárgyak még nem számítanak műtárgynak.) Minden lakberendezési tárgy érdekes lehet, amire maga az eladni szándékozó nem is gondol. De látatlanban nem lehet eldönteni, mi mennyit ér, ezért kell kimennünk lakáscímekre. A kisebb darabokat persze be lehet vinni az üzletbe.- Ez egy nehéz szakma, mert nagyon szerteágazó. Egy személy nem ért mindenféle műtárgyhoz. Mi is ezért társultunk. Én a porcelán-, üvegáru, festményekben, a társam pedig bútorban és bronzban van „otthon”. Együtt is megyünk ki címekre megnézni az eladni kívánt tárgyat, mert több szem többet lát- mondja György. j j
