XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)

2001-06-15 / 10. szám

/ XIII. KERÜLETI • • Í 2001. junius Szabó István Negyven évvel ezelőtt a filmes szakma, a magyar film akkor még népes közönsége és kisvártatva a külföldi fesztiválok igényes résztvevői felfigyeltek egy, a főiskolát akkor elvégző tehetséges fia­talemberre, aki rövid rádióriporterkedés után a filmrendezői pá­lyát választotta, vagyis a képes beszéd szerint az oroszlánkörmeit mutogatta. De neki sohasem voltak oroszlánkörmei, csak érző és értő emberszíve, a valóságtól messzire soha el nem rugaszkodó, mégis mesés képzelete, a nemes hagyományokat egy percre fel nem rúgó, mégis rendkívül egyéni és eredeti látásmódja. Eleinte a saját korosztálya, az akkori fiatalok érzelmeinek és gondolatvilágának a kifejezője volt, habár a maiak is sok vonásában magukra ismerhet­nek. Később a történelemszemlélete kiszélesült, és színes regényes filmeket alkotott a maguk hivatásában kimagasló tehetségek élet­útválasztásának történelmi buktatóiról, s ezekkel már beírta a ne­vét a világ filmművészetének a lapjaira. Világsztárokkal is dolgo­zott, de soha sem feledkezett meg a saját szintjére felnövő magyar alkotótársairól, akiket a produkcióiba maga mellé vett. Mindenkor hitet tesz a haza és Budapest iránti bensőséges szeretetéről, amely­nek kialakulásában nem kis része van a Váci úti otthonában eltöl­tött életének, azon a tájon szerzett benyomásainak. Szabó Zoltán A környezet, amelyben megszületett és felnőtt, már régen felis- merhetetlenül megváltoztatta arculatát, ám az ő emberi és mű­vészi karakterének kialakulásában maradandó nyomot hagyott. A Tripolisz, ahol javítócipész édesapjával, máig is élőnek meg- rajzolt-megfestett édesanyjával és hat testvérével gyerekeske- dett, a Tarnai-rét - ahol ma lakótelepi házak emelkednek - kecskét legeltetett, ez az egész tovatűnt vidék örök időkre ott él az álmaiban és a zsigereiben, s valahonnan belülről vezeti az ecsetjét, amikor hatalmas méretű képeit megfesti. Innen emel­kedett ki a maga erejéből és tehetségével, de természetesen nem segítőtársak nélkül. Ugyanezzel az ecsettel festi oda a képei sar­kába az Angyalföld nevet, amelynek hű fia, s amely éltető köze­ge, lakhelye és műterme ma is. A külhon is elismeri ábrázoló stí­lusának szépségeit, elevenségét, dekorativitását. Ezt bizonyítják kiállításainak sikerei, műveinek keresettsége a galériákban. Jókedélyű, színes mesélőkedvű ember, aki az itteni röghöz kötő­désével együtt honosnak érzi magát mindenben, ami összeköti a mai világgal és a régvolt történelemmel. Színvilága nem csak a vásznain, hanem a gondolkodásában és a beszédes kommuniká­cióiban is megragadóan érvényesül. Nem tartozik a szokatlan események közé, hogy külföl­dön forgat. Ez alkalommal is Párizsban kellett felhívnunk, mivel új filmjét ott alkotja meg. Megkönnyíti a helyzetemet, hogy negyven éve, vagyis főiskolás kora óta eléggé közel­ről ismerem, ez talán arra is fel­jogosít, hogy az azokban az időkben köztünk természetes módon kialakult tegező vi­szonyt alkalmazzuk a beszélge­tésünkben.- Miről szól az új filmed?- Mondanám inkább, hogy kiről. Wilhelm Furtwánglerről, a világhírű német karmesterről, aki a Berlini Filharmonikusok vezető karnagya, Berlin város főzeneigazgatója, a berlini Staatsoper igazgatója volt törté­nelmi nevezetességű időkben. Ezt a szerepet Harvey Keitel, amerikai filmek kiváló képessé­gű szupersztárja játsza. Az operatőr a közismerten legkö­zelebbi alkotótársam, a már szintén világhírű Koltai Lajos. A produkció francia-angol-né- met koprodukcióban készül. Most már az utómunkálatok kötnek Párizshoz, mert van egy olyan megállapodás, hogy a film költségvetésileg biztosított pénzösszegét a gyártó ország­ban kell elkölteni.- Ezek szerint odakint érte­sültél arról, hogy elnyerted az évtizedek óta kedvelt lakhelyed, a XIII. kerület díszpolgárának címét. Hová sorolod ezt a kitün­tetést a Kossuth-díj, az Oscar- díj és sok egyéb hazai és külföl­di elismerésed mellett, azt is be­leszámítva, hogy előbb lettél Budapest főváros díszpolgára, mint a kerületedé?- Úgy gondolom, hogy részemről nincs helye a rangso­rolásnak. Számomra azért egyenértékűek, mert bennük a munkám megbecsülését érzem. Ezért nekem is egyformán kell becsülnöm azokat, akiktől ka­pom.- Több filmed is szólt a város, tehát Budapest szeretetéről, ki­váltképp művészi pályád első fe­lében készült filmjeiddel tettél bizonyságot róla. Az utcákban, a terekben, a házak falai mögött, a villamosokban, a panorámák­ban sok újat fedeztél fel, szépet és megrendítőt tudtál elmondani és megmutatni a városunkról, amikben benne tükröződtek a történelem és az emberi sorsok vonásai. Ha külföldön játszódó, külföldi emberekről szóló filmet forgatsz, mint ezúttal is, ugyan­úgy érzed bennük ezt az ottho­nosságot?- Minden helyszín esetében fontos a hitelesség, ugyanúgy, mint minden történetben és em­beri sorsban, melyeket filmre vi­szek. Mindennek arca van, a helyszíneknek is, de számomra a legizgalmasabb és a legtitok­zatosabb az emberi arc, amely­ben legfőképpen benne rejtezik és feltárul a film szelleme, törté­nete, mondanivalója. A színész adja oda az arcát a filmnek, azért ő az én legfontosabb alkotótár­sam. Ez mit sem von le a többi­ek munkájának értékéből, mivel ők szintén a színész legjobb tel­jesítményéért dolgoznak.- Most a magyar filmgyártás eléggé konfliktusterhes idősza­kát éli, erről bizonyára odakint is hallasz. Úgy tűnik, hogy sze­rencsés helyzetben vagy, mivel ebből kimaradsz. Meggyő­ződésem, hogy sokat emelne most is a magyar filmművészet színvonalán, ha itthon dolgoz­nál és magyar filmeket forgat­nál. Ugyanakkor mégis örü­lünk, hogy a tehetségeddel és a nemzetközi hírneveddel olyan helyzetet tudsz teremteni ma­gadnak, amelynek révén dol­gozhatsz, s végül így is a ma­gyar filmművészet alkotóképes­ségét képviseled külföldön.- Természetesen a legszíve­sebben én is magyar filmeket készítenék odahaza, mivel ma­gyar filmrendező vagyok, és a hazám áll a szívemhez legköze­lebb, de még itt, külföldön is a tehetséges magyar pályatársa­immal dolgozom együtt a leg­szívesebben, s ha lehetne, dol­goznék többel is. De jelenleg nem lehet. Nem én tehetek róla, ha otthon nem jön össze annyi pénz, hogy megtehessem. De nem mondtam le róla, s örülök, hogy vannak, akik ezt szintén elvárják tőlem. Abban az ör­vendetes gesztusban, hogy An­gyalföld díszpolgárává avatnak, azt olvasom ki, hogy ott is fi­gyelemre méltónak találják, amit csinálok, s feltehetőleg azt is, amit csinálni fogok. Ez en­gem erővel és bizakodással tölt el, mert a bizalom jelének ér­zem.- Milyennek látod a mai An­gyalföldet mind honpolgári, mind filmrendezői szemmel?- Kifelé terjeszkedik a belvá­ros, méghozzá éppen Angyal­földön keresztül. Az utóbbi év­tizedekben ott minden gyökere­sen megváltozott, s ez az ott élő emberek történetére is alapvetően kihat. Új mesék, új drámák, új mítoszok születnek, amelyek talán engem, talán má­sokat filmek alkotására inspi­rálnak. Ennél is lényegesebb, hogy jobban, lélekben és anya­giakban gazdagabban lehessen élni ebben a kerületben, ame­lyet, lehetek akárhol a világban, mindenütt a magaménak val­lók. De ha megbocsátasz, most be kell fejeznünk a beszélge­tést, mert a filmgyári rend szi­gorú és vár a munka... Szabó Istvánt az Álmodozá­sok kora, az Apa, a Szerelmes­film kapcsán úgy aposztrofálták a korabeli kritikák, majd a film­történeti visszaemlékezések is, mint a magyar film legnagyobb lírikusainak egyikét. Késóítb a Mephisto, a Redl ezredes, a Hanussen, e trilógiává összeállt nemzetközi alkotásai nyomán az egy-egy elbukó hős köré épí­tett történelmi freskók mesterét ismerték fel benne. Ezt köve­tően két tanárnő sorsába a ma­gyar rendszerváltozás drámáját sűrítette, ismét fel-felvillantva lírikusi érzékenysége jeleit: ez a nagyon szép film az Édes Em­ma, drága Böbe, ami reményt nyújthat arra, hogy egy-egy ki­felé tekintő film után jut esetleg pénze, ideje és figyelme a hazai történésekre is. Szabó István olyan erős te­hetség, s olyannyira a filmes megszólalásra és látásra pre­desztinálta őt a művészi kife­jezni vágyása, hogy a Koncert és a Variációk egy témára című ifjúkori etűdjeivel azonnal ma­gára vonta a nemzetközi érdek­lődést. Ez másként nem történ­hetett meg, mint hogy a magyar és a pesti valóság ihletése telje­sedett ki a képeiben. Idekötötte a szerelem is, amit a női szép­ség tündéri démona iránt érzett a Te című mozgóképportréjá­ban. Innen, ebből gyökerezik csaknem töretlen ívelésű siker­sztorija, amelynek egyik állo­mása most a XIII. kerületi dísz­polgári cím elnyerése.- Ön Tripolisz szülötte, s en­nek az egykori nyomornegyed­nek egészen a lebontásáig hű fia maradt. Most ennek a szülő­földnek a környékén beszélge­tünk szép, de nem hivalkodó sa­ját házában, amelynek nem mondhatom, hogy minden zu­gában, hiszen ezek monumentá­lis alkotások, egy-egy festménye uralja a látómezőt. Milyen em­lékek vonzzák önt ide vissza?- Amikor én még kissrác voltam, itt, a mai Göncöl utca tájékán a pataktól a vasútig er­dő húzódott, ahol egyáltalán nem szegény emberek, hanem tehetősebbek, még mágnások is laktak. Volt, akinek kastélya volt, de már azt is rég lebontot­ták. Mi a mai Babér utcai Szent Márton-templom mellett lak­tunk, de a templom akkor még nem állt. Nagy család voltunk, nehezen éltünk. Itt terült el a rét is. A szomszédék bíztak meg kilencévesen, hogy őrizzem a kecskéjüket. Amíg az legelge- tett, én rajzolgattam.- Már ilyen korán kiütközött a művészvér?- Azt Rajkai György fedezte fel bennem, aki festőnek ké­szült, később híres színházi díszlet- és jelmeztervező lett, de akkor még az iskolában taní­tott, ahová a pásztorkodás mel­lett jártam. Látta, ahogyan raj­zolok, amikor a napközis gye­rekekkel arra járt. Hívott, jöjjek én is a napközibe, majd tanít rajzolni. S valóban kezdett fog­lalkozni velem, elvitt rajzverse­nyekre.- Rajkai volt tehát a felfede­zője?- Közben én is felfedező let­tem. Apám cipész létére szeret­te a művészetet, a zenét, a festé­szetet, a szép képeket. Egy va­sárnap elvitt a Szépművészeti Múzeumba, ott megláttam Ma­darász Viktor, Székely Berta­lan, Szőnyi István meg a többi nagyok képeit. És Munkácsyt, aki a legnagyobb hatással volt rám. Egy következő vasárnap megmutatta apám ugyanott Rembrandtot, Goyát, El Gre­cót... Velem ezek az óriások csodát műveltek. De ismétlem: elsősorban Munkácsy. Mond­hatok erről egy történetet?- Megkérem rá.- 1947-ben súlyosan megbe­tegedtem. Szilveszterkor még táncoltam, másnap arra ébred­tem, hogy megbénult a bokám. Csak nagy-nagy erőfeszítések és megpróbáltatások után tud­tam újrajárni, de amint látja, ma is bottal járok. Aztán egyszer kocsival lementünk Debrecen­be, hogy a Déry Múzeumban megnézzem Munkácsy három híres festményét. Magam sem tudom, hogyan történhetett, előbb földbegyökerezett a lá­bam a képei előtt, aztán eldob­tam a botomat és szinte táncol­tam az élménytől, a bűvölettől.- Úgy jegyzik fel önről, hogy különböző festészeti irányzatok követője, de egészében véve a nyolcak - Berény, Czigány, Czóbel, Kernstock, Márffy, Or­bán, Pór és Tihanyi - formai örökségének legrangosabb folytatója.- Megtisztelő rám, ha ez igaz. De ezeknek a művészi rangjá­hoz nem volt könnyű eljutnom. A tehetség mellett sokak segít­sége és biztatása kellett. Az isko­la befejezése után az Újpesti Gyapjúszövőbe mentem el se­gédmunkásnak, de látva, hogy tudok rajzolni, dekoratőrnek al­kalmaztak. Velem festették meg a szocialista munkát dicsőítő feliratokat és persze a kivonulá­sokhoz a magyar történelmi és a mozgalmi hősök arcképeit. Eb­ben az időben csak úgy szórako­zásból egész Tripoliszt is tele­festettem Dózsa, Táncsics, Pető­fi, Kossuth, Rákóczi hárommé­teres portréival, ott maradtak évekig a falakon. Közben a gyapjúszövőben konyhafőnökké léptettek elő. A gyárban volt egy szakkör, a festészethez kedvet érző munkások és gyerekeik számára, egy nagyszerű mű­vésznő, Gráber Margit vezette. Ő invitált, hogy járjak be hozzá tanulni az esti iskolába. Akkorra már annyira megnőtt az önbizal­mam, hogy jelentkeztem a Kép­zőművészeti Főiskolára.-Azt hiszem, nem szerzek ve­le meglepetést az olvasónak, ha előre megmondom, hogy felvet­ték.- Amikor megtudtam, ma­gam sem akartam elhinni. Beju­tottam oda, ahol az akkori mes­tereim, köztük Rudnay tanul­tak. De vajon mit szólnak hozzá a gyárban? Bementem az ü.b.- be, hogy megmondjam, és mind boldogok voltak. Nyolc évig jártam a főiskolára, mert köz­ben egy évre kizártak, ugyanis egy tanár lelumpenproletáro- zott, és én erre visszabeszéltem, hogy mit, azt most nem mon­dom el. 1958-ban, 29 évesen le­diplomáztam.- Milyen állomások követ­keztek ezután?- 1960-ban Derkovits-ösz- töndíjat kaptam, 1969-ben Munkácsy-díjat, 1977-ben ér­demes művész címet. Mindany- nyiszor, amikor ezek a kitünte­tések értek, vissza-visszatért a szívembe a hihetetlenség érzé­se, ami egyben boldogító is volt: én, a tripoliszi proligyerek ide jutottam...- És most a kerülete is kifeje­zi az elismerését a díszpolgári címmel.- Ezt is alig akartam elhinni. Szerencsére, amikor felkeresett a hírrel a polgármester úr, már nem kételkedtem benne. De sokat kö­szönhetek a tatabányai bányá­szoknak is, mert főiskolás ko­romban az ottani művésztelepen dolgozhattam, s a képeimet meg­szerették és sorra vitték haza, és kaptam a bányásztechnikumban egy szobát, hogy ott lakhassak. Még ma is foglalkoztatnak a bá­nyásztémák, pedig az akkori szénbányászat már a múlté.- Akik ismerik a munkássá­gát, tudják, hogy a témák soka­sága kíséri végig a pályáját.- így van. A nagyobb megbí­zatásaim közé tartozik a sátoral­jaújhelyi Hősök terén látható 3x6 méteres sgraffitom, a Szüre­telő lányok, Tiszaeszláron ugyanebben a műfajban a 6x8 méteres Család, Regölyben a kultúrház falán a zenélő lányokat ábrázoló Kultúra című művem. Hasonló témája van Bácsalmá­son a márványmozaikomnak. A jánoshalmai sportstadion hom­lokzatán pedig a kubisztikus stí­lusú Tornászó lányok származik tőlem. Az első nagy gyűjtemé­nyes kiállításom az Ernst Múze­umban volt, ott mutattam be a Nagy deportálás című monu­mentális munkámat, s ott érez­tem a nagy érdeklődés láttán, hogy érdemes festenem. Emlé­kezetes a Műcsarnokban rende­zett önálló kiállításom, amely megtöltötte a nagytermet. Ott ál­lítottam ki a Parasztok című, 6x3 méteres olajfestményemet. A díszpolgárokkal az interjúkat Sas György készítette Hármas együttműködési megállapodás Együttműködési megállapodást kötött a XIII. kerületi önkormányzat és a XIII. kerületi tűzoltó-parancsnokság, valamint a XIII. kerületi polgárőr szervezet. Az együtt­működési megállapodást egyrészről dr. Tóth József pol­gármester, másrészről Varga József tűzoltó alezredes, ke­rületi parancsnok és Takács Ferenc, a Csángó-Gidófalvy Polgárőr Szervezet elnöke írta alá 2001. május 24-én. A XIII. kerületi önkormányzat folyamatos és szoros együttműködést alakított ki a XIII. kerületi tűzoltó-pa­rancsnoksággal és a XIII. kerületi Csángó-Gidófalvy Polgárőr Szervezettel. Ennek keretében hagyományosan több éve támogatja e szervezetek tevékenységét a költ­ségvetési rendeletben évente meghatározott összegű pénz átadásával. Az érdekelt szervezetek előzetesen kinyilvánították szándékukat, hogy a jövőben is együtt kívánnak működ­ni feladataik, vállalt kötelezettségük eredményes ellátása érdekében. A 2002. december 31-ig szóló közös elhatározás alap­ján az önkormányzat a 2001. évi költségvetési rendeleté­ben közbiztonsági feladatokra a XIII. kerületi tűzoltó-pa­rancsnokság részére 2 millió forint, a polgárőrség részé­re 1 millió forint működési célú pénz átadásáról döntött. ✓ Értesítjük a XIII. kerületi lakosokat, hogy 2001. június 29-én, pénteken a köztisztviselők napja al­kalmából a polgármesteri hivatalban munkaszüneti nap lesz. Ügyfélszolgálati irodáinkban 8-13 óra között ügyeletet tartunk. Megértésüket köszönjük. A hivatalvezetés Önkormány­zatunk már 10 éve anya­gilag is segíti a kerületi rendőrség munkáját. Az elmúlt években 25-25 millió fo­rintos támogatást adott, amelyet többnyire az állomány jutalmazá­sára és technikai eszközök be­szerzésére fordítottak. Az önkor­mányzat 2001. évi költségveté­sében 20 millió forintot különített el, amelyből öt jó minőségű lé­zernyomtatót már az év elején megvásárolt, közel 1 millió forint értékben. Május 23-án (szerdán) 10 óra­kor dr. Tóth József polgármester 3 gépkocsit adott át Bartos László rendőr dan­dártábornoknak, a kapitányság vezetőjének a Szabolcs utca 36. szám alatti kapitányságon. A két Skoda Felicia és az egy Skoda Fabia gépkocsi egyike a gazdaságvédelmi alosztályhoz kerül, elősegítve ezzel az önkor­mányzat és a rendőrség közös gazdaságvédelmi koncepciójának megvalósulását. A mostani támo­gatással a XIII. kerületi rendőrka­pitányság 19 autójából 12 olyan, amelyet az önkormányzat vásá­rolt. Újabb három gépkocsi a rendőröknek Beszámolt a Budapesti Önkormányzat Parkolási Társulása A képviselő-testület a Budapesti Önkormányzat Parkolási Társu­lása 2000. évi gazdálkodásáról és a mérlegbeszámolóról szóló tá­jékoztatót véleményezte és elfogadta. A 2000. évről szóló beszámoló az első olyan év, amely alapján a kft. tevékenységét összefoglalóan lehetett értékelni. A XIII. kerü­leti önkormányzat képviselő-testülete által véleményezett és jóvá­hagyott költségterv alapján működött a kft. Az előterjesztett egy­szerűsített mérlegbeszámoló szerint az eredmény 4 ezer forint veszteség, amely veszteségmentes gazdálkodásnak tekinthető. A haszonbérleti díjból a XIII. kerületnek összesen 28 947 979 forint bevétele származott. A kft. által elkezdett pótdíjtartozások behajtása folyamatban van, mely a 2001. évi gazdálkodásban ered­ménynövelő tényező lesz. A Fővárosi Önkormányzattal történt megállapodás alapján az automaták lízingdíjának futamideje 4 év, így azok 2005. január 1-jével kerülnek a XIII. kerületi önkormány­zat tulajdonába. A fizető várakozási övezet bevezetése eredményes volt, a kerü­let lakossága megszokta és igényli a fizetőparkoló-övezet bővíté­sét. A XIII. kerületi önkormányzat továbbra is fontos feladatának tekinti, hogy a fizető övezeteken belül a lakosság kiszolgálása zök­kenőmentes legyen.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom