XIII. Kerületi Hírnök, 2001 (7. évfolyam, 1-18. szám)
2001-06-15 / 10. szám
Meghívó közmeghallgatásra Értesítem a kerület tisztelt polgárait, hogy Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának Képviselőtestülete 2001. június 28-án, csütörtökön a XIII., Frangepán utca 44/A szám alatt, az I. emeleti tanácskozóteremben (16.30-18.30 óra között) közmeghallgatást tart, melyre ezúton tisztelettel meghívom önöket. A közmeghallgatáson Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának középtávú célkitűzéseinek és főbb feladatainak időarányos teljesítését tekintjük át. A megjelenésre számítunk! Dr. Tóth József polgármester A képviselő-testület 2001. május 12-i ülésén úgy döntött, hogy: • Rozmis Attilánét a 12. Sz. Napközi Otthonos Óvoda (Hegedűs Gyula utca 123-127.) vezetőjének megbízta harmadik ciklusban, • Tarján Andrást a Kék Általános Iskola (Pannónia utca 88-90.) igazgatójának megbízta harmadik ciklusban, • Fenyves Koméit az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (József Attila tér 4.) igazgatójának megbízta 2001. július 1-jétől 2006. június 30-ig, • dr. Treiber Pálnét megbízta határozott idejű vezetői beosztással 2001. szeptember 1-jétől 2002. július 31-ig a Herman Ottó Általános Iskolában (Radnóti Miklós utca 35.), • Vizsolyi Ákosnak a „XIII. Kerület Gyermekeiért” Közalapítvány kuratóriumi tagságáról, Medvegy Ivánnak a „XIII. Kerület Testneveléséért és Sportjáért” Közalapítvány kuratóriumi tagságáról, dr. Vörös Péternek az „Angyalföld Fejlesztéséért” Közalapítvány kuratóriumi tagságáról és képviseleti tisztségéről történő lemondását tudomásul vette és köszönetét fejezte ki eddig végzett tevékenységükért, egyben módosította a „XIII. Kerület Gyermekeiért” és a „XIII. Kerület Testneveléséért és Sportjáért” Közalapítvány kuratóriumai személyi összetételét, megbízta Sütő Bélánét a „XIII. Kerület Gyermekeiért”, Varga Zalánt a „XIII. Kerület Testneveléséért és Sportjáért” Közalapítvány, Magos Pétert az Angyalföld Fejlesztéséért Közalapítvány kuratóriumi tagjának, • módosította az önkormányzat tulajdonában lévő piacok működéséről szóló rendeletét, • módosította az önkormányzati biztos kirendelésének és tevékenységének rendjéről szóló rendeletét, • a Csata utca 20. szám alatti általános iskola tetőrekonstrukcióját fejlesztési feladattá minősítette, • a Radnóti Miklós utca 35. szám alatti Herman Ottó Általános Iskola módosított célokmányát és programját 107 000 000 forint főösszeggel jóváhagyta, • elfogadta a 13. Számú Napközi Otthonos Óva alapító okiratának módosítását, és a Tüzér utca 62. szám alatti ingatlan korlátozottan forgalomképes vagyonná minősítését, • úgy döntött, hogy a Dózsa György út 136. szám alatti Ének- zenei és Testnevelési Általános Iskola rekonstrukciójára és a Nővér utca 15-17. szám alatti Németh László Gimnázium rekonstrukciójára pályázatot nyújt be a Település Érdekvédelmi Támogatás című pályázatra 2001-re, • úgy döntött, hogy nem él a Fivér utca 4/C szám alatti ingatlan tulajdoni illetőségére vonatkozó elővásárlási jogával, • mint taggyűlés, a „Sima Út” Kft. 2000. évi gazdálkodásáról szóló egyszerűsített éves beszámolót a kiegészítő mellékletekkel elfogadja; és a könyvvizsgálói jelentést elfogadja, • elfogadta az Ángyalföld-Újlipótváros-Vizafogó Vagyonkezelő Részvénytársaság Igazgatóságának jelentését a 2000. évi működésről és a mérlegbeszámolóról, valamint a könyvvizsgálói jelentést. A június 28-i képviselő-testületi ülés napirendjéből- Tájékoztató az önkormányzat részére biztosított pótelőirányzatokról és az önállóan gazdálkodó szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-változtatásáról; javaslat a 2001. évi költségvetési rendelet módosítására.- Beszámoló a sportkoncepció időarányos teljesítéséről; javaslat a XIII. kerületi önkormányzat testnevelési és sport rendeletére.- Beszámoló a Pap Károly utcai tömbrehabilitációról.- Beszámoló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatának középtávú célkitűzései és főbb feladatai időarányos teljesítéséről (benne a kerület városfejlesztési koncepciójának áttekintése). Nyilvános ülés keretében közmeghallgatás, utolsó napirendi pontként 16 órától. Helye: Frangepán utca 44/A. Ideje: 14 óra. Intézkedések a balesetmentes játszóterekért A XIII. kerületi önkormányzat a kezelésében lévő 130 bölcsődei, óvodai és játszótéri játékok ellenőrzését a játszó gyermekek biztonsága és az ÉU- szabványoknak való megfelelőség érdekében már tavaly megkezdte és ez év június közepéig befejezi. Az így feltárt négy balesetveszélyesnek talált játékot lebontotta. A nem balesetveszélyes, de az EU- szabványoknak nem megfelelő játszóterek átalakítását programszerűen elkezdi és 2002 májusáig szintén befejezi. Időközben intő jelként a főváros más kerületeiben gyerekek megsebesülésével járó balesetek fordultak elő egyes játszótereken, közülük egy halálos volt. Demszky Gábor főpolgármester ezért felhívással fordult a kerületekhez, a mi kerületünk azonban már ettől függetlenül és korábban hozzákezdett a játszóterek- és eszközök balesetmentesítéséhez. Eredményesen működtek a XIII. kerületi közalapítványok A képviselő-testület tudomásul vette a XIII. kerületi önkormányzat közalapítványai 2000. évi működéséről, vagyonának kezeléséről és felhasználásáról szóló tájékoztatót. A „XIII. Kerület Gyermekeiért” Közalapítvány. A közalapítvány támogatta a kiváló tanulmányi előmenetelő vagy egy- egy tárgyban nagyon tehetséges, de szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket. Az általános iskola felső tagozatos és közép- iskolás korosztály részére kiírt ösztöndíj pályázatra jelentkező 140 fő közül 74 fő részesült 2000-5000 Ft/hó ösztöndíjban, 20 fő pedig jelentősebb (átlag 10 000 Ft) tanévkezdési támogatásban. A felsőfokú tanulmányaikat nappali tagozaton a tárgyévben megkezdők is kaptak segítséget; a 42 pályázóból a 39 fő részére 15 000-30 000 Ft közötti összeget ítélt meg a kuratórium. Az „Angyalföld Fejlesztéséért” Közalapítvány meghirdetett pályázati felhívása során 13 pályázót részesített támogatásban. E mellett nagyrészt célzott támogatásból egy szabványos méretű, rekordtán burkolatú kézilabdapálya létesítésében vett részt a közalapítvány 10 700 E Ft értékben. Ezek együttes összege 15 442 E Ét-ot tett ki. A „XIII. Kerületi Közbiztonság” Közalapítvány a rendőrségi dolgozók tanulmányaihoz, a XIII. kerületi rendőrkapitányság működéséhez járult hozzá. A „XIII. Kerület Közművelődéséért” Közalapítvány meghirdetett közművelődési pályázatra 52 pályázóból 21 kapott 80-150 E Ft-os támogatást összesen 2433 E Ft értékben. Elsősorban azok, akik a millenniumhoz kötődő programjaikkal és tevékenységükkel kiemelkedően hozzájárultak a kerület kulturális és közművelődési életének színesebbé tételéhez. A támogatottak között volt a kerületben működő alapítvány, egyesület, önkormányzati intézmény, egyéni előadóművész, író, együttes, rendház. Az „Angyalföldi Média” Közalapítvánv célja a kerületi lakosság közszolgálati tájékoztatása. A TV 13 műsorai a kerület lakosainak korrekt és sokoldalú tájékoztatását látta el, közérdekű információkat juttatott el, s hírt adott a helyi kulturális, politikai, sport- eseményekről, valamint egészségügyi, gazdasági, városüzemeltetési kérdésekről és az év kiemelkedő eseményeiről tudósítottak. A „XIII. Kerület Testneveléséért és Sportjáért” Közalapítvány pályázatán 23-an kaptak támogatást, összesen 1999 E Ft értékben. A 2000. évben a XIII. kerületi egyesületekben sportoló, és az olimpián kiemelkedő eredményt elért sportolók az alapítványon keresztül részesültek anyagi elismerésben, amelynek fedezetét az önkormányzat biztosította. A közalapítványok kuratóriumai a gazdálkodás eredményéről szóló beszámolókat elfogadták. A közalapítványok által készített beszámolók igény szerint megtekinthetők. Tűzoltásban jók az angyalföldi diákok A tűzoltóság fővárosi parancsnoksága Tűzre, vízre vigyázzatok! címmel minden évben megrendezi a budapesti általános iskolák tűzvédelmi vetélkedőjét. Az idén valamennyi kerületben megtartott selejtezők után rendezték meg a kerületi győztesek részvételével a fővárosi döntőt. Egy-egy csapatban hat általános iskolás, három alsós és három felsős, foglalhatott helyet. A kiírás értelmében a csapatok játékosai több iskolából is kikerülhettek. Az idei fővárosi általános iskolák közötti versenyt a Csatár utcai és a Fiastyúk utcai általános iskola vegyes csapata nyerte. Ä vetélkedő döntője változatos programot kínált. Az elméleti rész keretében 13+1 kérdést tartalmazó tesztlapot kellett kitölteni, és ebben a tűzvédelem történetéről, tűzvédelmi feladatokról szóló kérdésekre válaszokat adni. A gyakorlati feladatok között a legnagyobb sikere a tréfás sisakstafétának vagy a tűzoltóruhába öltözésnek volt. A szakmai részt a tömlőgurító verseny képezte. A vetélkedő csaknem valamennyi versenyszámában kerületi csapatunk az élen végzett, így nem is volt kétséges a győzelmük. A Prof. Dr. Kováts István Alapítvány budapesti állandó lakással rendelkező súlyos mozgáskorlátozott fiatalok támogatására pályázatot hirdet, amely tanulmányok folytatásához, közlekedéshez, lakhatási, ill. munkavállalási feltételek megteremtéséhez szükséges tárgyak vásárlásához hozzájárulásként igényelhető. Az alapítványból pályázható összeg nem lehet több a pályázati cél költségének 25%-ánál, de legfeljebb 30 000 Ft. Pályázni a 40. életév betöltéséig lehet. A pályázathoz kérjük mellékelni a súlyos mozgáskorlátozottságról szóló orvosi igazolásokat, valamint a családban együtt élők jövedelemnyilatkozatait. A névvel, címmel (és telefonszámmal, ha van) ellátott pályázatokat Prof. Dr. Kováts István Alapítvány, 1052 Budapest, Városház u. 9-11. címre kérjük beküldeni 2001. augusztus 31-éig. „A mozgáskorlátozott fiatalok támogatására létrehozott Prof. Dr. Kováts István Alapítvány kuratóriuma tájékoztatja az adományozókat, hogy 2000. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át mozgáskorlátozottak 2000. évi támogatására használta fel. Köszönjük mindazoknak, akik jövedelemadójuk 1%-át az Alapítvány részére juttatták.” Sűrűbben jár a 4-es busz Régóta sok panasz tárgya a 4-es autóbusz közlekedési rendje. Javulást jelez a BKV vezérigazgatójának dr. Tóth József polgármesterhez Irt levele: Tisztelt Polgármester Úr! Engedje meg, hogy korábbi, április 5-ei személyes megbeszélésünk alapján tájékoztassam Önt: a 4-es és 4-es gyors viszonylatok közlekedésében június l-jén üzemkezdettől a Gyöngyösi utca és az Apor Vilmos tér között fognak közlekedni. A viszonylat járatsűrűsége a 4-es alapjárat közlekedési gyakoriságához igazodva reggel 12, délután pedig 15 perc lesz. A két viszonylatot a lehetőségekhez képest összehangoltan kívánjuk közlekedtetni, így reggel a Gyöngyösi utcai végállomásról 6 percenként felváltva indul majd az alap- és a gyorsjárat, délután pedig 7-8 perces közös követéssel fognak közlekedni a járművek. Az elmúlt időszakban részletesen felülvizsgáltuk a 4-es gyors viszonylat forduló- és menetidejét, valamint a vonal zavartságát előidéző tényezőket. A június l-jével életbe lépő menetrend a korábbihoz képest bizonyos időszakokban nagyobb menetidőt és megemelt fordulóidőt tartalmaz, amely több végállomási kiegyenlítő idő biztosítását teszi lehetővé a járművek számára. Ezáltal a 4-es gyors viszonylat - mint kiemelkedően zavart vonal - közlekedésének megbízhatósága a jövőben jelentős mértékben javulni fog. Reméljük, hogy a fenti forgalmi változás bevezetésével megbízható és gyors eljutási lehetőséget tudunk biztosítani az angyalföldi lakosok számára. Budapest, 2001. május 21. Üdvözlettel: Aba Botond a Budapesti Közlekedési Vállalat vezérigazgatója Vélemény Budapest közlekedési rendszerének fejlesztési tervéről A dokumentáció az 1999. évben készült háttéranyag alapján készült. A javasolt koncepció az eltelt két év változásait, valamint a kerületek észrevételeit tartalmazza. A képviselő-testület a fejlesztési terv célkitűzéseivel egyetértett, és a melléklet javaslatokkal a tervet továbbtervezésre alkalmasnak tartotta. A képviselő-testület korábbi javaslatai alapján a tervbe beépültek, valamint az egyeztető tárgyaláson tett javaslatok közül a tervezők az Esztergomi út-Cserhalom utca vonalában felszámolandó MÁV-vágány helyett létesítendő gyűjtő utat ütemezés nélkül a tervbe felvették. A kerületet érintő új javaslat a Kiskörút-Bajcsy-Zsilinszky út-Podmaniczky utca-Ferdinánd híd-Váci út-Bajcsy-Zsilinszky út villamosvonal terve. A terv kerületet érintő javaslatai az alábbiak: • az Óbuda-Aquincumi híd-Körvasút körút az M3 autópályáig, • a Szegedi úti felüljáró, rajta a 13-as villamos a Lehel térig, • a Vágány utca meghosszabbítása a Dózsa György úttal a Ferdinánd hídig,, • az Újpesti rakpart meghosszabbítása a Dráva utcától a Vizafogó utcáig, • a szentendrei (HÉV) gyorsvasút összekötése föld alatti nyomvonalon a csepeli gyorsvasúttal a Margitsziget alatt mélyállomással (az új nyomvonal a Nagyszombat utcai megállótól a Kálvin térig halad), • a Nyugati pályaudvar gyorsvasúti összekötése a Ferihegyi repülőtérrel, • a Budapest-Észtergomi vasútvonalon elővárosi vasút közlekedtetése Északi összekötő híd hídfő (újpesti megálló) és a Béke utcai (angyalföldi állomás) megállóhelyekkel. A XIII. kerületi önkormányzati képviselő-testület egyetértett Budapest közlekedési rendszerének fejlesztési terve célkitűzéseivel és a tervet a Fővárosi Közgyűlésnek elfogadásra javasolta. Úszom, de nőm a boldogságban Több-kevesebb rendszerességgel eljárok úszni a Dagályba. Télen a fedettbe, nyáron a nyitottba. Igaz, ezért a fél óra úszásért egy órát utazom, félórát vetkőzöm, öltözöm. Nem éri meg, mondtam én egészen addig, amíg az orvos mást nem mondott. így aztán úszásfertőzöttsé- gem szép lassan kialakult. Tavaly még a Balatont is átúsztam, hogy bebizonyítsam magamnak, nem is vagyok olyan öreg. Mint minden hobbi, ez is egyre költségesebb, de most ez a 700 forint nagyon mellbevágott. Este öt óra után, azért, hogy fél órát úszhasson valaki, ennyit fizettetnek egy belépésért a Dagályba. Emellett a hajszárítás már nem fér bele az emelt díjba, a hajszárító automata megmaradt. A belépőben benne van viszont a szaunahasználat is. De ez miért nem szabadon választott? Miért kötelező megfizetni azt, amit nem használok? Az egy-két tizes a holmink őrzőinek már szabadon választott. De a belépő hétszázért kötelező. Az egész napos jegyért 800 forintot kérnek. Van már megoldás arra, hogy igazodjon az ár a használat idejéhez. A belépés időpontja rajta van a jegyen, ha én mondjuk két óra múlva Kijövök, akkor a pénztár visszatérít. Nekem ez tetszik, az én esti úszásomat azonban nem érinti. Tudom én, hogy minden drágul, az energia, meg az energia, meg az energia. De hol van az az energia, amit ésszerűsítésre nem használnak fel? Azt sem tudom megérteni, miért nem működik legalább egy pénztár az úgynevezett téli bejárónál is, hogy ne kelljen az egész épületet megkerülnöm ahhoz, hogy a női öltözőbe juthassak? Buszról le, előre a pénztárhoz, mert nyár van, vissza az öltözőhöz, mert nőnek születtem. Hálátlan vagyok, hogy a buszt csak most említem meg, mert a hőskorban az sem volt. Igaz, azt a BKV-nak kellene megköszönnöm. A megállót pedig az aláírásgyűjtőknek. De nem értem, hogy este hat óra után, amikor már minden pénztár bezárt, miért nem lehet kinyitni a téli bejáratot, hogy kimehessünk rajta. Mert az van szemben a buszmegállóval? Túl logikus lenne? Ugye emlékszünk még, bejönni úgy lehetett, hogy buszról előre, öltözőbe vissza. Most ezt megcsináljuk fordítva, öltözőből ki, körbe, buszhoz vissza. A busz húszpercenként jár és nem vár. Mondják, az úszás nagyon egészséges. Én is mondom. Mondani is fogom. Csak a zsebemnek ne fájna. c , 1 Szohagy