XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000. június / 8. szám

A „Budapest főváros XIII. kerületéért” díj 2000. évi kitüntetettjei Bogár Jánosné, az Angyalföldért Egyesület el­nöke. Az 1990-ben alakult Angyal­földért Egyesület alapító tagja. 1994-től elnöke. Elnökként motorja az egyesület életének, tevékenységének. Vezetése alatt vált az egyesület a kerület legnagyobb civil szervezetévé. Személyiségére elmondható, hogy melegszívű, másokért mindig tenni kész. Kimagasló a szociális, karitatív tevékenysé­ge. 1994-től vezeti a kerületi mozgássérültek klubját. 1982- tól tagja a szociális gondozóhá­lózatnak. Dajka János, a XIII. kerületi Rendőrkapi­tányság törzszászlósa. 1988. november 8-a óta a kerü­leti kapitányság dolgozója, főnyomozó. Pályáját a köz­rendvédelemnél kezdte, majd ezt követően a bűnüldözési al­osztályra került, ahol a kiemelt fajsúlyú bűncselekmények fel­derítését végezte ún. vegyes csoport keretein belül. Az álta­la feldolgozott esetek túlnyo­mórészt rablási, hamisítási, csalási ügyek voltak. Jelenleg a frissen alakult kerületi akció- csoport vezetője. Dr. Gombik Károly tűzoltóparancsnok. Jelenleg a I—II—XII. kerületi tűzoltó-parancsnokság pa­rancsnoka. 1978—1995-ig a XIII. kerületi tűzoltó-parancs­nokság élén állt. Vezetése alatt kezdték meg az új laktanya épí­tését. Irányításával a kerületi megelőző és mentő tevékeny­ség magas színvonalon állt. A kerületi intézmények vezetői­vel jó kapcsolatot alakított ki. Dr. Harmat György, a Fővárosi Madarász Utcai Gyermekkórház főigazgató főorvosa. 25 éve dolgozik a Madarász Ut­cai Gyermekkórházban, tíz év óta elsőszámú vezetője. Kórhá­zi munkája mellett széles körű tudományos tevékenységet is folytatott, különösen a csecse­mő-, gyermekkori ultrahang-di­agnosztika területén. Ennek kapcsán több hazai és külföldi tudományos társaság tagságát, vezetőségi tagságát nyerte el. Az orvostudomány kandidátu­sa, magántanári cím birtokosa. Karácsonyi Györgyné óvodavezető. 1983 óta a 13. sz. Napközi Ott­honos Óvoda (Tüzér u. 62.) vezetője. Magas színvonalú szakmai és pedagógiai felké­szültsége, emberi és vezetői tu­lajdonságai a kollégák és a szülők által is elismertek. Köz­vetlen egyénisége, szerénysé­ge, empátiás képessége kerüle­ti szinten is példamutató. A ke­rületben eltöltött 25 éves óvo­dapedagógusi munkája, 16 éves kimagasló vezetői tevé­kenysége elismerésre méltó. Kempf Andrásné klubvezető. 1992. decemberétől lát el klub­vezetői feladatokat, először he­lyettesként, majd 1993. május 1-jétől az Újpalotai úti Idősek Klubjának vezetője. Munkáját a pontosság, a lelkiismeretes­ség jellemzi. Fejlett empátiás készséggel rendelkezik. Az emberek megnyílnak előtte, problémáikat, bajaikat elmond­ják, segítségét elfogadják. Vezetői tevékenységét a kor­rektség, igényesség jellemzi. Jelenleg részt vesz a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai főiskola szociális munkás alap­képzésében. Kormosi Mária nyugalmazott tanítónő, igazga­tóhelyettes. A tanítóképző elvégzése óta egész életét a XIII. kerületi gyermekek oktatásának, neve­lésének szentelte. Első munka­helye, a Jász utcai iskola meg­szűnése után 1972-ben került a Fiastyúk u. 47. sz. alatti iskolá­ba tanítónak. 1974-ben lett alsó tagozatos igazgatóhelyettes. Két évig volt az intézmény megbízott igazgatója. 1957-től a margitszigeti napközis tábor lelkes szervezője, több évtize­de vezetője. Generációkat ne­velt fel, s ma is szívesen felke­resik régi tanítványai. 39 éves kerületi pedagógusi munkája után vonult nyugdíjba. Kovács Endre, az Angyalföldi Szociális Egye­sület elnöke. A szociális bolthálózat működ­tetése kapcsán kiemelkedő ér­demei vannak. Sok rászoruló angyalföldi nyugdíjas és kis­gyermekes család életkörülmé­nyeit javítja és közérzetét teszi jobbá. Önzetlen magatartás jel­lemzi, tisztelet és megbecsülés övezi. Kovácsné Horváth Erzsébet, az Egyesített Bölcsőde veze­tője. 1978. októbere óta dolgozik a kerületben, 1996-ban, amikora képviselő-testület létrehozta az Egyesesített Bölcsőde intéz­ményt, Kovácsné Horváth Er­zsébetet bízta meg a vezetésé­vel. Személyes példamutatás­sal, odaadó hivatástudattal vég­zi munkáját, s kivívta ezzel a szülők és a munkatársak szere­tet, bizalmát. A munka mellett folyamatosan képezi magát, és szorgalmazza kollégái képzés­ben történő részvételét is. Lami Pál, a Németh László Gimnázium igazgatója. 1975-ben került a Németh László Gimnáziumba, amely­nek 25 éve tanára, két és fél éve igazgatója. A nyolcosztályos képzés bevezetésének egyik kezdeményezője. A kísérleti munkacsoportban a magyar nyelv és irodalom tantárgyat gondozta. Az elkészült magyar tantervet, „Lant és toll” című kislexikonját és szöveggyűjte­ményét országszerte mintegy 20 iskola használja. Budapesti és országos továbbképzéseken, konferenciákon tartott előadást a nyolcosztályos képzésről. Magas szintű munkája elisme­résre méltó. Léner Péter, a József Attila Színház igazga­tója. Tíz éve vezeti a József Attila Színházat. Ez idő alatt vissza­hódította a nagyrészt helyi kö­zönséget és a színház jelenleg Budapest egyik legjobban „menő” teátruma. Mint ren­dezőnek, s mint színházigazga­tónak hitvallása, hogy kettős feladatban látják önazonossá­gukat, amelyet tiszteletre méltó elődeik hagytak rájuk örökül: megmaradni Budapest, és azon belül egyik fontos régiója, An­gyalföld színházának. Németh László műszerész. 1937-ben kezdett dolgozni mű- szerésztanoncként a Tátra u. 8. szám alatt működő Hoffmann villanymotor-javító cégnél. A mai napig ugyanezen a címen dolgozik. Megszerezte a mű­szerész képesítést, felső iparos­iskolát végzett, és 1942-ben a Budapesti Iparkamara mesterré nyilvánította. 1943 óta önálló műszerész kisiparos. Budapes­ten több száz cég - közöttük több XIII. kerületi - az állandó ügyfele. Arra is talál azonban időt, hogy a környék lakóinak kérésére, kisebb műszaki gond­jaik megoldásában segítséget nyújtson jó tanáccsal, ha kell munkával is, ellenszolgáltatás nélkül. Szakmai hozzáértése, barátságos, megnyerő egyéni­sége kivívta a javaslattevők tiszteletét, megbecsülését. Portugál leendő földrajztanárok a Dózsa György úti iskolában Az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem Tanárképző Főiskolai Karának Földrajz Tanszéke április végén portugál vendé­geket fogadott. A Portói Egye­tem 13 diplomázó földrajzta­nár szakos hallgatója és két oktatója szakmai tapasztalat- cserére érkezett Magyaror­szágra az Oktatási Minisztéri­um Kutatási-fejlesztési Állam- titkársága által a magyar-por­tugál technológiai együttmű­ködés és tudományos kutatás, valamint az ELTE és a Portói Egyetem egyetemközi hallga­tói csere projektje keretében. Hazánk átalakuló társadalmi­gazdasági, földrajzi helyzeté­be és az oktatási rendszerbe szerettek volna bepillantani ittlétük alatt, hogy a közvetlen tapasztalatcserét követően el­indulhasson a két egyetem kö­zötti kétéves szakmai kutató­munka. A portugál egyetemisták egy délelőttöt a XIII. kerület, Dózsa György út 136. sz. alat­ti Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskolában töltöttek. Az iskola igazgatónője, Sági Judit nagyon hasznos és ked­ves programot állított össze a vendégek számára, akik így áttekintést kaptak a magyar iskolarendszerről, egy hagyo­mányos elven szerveződő, de egyedi pedagógiaprogrammal működő iskola felépítéséről és a magyarországi általános is­kolás tanulók életéről. Az igazgatónő bemutatta az isko­la történetét és jelenlegi mű­ködési rendjét, majd végigka­lauzolta a vendégeket az épü­leten. Csodálattal járták körbe a magyar iskolarendszer törté­netét hűen tükröző, felújított, műemlék épületet. Ezt követően egy földrajz­órát néztek meg a 6. a osztály­ban, természetesen Portugália földrajzáról, amelyet Komár Zsolt tanár úr vezetett. A hall­gatók nagyra értékelték a tanár úr változatos, játékos munka- módszereit. A tanulók tevé­kenységéből érezhető volt, mennyire szeretik a tantárgyat és a tanárukat. Ezután a vendégek ének­órán vettek részt, amelyet Mohayné Róna Katalin tanárnő vezetett a 3. zenei osz­tályban. Az osztály tanulói a magyar néptáncokból is ízelítőt adtak Templom Erika tanárnő vezetésével. A gyere­kek örömteli éneklését-tánco- lását meglepetten fogadták a portugál vendégek, hiszen ahogyan elmondták, hazájuk­ban ezt soha nem tapasztalták. Végül az egyetemisták egy - Koncz Katalin tanárnő által vezetett - kézműves foglalko­zás részesei lehettek, amelyen hagyományos magyar agyag­formálási technikákat mutat­tak be a különböző osztályok­ból a kézműves klubba járó gyerekek. Az iskolai program egy gazdag magyaros, hidegtálas ebéddel ért véget, amely köz­ben még kötetlen beszélgetés keretében választ kaphattak a vendégek az oktatási rendszer­rel összefüggő, felmerülő kér­déseikre, természetesen tol­mács segítségével. Ezúton is kifejezem az EL­TE Tanárképző kar Földrajz Tanszékének köszönetét az Ének-zenei és Testnevelési Ál­talános Iskola igazgatónőjé­nek és a program lebonyolítá­sában részt vevő kollégáknak. Makádi Mariann főiskolai docens 23 taxiállomás lesz a kerületben - a tervek szerint Ismeretes, hogy kerületünkben néhány hónapja a Szent István körút és Radnóti Miklós utcák­kal határolt területen parkolási díjat kell fizeti az autósoknak. Ezért igen sokan a Radnóti Miklós utcától északra fekvő utcákban állítják le autójukat. Ezzel - az egyébként is túlzsú­folt területen - az eddig ott parkoló gépkocsikat fokozato­san tovább szorítják a Dráva utca felé. Ezt az állapotot csak súlyosbítja, hogy egyre több taxi foglalja el, különösen a Duna-parti szakaszon a parko­lóhelyeket. A közelmúltban megszüle­tett a döntés, vissza kell állíta­ni a rendet és ki kell jelölni a taxik számára a várakozásra lehetőséget nyújtó parkolási helyeket. Héray Lászlótól, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Közhasznú Társa­ság ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy eddig vala­mennyi kerülettel előzetesen egyeztették, hol kívánnak taxi­állomást létesíteni. Hónapok óta folynak az érintett önkor­mányzatok és a hatóságok képviselőinek, valamint a köz­lekedési szakemberek részvé­telével, a hatósági bejárások. Amikor egy kerülettel végez­nek, döntésük az önkormány­zat képviselő-testülete elé ke­rül. Az I. és a XXI. kerület tes­tületé már jóvá is hagyta a bi­zottság javaslatát. A mi kerületünkben is befe­jezték már a hatósági bejáráso­kat. A javaslat, amely szerint 23 taxiállomás biztosít majd 100 taxinak helyet kerületünk­ben - a kht. ügyvezetőjének ér­tesülései szerint - júniusban kerül a képviselő-testület elé. Ha valamennyi kerület elfo­gadja a hatósági bejárások eredményeként megszületett javaslatokat, akkor kerül az egész főváros taxiállomás-tér­képe a fővárosi testület elé, mert az érintett útvonalak nem is kis hányada, nevezetesen a főútvonalak, a főváros gondo­zásában vannak. A közhasznú társaság a taxi­állomások felállítási költségeit szeretné minél olcsóbbá tenni, mert az elképzelések szerint, azt a főváros és a kerületek kö­zösen állják majd. Megtudtuk azt is, hogy az eddig droszt néven ismert taxi­állomások telefonjai, amelyek­nek a ma már üres szekrényei még néhol megtalálhatók, megszűnnek. Ma már minden taxivállalat és szövetkezet au­tói URH-n érhetők el. A tervek szerint új színt je­lentenek majd a főváros utcáin a taxiállomásokat, egységes, utcabútornak tekinthető táblák jelzik majd. Ezek később ide­genforgalmi információk köz­lésére is alkalmasak lesznek. A Kht. szeretné elérni, hogy a ta­xiállomásoknak ne csak az ele­jét, de a végét is táblával jelöl­hessék. így elkerülhető lesz majd a vita arról, meddig tart­hat a várakozó taxik sora? Eh­hez viszont módosítani kell a KRESZ-t, ugyanis az csak a parkoló elejére írja elő a táblát. Félő, hogy a nagyon közeli jövőben még nem fogják az új taxiállomások a főváros utcáit díszíteni. Október végére ígérik a befejezést Kevés útfelbontással járó csatornaépítés a Kárpát utcában Május óta már láthatók a jelei az építésnek, tehát időszerű a szakszerű tájékoztatás, amelyet Márkus Tamástól, a SADE Magyarország Kft. fő- építésvezetőjétől kaptunk. A fővárosban, hasonlóan más európai nagy városokhoz sok a régen épült, rossz állapotú, de még jelenleg is működő szennyvízcsatorna. Ilyen a Kárpát utcai gyűjtőcsatorna is, melynek állaga napjainkra rendkívül leromlott, így felújítása halasztha­tatlanná vált. A Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Rt. az elmúlt év­ben döntött a rekonstrukció mellett. Az eredeti elképzelés szerint az új csatorna a meglévő el­bontása után, azzal azonos nyomvonalon, illetve az útpá­lya tengelyében építették vol­na meg. Á megoldás jelentős hátránya, hogy az egyébként is igen forgalmas Kárpát utcát az építés teljes időtartama alatt jelentős útlezárások tet­ték volna még nehezebben jár­hatóvá. Az FCSM Rt. e re­konstrukciós feladat pályázta­tása során, a beérkezett pályá­zatok közül a SADE- Magyarország kft. alternatív ajánlatát választotta. Az aján­lat tartalmát illetően, mind az eredeti tervekben foglaltakkal egyenértékű, kitakarás nélküli technológiák alkalmazására alapozott műszaki megoldás, mind árban, mind kivitelezés körülményeit figyelembe véve a legkedvezőbb volt. A SADE Franciaország Eu­rópa legnagyobb csator­naépítő vállalataként több mint 80 éves tapasztalattal rendelkezik a közműépítés kü­lönösen a víziközmű és re­konstrukció területén. Ma­gyarországi leányvállalatát 1995-ben hozta létre. Tevé­kenységi körében a hagyomá­nyos építési módszerek mel­lett jelentős szerepet kapnak a különféle kitakarás nélküli, ún. „No-Dig” technológiák. A kitakarás nélküli közmű- építési és -felújítási eljárások számos előnnyel járnak a ha­gyományos, nyílt feltárásos módszerekkel szemben. Ezek közül elsőként kell kiemelni, hogy a csővezetékek építésé­hez vagy felújításához nincs szükség a teljes nyomvonalon munkaárok kialakítására, ezért jóval kevesebb a lakók és közlekedők életét megne­hezítő burkolatbontás, illetve útelterelés, forgalomlassítás. További előny, hogy a kisebb tömegű földmunka révén csökkennek a környezetre ár­talmas kivitelezéssel járó hatá­sok: zaj, rezgés, por, sár, fák és növények károsítása. A kör­nyezetet, beleértve az érintett ott lakók nyugalmát is, sokkal kisebb mértékben zavarja az általunk választott technoló­gia, mint a hagyományos épí­tés. Végül, de nem utolsósor­ban a burkolatbontás, helyre- állítás, és a nagy tömegű föld­munka elmaradása révén az egyes kitakarás nélküli tech­nológiák aránylag magas költ­ségei ellenére is versenyképe­sek a hagyományos módsze­rekkel, akkor is ha a felsorolt járulékos kedvező hatásokat figyelembe sem vesszük. A Kárpát utca első szaka­szát úgynevezett csőbéleléses eljárással, azaz üvegszálas po­liészter csövek meglévő csa­tornába történő behúzásával újítjuk fel. Ezzel a módszerrel számos csatornát újítottunk fel, megemlíthetjük a Váci úti csatornát a Zsilip utca és Fóti út közötti szakaszon. A Kárpát utca második sza­kaszát „mikrotunneling” eljá­rással újítjuk fel. A mikrotun­neling olyan módszer, amely lehetővé teszi kis és közepes átmérőjű csővezetékek (250-1400 mm) kitakarás nél­küli építését. Alkalmazása esetén mindössze az indító- és fogadóakna elkészítése igé­nyel földmunkát. A kiszoruló talaj kiszállítása hidraulikus úton folyamatosan, a sajtolás­sal előretolt új vezetéken ke­resztül történik. Ezzel az eljá­rással szakaszonként (egy in­dítóaknából) a talajtól és a fel­használt csövektől függően mintegy 90-210 m hosszú csőszakasz építhető. Az eljá­rás szinte minden talajtípus­ban alkalmazható, de a beren­dezés optimális kiválasztásá­hoz elengedhetetlen a talaj is­merete a munkák megkezdése előtt. A módszer segítségével szinte bármilyen anyagú (be­ton, acél, azbesztcement, mű­anyag) cső építhető. A rendszer irányítása a fel­színen telepített konténerből történik. A sajtolófej szintjét, irányát és előrehaladását a be­rendezés lézeres méréssel és számítógépes irányítással fo­lyamatosan követi és kijelzi. A mikrotunneling legfőbb elő­nye, hogy csökkenti a munkák környezetet zavaró hatásait. Egyrészt a kivitelezéshez sza­kaszonként mindössze két (3x6 m nagyságú) akna építé­sére van szükség, melyek he­lyét megfelelően megválaszt­va a lehető legkisebbre csökkenthető a már korábban ismertetett környezetet zavaró tényezők. Jelen esetben össze­sen 489 m 1400 mm átmérőjű ROCLA csatorna kerül ilyen módon megépítésre, két indí­tóaknával, három szakaszon. A sajtolás várható időtartama 2 hónap, ezt követően kerül sor a három Dráva utcai mű­tárgy és a bélelt és a sajtolt szakaszokhoz tartozó házi bekötő csatornák és víznyelők megépítésére. A kivitelezést május elején kezdtük meg, és várhatóan október végéig sze­retnénk befejezni. Annak ellenére, hogy mű­szaki megoldásunk a környe­zet terhelése szempontjából kedvezőbb a hagyományos ki­vitelezésnél, természetesen je­lenlétünket a lakók és közle­kedők tapasztalni fogják. Igye­kezni fogunk az érintettek nyu­galmát és biztonságát, a folya­matos és zavartalan közlekedés feltételeit biztosítani munkánk során. Az esetleges fennakadá­sokért előre is köszönjük meg­értésüket, illetve folyamatosan állunk rendelkezésükre a kivi­telezéssel kapcsolatosan bár­milyen kérdésben. SADE - Magyarország Kft. Ez nem az a Sade Sokakban talán feldereng e cég nevének olvastán az azonos nevű, híres francia író és morálfilozófus, de Sade márki (1740—1814) munkássága. Az utókor számára a börtönben írt művei jelentősek, ezek közül is a Szodoma százhúsz napja című könyve. Nagy közismertségre tett szert a charentoni elmegyógy intézetben rendezett színielőadásai révén is. Az ál­tala kultivált és leírt cselekmények következtében született meg a sza- dizmus kifejezés. Sem ő, sem a Kárpát utcában építő cég nem kérte fel lapunkat, hogy ezen tényre emlékeztessünk. Ezt tisztán ismeretterjesztési céllal adjuk közre, azok számára, akik még nem tudnák.

Next

/
Oldalképek
Tartalom