XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000. június / 8. szám

DÍSZPOLGÁROK * DÍSZPOLGÁROK * DÍSZPOLGÁROK $ Csillag László Dr. Hajnal Róbert Csillag László Ebben a térségben, amelyet a szeretet hangján Angy alföldnek, hivatalosan XIII. kerületnek nevezünk, s most a leggyökeresebb és leglátványosabb új­jáalakulását csodálhatjuk, korábban is történtek nagyarányú átalakulások. Történelméhez szervesen hozzátartozik a nagyipar térhódítása, amelynek emberi arcát az idetelepült nagy létszámú munkásság adta. Szakma nélkül azonban nem működhettek volna a gyáróriások, nem jöhetett volna létre egy mára már legendás kultúra, egy eró's közösség, amelyre büszkén tekint­hetünk vissza. Ennek egyik tervezője, szervezője, fólnevelője, tudással és emberséggel fólvértezője a most 80 éves Csillag László, aki itt, Angyalföl­dön 1947 óta foglalkozik szakmunkásképzéssel, ennek vezető módszertani kidolgozója, irányítója volt. Az évtizedek folyamán két nagyhírű Váci úti intézmény, a 21. Számú Ipari Szakmunkásképző Iskola, majd a Bánki Donát Szakközép és Szakmunkásképző Iskola igazgatójaként generációk­nak adott kenyeret a kezébe. Kazimir Károly nevében Kazimir Annamária Az ünnepi program műsorvezetője, Auth Magda már mint kerületi díszpolgárt interjúvolja Csillag Lászlót Mácsai István Pataki Ferenc A kerületi iskolák tanulmányi versenyt nyert tanulói köszöntötték elsőként az új díszpolgárokat, képünkön dr. Hajnal Róbert plébánost A díszpolgárokkal az interjúkat Sas György, a fotóikat Csontos Jolán készítette- Mi vezette önt, tanár úr, a szakmunkásképző pályára?- Már gyerekkoromban tanító szerettem volna lenni, és ez a vá­gyam elkísért a háborúba, a messzi frontra is. Amikor lesze­reltem, keresni kezdtem a lehetőséget a pedagógusi pályára kerüléshez. Izgalmas időszak volt, amikor a második világhá­ború-után megkezdődhetett a bé­kés építés, helyre kellett, hogy jöjjön az ország, kellettek a mun­káskezek. Nagy igény volt szak­oktatókra is. Számomra ez szer rencsés időszak is volt. És izgal­mas is, hiszen többekkel együtt részt vehettem a szakmunkáskép­zés meggyökereztetésében és fel­futásában. Akkor kerültem én a Rákos patak melletti 9-es intézet­be, ahol rangos pedagógustársa­ság oktatta a szerszámkészítő szakmát. Felfigyeltek rám.- Gondolom, a szerencse mel­lett megfelelő képességek is kel­lettek hozzá.- Úgy értékelték az akkori vezetők, hogy én erre a pályára alkalmas vagyok, és azt hiszem, hogy beváltottam a hozzám fű­zött reményeiket. De ebben az akkori helyzet is segített, mert igen erőteljesen beköszöntött a nagyüzemi termelés elsőbbsége. Váltani kellett. Közismert, hogy Magyarország akkor még zömé­ben egy kisipari termeléssel fog­lalkozó ország volt, itt igen szor­galmas kisiparos mesterek dol­goztak.- Mi volt a nagyüzemi képzés stratégiája?- Fel kellett hozni fiatalokat, szinte még gyerekeket vidékről, akik még alapképzettséggel sem igen rendelkeztek. Ezt az ala­csony szintet emelni kellett, hogy egy olyan bonyolult szakmának, mint például a szerszámkészítés­nek a gyakorlatát, s ezzel párhu­zamosan az elméleti ismereteit párhuzamosan meg lehessen taní­tani nekik. Ez egyike volt az ak­kor felfutó szakmáknak, és ma­gas tudást és képzettséget igé­nyelt.- Miként tudták ezt átadni a gondjaikra bízott gyerekeknek?- Segítségünkre voltak azok a legkvalifikáltabb szakmunkások, akiket a munkapadjuk mellől ki­emeltünk, és hajlandóak voltak egy-két évi továbbképzésben elvégezni még egy műszaki iskolát. Ezzel a saját tudásuk színvonala is emelkedett, s mivel ők lettek a legjobb szakoktatók, a tanulóik szépen haladtak a szak­ma elsajátításában. De ehhez em­berileg is megfelelően kellett fog­lalkozni velük. Ebben kapott nagy szerepet a kollégiumi neve­lés. Én a Munkaerőtartalékok Hivatalának osztályvezetője let­tem.- Szabad azt mondanom, hogy ön ebben a pedagógusi szakág­ban viszonylag hamar szaktekin­téllyé vált?- Hat évig a Munkaügyi Mi­nisztérium főosztályvezetője vol­tam. Irányításommal jött létre a Módszertani Intézet, amelynek feladata országosan a szakmun­kástanulók korszerű műveltségét nyújtó szakmai, módszertani hát­tér megteremtése, a pedagógusok továbbképzése, a pályaválasztási vizsgálatok elvégzése, tanács­adás, pszichológiai tevékenység volt.- Úgy emlékszem magam is, hogy akkor a szakmunkástanu­lóknak látványosan kiemelt szere­pet szánt a kormányzat. Egyenru­hát is adtak rájuk, s így egy fe­gyelmezett hadsereg benyomását keltették.- Mindenesetre sok ezer gye­rek kapott szakmunkás-bizonyít­ványt, mellé humán műveltséget, és vált a szakmájában sikeres, boldog emberré. Beváltották az én pedagógiai hitvallásomat, hogy még a gyengébb tanulmá­nyi eredményeket nyújtó fiata­loknak is segíteni kell abban, hogy az életük értelmet nyerjen, s ehhez a sikeres szakmai tudás el­sajátítása a legfontosabb. Ehhez hozzátartozott a tanulók kulturált szabadidő eltöltésének megszer­vezése is. Baráti szerződést kö­töttünk a József Attila Színház­zal. Nemcsak csoportosan láto­gattuk az előadásaikat, hanem a legismertebb színművészeik, Gobbi Hilda, Sinkovits Imre, Kállai Ilona, Verebes Károly, Soós Lajos és a fiatal színészek eljöttek és felléptek az ünnepsé­geinken. A tanévzárót mindig a színházban tartottuk meg.- Bármilyen mértékben támo­gatta is az akkori rendszer a szakmunkások tanulását és fejlődését, azért nekik is nagy gondot jelenthetett a szükséges anyagi feltételek előteremtése.-Valóban, mintegy 1500 tanu­ló munkával és anyaggal való el­látását nem volt könnyű megol­dani. Sokat segített, hogy mi kap­tuk meg az Autoker és az akkor működő Csepel autógyár leselej­tezett személy- és teherkocsijait, azokat a tanulók szétszedték, és az alkatrészeit felújították. De tartottuk a kapcsolatot Angyal­föld nagyüzemeivel, a hajó- és darúgyárral, a Láng Gépgyárral és a többiekkel, ők is elláttak bi­zonyos megbízásokkal.-A Katona József utcai laká­sán, ahol beszélgetünk, a meny- nyezetig érő könyvtár az ural­kodó látvány, de vajon mit rejte­nek ott, a másik szobában a vit­rinek?- Kedves emléktárgyaimat, amelyeket a szerszámkészítő tan­intézet oktatói és tanulói készítet­tek. Szívesen megmutatom. Ez itt egy kétkazános, gőzzel hajtott át­tételes áramfejlesztő gépezet ki­csinyített mása. Ilyet nagyban a múlt században használtak. Ez itt szintén miniatürizált modellje egy szerszámkészítő műhely tel­jes berendezésének. És még szá­mos, szinte hihetetlen precíziós tudással kidolgozott kis műremek foglal itt helyet. Itt van Arany Já­nos kéziratos Kapcsos könyvé­nek hű másolata, rajta a mi tan­műhelyünkben készült fémka­poccsal. Sok ázsiai és afrikai diák is tanult szakmát a Váci úti isko­lában és kollégiumban, a hazá­jukból később üdvözlésül magyar nyelven küldött képeslapokat is itt őrzöm a vitrinben.- Meglehet, ha meghallják a díszpolgári kitüntetésének hírét, ismét küldenek önnek üdvözletét. Talán az egykori magyar tanítvá­nyok sem mulasztják el felköszön- teni.- Én most is és mindig szere­tettel gondolok rájuk.- Nyugdíjas napjait hogyan, mivel tölti?- A Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetségének orszá­gos alelnöke vagyok. Ez ele­gendő elfoglaltságot ró rám ah­hoz, hogy az aktivitásomat még átmenetileg se szüneteltessem.- Ugyanakkor azt hiszem, elé­gedetten mondhatja, hogy valódi aktív korában az idők múlásával és óriási változásaival együtt fejlődni képes, erős pedagógiai alapokat rakott le itt Angyalföl­dön, hiszen a Bánki Donátról el­nevezett tanintézet és műhely ma is megállja a helyét az országban és a nagyvilágban.- A kapcsolat nem szakadt meg köztünk, barátaim az igazga­tó és a kitűnő oktatói kar tagjai. Még nem álltam le szakmailag sem. Dr. Hajnal Róbert Az elhivatott papot a szolgálata nem csak a hívők közösségéhez köti, em­berbaráti munkája kisugárzik a templomát, a plébániáját körülvevő tá- gabb társadalomra is, mivel a hitre, az erkölcsre, a jóra késztetést, bármely jelek felmutatásával történjék is, túl a vallás és az egyház körein, az egész lakosság és képviselőik tisztelete megilleti. Az olyan lelkipásztor, amilyen a most kerületünk díszpolgárává váló Hajnal Róbert, segítőtárs abban a fejlődésben, amely ma Angyalföldön szemmel láthatóan végbe megy, ám láthatatlan alapokon is nyugszik, az egyes emberek lelkében, tudatában. Rászorulunk erre a segítségre, kötelességünk ezt felismerni, és nagyrabe­csülésünket kifejezni az ő immár tízesztendős itteni munkálkodásáért, ame­lyet nemcsak a Béke téri Szent László templomban, hanem iskoláinkban, kórházainkban, s az élet egyéb terein kifejt. Elmondhatjuk, hogy közvetlen­sége, nyitottsága, szerénysége, egész emberi magatartása teszi hitelessé pa­pi személyiségét.- Plébános úr, érdeklődéssel hallgatnánk, ha felvázolná eddigi életútját.- Zuglóban születtem 1935- ben. Édesapám HÉV-motor- vezető volt, édesanyám a Posta leszámítoló hivatalában dolgo­zott. Érettségi után jelentkeztem a papi szemináriumra, és a buda­pesti Hittudományi Akadémián végeztem el a papi tanulmányai­mat. 1958-ban szenteltek pappá, és ugyancsak a Hittudományi Akadémián doktoráltam teológi­ából. A papi életemben most a 10. helyen vagyok. Talán a leg­kedvesebb az első helyem volt a dorogi szénbányászok között, 6 évig végeztem ott a lelkipásztori munkámat. Nagyon jó kapcsolat­ba kerültem a bányászokkal és családjukkal. Többek közt szol­gáltam nagy budai plébániákon, az Apor Vilmos téren, a Batthányi téri Szent Anna templomban és 13 évig a Városmajorban. Ott nagy tömegek vettek részt az is­tentiszteleteken, tízezres feltáma­dási körmenet és 250 első áldozó volt. Mindezek után itt, Angyal­földön egészen más lelkipásztori stílust kellett bevezetnem.- Hogyan jellemezné ezt a stí­lust?- Itt lélektől lélekig, embertől emberig ápolom a kapcsolatot kevéssé látványos, alig látható eredményekkel. De ezek jó kap­csolatok. Én mindenki, hívők, istenkeresők, nem hívők felé nyi­tott vagyok, ők is szívesen keres­nek fel. s én ugyanígy állok min­denki rendelkezésére. Vallom a költővel: Ha én kapu volnék, mindig nyitva állnék, nem kér­dezném tőled, hát téged ki kül­dött, akkor volnék boldog, ha mindenki eljött... Legkedvesebb papi tevékenységem a gyerekek­kel, a fiatalokkal való foglalko­zás.- Miben nyilvánul ez meg?- 42 éves papi életemben min­dig is tanítottam hittant az isko­lákban vagy a plébánián, minist- ráns gárdát vezettem, énekkart irányítottam, a diákmiséket min­den vasárnap én végeztem. Az utóbbiról egy könyvecském is je­lent meg egy esztendő prédikáci­óinak a feldolgozásával. Tehát a gyerekek között érzem én igazán otthon magam. Természetesen emellett a felnőttekkel is elmé- lyülten foglalkozom, különösen azoknak a felnőtteknek a jelent­kezései töltenek el örömmel, akik ebben az életkorban keresnek, ta­pogatóznak az élet nagy kérdései és Isten létezésének irányában.- Leginkább milyen lelki tá­maszt keresnek a hívők és nem hívők?- Megemlítem a jegyeseket, akiket az esküvőjük előtt felké­szítünk a felelősségteljes családi életre. Három kórház van a plé­bánia területén, a Szabolcs utcai, a Nyíró Gyula és a Honvéd kór­ház. Azelőtt hetenként misét tar­tottunk bennük, de amióta szom- batra-vasárnapra hazaküldik a mozogni tudó betegeket, jobbnak tartjuk, hogy ágytól ágyig járjuk végig a kórtermekben a bent fekvőket. Nagy vigasztalást és erőforrást jelent ez a betegágyon az embereknek. Fájdalmas, szo­morú kötelességünk a temetések elvégzése, de úgy látjuk, hogy a hívő hátramaradottak az élet leg­tragikusabb pillanataiban is tud­nak a jelenlétünkből vigaszt me­ríteni. A templomi funkciókat próbáljuk színesen, színvonala­san, időszerű módon ellátni. Munkánk része a karitatív tevé­kenység is. Sok szegény, rászoru­ló, bajba jutott és hajléktalan ke­res fel, részint ők is vigasztalást, erőmerítést várnak tőlünk, más­részt bizonyos anyagi támogatást. Erre elég szerény anyagi eszkö­zeink vannak, de megpróbálunk nekik is a rendelkezésükre állni.- E sok tennivaló közben szó­hoz tud-e jutni a hittudós?- Tudományos munkálkodás­ra, szobatudósságra nem nagyon van időm, inkább arra törekszem, hogy színvonalasak legyenek a prédikációim, a beszédeim, a hit­tanóráim, a bibliaóráim, az ezek­re való felkészülés mellett elmé­leti tudományosságra csak az éj­szakák alkalmasak.- Kérem, szóljon valamit a Szent László templomban tartott cigány istentiszteletekről.- Csaknem két éven át rend­szeresen, minden hónapban volt nálunk cigány istentisztelet. Ez még nem mise volt, mert nem voltak még ők erre eléggé felké­szülve, de volt igehirdetés és bib­liaolvasás, saját folklórjuk, zené­jük, énekeik, szavalataik bemuta­tása, egyes bibliai jelenetek sze­repezése és eljátszása. Ha nem is nagy számban, szívesen vettek részt benne. Most a Rózsák terén lévő templomba helyezték át a ci­gány-istentiszteleteket. Termé­szetesen szentségekben részesít­jük őket. Sokszor jönnek ide megkereszteltetni a kicsinyeiket, hittanra beíratni a gyerekeiket, ezekre felkészítjük őket, első ál­dozásnál semmi különbséget nem teszünk , egymás mellett ülnek és térdelnek a többi itteni gyerekek­kel. Most szombaton lesz egy cigányesküvőnk.- Már híre ment kerületszerte a templomi hangversenyeiknek.- Ézek önerőnkből nem men­nének, hála azonban az önkor­mányzatnak, minden eszten­dőben, kapunk tőlük hozzá anya­gi segítséget. Mostanában inkább kevesebb, de magasabb színvona­lú koncertek tartására törekszünk. Lassanként kezd kialakulni egy állandó értő közönségük.- Vajon visszaigazolását érzi, látja-e a díszpolgári címben an­nak a szeretetnek, amely önt kö­rülveszi.- Én ebből azt érzem, hogy azok az erkölcsi értékek, amiket én képviselek vagy próbálok kép­viselni, a szélesebb nyilvánosság előtt is igazi értékek. De azt is tu­dom, hogy ez a kitüntetés nem­csak az én személyemnek szól, hanem annak az ügynek és szer­vezetnek is, amelyet szintén én képviselek, az egyháznak és a papságnak. Végezetül én úgy ér­zem, hogy belsőleg nem tudom szétválasztani az életemet és a papságomat; a kettő összefonódik, és én a hivatásom teljesítésében érzem értékesnek az életemet.- Milyen gondolatokra indítja önt a kereszténység 2000. és a magyarság 1000. éves ünnepe?- Krisztus születésének 2000. évfordulója óriási esemény az egyház történetében. A keresz­tény időszámítást is Krisztus szü­letésével kezdjük. 2000 nagy for­dulópont az egyház életében. Megkezdődött a nagy megújulás a II. vatikáni zsinattal, aztán pe­dig egy 3 éves előkészülettel, s most a jubileumi esztendő meg­ünneplésével. Az egyház megújul azáltal, hogy szembe mer nézni a történelmével, elismeri a hibáit, és tud a pápa személyében az Is­ten és az emberek felé bocsánat­kéréssel és alázattal fordulni, ugyanakkor tudatában van az ér­tékeinek is, amelyek nélkülözhe­tetlenek. A millenniumi évfordu­ló a magyarság megújulását kell hogy jelentse. A mi szívünk egyik fele a kereszténységnek el­kötelezett, a másik fele a magyar­ságnak. Ebben az országban mi, keresztények a magyar népet akarjuk szolgálni, s meg akarunk újulni magyarságunkban, mert van miért megújulnia a magyar­ságtudatunknak is. 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom