XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000. március / 3. szám

Teljesen átitatja a táncos nőiessége XfosítÉM a ?ád TŰtoi A közel-keleti dallamok egzo­tikus ritmusára hastáncoló lá­nyok és asszonyok, a köz­szemlére tett köldökök és lá­gyan ringó csípők férfiszemet gyönyörködtető látványnak bizonyulnak, ehhez kétség sem fér. Márpedig ez a kép tá­rul azok elé, akik csütörtök este a Vízöntő Pinceklubban járnak. Épp ott voltam, ami­kor felfigyeltem a suhogó szoknyákra és a csábító arab muzsikára. Feltámadt bennem a kíváncsiság, és benéztem a terembe, ahonnan a zene szólt... A hastánc eredete vitatható, Indiából, Egyiptomból vagy talán Törökországból ered, esetleg az ókori asszonyok termékenységi táncából ala­kulhatott ki. Mára divattá vált az arab világban, kinevelte a maga sztárjait is. Viki, a Pin­ceklubban működő csoport bájos vezetőnője tizenévesen kezdte el:-A „Ki mit tud?”-on láttam évekkel ezelőtt egy hastáncos­nőt, Monát - mesél a kezde­tekről gyönyörűen táncolt. Fantasztikusnak találtam, és arra gondoltam, hogy talán én is meg tudnám tanulni ezt az aerobictól teljesen különböző mozgáskultúrát, hiszen nőies, mégis sokat változtathat a nő az alakján. Kerestem egy ta­nárt, az ő tanfolyama három hónapig tartott, ez adott szá­momra egy csekély alapot. A kezembe került Serena Wilson könyve, ő később el­jött Magyarországra, az IDMC nyári kurzusára, ahol órákat adott, ott személyesen is megismerkedhettem vele. Rajta kívül egy svájci hölgy­től is tanultam - beszél egyre lelkesebben a kezdetekről.- Az első fellépésem 4 év­vel ezelőtt egy olyan helyen volt, ahol sok arab látott, ők nagyon lelkesedtek, ez siker­élményt adott. Néhányan kö­zülük videókat, zenéket hoz­tak nekem, új mozdulatokat mutattak, kijavították a hibái­mat. Kezdetben egy barát­nőmmel együtt koreografált hastáncokkal léptünk fel. Je­lenleg különböző rendezvé­nyeken, partikon táncolok, így sokkal nagyobb a szabad­ságom, tudok improvizálni. Ehhez nagyon jól kell ismer­nem a zenét, mert gyakoriak a hirtelen ritmusváltások. Más­fél év múltán szétváltunk, de a jó kapcsolatunk megmaradt, esetenként vállalunk még kö­zös fellépéseket. Van egy kis csapatom is, a Nílus Gyön­gyei Hastánc Trió, amelyben az egyik tanítványom és az ő egyik tanítványa szerepel raj­tam kívül. Nagyobb helyeken lépünk fel, mert ott három lány jobban mutat, mint csak én egyedül. A csípó'mozgás a hastánc alfája Viki, látom rajta, nagyon energikus, a hastáncos jelmez úgy fest rajta, mintha abban jött volna a világra. Műsorá­nak híre szájhagyomány útján terjed, önmagát menedzseli. Ám tudását tiszta szívvel adja át másoknak is:- Körülbelül két éve tanítok. Egy kedves ismerősöm, aki szintén hastáncos, ismerte a Vízöntő Pinceklubot, és szólt nekem, hogy jöjjek ide órákat tartani. Már egy éve, hogy együtt vagyunk. Több korosz­tály is képviselteti magát, de nem számít sem a kor, sem a külső. Nagyon tetszik a hely­szín, jó a hangulat, kulturált, tiszta, van megfelelő öltöző és zuhanyozó. A hastáncórákhoz nincs szükség másra, mint egy szoknyára, egy zoknira és egy testhez álló felsőrészre, hogy látszódjanak a mozdulatok. Fél füllel hallom, hogy mi­lyen izgatottan beszélnek ta­nítványai a készülő ruháikról. A gyöngyöket és rojtokat sa­ját kézzel varrják fel szoknyá­ikra. Lelkesedésük nem túlzó, talán nincs olyan ember, akit ne ragadhatna magával az ot­tani légkör. Március hetedikétől min­denkinek lehetősége nyílik ar­ra, hogy közelebbről megis­merkedhessen a hastánc rej­telmeivel. Keddenként fél tíz­től tizenegyig fog tartani a kezdők kurzusa, utána az úgy­nevezett koreográfiás, azaz szuperhaladó csoport táncol­hat tizenegytől délig, a közép­haladók órája pedig csütörtök esténként fél héttől nyolc órá­ig fog tartani. Viki szerint ahhoz, hogy valaki elsajátítsa az alapokat, átlagosan 15-20 hétre van szükség, ám ez inkább az ille­tő elszántságától és kitartásá­tól függ. De ezt a táncot nem szokták egyik pillanatról a másikra abbahagyni. Még ne­ki is van mit tanulni.- Ha megnézek egy új vide­ót és látok rajta számomra ad­dig ismeretlen mozdulatokat, természetesen idővel megta­nítom a lányoknak is. Sajnos Magyarországon nincs olyan tanár, aki újat tudna mutatni nekem, de szívesen utaznék külföldre híres táncosoktól ta­nulni. Óráinak sikerére példa egyik tanítványa, Jusztina, akik lelkes résztvevője a Víz­öntő Pinceklubban zajló tan­folyamnak. Viki kolléganője volt, így szerzett tudomást a lehetőségről.- Ez mindenképpen valami mást jelent számomra, mint egy tornaóra - mondja. - Jó érzés, hogy mozgok, és önbi­zalmat ad, hogy tudok vala­mit, amit ha megmutatnék az ismerőseimnek, megcsodál­nának, mert ez nekik kurió­zum. Sokan az erotikával kap­csolják össze a hastáncot, de ez tévedés. Jobban illik rá a „művészet” szó, amelyet tel­jes mértékben átitat a táncos nőiessége. Én tudom. Ott vol­tam és láttam táncolni őket. A látvány és a zene engem is magával ragadott, így legkö­zelebb már köztük leszek... Csepregi Györgyi Nomen est omen Tavaszra nem vonatkozik Köszönet Február 21-én kora délután a MÓL 2000 töltőállomáson ; (Dózsa György út 144.) tan­koltam. A számlám 5305 Ft-ot mutatott, 10 ezer forintossal fizettem, a visszajáró 5 ezer forintot ottfelejtettem, amit tá­vozás után vettem észre. Visszamentem reklamálni, de erre nem volt szükség, mi­vel a visszajáró összeg már borítékban részemre félre volt téve. A kút alkalmazottai becsü­letességből jelesre vizsgáz­tak, amiért köszönet illeti őket. Köszönettel: Müller Károly Kis T alakú utca Angyalföld Fiastyúk utcai lakótelepén; nincs még egy utca szerte kis hazánkban, amelyre ennyire passzolna a neve. Lakói nem szerettek senkit. Annyira nem szerették egymást, sőt saját magukat sem, hogy elhatároz­ták, hogy minden télen kitol­nak mindenkivel, még saját magukkal is. Egyszerűen nem takarították fel a havat az utcájukból soha. Nyáron nem volt nagy gond a dologgal. Akkor csak a tech­nozenét üvöltették ki a laká­sukból, hogy mindenki megsü- ketüljön. Megmérgezték egy­más kutyáját, a fiatalok pedig bandákba verődve kötöttek be­le mindenkibe, aki kb. egyidős volt velük, de nem tartozott a bandába. Szóval, igazi idilli környezet volt. Kis mellékutca, panelhá­zakkal, kis közös kerttel, par­koló autókkal szegélyezve. Aztán eljött a várva-várt tél. Leesett a hó. Erre mindenki gondosan elkezdte letaposni. Kocsival, lábbal, szánkóval. Az emberek felvidultak. Mindenki mosolygott. Az első havas éj­szaka nevetéstől volt hangos. „Végre fagy!” - kiáltozták, és körtáncot jártak. És reggelre, találják ki, mi történt? Lefagyott a hó. Nem indult az autó. Csú­szott a kereke a jégen. Az em­berek minden második lépés­nél fenékre ültek. Kajánul, él­vezettel figyelték, hogy Juci néni sikoltva elesik és kifica­mítja a bokáját. Aztán néhány iskolás jött csúszkálva. Ók mó­„Rácson át láthattam a kedvesemet” Szolgálnak és főznek a kerületben A minap idézést kaptam az Álketrec Etető és Itató Végrehajtási Intézettől. Az idézés ekkép­pen szólt. „Felszólítom, hogy evés, ivás céljá­ból jelenjen meg a hét bármely napján, 14 és 02 óra közötti tetszőleges időpontban a The Álket­rec P.U.B. Budapest város, XIII. kerületének Pozsonyi úti hivatalos etető és itató végrehajtá­si intézetében.” Ilyen kedves invitálásnak természetesen nem illik ellentmondani, hát jöjjön, aminek jönnie kell! Elég bizarr külső látvány fogad. Erőteljes kék neon lámpa és börtönajtó. Bent sem jobb a helyzet. Börtöncellák és beszélők sorakoznak, majd tömegzárka, megfigyelő állás, illetve koktél körlet színesíti a szürke belsőt. A fala­kon poénok ülnek - „12 évi elzárás csak egy skót whiskynek válik javára”-, egyébként pe­dig a vendégek ülnek, hiszen itt mindenkit le­ültetnek. A söröző berendezése mindent egybevetve ötletesnek mondható, bár egy idő után eléggé zavaró, hogy a szemközt ülő kedvesemet foly­ton csak egy rácson keresztül láthatom. Men­jünk fel a cellákba - mondaná erre a felszolgá­ló -, ott biztosan kellemesebb lesz. Köszönöm. Akkor inkább már maradok a beszélőnél. Apropó bár. Tagadhatatlan, hogy itt is egye­di megoldást alkalmaztak. Annyi bizonyos, hogy a felszolgáló nem egy szokványos bör­tönőr, azonban legnagyobb sajnálatomra a ven­déget egy szögesdróttal szegélyezett rács vá­lasztja el a pultos hölgytől! Félreérthetetlen fi­gyelmeztetés a rácson „Kutyával és fegyveres őrrel őrzött terület”. „Szolgálunk és főzünk”, hirdeti magát a sö­röző. Nincs mese, itt enni kell! Hogy mit, azt egy szorgos börtönlátogató turista nem igazán tudhatja meg, hiszen az étlapon csak egy-két ételnek van meg az angol megfelelője. Ebből is látszik, hogy nemzetközi bűnözésről beszélni kishazánkban badarság. Éljenek a honi börtön- töltelékek! Ami az ételeket illeti, van itt minden, ami szem-szájnak ingere. Hűvösre és melegre tett előételek, disznók, marhák, víziek gazdagon megrakott „körletekkel”. „Nálunk nem számít az idő!” - írják. Ezt bizonyítandó, minket is alaposan megvárakoztatnak, pedig közel sincs teltház a cellákban. A börtönkoszt ellenben ki­fejezetten kárpótol az elszenvedett sérelmekért., Smasszer libamell, tocsnival, sztrapacskával és szabadulás előtti édes örömök gyanánt alma zubbonyban. Egy rossz hír az elítélteknek. Mint Kifut Gá­bor (a név kötelez) üzletvezető mondja, egyelőre nem tervezik az igazi börtönétkeztetést, így a Po­zsonyi úti rablóhús nem vonul be a Markó utcá­ba. A San Franciscó-i Alcatraz mintájára kiala­kított söröző nemsokára újabb helységgel bő­vül, ahol majd hajnalig járhatja a táncot a ked­ves elítélt. Remélhetőleg e téren nem a börtö­nök éjszakai élete lesz az irányadó. Figyelem! Rendőrök és büntetés-végrehajtási intézetben dolgozók előnyben! Ajutalom itt 10%-os bér­pótlék (kedvezmény) számukra, de természete­sen más csoportokat is szívesen látnak, illetve rendezvények szervezését is vállalják „galerik kíméljenek” jelszóval. A háromórai elzárást követően eljött a szo­morú kötelesség ideje. Fizetni is kéne. Jön is a felszólítás. „Senki nem tekinthető jóllakottnak a felszolgáló jogerős számlájáig. Jogában áll rendelni, de minden, amit eszik-iszik, felszá­molható Ön ellen.” Most akkor fizetés nélkül távozzak? Szabados Tamás Kígyóval álmodtam Veszélyes hüllők másfél szobában A XIII. kerületi önkormány­zat képviselő-testülete hosszú egyeztetési folyamatot köve­tően, nagy vita eredménye­ként az elmúlt év novemberé­ben elfogadta az állattartást szabályozó rendeletét, amely összességében a toleranciára és az együttélési szabályok betartására épít. A polgármes­teri hivatal szerény lehetősé­gei mellett igyekszik betartani a rendeletet, de áz állatok tar­tására vonatkozó magasabb szintű jogszabályokat is. Lakossági bejelentésre tör­tént ellenőrzéskor egy XIII. kerületi lakótelepi tízemeletes ház egyik másfél szobás laká­sában szabálytalan állattartást tapasztaltak. A különösen ve­szélyes állatokat, összesen 16 darab kígyót a lakásból eltá­volították és kényszerű gon­dozásba helyezték. Sajnálattal kellett megállapítani, hogy a kígyótartó a tartás elemi sza­bályait sem tartotta be, veszé­lyeztetve ezzel családja és közvetlen környezete életét és biztonságát. Ellene a további tényállás tisztázása mellett szabálysér­tési eljárás indul. kásnak találták, ha valaki el­esett, és nagyokat nevettek raj­ta. Fogadásokat kötöttek min­den járókelőre: esik vagy nem esik? A mentősök meg már csak legyintettek, ha meghallották az utca nevét. Ha lábtörést, fi­camot jelentettek, már meg sem kérdezte a központos kis­asszony a címet hanem küldte a mentőt a Fiastyúk utcai lakó­telep gyöngyszeméhez. Csodálatos minden tél ebben az utcában. Amúgy iste­ni a vidék panorámája is, csak az embernek télen nem nagyon van ideje odafigyelni. Erősen koncentrálnia kell a lába elé... Talán már kitalálták, mi az utca neve. Hát persze, hogy Jéggyár utca. Nincs még egy utca szerte kis hazánkban, amelyre ennyi­re passzolna a neve... (Csák) Annak a napnak az éjszaká­ján, amelyen betettem a hírt a Hírnökbe, hogy 16 kígyót lakoltattak ki egy másfél szobás angyalföldi panella­kásból, álmot láttam. Ez mindjárt azzal kezdődött, hogy éles telefoncsengetés zavart fel a legjobb álmom­ból.- Hüllő! Azaz, bocsánat, halló! - sziszegett egy hang a vonal túlsó végén. - Azért csörögtem oda magához a mobilomon, mert csak arról írnak a lapjukban, hogy a kí­gyótartás egy lakásban tör­vénybe ütközik. Amikor ezt olvastam, esküszöm, elfu­tott a pulykaméreg. Naná, majd a kígyóméreg. Mit gondol, lopom én azt? In­kább tőlem lopják.- Hogy kihez van szeren­cséje? Boa Constrictor a be­csületes nevem, de hogy a kobrák vagy a viperák csa­ládjából való vagyok-e, az ne érdekelje. A 15 társam és a magam nevében szeret­nék, mint szóvivő, helyre- igazítást közzététetni ma­gukkal. Várjon, felolvasom, csak felteszem a pápasze­mem. Kár, hogy nem látja, milyen jól áll nekem, min­dig is szerettem volna leg­alább tíz dioptriás pápasze­mes kígyó lenni. Mit mond, hogy holnap reggel keres­sem fel a szerkesztőségben? Ott majd tárgyalhatunk. Hogy oda ne tekeredjek! Na, ugye, maga sem díjazza, ha megzavarják a komfort- érzetét. 16 kígyó egy pará­nyi panellakásban? Hát nem sül ki a szeme annak, aki el­tűri az ilyen zsúfolt elhelye­zést? Még emberből is sok 16 ilyen kis helyen! Jó, nem minden kígyónak tudnak kü­lön elhelyezést biztosítani, megértem, de egy nagyobb lakásra azért talán igényt tarthatunk, pláne, ha még egy-két emberrel is osztoz­nunk kell a helyiségen.- De az ellen aztán már élesen kell tiltakozunk, hogy minket dobtak ki a la­kásból és nem az embereket. A kígyók lakhatási jogát egy régi felsőbb jogszabály ga­rantálja. Emlékeztetnem kell az ismert esetre, amikor az Úr első teremtményei kö­zül való kígyóősöm, mint Lucifer marketingmene­dzsere, Éva ősanyjukat rá­dumálta a tudás fáján ter­mett tiltott gyümölcs fo­gyasztására. Már akkor sem a kígyó űzetett ki a Paradi­csomból, hanem az első em­berpár volt kénytelen bünte­tésből elhúzni a csíkot a Pa­radicsomon kívülre. A kígyó maradt. Most egy angyalföl­di garzonlakásban akarnak ezért revansot venni? Kész vagyok a saját farkamba ha­rapni, pedig momentán eléggé távol van a fejemtől, ha ezt a mi óriáskígyó ombudsmanunk ne nyilvání­taná a kígyói jogok durva sárba tiprásának.- Minket ne tessenek a lakhelyünkről kiüldözni, vagy ha már igen, tessenek legalább a keblükön melen­getni. Persze kebel és kebel közt nagy különbségek van­nak. Mi történetileg a leg­szívesebben a tündöklőén szépséges Kleopátra keblére gondolunk. Az már más kér­dés, hogy ebből a pozíciójá­ból ez az áspis halálra marta nevezett egyiptomi király­nőt. De ő akarta, nem?- Leközli a szövegemet szerkesztő úr, csak hagyjam már békén? O, egészen el­bűvöl! Nem volt ön valami­kor kígyóbűvölő? Jelenleg egy állatkerti terráriumbán húzom meg magam, boldog lennék, ha meglátogatna. És ha hozna magával két nyu- lat, még jól be is lakmároz- hatnánk. Ettől a kecsegtetéstől, mintha kígyó mart volna meg, felriadtam... Tejó ég, ezekből még van 15? Álmomban ne jöjjenek elő! Inkább - lásd fent! - le- közlöm a petíciójukat. (sas)

Next

/
Oldalképek
Tartalom