XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. március / 3. szám
MIT TUD A KÖZPONTI RENDELTETÉSŰ MENTŐSZERVEZET? Bemutató az állampolgárok védelméért E z évben még a szokásosnál is nagyobb érdeklődés kísérte a polgári védelmi napot. Angyalföldről is többszáz érdeklődő zarándokolt ki a Városligetbe, ott volt a polgár- mesterünk is és sok diák. Köszönhető ez talán többek között az élő bemutatóknak, a kiállított speciális járműveknek, a konténer kórháznak, hiszen kimondva vagy kimondatlanul mindenki tart a bekövetkezhető nem várt eseményektől és jó érzéssel tölti el, ha látja, legalább a lehetősége megvan arra, hogy családját vagy értékeit biztonságban tudhatja. A Petőfi Csarnokban megrendezett bemutató azt sugallta, hogy a fejlettnek mondható technika mögött ott a szakember is, a helikopteres légimentő, barlangmentő, tűzoltó, a konténer kórház személyzete és a polgári védelem egyéb területein dolgozók, akik a legnehezebb körülmények között is hivatásuk teljesítését tartják elsődlegesnek. Mára már az 1998-ban létrejött Központi Rendeltetésű Mentőszervezet - amely a mentő erőket összpontosítja - megfelelő felkészültséggel és kiválóan képzett személyzettel képes az ország bármely területén, de ha kell, határainkon túl is szakszerűen beavatkozni és menteni a bajbajutottakat. így például a rövid idő alatt felállítható konténer kórház - amelyben életmentő műtéteket is el lehet végezni - nemcsak itthon, hanem a közelmúltban a kárpátaljai Mezőváriba telepítve tett jó szolgálatot. A Központi Rendeltetésű Mentőszervezet megalakulásához kerületünk gazdálkodó szervezetei is támogatást nyújtottak. A szervezet működésének első pillanatától „hadra fogható”, sőt alig több mint egy év alatt szinte megállás nélkül „harcban” állt a természet erőivel az emberi életek, az anyagi javak megmentéséért. Az árvíz, a belvíz, a júniusi esőzések, az ivóvízrendszer szennyezettsége komoly gondot okozott Borsod, Heves és Pest megyében, ahol az embert próbáló munkában ember és technika egyaránt jelesre vizsgázott. E nap eseménye reményeink szerint a hétköznapokban a közös munkában fog kamatozni. Széphalmi Ildikó Ki fizesse a szerelőit parkolását? Az a helyzet, hogy kerületünk egy részében az autók csak a fizetőautomatából vásárolt jeggyel parkolhatnak, olyan probléma elé állította a XIII. kerület közös képviselőinek egy részét, amivel a XIII. Kerületi Közös Képviselők és Lakástulajdonosok Egyesülete is foglalkozott és arra a megállapításra jutott, hogy a gond kiterjed fővárosunk egész területére, ahol fizető- parkoló van. A házak biztonságos üzemeltetéséhez időnként különféle szerelőt kell hívni. A szerelő rendszerint autóval érkezik. Kénytelen a tetemes mennyiségű szerszámok miatt. A munka elvégzésének idejére parkolnia kell. Lehetőleg a ház előtt. A parkolásért fizetni kell. Ki fizessen? A szerelő? Neki nem éri meg, mivel a parkolási díj igen magas. Fizessen a közös képviselő? Miből? Hogyan számolja el? Ha a szerelő fizeti a parkolási díjat, nyilván beleteszi a számlába. Ha a közös képviselő fizet, a ház fenntartási költségei emelkednek. Megoldásul azt javasoljuk, hogy a Fővárosi Önkormányzat foglalkozzon az üggyel, és azokban az utcákban, ahol fizetőparkolás van, kapjanak a közös képviselők - kizárólag az általuk képviselt lakóházakra - egy nagyon feltűnő színű és formájú parkolási kártyát, akár maximum éves 5000 Ft átalánnyal, amelyre a ház pontos címe lenne felírva „SZERELŐ” megjelöléssel. Amikor a házba szerelő érkezik, a közös képviselő a munkavégzés idejére átadná neki ezt a parkolójegyet, így sok többletköltség kifizetésétől tudnánk megkímélni az amúgy sem gazdag társasházakat. Duka Jenőné Rajzpalyazat Az Iránytű Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda rajzpályázatot hirdet XIII. kerületi iskolások részére. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A pályázat témája: egészségünk a XXI. század küszöbén. Életkor: 6-18 év. Technika: bármilyen technikával készült (rajz, tusrajz, akva- rell stb.) A/4 vagy Á/3 méretű pályamű. A pályamű hátoldalán kérjük feltüntetni a mű címét, a pályázó nevét, életkorát, pontos otthoni és iskolai levelezési címét, a felkészítő nevét. Beküldési határidő: 2000. június 10. Beküldési cím: Iránytű Ifjúsági Iroda, 1136 Budapest, Pannónia u. 34. A pályázat elbírálása: A pályamunkákat művészekből, művésztanárokból álló zsűri bírálja el a következő kategóriákban: alsó tagozatos, felső tagozatos, középiskolás. Díjak: művészeti albumok, könyvek, kreatív játékok, márkás rajzeszközök. A legjobban sikerült pályaművekből kiállítást szervezünk az Iránytű Ifjúsági Irodában és Vízöntő Pinceklubjában. Eredményhirdetés és kiállításmegnyitó 2000. szeptember 16-án az Iránytű Ifjúsági Iroda által rendezett Életmódnapon lesz. A XIII. kerületi Polgári Védelmi Parancsnokság neve - székhelyének: Budapest XIII., Zsinór utca 8-12. változatlanul hagyása mellett - megváltozott. Új név: Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XIII. Kerületi Kirendeltség. Kérjük, hogy levelezési címként a postacímet szíveskedjenek használni. Postacím: 1555 Budapest, Pf. 10. Az Angyalföldi Görög •• Kisebbségi Önkormányzat február 8-i ülésén Camaszotisz Janisz elnök lemondott tisztségéről, és ezt követően mint képviselő vesz részt az önkormányzat munkájában. A kisebbségi önkormányzat február 15-i ülésén Szkevisz Kosztandinosz személyében új elnököt választott, aki korábban az elnökhelyettesi tisztséget töltötte be, az új elnökhelyettes Georgopulosz Hrisztosz lett. A Budapesti Rendőr-főkapitányságon és a XIII. kerületi rendőrkapitányságon életbe lépett új félfogadási rend: Hétfő: 8-tól 11.30-ig, 13.30- tól 16.00-ig. Kedd: szünnap. Szerda: 8-tól 11.30-ig, 13.30- tól 16.00-ig. Csütörtök: 8-tól 11.30-ig. Péntek: 8-tól 11.30-ig. P" HÚSVÉTI VÁSÁR 1 április 11-12-én 8-18 óráig a 1 Xni. kerület, Pannónia utca 40-ben. Kaphatók lesznek: férfi és női ruhák, kabátok, fehérneműk, pólók, blúzok, ingek, pulóverek 25-300 Ft- os áron. Lesz vegyi áru és , húsvéti édességek is. , |, A „MI” Alapítványi Rajzfilm — Mi-csoda munka Tanítás és munkalehetőség a Pannóniafilmnek A Pannónia Filmstúdió felnőtteknek tavasszal Animációsfilm- rajzoló tanfolyamot indít. A 6 hónapos tanfolyam programján ani- mációsfilm-rajzolás, filmtechnika, vetítéssel egybekötött filmtörténet szerepel. A helyszín lehetőséget ad stúdiólátogatásra. Az oktatáshoz saját kiadású tankönyvünket használjuk. A stúdió rendezője, illetve az Iparművészeti Főiskola tanárai tanítanak. A tanfolyam sikeres elvégzéséről hivatalos igazolást adunk és egy demokazettát a hallgató munkáival. Főiskolai felvételizőknek plusz pontot jelent. A legjobbaknak munkát ajánlunk, a többieknek segítünk az elhelyezkedésben. A munkaügyi központok anyagilag támogatják az arra jogosultakat. Gyerekeknek: Rajzfilmes Húsvét (április 17-21.) A résztvevő pár másodperces mozgássorozatot készít, amit videokazettán hazavihet. Stúdiólátogatás és rajzfilmvetítés színesíti az egész napos programot. A stúdió Óbudán, egy nagyon szép kert közepén van. Ebéd a közeli étteremben. A tanév alatt működő szakkörünk várja azokat, akik rendszeressé szeretnék tenni az animációval való barátkozásukat. Bővebb felvilágosítást ad a művészeti szervező a 250-0194/149 telefonszámon. A stúdió Óbudán van (1035 Budapest, Kerék u. 80.). Minden érdeklődőt szeretettel várunk az ország bármelyik részéből. Képeinken a helikopteres légimentők, a felderítők és a konténer kórház műtője