XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000. február / 2. szám
Pitti Katalin a JAMK „Operabarátok Klubjában” Angyalföldön is otthonra leltek az operaéneklés nagyjai Egy angyalföldi művelődési központban kiváltképp helyes minden olyan kezdeményezés, amely az itt élő 113 ezer lakosban rejlő kulturális erőkre támaszkodik. Ugyanilyen üdvös, ha a főváros, az ország, nemegyszer nemzetközileg ismert erői segítségével nyújt épülést, nívós szórakozást, kultúrát látogatóinak. A József Attila Művelődési Központ eredményesen igyekszik megfelelni feladatának. Ez utóbbiról tudósítottunk a közelmúltban, amikor a szomszéd kerületből voltak becsülést érdemlő vendégeink (Tóth Aladár Zeneiskola - Mozart: Figaro házassága). A központ közelmúlt kezdeményezése az Operabarátok Klubja, amely éppen az idén ősszel ünnepelheti működésének az elmúlt 2000 év egy százalékára (egyszerűbben szólva húsz évre) visszatekintő évfordulóját. Sorsa eredményes és hányatott volt. A Fővárosi Önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Alap és szponzorok segítségével működött az Óbudai Zichy-kastélyban, majd Társaskörben, Kelenföld egyik Közösségi Házában (VSZM), s nagyon remélhető, hogy november óta kerületünk önkormányzatának, régi és új szponzorainak, képzett muzsikus vezetőjének és szervezőjének, Mészáros Szilviának segítségével végső otthonára lelt. Mai áron minimális belépti díjak ellenében (alkalmanként 200 Ft) olyan szintű művész vendégek tisztelik meg, mint Kincses Veronika, Rost Andrea, Sass Sylvia, Tokody Ilona, Gregor József, Kováts Kolos, Polgár László, Sólyom-Nagy Sándor énekművészek, Kovács János, Medveczky Adám, Nagy Ferenc karmesterek, Oberfank Péter, Szeged operaigazgatója, s már itt a központban - időrendben - Csák József „tanár úr”, a Műegyetemen ma is tanító kiváló operaházi tenor, Kertesi Ingrid és Dallos Erika, végül január 15-én művésznek és privát személyiségnek kívül-belül gyönyörű sztárunk, Pitti Katalin és állandó partnere, P. Szabó Anikó zongoraművész. Nem zenekritikusként mentem erre az énekes-beszélgetős délutánra. Amúgy ekként is elragadtatással szólhattam volna arról, ahogyan a bemutatkozó énekesnő megtalálja a magatartás-arányt Mozart, Csajkovszkij, Puccini, az idős Verdi egy-egy nőalakja opera-színpadi és pódiumi előadásmódja, az alakítás - áriákról van szó! - és a daléneklés között (mely utóbbinak is jelentős művelője). Itt azonban ismét egyszer személyiségéről szólnék (évtizedek folyamán többször kitüntetett bizalmával), amely a Mészáros Szilviával folytatott, áriák közti beszélgetésben éppúgy megmutatkozott, mint éneklésének természetességében. A beszélgetőtárs a vendéget és a közönségnek a művésznő személyes életére vonatkozó kíváncsiságát egyként kulturáltan, nem firtatóan, de nem is „lábujjhegyen” szolgálta. És a kedves és nyílt Pitti Katalin legpontosabban úgy mutatkozott be, ahogyan minden hasonló helyzetben szokott: tartalmasán, világosan és tömören. Sokan úgy vélik, milyen nagyszerű és könnyű „röp- pálya”, amiként már főiskolásként a meglepettség és ijedtség reszkető állapotában egy Ferencsik János és egy Horváth Adám meghallja, meglátja benne a televíziós Desdemónát (egy Melis György, egy Simándy József partnerét), azon át, hogy villámgyorsan az ország egyik legnépszerűbb emberévé válik, odáig, hogy ötödik éve „új hazája és örök hazája” között (idézet tőle) „ingázik” Frau Wolfhard von Boeselagerből újra Pitti Kativá válván. Hiszen az maradt. Olyanok is így titulálják, akik személyesen nem ismerik. Azt hiszem, a népszerűségnek ez a legszebb mutatója. Nos, maradjunk itt annyiban: az út nehéz volt. Sőt, nagyon nehéz. Ha egyszer könyvet írnék róla, ábrázolnám. Az ő ereje, megszállottsága (s persze tehetsége, bája, kitartása) volt szükséges ahhoz, hogy a „még a rossz is csak javítson engem” (Desdemona) erkölcsi szintjéről az „árván a dermesztő magányban” szakadékán át (Manón) a mostani verőfényes csúcsra érjen. Természetesen emberileg értem - művészileg csakugyan kezdettől ott volt. Csakhogy a kezdetig is keményen meg kellett küzdenie tulajdon olasz származású édesapjával, aki - bármily furcsa - szörnyen előítéletes volt minden színpadi hivatás irányában. Kati hányattatások göröngyös útján „szökött” operaénekesnőnek. Életének csakugyan nagy fordulatát ötödik éve az éneklés mellett másik megszállottságának, a szerencsétlen sorsúak iránti jóérzésének és cselekvőkészségének köszönheti. Ebbéli tevékenységeit itt sorolni is képtelenség. így találkozott a világ legnagyobb önkéntes, jótékonysági civil szervezetével, az UWI-vel (United Way International) és így lett - megint csak bármily furcsa - grófné. Gondolkodása, kedvtelései (természetesen az ének mellett) a régiek. Szereti az irodalmat - korábban önálló estjein gyakran szavalt is. Kedvenc verse - életének nagy mélységeiben is az volt — a „Ha”, Rudyard Kipling Kosztolányi fordította pompás poémája. Záró sorát hadd idézzem, annyira ide való: „... csak Akaratod int: Kitartani”. Pitti Katalin nem csak szavalta - élte kedvenc versét. És amikor maga írt versen (mert írt) efféle gondolatokat közölt: „... míg kimondhat az ember két szót is a másiknak, bízhat mindenben”. Ezért tudott olyan szép délutánt adni a JAMK színházterme közönségének. Utána sikerült néhány mondatot váltanom vele. Csak azt kérdeztem: merre tovább?- Egyelőre itthon van dolgom. Holnap a Gellért Szálló Gobelin-termében sokadszor adjuk elő a Korona Pódiumban sok sikert hozott Callas repertoárjából származó műsorunkat. A századik a Tavaszi Fesztivál keretében lesz a Korona Pódiumon. 16. és 20-án Britten: Peter Grimes-ében énekelem Ellen Orford szép szerepét. Februárban itthon, márciusban Németországban lesz koncertem, odakinn kettő. Itthon még többször leszek Violetta a Traviatában és Melinda a Bánk bánban. Júliusban két mester- kurzust tartok Angliában, és - ismeretes, hogy kedvelem az operettet - Saffy szerepét éne- kelem-játszom a szegedi szabad téren. A délutáni koncert mozarti záró szavával búcsúztunk: „Halleluja!” (Öröm!) Rajk András Amikor Pitti Katalin az Operaházban 1995-ben megkapta a Déryné-díjat. A gálaműsorban B. Nagy Jánossal a Traviata pezsgőáriáját éneklik Pitti Katalin és Mészáros Szilvia „bemelegítő” beszélgetése Molnár Ferenc Lilioma a József Attila Színházban A József Attila Színház előadását Léner Péter rendezte. Képünkön: a címszereplő Mihály Győző és Józsa Imre Ficsúr szerepében (Fotó: Fábián) Angyalföld színházában sikerrel játsszák Molnár Ferenc az egész múlt század folyamán szinte a világ összes országában is bemutatott Liliomát. Egy francia és két amerikai ilm is készült belőle. Ősbemutatója 1909-ben volt a Vígszínházban Hegedűs Gyula és Varsányi Irén főszereplésével. Műfaját eredetileg Molnár Ferenc úgy határozta meg, hogy „Egy csirkefogó élete és halála”. Később mindmáig úgy szerepel a plakátokon a darab műfaja: „Külvárosi legenda hét képben”. Érdemes felidézni Kosztolányi Dezső a darab premierje nyomán a Hét című lapban megjelent kritikájának egy részletét: Mindez pedig pesti... budapesti tónusban. A szavakon ott a veret: 1909. Sőt: december 7. Azok, akik tudják, minő nehéz a mi nyelvünkön muzsikálni, el- ámulnak, hogy mennyi bensősé- get és rafinált hatást hoz ki belőle Molnár Ferenc. Hangszer a magyar nyelv, és hegedűzenét hallunk. Nekem legalább minden versnél és tájszótár-népiességnél többet mond az, mikor a cseléd így beszél: „Szívem szerelme...” „Szívem édes szerelme..." „Szívem joga... ” Csak egy betűn múlik, de hallom a hangsúlyt, és a cseléd élő szavát. Ez már drámai művészet. Egy betűben egy dráma. A cseléd buta és kedves lelke. Az, amely azt hiszi, hogy a szerelem olyanforma cifra parádé, mint a vasárnapi szoknya, mint a konyha polcain a rózsaszín papiros vagy a mézeskalács rigmusa, mint valami ízléstelen, cicomás oltár. „Szívem szerelme...” Kedves. Pompás. Gyönyörű. Hiába, érezzük a cselédleányt - egészen érezzük és mindent, ami vele kapcsolatban van, a ponyvaregényeket, a Friss Újság elmosódott lapjait, a cselédszoba halk po- mádészagát. Mert Molnár Ferenc nyelvművész. Szereti a szavakat, ahogy az embereit. De kínozza is. Akárcsak a csirkefogó a kiscselédet. Szerétéiből. Kemény szerétéiből. Kegyetlen szerétéiből. Kitépi a szárnyukat, megcsonkítja és elferdíti őket, ver- gődteti és pofozza, aztán megint elhajítja. Csúnya magyar szavak, mondja nekik, ti furcsák és dadogok, ordináré ligeti szavak, ti piszkosak, komikusak, ti... édesek. .. Emléktábla Tátrai Vilmos lakóházán Február 2-án emléktáblát avattak Tátrai Vilmos Kossuth-díjas hegedűművész emlékére a Raoul Wallenberg utca 4. szám alatti egykori lakóházán. A 87 éves korában elhunyt nemzetközi hírű mester munkásságát a nevét ma is viselő világhírű vonósnégyes is őrzi. Kerületünk önkormányzatának képviselő-tes- tülete tavaly választotta posztumusz a XIII. kerület díszpolgárává. Bemutatkozás kerületünkben A pestszentlőrinci Kondor Béla Közösségi Ház Képzőművész Köre Az Újlipótvárosi Klub-Galériában (Budapest XIII., Tátra utca 20/B) 2000. március 7-től 17- ig mintegy 40 grafikával és festménnyel jelentkezik a 12 éve működő 18 fős csoport. A kört a XVIII. kerület kulturális életében kifejtett tevékenységéért díjakkal kitüntetett Buna Konstantin festőművész-tanár vezeti. A megnyitót Angyal Mária kerületünkben lakó művészettörténész tartja március 7-én 17 órakor. A tárlat hétköznap 14-20 óra között lesz látogatható. Minden filmhez szinte új nyelvet kell teremteni BESZÉLGETÉS KÁLMÁN JUDIT SZINKRONDRAMATURGGAL, MŰFORDÍTÓVAL Él a kerületben, egész pontosan a Róbert Károly körúton, könyvekkel telezsúfolt lakásban, a videomagnót és a számítógépet naponta, munkaeszközként használva egy kedves hölgy, akit sokan személyesen is ismernek, elvégre gyermekkora óta Újlipótváros, illetve Angyalföld lakója. De neve alapján — némi túlzással — az egész ország ismeri, hiszen számos film fordítója, a tanítás és műfordítás mellett fő tevékenysége a külföldi filmek magyarítása. Magyar szöveg: Kálmán Judit - halljuk szinte minden héten a filmek főcímében. Fordít angolból, lengyelből, oroszból és olaszból, tehát ilyen nemzetiségű filmek és sorozatok szövegét írja, magyarítja. Ezt a szöveget aztán színészek olvassák és ,játsz- szák el” a műteremben, s végül hallja az ország. Manapság a filmek dömpingje idején - csak példaképpen: több tucat sorozatot vetítenek egy héten a televízió csatornáin -, valljuk be, olykor fel-felszisszen a néző, ha üresen tátogó szájat lát, vagy melléfordítást hall. Kálmán Judit sok mindent fordított: művészfilmeket, szórakoztató filmeket, hangfölé- mondásos ismeretterjesztő filmeket, sorozatokat - köztük például számos epizódot a Daliásból és a Vészhelyzetből. Hibát nemigen találni fordításaiban, mint ahogy nem véletlen, hogy a megannyi magánstúdió közül igen sok foglalkoztatja.- Mitől jó egy külföldi film magyar változata? - kérdezem őt.- Tisztázzuk mindenekelőtt, hogy a magyar változat minőségét az összes hangi tényező együttese határozza meg. Tehát nem csupán a fordítás. Fontos a színészválasztás, színészvezetés, a helyes hangsúly, aztán az úgynevezett nemzetközi hang, azaz a zene és a zörejek minősége. A szöveg minőségét két tényező befolyásolhatja. Az egyik a stílus, az élőbeszéd sajátosságainak megragadása. A másik tényező technikaibb jellegű: fontos, hogy miként működik átfordítás a műteremben, mennyire „mondható” a szöveg. Ézt a szöveghossz, a szövegnek a gesztusokhoz, szájmozgáshoz való illeszkedése determinálja. Egyszerűen más az írott és más a beszélt szöveg. Tehát a filmszövegfordítás a műfordítás speciális fajtája. Filmben és műteremben kell gondolkodni. És akkor még nem említettem a nyelvi és kulturális asszociációkat. Hiszen minden filmhez szinte új nyelvet kell teremteni. Ez az akciófilmektől a művészfilmekig egyaránt érvényes. A fordításban az alapfilm minőségétől függetlenül minőséget kell produkálni, összhangban szinkronszakmai és fordítói törvényszerűségekkel.- Hadd kérdezzem meg: hogyan lett Ön szinkrondramaturg?- A budapesti ELTE-n végeztem magyar-orosz-lengyel szakon, éveken keresztül tanultam, illetve dolgoztam a varsói egyetemen, éltem Lengyelországban. Tevékenykedtem tanárként, lektorként, tolmácsként, fordítóként. Az idők folyamán megtanultam még angolul és olaszul is. A szinkronnal 1990-ben, hazatérésem után kerültem kapcsolatba. Akkor kezdtem el dolgozni a szinkronkészítés fellegvárában, a Pannónia Filmstúdióban, a későbbi Videovox Stúdióban. Előbb lektorként tevékenykedtem, forgatásokon vettem részt, a műtermekben igyekeztem ellesni: mitől jó - vagyis mondható - a fordítás. Végül szinkrondramaturg lettem, de természetesen fordítok feliratos filmeket is. Munkáim közül ez a meghatározó, ebből élek, illetve élünk egyetemista lányommal, Jankowska Ra- doslawával, aki a tanulás mellett a versírás terén is próbálgatja szárnyait, Egyébként 1998-ban látott napvilágot „Kard, test, toll” címmel első verseskötete. Fordítok természetesen szépirodalmat is: prózát, drámát, verset. És persze ott van a tanítás.- Ez felöleli a filmfordítást is?- Igen. Azt egy magánstúdióban oktatom, illetve ott tanítok műfordítást is. Emellett kéthetente két napra kijárok Lengyelországba; a krakkói Jagelló Egyetemen lengyel diákokkal igyekszem megszerettetni a magyar irodalmat. A tanítás néha nagy örömet szerez, néha viszont sutba vágnám a krétát.- Stúdiók, műtermek, Lengyelország, otthoni műhely... S ahogy hallottam, nagyon szeret utazni, lányával beutazta a fél világot. Változatos és izgalmas életének és munkásságának mely pontjai köthetők, kötődnek kerületünkhöz?- Kissé fellengzősen: múlt, jelen, jövő. Gyermekkorom első éveiben szüleimmel a Mosoly utcában, a legendás Tripolisz közepén éltünk. 1961-ben költöztünk a Csanády utcába. A kerületben jártam általános iskolába. A Róbert Károly körúti lakásunkból szinte minden nap ellátogatok szüleim Csanády utcai lakásába. Sajnos, már csak édesanyámhoz, mert édesapám, akit rajongásig szerettem és aki kitűnő, tehetséges mérnök volt, tavaly novemberben hunyt el. Egyébként ő a szomszéd kerületben, Újpesten nevelkedett, ott is temettük el. A lányom a Németh László Gimnáziumban tanult. Baráti, ismerősi körünkből igen sokan laknak a kerületben, nem beszélve arról, hogy munkáim is idekötnek, többek között éppen a kerületben tanítok a szinkrondramaturg tanfolyamon. S azt is be kell vallanom, hogy szívesen ülünk be munka után barátaimmal, kollégáimmal egy-egy új lipótvárosi vagy angyalföldi vendéglőbe, egy jó kis beszélgetésre. A fordításaimban használt argó egy részét például a Lehel piaci vásárlások során sajátítottam el.- Végül: hogyan látja a fordítói munka jövőjét számítógépes jelenünkben?- Bízom benne, hogy ez az esetenként - a számítógép előtti rostokolás miatt - modem gályarabságra emlékeztető, ám néha összetett szellemi izgalmat, kalandot kínáló munka nem fog olyan gyors ütemben fejlődni, hogy a fordítók, az „emberi tényező” helyére még az én életem során gépek lépjenek... Kaiser László
