XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)
2000-11-27 / 17. szám
PARTI NAGY LAJOS ÍRÓI MŰHELYÉBEN ÚjfQválasztották az elnökséget Küldöttközgyűlést tartott a Vasas SC November 6-án a József Attila Mú'veló'dési Központban tartotta rendes küldöttközgyűlését a Vasas Sport Club. Katona Béla társadalmi elnök üdvözlő szavaiban röviden értékelte a klub négyéves, az olimpiai ciklust átölelő időszakát, amely nehéz, de sikerekben gazdag volt. Kiemelte, hogy sikerült megállapodást kötni az Ifjúsági és Sportminisztériummal a sportlétesítmények kezelésének ügyében, és jó esély van egy hosszú távú együttműködésre a minisztérium és a klub között. Ezután Gyalog András ügyvezető elnök tartott beszámolót az elmúlt két év tevékenységéről. A 127 jelenlévő küldött ebből megtudhatta, hogy a sportklub számára fő célként kitűzött feladatokat többé-kevésbé sikerült megoldani, annak ellenére, hogy a sporttörvény visszásságainak következtében nagy nehézségekkel kellett a Vasasnak megküzdenie. Főleg a létesítmények tulajdonjogának tisztázatlansága okoz(ott) problémákat. Emiatt nagyon nehéz volt befektetői köröket állítani a szakosztályok mellé. Mindezek ellenére a Vasasnak sikerült mind a 19 szakosztályát fenntartania és eredményesen működtetnie. A jövőben részleges megoldást jelenthet a problémákra, hogy a létesítményfenntartói feladatokat az ISM által létrehozott, 100%-os állami tulajdonú szerv, a Sportfólió Kht. veszi át, így magának a klubnak csak a szakosztályok működtetésével kell majd foglalkoznia. A költségvetési beszámolóból, amelyet egyhangúlag fogadott el a közgyűlés, kitűnt, hogy stabilizálódott a szponzori háttér, valamint sikerült megállapodást elérni az illetékes szervekkel a köztartozások átütemezéséről. Az ISM- mel kötött keretegyezségnek köszönhetően az állam átvállal bizonyos költségeket, így a klub hamarosan megszabadulhat az adósságok jelentős részétől. Gyalog András Ezután kitüntetések adományozására került sor: Vasas aranygyűrűt kapott az olimpiai bajnok Köröndi Margit, Németh Miklós és Vári Attila, valamint világbajnok ökölvívónk, Erdei Zsolt és a klub társadalmi elnökhelyettese, dr. Török László. Az „örökös bajnok” kitüntető címben részesült Vermes Istvánná. Udvarias taps fogadta az ifjúsági és sportminisztert, aki részletes beszámolót tartott a sporttörvény várható módosításáról és az új állami sport- koncepcióról. (Az udvarias taps különösen azok számára meglepő, akik részt vettek a két évvel ezelőtti rendkívüli közgyűlésen...) Deutsch Tamás elmondta, hogy az ISM célja az, hogy átlátható csatornákon keresztül jusson pénz a sportegyesületekhez, de csak részben állami támogatás révén. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a jövőben az állami támogatás elosztásáról az egyesületeknek a sportági szakszövetségekkel kell megállapodniuk és nem a minisztériummal. Fontos, hogy minden szereplő világos és átlátható stratégiával rendelkezzen a pénzek elosztását és a szakmai munkát illetően. A miniszter nagyon örül annak, hogy sikerült megállapodást elérni az állami tulajdonú, de a Vasas szakosztályai által használt sportlétesítmények ügyében. A cél a hosszú távú együttműködés, amely mindkét fél számára előnyös, és amibe beletartozik a létesítmények üzemeltetése és fejlesztése is. Ennek első gyakorlati lépése lehet a kormány stadionkorszerűsítési programja, amelynek keretében 2001 első félévétől legkevesebb 800 millió forintot fordítanak a Fáy utcai Vasas-stadion modernizálására. Végezetül Deutsch Tamás reményének adott hangot, hogy az új sporttörvény véglegesen rendezi a tulajdoni kérdések kapcsán felmerült vitákat. A küldöttközgyűlés ezután egyhangúlag megszavazta az alapszabály módosítását, amelynek értelmében az elnökség tagjainak létszámát 27-ről 23 főre csökkentették. A záróaktus az elnökség megválasztása volt. Mind a 19 szakosztály egyöntetű támogatásával újraválasztották Katona Béla társadalmi elnököt, dr. Török László társadalmi elnökhelyettest és Gyalog András ügyvezető elnököt. Sz. T. MÍVES MUNKA KERÜL KI A KEZÜK ALÓL Kicsiny grafikai műhely a romlakásból Az utóbbi időkben sokan választják az önálló egzisztencia teremtés többnyire rögös útját. Olyanok is, akik az előző évtizedekben más cégeknél végigjárták már mesterségük lépcsőfokait, s eljutottak a szakmai tudás olyan szintjére, amire önálló vállalkozást a siker reményében építeni lehet. Prinner Gábor a nyomdászatban ilyen gyakorlott, sokoldalú és invenciózus szakember. Ez már a vérében lehet, hiszen családi hagyományt folytat.- A nagyapám nagyapja is nyomdász volt - meséli, s a polcról kezébe vesz egy, a nyomdai kéziszedők által még A parányi 14 m2-es műhelyben villognak a számítógépek, a nyomdaipar mai legfontosabb „szerszámai”. Gábor a két hölgy társaságában egy szép színes nyomtatvány tervezésén, betűszedésén, tördelésén, egyszóval nyomdai előkészítésén serénykedik.- Szeretnénk versenyképesek lenni a nálunk nagyobb cégekkel - mondja Gábor -, mi a megrendelőinket úgy szolgáljuk ki, hogy minden kinyomott példányt átvizsgálunk, egy selejtes példány se keveredjen Gábor kezében az atyai vinklivel az ólomból öntött betűk korában használatos úgynevezett vinklit. - Apám ezzel szedte a Pester Lloydot. Itt, a műhelyünkben munka közben mindig a szemem előtt van. Miért is? Talán mert erőt tudok meríteni belőle a lelkiismeretes, precíz munkához, hogy párommal, Zsuzsával és az ő lányával Julival - mi, hárman vagyunk érdekelve ebben a családi vállalkozásban - talpon maradjunk és a munkánkból tisztességesen megéljünk. Zsuzsa és Juli, a családi csapat tagjai közéjük. Úgy gondoljuk, ha hárman összefogunk, bizonyosán elérjük a célunkat. Nem tagadom, Gábort is, Zsuzsát is pályám egy korábbi szakaszában ismertem meg, külön-külön. A színházi lapnál volt a főállásom, sokat jártam színházba, s az egyiknek Zsuzsa volt a végtelenül kedves pénztárosa. Közben hosz- szú időn át a Szabad Földnél is volt állandó rovatom, s ott Gáborral, mint tördelőszerkesztővel kerültem kapcsolatba. O alakította ki e nagy lap számítógépes rendszerét, amelyik még ma is működik, de már nélküle. Aztán fordult velünk a világ, s összetalálkoztam kettejükkel az önkormányzatunk tavalyi vállalkozói bálján. Meghívtak, nézzem meg, újabban mire mentek.- 1998-ban költöztünk ide, a Hollán Ernő utcába - magyarázza Zsuzsa. - Gondolom, megkérdezi, mi köt engem ehhez a kerülethez. De ha nem, akkor is elmondom, két éves korom óta a lakosa vagyok, s felnőtt koromban a rendszerváltozásig voltam a tanács tagja is. Most láthatja, szorgalmas kisinas vagyok a Gábor keze alatt. Amióta idejöttünk, nézegettük ezt a földszinti lépcsőházból nyíló lakatlan, s nagyon romos kis helyiséget. Azelőtt szükség- lakás volt, még régebben a ház fűtőjének a pihenőhelye. Az önkormányzat segítőkész volt, megvehettük, s fölépíthettük benne a mi saját munkahelyünket. Az ifjú Júlián a sor, hogy bemutatkozzék.- Az érettségi után fotólaboráns lettem, de igazán szakmabelivé attól váltam, hogy Gábor megtanított tördelni, úgy hogy a kerületben működő Napi Gazdaság szerkesztőségébe felvettek tördelőszerkesztőnek. A családi cégnél egyelőre besegítő vagyok, de így is nagyon izgalmasnak érzem, hogy részben magam is a gazdája lehetek a Borgis Prinnek, mert hogy ezt a mi csodás műtermünket így hívják. (sas) „Van mit tenni a nyelv elszegényedése ellen” 1972 óta jelentek meg versei Parti Nagy Lajosnak a pécsi Jelenkorban, majd önálló kötetben (Angyalstop). 1979-1986 között a folyóirat szerkesztőségében dolgozott. Szabadfoglalkozású íróként költözött Budapestre. Azóta született jó néhány verseskötete, ( Csuklógyakorlat, Szódalovaglás, Esti Kréta) A Hullámzó Balaton című novella gyűjteménye két ízben is napvilágot látott. Első színdarabjának, az Ibusámak 1992-ben Debrecenben volt az ősbemutatója. 1995-ben szenzációt keltett a közönség körében a Katona József Színházban bemutatott Mauzóleum című műve. Az utóbbi három évben visszatért a prózához, a Sárbogárdi Jolán: A test angyala című lányregény-paródiája 1997-ben jelent meg először. A Hősöm Tere című regénye a Magvető gondozásában 2000-ben jutott el az olvasóközönséghez. A színházi élet méltán sikert aratott darabjai közül is többet ő fordított (Wemer Schwab: Elnöknők, Michel Tremblay: Sógornők, Franz Xaver Kroetz: A vágy.) Parti Nagy Lajos számos irodalmi díj kitüntetettje. Parti Nagy Lajos Pannónia utcai tetőtéri lakásából, ahol beszélgetünk, gyönyörű a kilátás, legfőképpen a kamraablakból. Sok a könyv, néhány szép régi bútor, öreg mackók, az ötvenes-hatvanas évekből megőrzött játékok, a mennyezetről integető farepülőt a magasabb termetű vendégek kézzel is elérhetik.- Tudom önről, hogy hol kényszerből, hol azért mert lehetősége adódott rá, több helyen lakott Budapesten. Hány kerület tekintheti önt polgárának?- Amikor felkerültem Pestre egy barátomnál laktam Lágymányoson, voltam albérlő a Kacsóh Pongrác úton. Több helyen megfordultam a Terézvárosban. Az első önálló garzonomhoz ebben a kerületben, a Ronyva utcában jutottam. Innen kerültem a Szív utcába és most ismét vissza a Lipótvárosba ide a Pannónia utcába.- Hogyan viseli a költözködést, lakásfelújítást?- Mint mindenki más, nagyon rosszul. A könyveim azért vannak ilyen megviselt állapotban, mert nagyon sokszor kellett őket átkötni, dobozolni, zsákolni, ládában cipelni. Most már nem szeretnék innen elköltözni. Nemcsak azért, mert más, korábban megszeretett, emberileg lakható környékekre már nem is volna módomban, hanem azért, mert úgy érzem, itt a helyem. Valami csoda folytán a kerületnek ezt a helyszínét elkerülték a történelem „gya- lui”. Lakói mint egy panoptikum figurái a szó klasszikus, legnemesebb értelmében, igazi polgárok maradtak. Ebből a szempontból nem számít, hol húzzuk meg a Lipótváros határait, a Szent István parknál, vagy a Pannónia utca vége táján. Persze itt is történtek „rontások” a fejlődés nevében. Eltűntek például a régi kis műanyagszékes, műanyagasztalos, füstös kis presszók.- Mauzóleum című darabjának kedvelői jól tudják, hogy ön nemcsak egy réteg sajátosságait, hangulatát képes pontosan érzékelni, de mindenféle rétegnyelvre is van füle. Honnan ,,ragadnak” ezek önre?- Budapest Magyarország legnagyobb vidéki városa. A kiegyezést követően, Trianon után és az ötvenes években három alkalommal duzzadt fel túlságosan is a lakossága. Önmagában értékké vált felkerülni Budapestre, fővárosinak lenni. A város, mint valami lefolyó elnyeli és egyesíti a réteg- és tájnyelveket. A beszélt nyelvben „pompázatos slendriánság” uralkodik. Elég jámi-kelni az utcákon, utazni a metrón, buszokon, vagy csak lakni valahol, belehallgatni barátaink, gyermekeink, akár idegenek beszélgetésébe, önkéntelenül ránk ragad a nyelvük. A Mauzóleum című darabomban - főleg a nyomtatott változatban - ennek a nyelvnek a stilizált formáját beszélik a szereplők. A századelő és a két világháború között nagyjából a Nyugat klasszikusainak idején még létezett úgynevezett irodalmi nyelv. Ez egy kicsit szemérmes, farizeus, a köznapi fordulatokat csak nagyon szigorú szűrőn átengedő nyelv volt. Mára ez a fajta külön nyelv eltűnt. A Mauzóleum szereplői is stilizált nyelven beszélnek, de ennek nem az az alapja, hogy kiszűröm a köznyelv, akár trágár kifejezéseit is, hanem az, hogy egy olyan műnyelvet alkottam, ami hasonlóan a hiperrealista festészethez majdnem olyan, mintha valóságos lenne, miközben tudjuk hogy nem az.- Milyen funkciója van ennek a nyelvnek az ön műveiben.- Alapvető funkciója van. Ha az irodalom felosztható úgynevezett szövegszerű és világszerű irodalomra, akkor én e kettő határán érzem jól és otthon magam. Itt van a Mauzóleum is. Nincsen komoly cselekménye, egy lerobbant körfolyosós ház lakói beszélnek a maguk túl- és alulstilizált, irracionális argójában és ez a felfokozott, „túlsúlyos” nyelvi teher ránk zúdítja mindazt a bánatot, fájdalmat, amit éreznek, mert mást nem is érezhetnek az ő sorsukkal. Beszélnek, de egymás mellett és nem egymásnak.- Az új regényem, a Hősöm Tere ebben a felosztásban inkább világszerű, tulajdonképpen szatíra, egy hétköznapi és képtelen történet arról, amiben élünk és főleg amiben élhetünk, ha tényleg elborítja az életünket az az extrémizmus és gyűlöletbeszéd, amit olykor már észre sem veszünk, amit megszokunk mint a guanót, a szmogot, a hatalmaskodást és a pöffeszkedést.- Az irodalmi és a tágab- ban értelmezett közéletben is állandóan újra meg újra előbukkanó téma az író nyelvi és erkölcsi felelőssége. Az ön művei kapcsán gyakran visz- szatér a vád, hogy az a „rontott nyelv", amelyet használ, árt a köznyelv amúgy is siralmas állapotának. Mi az ön véleménye erről?- Ezekkel a kérdésekkel előbb utóbb minden író szembekerül. Úgy gondolom, hogy minden írónak nem azért mert író, hanem mert értelmiségi, alapvetően tisztességesnek kell lennie, mind a magánéletben, mind a műveiben. A nyelvvel más a helyzet. Ha egy helyzet, egy gondolat, egy mű azt kívánja meg, hogy a szereplők rontottan, trágárul, akár obszcénul beszéljenek, egy pillanatig nem fogok visszariadni attól, hogy így is beszéltessem őket. Amikor viszont a közönségnek beszélek, nyilatkozom, cikket írok, igyekszem, hogy a tőlem telhető legválasztékosabban fogalmazzam meg a mondanivalómat.- Az utóbbi időben jöttem rá, hogy a korrekt fogalmazás és a rontott nyelv együttes használata felerősíti egymást. Ezért használtam egyik regényemben azt a formát, hogy a narrációs részeket semlegességre törekedve, pontos fogalmazásban írtam meg, míg a szereplők egyfajta stilizált nyelvet beszélnek. Emellett persze én is érzem nemcsak mint író, mint értelmiségi, hanem mint minden nyelvet szerető ember, hogy bőven van mit tenni a nyelv elszegényedése, infantilizálódása ellen.- Úgy hallom, ha nem is költözni, de utazni készül. Hova megy és miért?- Előbb Ausztriába, majd Berlinbe ösztöndíjjal, hosz- szabb időre. Ott nem lesz más dolgom csak írni. Most gyűjtögetem az anyagot, amit majd magammal viszek. Arról azonban, hogy mit akarok ott megírni, még nem szeretnék beszélni. Simka Éva A Lehel csarnok építése fontos állomásához érkezett: 2000. november 29-én megtörténik az ünnepélyes alapkőletétel
