XIII. Kerületi Hírnök, 2000 (6. évfolyam, 1-18. szám)

2000-11-27 / 17. szám

2000. november ß 92 éves özvegy otthonéban Ezrek életét mentette, mártírhalált halt Arthur, a hétgyermekes Weiss család legidősebb gyermeke 1897-ben Bécsben született. Ugyanebben az évben a csa­lád Budapesten tábla- és tü- köriiveg nagykereskedést nyi­tott a belvárosi Vadász utcá­ban, amely rövid időn belül virágzó vállalkozássá fejlő­dött. A szorgalmas, művelt, több nyelven beszélő Weiss Arthur később vezetője lett a cégnek. A harmincas évek elején Bauhauss - stílus­ban épült Vadász utca 29. szám alatti kéteme­letes cégház, fehér már­ványüveg borítása után kapta az Üvegház nevet. 1944 márciusában a né­met megszállást követő­en Weiss Arthur az Üvegházat felajánlotta a zsidó kivándorlás szer­vezésének céljaira, amely a svájci követség védelme alá került. Karl Lutz svájci konzul közreműködésével 7800 ma­gyar zsidó palesztinai kiván­dorlását engedélyezték, ennek ügyintézése a Vadász utcai épületben történt, ahol meg­nyílt a svájci követség Idegen Érdekeket Képviselő Osztá­lya. Sok ezer budapesti túlélő köszönhette életét az Üveg­házban folyó mentőmunká­nak. A svájci úgynevezett kol­lektív útlevélhez listák ké­szültek, amelyek többszörö­sen meghaladták az eredetileg engedélyezett létszámot. Egyéni igazolásokat, a csalá­doknak és később munkaszol­gálatos századoknak is védle­veleket állítottak ki, az életve­szélyben lévőknek nagy számban készítettek okmány­másolatokat, hamis papírokat. A Vadász utcában naponta ez­rek álltak sorba az életet je­lentő védlevelekért. Az Üveg­házat két-háromszáz ember befogadására szánták, Szálasi idején, több mint háromezren húzódtak meg az épületben. Weiss Arthur a Vadász utcai ház lakói ellen irá­nyuló nyilas táma­dások sorát védte ki. Utoljára 1944. december 31-én si­került megakadá­lyoznia az épület lakóinak tömegki­végzését. Másnap munkatársai lebe­szélése ellenére tárgyalási meghí­vást fogadott el és elhagyta az Üveg­házat. Mint később kiderült a Városház utcai Nidosi féle nyilasházba szállították, ahol megölték. Weiss Arthur özvegye 1938 óta él abban a Pozsonyi úti házban, ahová férjével és gyermekével, Gáborral költö­zött. Az újlipótvárosi egykori védett házban, amely a Weiss család rokonságának tulajdo­nát képezte sokan találtak me­nedékre. Manci néni kilenc- venkét éves kora elle­nére is jól emlékszik a történtekre, hiszen fér­je társaként ő is részt vett a mentőmunká­ban. Az okmányok ké­szítésével foglalkozott, ha kellett gyógyszert vitt a rászorulóknak és minden feladatot el­végzett, amellyel a mentési munkát előse­gítette. Kézi szövődét üzemeltetett, volt idő­szak, amikor ebből tartották fenn magukat. Azon a december végi na­pon, amikor az Üvegház lakói megmenekültek a kilátástalan helyzetből, hálaadó istentisz­teletet tartottak a pincében és levelet fogalmaztak Weiss Arthur részére, amelyet mind­annyian aláírtak. Az idős hölgy kincsként őrzi a meg­sárgult papírt és mindazokat a dokumentumokat és fotókat, amelyek megmaradtak a ba­rátságos arcú, lágy tekintetű, mindig udvarias szeretet fér­jéről. A segítségüknek köszönhe­ti életét dr. Schweitzer József országos főrabbi, dr. Schrei­ber Sándor híres régész, egye­temi tanár, Sík Olga és Szenes Iván családja is. Manci néni Weiss Artúr fia az Egyesült Államokban él, de gyermekének barátai gyakran látogatják, csakúgy, mint barátnője, akivel ötven éve tart a kapcsolat. A többiek sajnos időközben elhaltak- mondja az idős hölgy, aki nap mint nap újságot olvas, televí­ziót néz és beszélgetőpartner­nek is kiváló. Férjének emlé­ke az eltelt több mint ötven év után is megmaradt, a fájó pil­lanatokat nem szívesen tárja a nyilvánosság elé. Most mégis megtette Hidvéginé Kati kéré­sére, aki négy éve a gondozó­ja. Kati és apósa Hidvégi László,- aki az Angyalföldért Egyesület tagja- ötleteként fo­galmazódott meg a kezdemé­nyezés, hogy a Pozsonyi út 23. szám alatti ház bejáratánál emléktáblát helyezzenek el Weiss Artur tiszteletére. A Vadász utca 29. szám alatti volt Üvegház falán 1945-ben elhelyezett emlék­táblát, amelyet a megmentet­tek állítottak, ez év májusában ismeretlenek leverték. Az em­léktábla elkészítése folyamat­ban van, visszahelyezése a közeljövőben várható. Weiss Arthur özvegye, re­ménykedik, megéri, hogy a Pozsonyi utcai kapualjba em­léktábla kerül, amelyet nem rongál meg senki. G.E A Vadász utcai ház falán 1945-ben emlék­táblát helyeztek el a megmentettek Manci néni Az iskola - megújítva Nem kell sokat törniük a fejü­ket a Béke utca-Frangepán utca kereszteződésnél járók­nak, hogy vajon milyen intéz­mény kapott helyet a kínai központ mellett álló, múlt év­ben felújított, vajszínű épület­ben, hiszen ősztől nyárig, reg­geltől estig tizennyolc-hu- szonegynéhány éves fiatalok jövés-menésétől mozgalmas az utca, a sarok, a villamos- megálló. A Számaik Oktató és Konzultációs Központ he­lyezte át ide a korábban a XI. kerületben működő szakkö­zépiskoláját, miután a tevé­kenységi köre és a hallgatói létszáma folyamatos bővülé­sével az ottani épület egyre szűkösebbnek bizonyult. 1999 szeptemberében vették birtokba Frangepán utcai új otthonukat, ahol már nem csu­pán a diákok szellemi, de fizi­kai frissességére is gondoltak; a huszonhét legmodernebb számítógépekkel és oktatási eszközökkel felszerelt tante­rem és olvasószoba mellett edzőterem is helyet kapott benne. Noha az intézmény neve szakközépiskola, valójában jóval több annál: olyan kor­szerű szakképző iskola, amely nemcsak iskolarendszerű nap­pali, hanem esti, levelező és távoktatási módszerrel történő tanuláshoz is lehetőséget nyújt. A hallgatók ezek közül tanulási szokásaiknak, elő­képzettségüknek, életkoruk­nak és körülményeiknek meg­felelően választhatják ki a számukra legalkalmasabb kö­zép-, illetve felsőfokú vég­zettséget adó képzést. Olyan modern, népszerű szakirá­nyok közül választhat­nak, mint informatika, gazdaság vagy ügyvi­tel, s a gyakorlati tu­dást és piacképes szakképzettséget itt mindössze egy vagy maximum két év alatt megszerezhetik. Az iskola fiatal, lel­kes igazgatónője, dr. Sediviné Balassa Ildi­kó szerint a helyvá­lasztás szerencsésnek bizonyult, nagyon bíz­tak benne, hogy a vol­taképpen iskolakerü­letnek számító An­gyalföld oktatási életé­be tudnak még újat hozni, s megállják a helyüket. Hogy meny­nyire így lett, azt mi sem bizo­nyítja jobban, mint hogy a ta­valyi évhez képest idén pon­tosan kétszer annyi elsőst tud­tak felvenni, miközben az amúgy is széles, huszonhá­rom féle képzésből álló palet­tát is tudták továbbiakkal bő­víteni.- Ma, amikor olyan renge­teg cég, intézmény van az ok­tatási piacon - magyarázza Il­dikó -, csak úgy lehet hosszú távon érvényesülni, ha a mi­nőség mellett valamivel töb­bet is tudunk nyújtani, mint a hasonló iskolák. S hogy mi ez a plusz? Pél­dául az, hogy a szakmai tan­tárgyak mellett olyan napra­kész ismereteket is tanítanak, amelyek az európai munka­erőpiacra készítik fel a hallga­tókat, vagy elengedhetetlenek ahhoz, hogy a tanulók a fejlő­déssel és a változásokkal lé­pést tartsanak. A néhány évvel korábban végzett diákok pél­dául lehetőséget kapnak arra, hogy egy kiegészítő tanfo­lyam elvégzésével felfrissít­sék, korszerűsítsék a technika irdatlan sebességű fejlődése folytán elavulóban lévő tudá­sukat. A középfokú képzés­ben megfelelő eredményt el­ért hallgatók számára termé­szetesen lehetőséget nyújta­nak a felsőfokú végzettség megszerzésére is, de a külön­böző szakirányokon belüli szakok közötti átjárásnak sin­csen akadálya. Az iskola számos vonzó tu­lajdonsága közül a legfonto­sabb talán mégis az, hogy az elméleti képzés befejeztével a tanulók olyan munkahelyi szakmai gyakorlaton vehet­nek részt, amelyet a legna­gyobb hazai informatikai vagy gazdasági cégeknél tölt­hetnek el, s amely munkaerő­ként később rendszerint meg is tartja a náluk tapasztalatot szerzőket. Az iskolai rendszer egyéb­ként az igazgatónő bevallása szerint is meglehetősen szigo­rú; de a jó néhány diák közül, akivel az utcán, büfében, aulá­ban beszélgettem, egy sem volt, aki ne azt vallotta volna, hogy szívesen jár ide. Valamit valamiért - mondták sokan; ennyit mindenképpen megér, hogy rövid tanulás után ké­sőbb hosszú, sikeres pályán érvényesülhessenek. Joó Hajnalka Fotópályázat Az Angyalföld-Újlipótváros Polgári Együttműködés Egyesület pályázati felhívással fordul kerületünk lakóihoz. A témát és a módot a pályázat címe fogalmazza meg: A millenniummal összefüggő történelmi emlékek Budapesten. Pályázni lehet egy fotóval vagy egy téma több képben való feldolgozásával. A témákat, képeket címmel kell ellátni. Pályázni színes vagy fekete-fehér, minimum 13x18 cm-es képekkel lehet. A jeligés pályázatokat zsűri értékeli. Az első három művet 40, 30, 20 ezer forinttal díjazza és azok nyilvános megtekintését is lehetővé teszi. A pályázat határideje: 2000. december 20. A pályázatokat a következő címre kérjük eljuttatni: Angyalföld-Újlipótváros Polgári Együttműködés Egyesület, 1136 Budapest, Balzac utca 5. A pályázathoz kérjük lezárt borítékban mellékelni a pályázó nevét és címét. A borítékon a jeligét tüntessék fel. A pályázathoz kérünk mellékelni egy nyilatkozatot, miszerint a pályázó hozzájárul képének nevével történő kiállításához. Minden résztvevő megkapja a pályázat emléklapját. Részletesebb tájékoztatást a 349-7166 telefonszámon hétfői napon 18-20 óra között adunk. I 1 I I I I I I I I I L Dr. Szalay Péter, az egyesület elnöke Meszes túlélte Szomszédok közt a Szomszéd utcában Sétálva csak néhány percbe telik, amíg a kurta utca egyik végéből eljutok a másikba. Az első látásra is idilli lakóhely­nek tűnő, Angyalföld kertvá­rosában található utca a biza­lomkeltő Szomszéd nevet vi­seli. Egymásba ölelkező iker­házak, rendezett udvarok, egymással beszélgető embe­rek látványa fogad, miközben keresem a megadott házszá­mot, ahova igyekszem. Kis közösség él itt a város zajától elzárva, ahol madárfüttyön és egy-egy négylábú csaholásán kívül mást nem hallani. Mindez már a múlté lenne? - teszem föl magamnak a kér­dést, hiszen szeptember 30-án, az állatok világnapja előtt egy nappal légpuska dördült a déli órában, hogy egy hathónapos kiscica életét kioltsa. Ugyan­ez már megesett az utcában egy évvel ezelőtt, amikor a golyó egy másik négylábút ta­lált szemen. A történtek után három héttel Nagy Zsuzsanna az állat gazdája úgy döndött nem fojtja magába keserűsé­gét és a szerkesztőségnek címzett levélben, megossza velünk bánatát. Négy évvel ezelőtt Budáról költöztek a kerületbe, mert Pálnak, a férjnek nagyon hi­ányzott az angyalföldi közös­ség, amelyhez éveken keresz­tül hozzászokott. Zsuzsa csak­hamar rájött, jól választottak, ez az a hely, ahová szívesen Nagy Zsuzsa a kedvenccel vonulnak vissza egy fárasztó nap után. Ha már van kertjük, miért ne lenne háziállatuk? - ezen a kérdésen nem sokat töprengtek, mivel mindketten kedvelik az állatokat. A befo­gadott két cica olyan helyen nevelkedik, ahol nemcsak ele­delt, hanem törődést és szere- tetet kapnak. Macskamintás Meszes függöny, cicás alátét az aszta­lon, macskaszobor-gyűjte- mény a vitrines szekrényben, és természetesen a háziasz- szony pólóját is a négylábúak díszítik.- Családtagnak számíta­nak, nagyon szeretjük őket - mondja a csinos, gyermekte­len asszony, miközben beszél­getünk. A Meszes névre hallgató fekete-fehér foltos bundájú macska a történtek ellenére is barátságosan közeledik felém. Mellkasában golyót hordva sántikál a járólapon. Azon a szombati napon a háziasz- szony, ahogy a hazaérkező vérző állatot megpillantotta, fölkapta és rohant vele az or­voshoz. Az állatorvos nem vállalta műtétet, mert a golyó túl mélyre hatolt a mellkasba, roncsolva aZ izmokat. Zsuzsa odaadó ápolásának köszön­hetően a fiú cica továbbra is kergeti a műegeret a konyha kövezetén. Meszes fölépült, mert kemény fából faragták, és akárcsak társai, ő is négy lábra esik. A láthatatlan seb Zsuzsa lelkében tátong, mert lehet, hogy az utcában naponta szembetalálkozik azzal az emberrel, aki meghúzta a ra­vaszt a légpuskán. Igaz, megjegyezte neki az orvos, hogy az ilyen eset gya­koribb, mint gondolná. Igen, de nem a Szomszéd utcában, ahol csupa rendes család la­kik. Az eset után Zsuzsa sorra járta a szomszédokat, hogy érdeklődjön a történtek felől. Elkeseredését a legtöbben megértették, és néhány napon belül viszonozták a látogatást. Akárcsak egy beteg gyermek vizitjénél, a látogatók nem ér­keztek üres kézzel. Volt, aki macskaeledelt szorongatott, mások gyümölcsöt és virágot vittek.- Szeretünk itt lakni - mondja a háziasszony, amikor távozom. Amit nem szeretne, azt a tekintetéből olvasom ki: szomszédháborút, a Szom­széd utcában. G. E. Az egyik tanterem

Next

/
Oldalképek
Tartalom