XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)

1999. január / 1. szám

1999. januar Az én utcám: Wahrmann (Vármin) - Victor Hugo utca A Brunner cég munkásai Állok gyermekkorom és el­múlt életem felejthetetlen, el­veszett Paradicsomában, a Duna-parton. Hallgatom a Duna mormo- lását. Megcsillannak a habok. Sirályok csaponganak az öreg folyó örökké üde vízillatában. Emlékezem... Kedves, vén Dunám! Neked köszönhetem, hogy most itt állhatok. A te lé­tezésed terelte ide két ember sorsát, hogy itt munkálkodva, gyökeret eresztve alakítói le­gyenek ennek a tájnak. Messzi múltba kell visszapillantanom. A kiegyezés utáni időkben megindult az ország élete. Hívták, várták a jó szakembe­reket külföldről. Nagybátyám, Brunner Ferenc ácsmester - később építész - Linzből érke­zett ide. A Duna partján a mostani Radnóti Miklós utcai iskola helyén az elsők között alapította meg gőzgépekkel működő famegmunkáló válla­latát. Építkezéseihez a Duna, mely a Pozsonyi út peremén folyt, hozta tutajon, hajón a fa­anyagot. A cég jelentős köz­épületek ácsolását vállalta, szabaduszodákat, hajóteste­ket, csónakokat épített, IV. Károly király 1916 decembe­rében történő koronázásához a dísztribünöket alkották. A cég nagy üzletvitelében szükség volt megbízható, jó szakem­berre - így került édesapám, mint építész a vállalathoz. A munka sok volt, a kereset megfelelő - így már nősülésre is gondolhatott. Gyerekkori is­meretségből származó, nagy- rabecsült, budai család szépsé­ges, akkor már tanítónő leá­nyát vette feleségül - édes­anyámat. A leánykérés után lakáskeresés következett, a cég közelében. Az akkori, Wahrmann és Pannónia utcá­ban, az egyetlen, újonnan épült házban vett ki lakást. Ez a ház, mai fogalmak szerint is „modern” volt: víz, gáz, vil­lany, lift, kaputelefon „őse” (felcsengetős). Első lakók vol­tunk! Ifjú anyám - ahogy ké­sőbb elmesélte - és én elkép­zelem 86 év távlatából - örült új otthonának, de elriasztották a sáros, kövezetlen, gödrös ut­cák. Egyedül a Lipót körút fé­nyei villogtak a messze távol­ból. Megszokta és megszerette az állandóan épülő tájat mint a Sziget utcai elemi iskola 48 évig működő tanítónője. A húszas évek végén fellendült az építkezés, létesült a Szent István - akkor Rakovszky- park. Mindenkinek van olyan vá­rosrésze, utcája, melyhez sor­sával és emlékeivel - míg él - fűződik. Felejthetetlen utcám a vala­mikori Wahrmann utca. Elne­vezését a nemes emlékezetű Wahrmann Mórról kapta, aki a múlt századvég fontos köz­életi személyisége, ország- gyűlési és V. kerületi képvise­lő volt. Malomipari vállalatai a Pozsonyi út közelében szü­lettek, akkori környékünk lel­kes fejlesztője, Önzetlen em­berbarát volt. Vagyonát a Ma­gyar Tudományos Akadémiá­ra hagyta. Sajnálatos módon, az idők folyamán az utca ne­vét megváltoztatták, az új névadó Victor Hugo, a világ­hírű francia író volt. A mél­tánytalanságot tette jóvá a XIII. kerület önkormányzata. 1994-ben a Pozsonyi út mel­letti kis területnek a Wahr- mann Mór köz nevet adta. A márványtábla most méltón őrzi emlékét. Kutatásaim során be­szélgettem a késői leszármazot­tal, Wahrmann Magdolnával. A történteket meghatottan, jóleső érzéssel vette tudomásul. A „rejtély es”-nek tűnő „Vármin” szó családi „gyer­mekszáj” származéka. Egyko­ri, apró gyermekeim így tud­ták kiejteni. A mindnyájunk­nak oly kedves utca becéző neve máig is megmaradt hasz­nálatunkban. Az utca a Váci utat és a Du- na-partot kötötte össze - a Po­zsonyi útig haladt. Mindkét végén élénk forgalom zajlott: 16-os, 3-as, 55-ös villamos, lovasszekerek, teherautók, rit­kán személyautók. A járda- szegélyeket (mint most a par­koló autók) lovas kocsik né­pesítették be. Itt pihentek, vá­rakoztak az utcában lévő nyo­mós közkútból itattak a Lehel piac árusai. Az utca élete a munkába menők, piacra sietők lépései­vel kezdődött, jött a jeges, a szemetes, megjelentek az ut­caseprők, a lóhúzta lo­csolókocsi. Megkezdődött a házakban a porolás. Nagy él­mény volt a verklis, dudás, hegedűs, énekes vándorművé­szek megjelenése és utcai sze­replése. Mesteremberek ér­keztek: „Drótoznyi, fótoznyi, ablakot csinyáni” ajánlkozás- sal, kőport árultak, és „cson­tot, rongyot, ócskavasat, ru­hát” vettek. Az emberek biza­lommal fogadták őket. A nap végén megjelent a lámpagyúj­togató. Gázlámpák fénye vilá­gította meg a Wahrmann ut­cát. .. A sötétedő estben csak a „sarki rendőr posztolt” a Vi­segrádi utca sarkán. Meg­nyugtató volt az éjszakában csizmái sarkának kopogását hallani... Aludt az utca. Ritka volt a későnjáró. A 10 órás ka­puzárás után a házmester en­gedte be a lakókat. A Wahrmann utca lakói kezdetben zömében a közép- osztály polgárai voltak, akik­nek munkahelye a közelben volt - vasutasok, hajósok, ke­reskedők, tisztviselők, közal­kalmazottak, elvétve orvosok, ügyvédek, színészek, művé­szek. Itt lakott a híres író, színműíró, fordító, Harsányi Zsolt, Róna Emmy, a gyerek­könyvek remekeinek illuszt- rálója. A harmincas években sok ház épült a Wahrmann utcá­ban is. Új városnegyed ala­kult, óriási haladást jelentett a háztervezés úgynevezett kere­tes jellege. Szellőssé, egészsé­gesebbé tette a lakóházakat. A háború - sajnos - a mi utcánkban is pusztított. Bom­bakár érte az úgynevezett „Dohánygyár” környéki háza­kat, így kárt szenvedett ked­ves otthonunk is. A háború után újraéledt az utcánk. Építkezés kevés volt, de később, a metró építése jó­voltából sűrűn járt utcává ala­kult. A sima, aszfaltozott úton gyorsan suhan a 15-ös autó­busz, a 76-os troli, neonfény világítja meg egyirányú ut­cánkat. „Kulcsos” házak ka­putelefonnal létesültek. A la­kók összetétele nagyjából azonos maradt az előző éviek­kel, de most sok a vállalkozó, menedzser, vendéglátó, kiske­reskedő, kisiparos, szolgálta­tásban dolgozó. Utcánk soha­sem volt igazi „kereskedő” ut­ca, bár most minden lehetősé­get felhasználnak kereskedés­re, szolgáltatásra. Jó szolgála­tot tesznek a régi, alaposan épített pincék, szuterének. Ut­cánk büszkélkedhet a MTA Számítástechnikai Intézet mo­dem épületével, van divat-, sport-, ékszer- (kettő is), sporthorgász-, állateledel (kettő is!) boltunk. Szolgálta­tás: fodrász, aerobic, fitness szalon, autósiskola, kulcské­szítő. Végül van négy vendég­lőnk: a Leroy Pub-ot érte pár éve fegyveres támadás, és Pó­kerklubunk is! Ha megpihenni vágyunk, van egy tündéri „névtelen” parányi parkunk, ahol a kis- és nagyobb gyer­mekek, idősek - kutyák! - kellemes és békés tartózkodá­sát megoldották humánus mó­don. Lehetne akár „Béke park” is a neve... ... Elnézem szülőim, az if­jú, 86 év előtti „honfoglalók” képét. Mennyi szeretet, összetartozás, a jövőbeni bi­zalom árad tekintetükből, mely a mai napig elkísér. El­vonul előttem itt élt hozzátar­tozóim sora, örömeim, bána­taim, küzdelmeim - ez mind­örökre az utcámhoz fűz... Ahhoz az utcához, ahol min­dig süt a nap, mert a napkelte világítja meg, a déli verőfény dédelgeti, a nyugvó nap me­lengeti ... ...így kezdtem írásomat: Állok gyermekkorom fe­lejthetetlen, elveszett Paradi­csomában, a Duna-parton és - emlékezem. Kedves, vén Dunám! Ne­ked köszönhetem, hogy most itt állhatok. Csillog a víz, dúdol a szél. Lassan, önfeledten egy kis pa­pírcsónakot hajtogatok. Lemegyek a legalsó lépcső­re, vigyázva elengedem - üze­netet visz! Kezem megérinti egy hul­lám. Nézek a távolodó, csepp hajó után... Köszönöm, Duna! JankouJska Radosíauía HOLD-VERSEK A Hold mosolya - egy Világ kapuja A Holdkorong - magasba dobott tányér Az ég szeptői: a csillagok és egyetlen szeme: a Hold A Hold-Vándor hol meghízik hot lefogy Ujjnyi fehér Hold: örök remény jele Ha a Hold kisebb (enne Vajon észreVennénk) A Hold örökkön jó félrevezető HOLNAP Holnap már együtt leszünk. Lopd el, amire Vágyom! Csend el, ami neked kell! Boldogok leszünk, mint az angyalok, de nem ártatlanok. A fiatal költőnő Kard Test Toll című kötetéből (Hungarovox Kiadó) Szabaduszoda a Dunán - ezt is a Brunner cég gyártotta Solymosi Antalné Némi importmosoly Helyszűke — Maradjon nyusodtan a helyén, csak tátsa ki jól a száját! Ezt mind én csináltam? — Micsoda apa masa?! Úgy tesz, mintha nem tudna háromig számolni! Eljegyzési értesítés 1912. augusztus 12. A 86 év előtti „honfoglalók”

Next

/
Oldalképek
Tartalom