XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1999. január / 1. szám
S XIII KERÜLETI • • 1999. januar Dr, Hajnal Róbert plébános a léleképítésről Idén 70 éves a Béke téri templom 1929. november 10-én szentelték fel a Béke téri, Szent László katolikus templomot. Az épület megért már egy világháborús bombázást, amelynek sebeit csak 1962-re sikerült begyógyítani. A szép, neogót stílusban épült templom újabb sebekkel küzd. A torony felső, mintegy 8 méteres szakaszát újra kell építeni, mert már-már életveszélyes kezd lenni. A közelgő 70 éves évfordulóra dr. Hajnal Róbert plébános szeretné a 60 méter magasba nyúló templomtornyot rendbe Hozatni.- Azért szeretném megnyugtatni az erre sétálókat és a templomba járókat - mondja -, hogy egy védőháló van a toronyra szerelve, amely véd az esetlegesen lehulló törmelékektől. Egyelőre, a szakvélemény szerint, nem életveszélyes a torony. Mindenesetre a bajt megelőzendő, a munkát mielőbb el kell kezdeni. A költség a kalkuláció szerint mintegy 25 millió forint, és ennek a megtérítésére az egyház képtelen. Reménykedem az önkormányzat támogatásában.- De beszéljünk inkább a hozzám és a hivatásomhoz sokkal közelebb álló léleképítésről. 1990 óta vagyok ebben az egyházközségben, ennek a katolikus közösségnek a plébánosa. A sokat emlegetett elmúlt évtizedek sajnos rányomták bélyegüket a hitéletre is. Egy-két generáció úgymond kiesett, és nekünk manapság szinte élőiről kell kezdeni a nevelést, oktatást, hittérítést. Most kezd csak az egyház kinyílni, mostanság a katolicizmus feltámadását éljük. — Látni és hallani egyházakról, gyülekezetekről - és most nem kívánok szólni szektákról -, amelyek az utcán térítenek, járművökön, tereken mutatják magukat, sőt, a lakásokba is becsengetnek. A katolikus egyház és természetesen ezen belül plébános úr, hogyan, miképp hirdeti a hitet, az igét? - kérdezem.- Van az egyházunknak, közösségünknek egy magja. Ok a nehéz időkben is kitartottak hitük és egyházuk mellett. Nagy segítséget jelentenek nekünk, mert környezetükben kitárulkoznak, és alkalomadtán, de nem erőszakosan elhívják ismerőseiket, rokonaikat, a még meg nem térteket ide, az Úr színe elé. Ok az én szócsöveim, ha szabad ezt a kifejezést használni. Van jól működő karitászcso- portunk is mintegy húsz fővel, akik nagyon nagy lelkiismerettel végzik vállalt feladataikat. Oáltaluk is eljut így hírünk azokhoz, akiknek szükségük van ránk. Lelki segítséget nyújtanak csoportunk tagjai a rászorultaknak, és ez bizony nagy ajándék azoknak, akik egyedül élnek betegen, elhagyatva, vagy éppen kórházban, szociális otthonban fekszenek hosszú hónapokon át. Megtapasztaltam, hogy egy házasságkötés vagy egy keresztelő kapcsán is felveszik a keresztséget azok, akik még nem kapták meg ezt a szentséget. Ilyenkor jönnek itt létre az úgynevezett kiscsoportos beszélgetés-sorozatok, amelyeket én igazán kedvelek. Sok kérdés merül fel az érdeklődők részéről, és én igyekszem kíváncsiságukat, a kételyeiket eloszlatva, kellőképpen kielégíteni.- Reményeink a fiatalok, a kisiskolások. Részükre hittanórákat tartunk az iskolákban és itt, a templomunkban egyaránt. Igaz, hogy manapság már legálisan folyhat a hitoktatás, de a valóságban mégsem ilyen egyszerű a helyzet. Az a probléma ugyanis, hogy hittanórát egyes iskolákban csak délután 4 után lehet megtartani, és bizony akkorra a csöppségek már elfáradnak. A szülők nem szívesen terhelik meg ezzel a plusszal amúgy is túlterhelt csemetéiket. Ezen az időbeosztáson feltétlenül változtatni kellene ahhoz, hogy valóban eljuthasson tanításunk mindazokhoz, akik erre egyébként igényt tartanak. Egy lehetőség, ha az iskolai időbeosztás problémás, hogy a hitta- nosokat ide íratják be a templomunkba, mert itt ugyan 5-kor kezdődik a kisebbeknek az óra, de az iskola és a templom között legalább egy kicsit megpihenhetnek a gyerekeink.- Egy másfajta hitterjesztéssel is próbálkoztunk, nevezetesen: kis szórólapokat juttatunk el a levélszekrényekbe, de úgy tapasztaltam meg, - anélkül, hogy bármelyik pártot vagy reklámozó céget bántani akarnám -, hogy lejáratódtak ezek a hirdetési formák. Többnyire ol- vasatlanul kidobják őket, és ezt -, az egyházunk - nem engedheti meg magának, hiszen minden fillérre szükségünk van, sok a rászoruló. Itt kell még megemlítenem, hogy nagyon jól működő használtruha-raktárunk működik. Örömmel mondhatom, hogy még az árvízkárosultak részére is tudunk csomagokat küldeni.- Most még karácsony előtt vagyunk, de mire ez a cikk megjelenik, már 1999-et írunk. Mit üzen plébános úr az olvasóknak?- Mit is üzenhetnék mást, mint békés, boldog új esztendőt hívőknek és nem hívőknek egyaránt! Kónya István Segítik, ellátják azt, aki rászorul 55 gondozónő indul el reggelente... Van egy nehezen mozgó, bottal járó barátnőm. Magányosan él, s bár a gyerekei nem hanyagolják el, törődnek vele a háztartásában, otthoni tevékenységében nem tudják segíteni. Megoldásként kínálkozott az önkormányzat gondozószolgálata. Évek óta veszi igénybe. Tapasztalatai jók, bár az évek során természetszerűen többször cserélődött gondozója. Mégis megnyugtató, hogy rövidebb-hosszabb ideig ugyanaz a lány (vagy asz- szony) keresi fel nap mint nap. Segíti háztartásában, bevásárol számára, rendet rak a szobájában és a konyhájában, elmosogat, meglocsolja a virágokat, postára adja leveleit, pénzküldeményeit. Kapcsolatuk családiasnak mondható. 4 központból 55 gondozónő indul reggel szokásos útjára. Körülbelül sejti, mi lesz a dolga. Végiglátogatja azt a 6- 8 gondozottat, beteget és egészségest, akik csupán koruknál fogva mozognak, mozdulnak ki nehezen, akik gondjaira vannak bízva. Lesz, ahol lerakja a tegnapi megbeszélés szerint bevásároltakat, lesz, ahol elszámol a rábízott kifizetnivalókkal, átadja az orvos által felírt és kiváltott gyógyszereket. Segíteni fog a napi tisztálkodásban, fürdésben- mosdásban ott, ahol erre van szükség, ha kell, az öltözködésben is. Segít beállítani a rádiót, a televíziót, hogy távozása után legyen, ami szórakoztatja betegét. Meghallgatja a kívánságokat, problémákat, feljegyzi, kit kell értesíteni a lakásban jelentkező problémákról (rosszul záró ablak, ajtó, beázás...). Ha szükségesnek látja, „élő lelkiismeretként” kapcsolatot keres a gondozott családtagjaival, rokonaival, hiszen a gondozottak között sok a magányos, akinek nem elég a hivatalos törődés. 4 gondozási központból indulva egészségügyi vagy szociális képesítéssel rendelkező gondozónők (és 4-5 férfi) végzik nap mint nap ezt a munkát. Kőrútjuk során töb- bé-kevésbé azonos időpontban érkeznek, de előfordulhat néhány félórás (vagy hosz- szabb) csúszás is, hiszen adódhat egyik-másik gondozottal hirtelen támadt gond. Szerencsére mellettük, szükség szerint, csökkentett elfoglaltsággal tiszteletdíjasokat is_ foglalkoztatnak. Munkájukra ott van szükség, ahol például a mindennapi esti nyugovóra térés azonos időpontjának megoldása a gond, ahol csupán a vacsorát kell megmelegíteni, tálalni, s a lefekvésben segédkezni. Vannak súlyosabb esetek is. Fekvőbetegek, akiknek talán kórházban volna a helyük, mégis jobb szeretnek otthonukban élni. Az ő ellátásuk, mozgatásuk sokkal nehezebb. Körülöttük van elsősorban szükség a férfi munkatársakra. Az ő higiéniai igényük kielégítésére szerezték be nemrégiben a hordozható, felfújható fejmosó szettet, amellyel a fekvőbetegek haját is meg lehet mosni. A gondozásért, az esetleges takarításért és a házhoz szállított ebédért a nyugdíj összegétől függően kell fizetni. A választék: normál vagy diétás étel. Ebédelni a klubban is lehet. A 4 gondozási központhoz 8 klub is tartozik. Itt tölthetik napjaikat azok, akik e klubok tagjai. Előfizetett ebédjüket hazavihetik vagy itt fogyaszthatják el, tetszés szerint. A felügyeletet szakképzett egészségügyi dolgozók látják el itt is, bár azokkal, akik ide járnak, sokkal kevesebb a gond, körülöttük kevesebb a tennivaló. Szórakoztatásukról többnyire maguk gondoskodnak: kártyáznak, dominóznak, beszélgetnek. Változatos klubprogram is van: diavetítéses „utazás”, irodalmi műsor, egészségügyi előadás, vetélkedő, kézműves foglalkozás stb. És aki teheti, szívesen vesz részt a rendezvényeken. Pataki Mária A 6/C riportja az országgyűlési képviselővel „Három nyelv tudásáig meg se álljatok!” A Pannónia Általános Iskola 6/C tanulói az idei tanévben beneveztek az Életrevaló Plussz vetélkedőbe. Ennek a játéknak több fordulója van. Az első feladat az volt számukra, készítsenek riportot egy olyan híres emberrel vagy közéleti személyiséggel, aki a kerületükben lakik, sőt, mi több, ebben az iskolában tanult. Szanyi Tibor országgyűlési képviselőre esett a választásuk. Itt adjuk közre a riportot. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert osztálytársunk, Szanyi Bálint édesapjának az életútja valamennyi szempontnak megfelelt. Kérésünkre eljött hozzánk és nagy szeretettel köszönthettük őt a körünkben.- Kedves Tibor bácsi! Először is megköszönjük, hogy sok munkája mellett időt szakított ránk. Megkérdezzük, hogy mióta él a XIII. kerületben ?- 1957 februárjától. Féléves voltam, amikor a szüleim ideköltöztek. Nagyon szeretek itt élni, úgy ismerem a kerületet, mint a tenyeremet. Nekem ez a környék jelenti a gyermekkort, a fiatalságot és a mindennapokat.- Mondjon valamint a gyermekkoráról!- A gyermekkoromból igazán két dologra emlékszem; a szegénységre és a grundokra. A grundokra, hol jókat lehetett focizni.- Tudjuk, hogy a mi iskolánkban is tanult, vannak-e ehhez az épülethez kapcsolódó emlékei?- Igen, az első három évet ebben az iskolában töltöttem. Természetesen vannak az épülethez fűződő emlékeim, de azt biztosan megértitek, hogy több mint harminc év alatt az emlékek megkopnak. Egy biztos, hogy még ma is el tudok igazodni ebben a hatalmas, négyemeletes labirintusban. A tornateremhez szomorú emlékem kapcsolódik, ugyanis itt szenvedtem el életem első kéztörését.- Voltak-e akkor is hasonló vetélkedők a diákok számára?- Erre a kérdésre csak röviden tudok válaszolni: sajnos nem.- Mi a véleménye a mostani Életrevaló Plussz játékról?- Eddig csak keveset tudtam erről a játékról, de most, hogy részletesen elmeséltétek nekem, igen jónak tartom. Számomra megvilágosodott, hogy már fiatal korban azt próbálják megértetni veletek, hogy mi az a versenyhelyzet. Mert versenyeztek egymással, az élettel meg önmagatokkal. Az élet állandó versenyről szól.- Tibor bácsi szerint ki az életrevaló?- Az előző válaszban félig- meddig kitértem erre. Nagyon egyszerűen azt mondom: az életrevaló az, aki jobb a többinél.- Önéletrajzában olvastuk, hogy a Budapesti Közgazdaság- tudományi Egyetemen végzett és négy nyelven beszél. Nagy kitartás és szorgalom kellett ahhoz, hogy mindezt elérje?- Igen, ez így igaz. Kitartás az valóban kellett, mert sok más diákhoz hasonlóan én sem szerettem igazán tanulni. Az én drága jó mamám mindig azt mondta: „Édes fiam! Ha nincs szorgalmad, még mindig van valamid, a feneked. Úgyhogy ülj le és tanulj!” Hát így alakult.- A diploma megszerzése után hogyan alakult az élete a mai napig?- Köszönöm szépen, jól. Munkahelyeim elég változatosak voltak. 10 éven át dolgoztam a mezőgazdasághoz kötődő nemzetközi kapcsolatok területén éppúgy a külkereskedelemben, mint az agrárdiplomáciában. Azután pont ez a diplomáciai vonal az, am^Jy elvezetett engem oda, hogy az elmúlt 8 évben európai kérdésekkel foglalkoztam.- Mi az Európa Ház szerepe és feladata?- Meglehetősen szétágazó területet ölel át, de megpróbálom röviden megfogalmazni. Mint tudjátok, Magyarországnak régóta feltett szándéka, hogy csatlakozzon az Európai Unióhoz, amelynek jelenleg 15 tagállama van. A csatlakozásnak komoly feltételei vannak. Az Európa Ház biztosítja a tudományos vezetői munkakörökben dolgozó emberek számára a teljes körű szakmai ismeretekhez való hozzájutást. Országos szinten nagyon sok ismeretteijesztő rendezvényt, vetélkedőt szervezünk.- Mikor kezdett a politikával intenzíven foglalkozni ?- Engem mindig érdekelt a politika, intenzíven azonban csak az elmúlt év óta foglalkozom vele. Az intenzív szó alatt azt értem, hogy nemcsak befogadó, hanem aktív, alakító jelleggel is.- Milyen elfoglaltságot jelent munkája mellett az, hogy országgyűlési képviselőnek választották?- Be kell vallanom, hogy ez idő tájt a képviselőségem a fő munkám. 80-90%-ban erről szól az életem, az összes többi dologra 10% marad. Korábban azt hittem, hogy ez sokkal köny- nyebb dolog, de ha belegondolok abba, hogy kerületünkben több tízezer ember él és hetente több százan keresnek meg ügyes-bajos dolgaikkal, s hogy naponta legalább ötvenen hívnak fel telefonon, könnyen rájöhettek, mennyi időm marad olvasásra vagy egy kis pihenésre. A nap 24 órájából 6 óra az alvás, 14 óra a munka, az egyéb tevékenységekre tehát mindössze 4 óra marad.- Mi volt a legnagyobb nehézség, amellyel eddig élete során meg kellett küzdenie és mire a legbüszkébb?- A kérdéssel kapcsolatban nem fogok vidám dolgokat mondani. A legnagyobb sorscsapás akkor ért, amikor 17 évesen elveszítettem az édesapámat. Mivel az eset külföldön történt, a családnak haza kellett jönni. Nekem itthon ahhoz, hogy leérettségizhessek, különbözeti vizsgákat kellett tennem. Ezután jött a felvételi. Mikor mindezzel készen lettem, elvittek katonának. Amire büszke vagyok? A két fiamra, Bálintra és Viktorra. Azért vagyok rájuk a legbüszkébb, mert mindkettőjükben azt a két embert kaptam meg a sorstól, akik nemcsak a gyermekeim, hanem a barátaim is. Az ember pedig általában büszke a barátaira.- Mit tanácsol nekünk, gyerekeknek a jövőre nézve?- A tanácsokkal mindig az a baj, hogy nem szokták megfogadni. Mégis azt mondom, hogy a mai világban a legfontosabb a nyelvtudás. Három nyelv tudásáig meg se álljatok! Az Életrevaló Plussz játékba benevezett 6/C osztály MINUSSSZ csapata