XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1999. július / 8. szám
A lakások „üzemeltetésére” éjjel-nappal ügyelni kell NÉGY HAZBAN 940 LAKAS A POZSONYI UTÓN Kerületünk négy legnagyobb lakásfenntartó szövetkezete az Angyalföldi 101-es, a Népfürdő, a Pozsonyi úti és a Vizafogó Lakásfenntartó Szövetkezet. Mindegyikben közel ezer lakás van. A történet ismert, az első lakók többsége családos fiatal volt. Ma már gyermekeik is meglett emberek. Nem ritka, hogy az egykor beköltözött fiatalasszonyok most unokáikat viszik hintázni a telep játszóterére. A Pozsonyi úti Lakásfenntartó Szövetkezet két-két Z és L alakú 10 emeletes épületében 940 lakás van, a lakók 22 lépcsőházban ugyanennyi liften közlekednek. Kovács Péter, az igazgató az első lakók között költözött a telepre.- Sok bajunk volt kezdetben, húsz évvel ezelőtt, elsősorban a ház szigetelésével - mondja az igazgató. - A nyár folyamán csaknem megteltek a házak és én figyelmeztettem mindenkit, hogy egy szobát igyekezzenek téliesíteni, mert a távfűtés ellenére télen hideg lesz. Volt olyan lakás, ahol a lodzsára nyíló ajtó alatt nem volt küszöb, másutt az ablak és a falak között vonalzót lehetett kidugni. Rengeteg nyert perünk volt a kivitelezővel, minden kis hibát ki kellett javítaniuk. Azóta mi tartjuk karban a házakat.- Hányán dolgoznak itt?- Van két liftszerelőnk, egy víz- és központifűtés-szerelőnk, egy lakatosunk, egy asztalosunk. Rajtuk kívül az adminisztrátor és az igazgató a lakásszövetkezet alkalmazottja. Vállalkozóként látja el feladatát a főkönyvelőnk, az antennaszerelőnk, az éjjel-nappal szolgálatot teljesítő ügye- letünk. A közös területeket is vállalkozók takarítják, sajnos elég sűrűn kell váltanunk őket. Bizony nem mindig kedvünkre való a folyosók tisztasága, bár lehet hogy ennek egy bizonyos hányadában az itt lakóknak van részük.- Más lakóházfenntartó szövetkezetnek van külön műszaki, sőt van ahol gazdasági vezetője is.- Nálunk ennyien is el tudják látni a feladatokat.- Térjünk vissza a beköltözés utáni időkre. Mi volt az első jelentős teendőjük a téliesítés, meg az egyéb apró teendők mellett?- Legelőször a bejárati ajtókat és a vízhálózatot kellett rendbehoznunk. A tervezők a kijáratoknak alumínium ajtókat adtak, ezeket az első komolyabb őszi szél kitépte, így a lépcsőházakat fűtöttük, ezért aztán az utcát is fűtöttük. Az első néhány alkalommal megcsináltattuk, vagy újat vettünk, mert hetekig tartott, amíg a tervezőktől megszereztük az engedélyt arra, hogy az előtérbe „zsákot” építsünk. Azóta nincs gondunk az ajtókkal.- Mi volt a baj a vízellátással?- Az építők a legolcsóbb öntöttvas szelepekkel látták el a vízhálózatot és ezért előfordult, hogy nem lehetett elzárni a vizet, márpedig ha az egyik lakásban vízcsapot kellett szerelni, az egész ház víz nélkül maradt. Ezért valamennyi szelepet a legdrágábbra cseréltük ki, és úgy szereltük fel, hogy baj esetén csak az egymás felett lakó tíz család maradjon víz nélkül. Később minden lakás a közös pénzből vízórákat és a csatlakozó vezetékeket elzáró csapot kapott. így egy lakást is le lehet kapcsolni a fővezetékről. De nincs vége a „vízkrónikának”. Megállapodtunk a Vízművekkel, hogy továbbra is a lakótelep óráján mérik a vízfogyasztást. Az iroda egy tételben fizet és a lakókkal számolja el a lakások vízfogyasztását. Ez annyi munkaidő és munkaerő megtakarítást jelent a Vízműveknek, hogy ezért 600 ezer forintot adtak, azzal a kikötéssel, hogy ezen a pénzen csak számítógépet vehetünk. Azóta a könyveléstől a levelezésig mindent számítógépen végzünk. A víz- fogyasztás alakulása pedig igen tanulságosan alakult. Amíg a közös költségből fizettük a vizet és a csatornadíjat, épületenként havi 5000 köbméter volt a vízfogyasztás. Az órák beszerelése után azonnal 2500-ra csökkent és ma már 1800 köbméternél tartunk.- Ezek a házak „lábasházak” voltak. Hová tűntek a lábak?- Több helyütt kétfelé nyílt a kijárat, máshol két tároló is volt. Javasoltam, építsük be ezeket és adjuk ki üzletnek, irodának. A lakók nagy része ellenezte. Nem tudjuk, ki jön majd be ide! Zaj lesz és piszok! - mondták a túl óvatoskodók. Hosszú harc árán sikerült beépíteni az első tárolókat és a leválasztott „félbejáratokat”. Ezek béréből építettük be az első lábakat. Ismét jöttek az ellenérvek. Lehet építeni, de se élelmiszert, se gyümölcsöt ne lehessen itt árulni! Végül mindenki belátta, különösen akkor, amikor már a bérleménytől keletkezett bevételek előnyét élvezni lehetett: a beépített lábaké a jövő.- Hány bérleményük van most?- Hatvanhét. Ezekben két kis ABC, több fodrász és kozmetikus, egy cukrászda, patika, orvosi rendelő, büfé, fotó szaküzlet, SONY és más szervizüzemek, számtalan iroda, köztük az Üdülőszolgálat működik, de itt van a rendőrség körzeti megbízott (KMB) helyisége is. A többéves tapasztalat azt mutatja, hogy a kis üzletek jó és szép árút elfogadható áron kínálnak, és ha a szolgáltatók megfelelően foglalkoznak a vendégekkel, a lakótelep el tudja tartani őket.- Ezek után megkérdezem, mennyi közös költséget fizetnek a lakók?- A lakásszövetkezet tagjai négyzetméterenként 25 forintot. Az önköltségünk 92 forint, ennyit fizetnek azok, akik nem tagjai a szövetkezetnek. Havi bevételünk 1 millió 300 ezer forint. Pontosan ennyit kell adókra befizetnünk.- Vannak akik itt laknak, de nem tagjai a szövetkezetnek?- Ez ám csak a cifra világ! Aki itt lakást vesz, azt fel kell vennünk tagnak, ha kéri. Aki három hónapig nem fizet, azt a közgyűlés határozata alapján kötelesek vagyunk kizárni. De a kérdés úgy hangzott, hogy „vannak akik itt laknak és nem tagjai a szövetkezetnek?” Hát tudom én, kik laknak itt? De a lakók se nagyon tudhatják, ki lakik fölöttük, alattuk, mellettük. A lakásoknak magas az áruk, ezért gyakran cserélnek gazdát. Az is előfordult már nem egyszer, hogy bejött az irodába egy férfi, befizetési csekket kért azzal, hogy szeretné az esedékes közös költséget befizetni. Ekkor derült ki, hogy már fél éve itt lakik, mint tulajdonos. A lakás eladójától kapott befizetési lapon fizette eddig a kisebb közös költséget, de ő maga nem volt tagunk. Ekkor tudta meg, mennyit kell visszamenőleg befizetni. Lakónyilvántartás nincs, a tulajdonos bérbe adhatja a lakását, s ki tudja hányszor vált bérlőket? Volt már úgy is, hogy a bérlő tovább adta bérbe a lakást, van aki a tulajdonostól bérelt lakásban albérlőt tart. Mi csak az új arcokat látjuk, szólni senkinek sem lehet, arról nem is beszélve, hogy ha akarnék se tudnék, mert történetesen nem tudok arabul, kínaiul vagy grúzul. Amikor beköltöztünk a lakótelepre, az első két-három évben minden lakót meglátogattam, mert a lakókkal való jó kapcsolatot tartom a legfontosabbnak. Ma már ha be kell csengetnem egy lakásba, nem tudom, ki nyit ajtót, a tulajdonos, a bérlő vagy az albérlő. A napokban az ügyeletes lélekszakadva rohant hozzám, itt és itt füstöt észlelnek, tűz van! Rohantam a megjelölt helyre, kiderült, hogy az alatta lévő lakásban grúzok laknak, akik a nagyszobában kolbászt füstölnek, és még egy néhány zsírját csöpögtető szál a közlekedőben vár a füstölésre.- Mi történik azzal, akit kizárnak, mert nem fizetett, de utóbb kiegyenlítette tartozását? Visszaveszik?- A törvényalkotó odáig jutott el, hogy ki lehet zárni, de arról nem rendelkezik, hogy vissza is kell-e venni. A mi közgyűlésünk pedig úgy döntött, hogy akitől egyszer elváltunk, azt nem vesszük vissza!- Ha már itt tartunk, következzen egy kényes kérdés: mit tesznek a fizetni nem tudó nyugdíjasokkal ?- Parázs vita folyik e téma körül. Van aki azt mondja, a nagy lakással rendelkező nyugdíjas adja el a drága lakását, költözzön kisebbe. Mások szerint nem szabad kimozdítani egy öreget saját mikro- kömyezetéből. A legszimpatikusabb az a megoldás lenne, amit az önkormányzat is tesz: lakásért életjáradékot fizet. A lakásszövetkezet lakottan megveszi a lakást, és az illető élete végéig még életjáradékot is kap. Ezt nálunk még senki sem vállalta. Azt mondják, lakásukat gyerekeikre, unokáikra akarják hagyni. Úgy gondolom viszont, hogy akkor a leendő örökösök vállalhatnák a közös költség fizetését. Elvégre a szövetkezet lakóközösségétől ez nem várható el.- Vegyük sorra a klasszikus ügyeket. Beáznak a házak?- Már nem! Az első jeleknél gumival szigeteltük a tetőt.- Hőszigetelés? — Az épületek végeit, ahol a szél erősen éri a falakat, utólagosan hőszigeteltük. Amikor a Szövetségben bejelentették, hogy a német szénhitelből 3 milliárd forint áll rendelkezésünkre, én felálltam és azonnal kértem egymilliárdot. Azt mondták, annyit nem, de kevesebbet kaphatunk. Valaki ajánlotta, csak az egyik házat szigeteljük. Mit felelhettem erre? Rendben van, de akkor ő közölje a lakókkal, hogy melyik ház kap szigetelést és melyik nem. Ezt már nem vállalta.-Lift? .- A liftünk három óránál tovább még nem állt. A két liftszerelőnk közül az egyik munkaidő után is elérhető. Ha baj van, azonnal jön. Mindenből, még liftmotorból is van tartalékunk. Amelyik alkatrész vagy motoregység elromlik, azt azonnal kicseréljük, így a hibás rész javítása alatt sem áll a felvonó. Koós Tamás A ház karbantartói a ház egyik folyosóját linóleumozzák „Sokkal több szebb dolog van az életben, mint a pénz... a baj csak az, hogy ezek megszerzéséhez pénz kell” (R. Vailland) Céljai megvalósításához, rendkívüli kiadásainak vagy átmeneti anyagi problémáinak megoldásához kedvező hitelfeltételeket nyújtunk. Ha Önnek van lekötött forint- vagy devizabetétje, állampapírja, befektetési jegye vagy egyéb értékpapírja, melyet még átmenetileg sem kíván készpénzzé tenni, akkor az OTP Lombard Hitelt Önnek találták ki. A hitel igénybe vételével sem a tartós pénzlekötés előnyeiről, sem az azonnali fizetőképesség kényelméről és annak eredményéről sem kell lemondani. Az OTP Lombard Hitel olyan OTP- bankhitel, melynek fedezete az Ön OTP forint- számláján (OTP Lakossági Folyószámlán, OTP Bankszámlán), vagy OTP devizaszámláján lévő megtakarítása, OTP-betétje vagy értékpapírja, állampapírja, befektetési jegye, vagy egyéb likvid pénzeszköze. A hitelösszeg hitelbírálati idő nélkül, azonnal igénybe vehető. A tőke és a kamatok havonta történő törlesztése esetén a hitel futamideje maximum 24 hónap lehet. Az igénybe vehető hitel összegének alsó határa 100 ezer forint, felső határa csak az Ön fedezetként ajánlott megtakarításaitól függ. A hitel kamata változó, mértéke a hitel összegétől és a visszafizetés módjától függ. Az OTP Lombard Hitel felvételéhez nincs szükség kezesekre vagy adóstársakra, az igényléshez Önnek csupán személyi igazolványát és a fedezetként felajánlott pénzeszközökről szóló igazolást kell bemutatnia. Ha Ön nem rendelkezik likvid pénzeszközökkel, gondoljon arra, mit jelenthet Önnek a Leghitelesebb folyószámla! Az OTP Lakossági Folyószámlára érkező rendszeres jövedelem-átutalás és a számla megfelelő bonitása esetén kedvező feltétel- rendszerű Automatikus hitel vehető igénybe. Az A-hitel olyan lejárat nélküli hitelkeret, melynek igénybe vétele és visszafizetése a számlán történő forgalmazások függvényében történik. A folyószámla bonitására szabott hitelkeret igénybe vételével elkerülhető, hogy átutalási megbízásai - rendkívüli kiadások esetén - fedezethiány miatt kiegyenlítetlenül maradjanak. Ezen túlmenően bankunk akkor is engedélyezi a csekk- és kártyahasználatot, ha a számlán lévő látra szóló betét már nem nyújt fedezetet a váratlan kiadásokra. Az A-hitel segítségével Ön a szerződésben meghatározott összeg erejéig bármikor túlköltekezhet, a számlára érkező jóváírások a tartozást automatikusan törlesztik. A szolgáltatás igénybevételéhez számlavezető bankfiókjával kell A-hitelkeret szerződést kötni, ezt követően a hitel bármikor, kezes nélkül, automatikusan igénybe vehető. Bankunk az OTP Lakossági Folyószámlán lekötött minimum 29 000 forint betét fedezete mellett is nyújt Önnek A-hitelt, a lekötött betét 70%-ának erejéig. A keretszerződést akkor is megkötheti, ha még nincs ekkora betétje, hiszen a minimum összeg bármikori teljesítésével a hitelkeret automatikusan rendelkezésre fog állni. Szíves figyelmébe ajánlunk egy másik kedvező hitelfelvételi lehetőséget, a B-hitelt. Ha Ön legalább 3 hónapja OTP Lakossági Folyószámlával, és minimum havi nettó 40 000 Ft-os jövedelem-átutalással rendelkezik, akkor az Ön személyre szabott hitelkerete 50 és 500 ezer forint között - hitelbírálati feltételeink alapján - havi nettó jövedelmének négyszerese is lehet. A kétéves futamidő alatt Ön tetszés szerinti időpontban és részletekben törlesztheti az igénybe vett hitelt. A közelmúltban bevezetésre került OTP jelzálog típusú hitel azon ügyfelek számára jelent egyszerűen igénybe vehető, bármilyen célra igényelhető, hosszú lejáratú hitelfinanszírozási lehetőséget, akik megfelelő értékű, forgalomképes, rendezett tulajdoni helyzetű, tehermentes ingatlannak rendelkeznek. A legfeljebb 10 éves lejáratú hitel összege 500 ezer Ft-tól akár 20 millió Ft-ig terjedhet, de nem haladhatja meg a fedezetül felajánlott ingatlan hitelbiztosítéki értékének 50%-át. Lakáshitelek az OTP Banktól. Ha építkezni szeretne, lakás vásárlását tervezi, vagy a meglévőt kívánja felújítani, illetve közművesíteni, akkor biztos, hogy érdemes egy lakáshitelezéssel is foglalkozó OTP Bank fiókban érdeklődni a hiteligénylési és folyósítási lehetőségekről. (OTP Bank Észak-pesti Hitelcentrum, Budapest IV., Erzsébet u. 50.) Építsen biztos alapokra! Mindenre van megoldás! Választott bankjaként bízunk benne, hogy a hitelkonstrukcióink igénybevételével Önt továbbra is elégedett ügyfelünkként tisztelhetjük. Őb BANK OTP Bank Észak-pesti Régió