XIII. Kerületi Hírnök, 1999 (5. évfolyam, 1-13. szám)
1999. július / 8. szám
1999. Julius Az önkormányzat álláspontja egyértelmű és világos a Lehel Csarnok ügyében Több olvasónk kifogásolta, hogy a Lehel piac rekonstrukciójából többet tud meg a napilapokból, mint a Hírnökből, a kerület újságjából. Volt olyan cikk is, amely egyenlő esélyűnek nyilvánította^ önkormányzat és a kereskedők érdekképviseleti egyesületének, a LEPKE-nek a tervét. Mi az igazság? Ezt a Lehel Csarnok Kft. 2000 példányban megjelenő hírlevelének 4., június 24-én megjelent számából idézzük: Az elmúlt hetekben csaknem száz kereskedővel folytattunk hosz- szabb tárgyalást. Ezek alapján világosan kirajzolódik, hogy a jelenlegi bérlők átépítéssel kapcsolatos magatartása három csoportba osztható. Vannak, akik határozottan ellenzik az átépítést. A kereskedők többsége aggódik az átépítéssel kapcsolatos bizonytalanságok miatt, ezért inkább valami kisebb léptékű dolgot látna szívesen, ami kevésbé veszélyeztetné jelenlegi helyzetét. Van egy nem kis létszámú kereskedői csoport, amelynek tagjai felismerték, hogy a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Jól látják, hogy hosszabb távú érdekeiknek átmeneti áldozatok árán is a rekonstrukció felel meg. A fenti csoportosítás nem azt jelenti, hogy az egyik csoportban vannak a jó emberek, a másikban a rosszak. A kereskedők magatartását elsősorban érdekeik befolyásolják. Miért örülne a rekonstrukciónak az, akinek ideiglenes építési engedélye azt tartalmazza, hogy a rekonstrukció megindulásakor kártérítés nélkül, saját költségére kell elbontatnia azt az épületet, amibe beruházott, és ami napi több tízezer forint forgalmat bonyolít. Annak sem öröm az átépítés, aki üzletpolitikáját hatalmas árumennyiség forgalmazására alapozta, és attól fél, hogy ez ilyen volumenben a csarnokban nem lesz folytatható. Őszintén kell beszélni arról is, hogy a jelenlegi piacon olyan viszonyok vannak, amelyek lehetővé tesznek nem teljesen szabályos vagy jogszerű tevékenységeket is. Nyilvánvaló, hogy azok, akik ebben érintettek, tartanak attól, hogy a csarnok rendje nem lesz kedvező számukra. Természetes dolog, hogy a kereskedők harcolnak érdekeik védelméért. A bajok akkor kezdődnek, amikor ez a harc nem tiszta eszközökkel folyik. Attól tartunk, hogy ma ez a helyzet. A piac néhány kereskedője, akiknek érdekeit a fent említett okok valamelyike miatt a leginkább veszélyezteti az átépítés, jól látja, hogy annál hatásosabb az önkormányzattal szemben politizálni, minél több embert tud maga mögött. Ezért a jövőjükért aggódó, napi megélhetési gondokkal küzdő, tartalékkal nem rendelkező, éppen ezért a bizonytalan kereskedőket próbálják felhasználni annak érdekében, hogy elodázzák vagy meghiúsítsák a tervezett formában történő átépítést. Sajnálatos módon ki kell mondanunk, hogy ezeknek a törekvéseknek a központja a LEPKE vezetősége, és fő tanácsadója az az ügyvéd, akiknek személyes anyagi érdeke az, hogy az önkormányzattal szemben elfogadhatatlan követeléseket támasszon. Mivel tudjuk bizonyítani ezt a súlyos állítást? • Ä LEPKE vezetősége levélben tiltotta meg a szervezet tagjainak, hogy visszaküldjék az ideiglenes piac igénybevételével kapcsolatos kérdőívet, amely semmilyen kötelezettségvállalást nem jelentett. (A kérdőívek többsége ezzel együtt visszaérkezett.) • Megállapodás-tervezetben ajánlottuk fel a LEPKE vezetőségének, hogy szerepet vállaljanak és kapjanak a kereskedők számára legfontosabb kérdések, a helykialakítás és helykijelölés eldöntésében. Ezt - a vitathatatlanul nagy felelősséggel járó ügyet - a LEPKE nem vállalta. • Rémhírterjesztés folyik a piacon, amelyet nem tudunk bizonyítani, hogy kitől származik, mindenesetre alkalmas arra, hogy az átépítés ellenzőinek táborába toborozza az aggódó, bizonytalan embereket. • A LEPKE vezetősége nem jött el a csarnok koncepciótervének vitájára. Elutasító levelében érzékeltette, hogy nincs miről beszélni. • A sokféle híresztelés ellensúlyozására, a kereskedők valós érdekeinek megismerésére személyes beszélgetésre hívó levelet küldtünk a piac minden bérlőjének. A meghívásnak mintegy öt- venen eleget tettek, akikkel hasznos megbeszéléseket folytattunk. Sajnos a LEPKE itt is közbelépett. Sok kereskedőt meggyőzött arról, hogy ne fogadják el a meghívást. Ezek vagy el sem jöttek, vagy maguk helyett a már említett ügyvédet küldték, aki ügyfelei nevében azt nyilatkozta, hogy sem az ideiglenes piacra, sem a csarnokba nem kívánnak beköltözni. • A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kerületi tagozata legutóbbi közgyűlésének előkészítése, s ott a tagozat (volt) elnökének (aki mellesleg az előbb említett ügyvéd) nehezen érthető magatartása megérdemelne egy külön lapszámot. A felsorolt példák alapján úgy látjuk, hogy az ügyek rossz irányban haladnak, de talán még nem késő kölcsönös türelemmel, józan felelősséggel jó irányba fordítani. A Lehel Csarnok Beruházó Kft. ennek érdekében a következő javaslatot teszi: • Nem tekintjük lezártnak a LEPKE vezetőségével folytatott tárgyalásokat. Készek vagyunk arra, hogy új alapokra helyezve folytassuk azokat. Az új alap véleményük szerint az, hogy a LEPKE ne csak néhány kereskedő érdekét védje a többiekre hivatkozva, hanem a piac valamennyi bérlőjének érdekeit képviselje. • Tovább folytatjuk a személyes megbeszéléseket a kereskedőkkel. Szívesen találkoznánk azokkal is, akik a LEPKE tiltására vagy tanácsára úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba velünk. • Köszönettel vennénk, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szerepet tudna vállalni a kompromisszumkeresésben. Miért tartjuk veszélyesnek a helyzetet? A LEPKE vezetősége abban bízik és a kereskedőknek azt sugallja, hogy meg tudja akadályozni a piac bezárását, ezért ne foglalkozzanak az ideiglenes piaccal. Nincs olyan ok, amely az önkormányzatot a döntés megváltoztatására kényszerítené. Mivel jogállamban élünk, ahhoz sem fér kétség, hogy az önkormányzat érvényt tud szerezni döntésének. Az nem zárható ki, hogy esetleg még évekig pereskedünk azzal, akivel nem sikerül egyességre jutni, de ettől a csarnok épülni fog. Mi lesz azokkal az emberekkel, akik elhitték a LEPKE vezetőségének ökölrázásait és januárban arra ébrednek, hogy bezárt a piac és nincs helyük az ideiglenes piacon? Akkor kire fognak haragudni? Azokra, akik júniusban figyelmeztették a veszélyre, vagy akik hamis illúziókkal, téves információkkal félrevezették? Sí A Lehel Csarnok építésének ez évi programja A következő tájékoztatást a Lehel Csarnok Kittől kaptuk: A jelenlegi piac bezárásáig hátralévő félévben a következők történnek:- Hamarosan befejezzük az egyenkénti személyes tárgyalásokat a bérlőkkel és döntünk az ideiglenes piac végleges méretéről. Ettől kezdve valóban nem lesz lehetőség arra, hogy helyet kapjon az ideiglenes piacon az, aki nem jelzett részvételi szándékot, illetőleg úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja azt igénybe venni.- A megbeszéléseket kiterjesztjük a Fővárosi Önkormányzattal szerződéses viszonyban lévő pavilonbérlőkre is, akik részére mindazon kedvezményeket biztosítani fogjuk, amit bérlőinknek felajánlunk.- Az őstermelőkkel és a mezőgazdasági vállalkozókkal közösen kidolgozzuk azokat az elveket és gyakorlati tennivalókat, amelyek számukra a jelenleginél rendezettebb és nagyobb biztonságot nyújtó feltételeket teremtenek.- Augusztus folyamán minden bérlőnek megállapodás-tervezetet küldünk. Ez még nem azonos a végleges szerződésekkel, csupán azt foglalja jogi keretbe, hogy pontosan meghatározásra kerülő feltételek mellett még ez évben szerződést kötünk az ideiglenes piac igénybevételére (amennyiben ezt a bérlő igényli), illetőleg a csarnokbeli elárusítóhely bérbevételére.- Azokkal a bérlőinkkel, akikkel meg tudunk egyezni a megállapodás-tervezetről, december végéig megkötjük a fenti szerződéseket. Azon bérlők esetében, akikkel nem sikerül a megállapodás, élünk az egyoldalú felmondás szerződésben biztosított jogával.- November végére elkészül az ideiglenes piac. A hatósági átadást követően megkezdődik a beköltözés.- 1999. december 31-ével az önkormányzat a Lehel piacot bezárja. A bezárás fizikailag azt jelenti, hogy megszűnik a víz- és áramszolgáltatás, a területet építési területté nyilvánítjuk, amit ennek megfelelően biztosítunk és őrzünk, megkezdjük a bontási munkákat. Európa? Kit érdekel? Csupán hangsúly kérdése, hogy miként is értelmezzük a címben szereplő kérdéseket. Ha nyíltan és őszintén közelítünk a tartalomhoz, akkor azt feszegetjük, vajon az ország mekkora hányada kíván az EU-hoz csatlakozni, ha pedig gúnyosan és flegmán, akkor az 1998-ban megválasztott Magyar Ország- gyűlés egyéves teljesítményére is gondolhatunk. Márpedig a magyar történelem legnagyobb beruházásáról van szó. Jóval nagyobb horderejű ügy, mint a Nemzeti Színház, a 4-es metró, a Postabank vagy bármi hasonló. A dolog jelentősége abban áll, elfogadjuk- e az Európa boldogabbik fele által közel fél évszázada alakított közös intézmény- és szabályrendszer kötelmeit és annak költségeit. Mert bizony a kiművelt demokrácia megteremtése és fenntartása nem éppen olcsó dolog, sőt, mondhatnánk: a gazdagok luxusa. Ha ezt a kérdést történelmileg nézzük, akkor világos, hogy Árpád megszerezte a területet, István vas kezekkel beterelte népét a nyugati kultúrkörbe, aztán ezer éven át ennek a státusnak a szélén tántorgott az ország, mindig is kacérkodva a keleti életérzéssel, ám a döntő pillanatokban a Nyugat felé hajolva. És most adódik a sorsforduló! Meghívást kaptunk a „klubba”. Úgy, hogy végre egyszer a Nyugat fizetni is hajlandó a tagságunkért. Rengeteget visszakaphatunk abból, amit az évszázadok során elvettek tőlünk. Nemcsak pénzben, hanem esélyekben, lehetőségekben és rangban. Egyedüli feltétel: el kell fogadni és be kell tartani a közös játékszabályokat. Úgymint kiteljesült demokrácia, magántulajdonon alapuló piacgazdaság, mindkettőt folyamatosan és szigorúan ellenőrizve. Ennyi. Jómagam azzal a programmal indultam neki az 1998-as választásoknak, hogy egy ízig- vérig európai Magyarország felépítésén munkálkodjak, abban közreműködjek. A választók, a polgárok ezt jóváhagyólag nyugtázták, elvégre köznapi ügyei intézésére az önkormányzatnak adnak és adtak felhatalmazást. Bölcs nép él itt, a kerületünkben, hiszen értik az alkotmányt: az országgyűlési képviselő arra való, hogy egy adott körzet bizalmából az ország egészének ügyeivel foglalkozzon, persze nem megfeledkezve a mandátumot adó emberek különös körülményeiről. Eltelt egy év, és illő dolog ez alkalommal is számot adnom, mi történt ezalatt. Mindenekelőtt azt kell rögzítenünk, hogy az ellenzéki MSZP padsoraiban ülök. Elvileg szinte közömbös is lehetne, hogy az ember kormánypárti-e, avagy ellenzéki, hiszen mindkettő igen fontos. Az egyik az okos figyelmével segíti, a másik a kétely szigorával ellenőrzi a kormányt. Az MSZP akár kormányon, akár ellenzékben, mindig az emberek valós érdekeire van tekintettel, s ez ma - első fokon - az ország EU-csat- lakozása. Szerencsésnek és boldognak érzem magam, hogy a parlament európai integrációs ügyek bizottságában kaptam feladatokat, az ellenzéknek járó alelnöki posztot betöltve. Boldogságom azonban itt szinte véget is ér. Kisebb kudarcként éltem és élem meg, hogy erőfeszítéseim a bizottság keretein belül maradtak, azzal súlyosbítva, hogy vitáink nagy dr. Szanyi Tibor része a gyakori zárt ülések miatt a közvélemény előtt titkos maradt. Az ott megtárgyalt témák - egy kivétellel - nem jutottak plenáris nyilvánosságra, ennélfogva választópolgáraim alig-alig hallhatták-láthatták az amúgy is megritkított televíziós közvetítések jóvoltából. Három felszólalásra azonban így is tellett. Egy alkalommal az egykori konzervatív külügyminiszterünk - ma washingtoni nagykövetünk - megnyilatkozását ostoroztam, merthogy megbízólevelének átadásakor mindenről beszélt, csak éppen az általa képviselni illő 10 millió magyar állampolgárról nem. Egy másik alkalommal, a NATO-val való belépésünkkor egyebek között azt kifogásoltam, hogy az ünnepi hangulattól megmételyezett kormány saját 8 hónapos tevékenységét tudta be az elmúlt tíz év atlanti erőfeszítéseinek egyedüli eredményes időszakának. Harmadszorra, az „Utunk a szociális Európába” elnevezésű vitanap alkalmával egy kísérletet tettem, hogy az elkalandozó vita arról szóljon, ami a téma: munkahelyteremtés, vállalkozásösztönzés, esélybiztosítás és hasonlók. Mindhárom alkalommal meg is kaptam a magamét: „csúnya” ellenzék fogja be a száját! Az európai ügyek bizottságában kicsit jobb a helyzet, igaz, a nyilvánosság itt (is) háttérbe szórni. Ez a testület hivatott folyamatosan beszámoltatni az illetékes kormányhivatalokat, mennyi minden szépet és jót tesznek a magyar jogrendnek az Európai Unióhoz való illesztése terén. Tagadhatatlanul van előrelépés, mindezenközben viszont a kormány, mint olyan, csendesen kifarolni látszik az integráció menetéből. Ez nagyon nagy baj, hiszen az EU-tagsági viszony Magyarország számára is egy határok nélküli kontinens megnyílását, az emberek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását jelenti, igazi nagypályás versenyt, továbbá évi 700 000 000 000 (!) forint fejlesztési támogatást. Azaz évente 32 nemzeti színháznyi, 4 db 4-es metrónyi vagy 5 posta- banknyi pénzt. Fejenként (polgáronként) 70 000 Ft-ot! Mai értéken és minden évben! Aki ennél nagyobb nemzeti érdeket tud mondani, az igencsak megsüve- gelni való! A magyar kormány nem ilyen. Számára előrébb való a mai helyzetünk konzerválása (tehát az egységes európai határőrizeten való kívülmaradás, a vámunió kikerülése, a földforgalom befagyasztása, a nemzetközi átutalások korlátozása), merthogy nem ingere a kormányzati hatalom alárendelése egy egységes európai akaratnak. Ha ma Magyarország az EU tagja lenne, akkor a társadalombiztosítás önkormányzatiságának megvonásáért, a közmédia kisajátításáért, az állami megrendelések manipulálásáért, az önkormányzatok diszkriminatív kezelésmódjáért, az adóhatóság és a titkosszolgálatok polgárokkal szembeni hadrendbe állításáért, a törvények folyamatos áthágásáért és megannyi másért a magyar kormány az Európai Bíróság örökös elítéltje lenne! Mindezek ellenére a XIII. kerület viszonylag boldog életet él. Az önkormányzatnak köszönhetően ez a település Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő városa - nem mellesleg tartós szocialista vezetéssel! - és a kerület mindhárom egyéni országgyűlési képviselője (Antalóczy Attila, Vitányi Iván és jómagam) MSZP elkötelezettségű, így joggal mondható, hogy Angyalföld és Újlipótváros a baloldal, a haladás fellegvára. (Él még a kerületben néhány további ország- gyűlési képviselő is, akik budapesti vagy országos listán szerepeltek, avagy „csak” ideiglenes lakhelyükként kötődnek ide, azonban rajtuk, az itteni polgároknak kevesebb szá- monkémivalójuk lehet.) Nem véletlen, hogy ebben a kerületben szerveződött ennek a parlamenti ciklusnak az eddigi egyetlen antifasiszta demonstrációja, jóllehet egész Budapest képviseltette magát. „Sajnos” meg kellett lépni. Sokan gondoltuk azt, hogy a mindig is sérülékeny demokráciák bizony nem tudják kizárni a fasisztoid elemek randalírozá- sát, azonban épp a demokráciák azok, amelyek viszont képesek az ilyen kihívásokra választ adni. S ez valóban nem csupán a kormány dolga, jóllehet a kormány most (is) hallgatott. A provokatív kihívásokra a társadalom, a polgárok is válaszolni akarnak, amint azt tették eddig is történelmünk során. A mai konzervatív etatista kormány azonban nem éppen válaszadós típus. Igaz, szeret másokat faggatni. Szinte próbakőnek tartja Európa türelmét, s folyamatosan tudakolja, mikor is lesz a magyar felvétel? Sőt, hogy egyáltalán esedékes-e még? Puhatolja, meddig mehet el a demokrácia korlátozásában, úgy, hogy ha ki is tolódik csatlakozásunk, azért az ország a reményét ne veszítse. Holott a csatlakozás idejét az EU már meghatározta, éspedig úgy, hogy amint (többé-kevésbé) felkészültünk. Ezzel kellene tehát foglalkozni, s nem konkrét időpontkérés unszolásával! Ha az ÉU-t belehajtjuk egy konkrét időpontba, akkor az nagy valószínűséggel legkorábban 2004 lesz. Ha rendesen tesszük (?) a dolgunkat, akkor még nincs veszve a 2002-es bővülés sem. A mai kormányon lévők azonban gyaníthatóan a későbbi dátumot kívánják, abban a reményben, hogy akkor lehet összesen 6 olyan évük, amit „szabadon”, mondhatnám „elszabadulva” tölthetnek a „polgárok” bizalmából. A polgárok persze egy idő után felhorkannak: eddig és ne tovább! Szeptember 6-án újra összeül a parlament. Ha folytatódik a feszültségkeltés, a demagógia cirkusza, akkor bizony megszervezzük azt a találkozót, ahol a pártelkötelezettséggel nem rendelkező, többnyire fiatal értelmiségi polgárok fejthetik ki elégedetlenségüket. Többen úgy gondoljuk, hogy még aktuális lehet az a jelszó, ami így hangzik: „Ha tele van a PeCsa (Petőfi Csarnok), akkor Te is ott vagy!” Csak remélni tudom, hogy a nyár nyugalma nem ér véget az ősz elején. A polgárok a kormányt legkevésbé sem évismétlésre, sokkal inkább továbblépésre biztatják. Tovább, ám a demokrácia irányába. Kellemes nyarat kívánok! dr. Szanyi Tibor a XIII. kerület 19. választókörzet országgyűlési képviselője óin Lícl Cu jilLLu-s cy>Lu CVL- eéLiLecetLiveL-eLuéLiy-L^téUcCiLLy^et vdLu
