XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1998. január / 1. szám

ß Sefáfy Vfo “DátyKé­December 23-án a József Attila Színházban Kishont Ferenc A házasságlevél című színda­rabjának eló'adásán dr. Tóth József polgármes­ter és Holopné Schramek Kornélia alpolgár­mester Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkor­mányzatának nevében Déryné-díjat nyújtott át Schütz Ilának a magyar színházművészet és a közönség szolgálatában végzett magas színvo­nalú és odaadó munkásságáért (képünkön). A közismert színésznő, a József Attila Színház társulatának vezető művésze egész eddigi pá­lyafutásával, jelentékeny színházi, film- és té­vészerepek egész sorával érdemelte ki a közön­ség szeretetét, amellyel most, Angyalföld messze földről is szívesen látogatott színházá­ban büszkélkedhet. Itt új lehetőségeket és ins­pirációkat kapott tehetsége és sokoldalúsága kiteljesítéséhez, miközben ő nagymértékben hozzájárul a színház kedveltségéhez és sikerei­hez. A díj átadásához kitűnő alkalmul szolgált, hogy Déryné Széppataki Róza 204. születés­napjának előestjén történt. A Déryné-díjat a 200. születésnap tiszteletére 1993-ban alapítot­ta a Film Színház Muzsika című képes művé­szeti hetilap újjáélesztésére létrehozott alapít­vány, s immár 56 élvonalbeli fővárosi és vidé­ki színésznő vehette át, javarészt saját színhá­zában, Déryné emlékének és szellemi örökének jegyében. A fényes névsorhoz most Schütz Ila csatlakozott. Elérhetetlen, tündér csalfa cél Megjelent Nemeskürty István új könyve Az év végi hajrában napnál világosabban kiderült, hogy ez így nem mehet tovább. Kimutatást csinálni, a kol­légáknak apró ajándékokat keresni, a tényszámokat a tényhez igazítani, banánért sorban állni, exportteljesítési jelentést írni, a bejglihez má­kot és diót venni, a vidéki te­lephelyre pótalkatrészt keríte­ni, épp amikor a gyerek tele­fonál, hogy elvesztette a la­káskulcsot, és elromlik a te­lex, és a gépírónő ledarálta az ujja hegyét, ezért csak két uj­jal gépel, és épp amikor kocsonyahús érkezett a henteshez, de ki tud át­szaladni? Nem. Az új évben új életet kell kezdeni. Anikó, aki az idén ment férjhez, túlóra alatt elhatározta, hogy ultimá­tumot nyújt be a férjé­nek, aki egy nyereséges vállalatnál dolgozik: ezentúl megosztják a családi élet terheit, ő vállalja a szülést meg a gyest, a férje pedig vál­lalja a háztartást és a csa­lád eltartását. Szilvi arról ábrándo­zott, hogy ha ő is, meg a férje is előfizethetnének két-két üzemi ebédre, ak­kor ételhordóban hazavi­hetnék a vacsorát, és nem kellene főznie. A kétféle levest össze lehet önteni, csak javíthatnak egymáson, s a válogatós gyerekei, akik a napközi­ben mákos tésztát ettek, este válogathatnának a grízes vagy a sajtos tészta között. Mária volt a leghatározot­tabb az új életet illetően. Úgy döntött, hogy karácsony este főz egy búcsúvacsorát és ez­zel felmond családjának. Ki­számította, hogy a férje har­mincnégy éve eszi a kosztját, a gyerekei harminckét, illetve harminc éve, a veje és a me­nye nyolc, illetve hat éve, az unokák pedig öt, illetve há­rom éve. Jövőre kivesz egy év juta­lomszabadságot, és meg­mondja a gyerekeknek, hogy hétvégéken hívják meg ők a papát, ő meg addig fogyózik otthon. így legalább leadja azt a felesleges tizenkét kilót, Az 1950-ben alapított, és 40 éve Móra néven működő ki­adó, a magyar gyermek és ifjúsági irodalom értékőrző és értékmérő műhelye a leg­újabb időben a Váci út 19- ben, az átalakult Könyves­házban végzi alkotó tevé­kenységét. Újdonságai sorá­ból Janikovszky Éva „rend­bontó” és rendkívül élveze­tes kötetéből közlünk egy aktuális írást. amit a nagy strapában felsze­dett. Én csak hallgattam a sok fogadkozást, de amikorlduka, akit ki nem állhatok, hozzám fordult, és a körmét latócözva megjegyezte, hogy te persze húzod tovább az igát, akkor dühös lettem erre a kis ma­jomra, hogy este, ahogy haza­értem, összevesztem a férjem­mel és megmondtam neki ke­reken, hogy én pedig nem hú- <zom tovább az igát. A férjem kérdezte, hogy hol itt az iga, mire levágtam elé a két teli szatyrot, hogy itt ni! A zajra a fiam is kijött a szobájából, és focizni kezdett a szétgurult krumplikkal, és a lányom is előkerült a fürdő­szobából, ahol egy új arcpa­kolást próbált ki, és mindketten azt kér­dezték, hogy mi a hé­zag? Erre én kirohan­tam a konyhába, és a mosoga­tóra mutattam, ami tele volt a reggeli edényekkel, mert én hétkor mentem el hazulról. A lányom mindjárt a pár­tomra állt, hogy bizony ná­lunk nincs egyenjogúság, mert ő vasárnaponként el szo­kott mosogatni, de az öccse soha. Ahá, mondta a féljem, aki igen éles eszű, hát miért nem szóltatok hamarabb, hi­szen szívesen segítettünk vol­na, ha tudjuk, hogy ez a háztartás nektek ennyire terhes! Először nem értettem a többes számot, azután rá­jöttem, hogy a lányára gondol. Mikor kibőgtem magam, tisztáztuk, hogy eddig én sem tudtam, hogy ez nekem ennyire terhes, csak azt, hogy a lányom se szeret moso­gatni. Családom olyan megér­tő volt, hogy még vacsora közben elosztottuk a ház­tartási munkát. A férjem vállalta a be­vásárlást, hogy ne cipe- kedjek, a lányom meg­ígérte, hogy mihelyt lejár a szoláriumbérlete és be­fejeződik az aerobic-tan- folyam, megtanul főzni, a fiam pedig közölte, hogy ezentúl ő mosogat. Én csak pihenjek. Azóta két kiló krumpli­ból másfelet kidobok, az éj leple alatt viszem le a kukába a rohadt hagymát és káposztát, a fagyott és mó- csingos marhahússal etetem a főnököm német juhászát. A fiám eddig két csészét, három poharat és egy tányért tört el a szervizből, a lányom már tanul főzni, és csak egy pörköltet égetett szénné, mert éppen akkor hívta fel Norbi, aki ha ügyeletes, ingyen és hosszan telefonál. Odabent a nők még egyre csak fogadkoznak, hogy az új évben új életet kezdenek. Én eldicsekedtem vele, hogy ná­lunk már az idén új élet kez­dődött. Csak arról nem szóltam, hogy jövőre talán újrakezdem a régit. A Hungarovox Kiadó gondo­zásában látott napvilágot Nemeskürty István új munkája „Elérhetetlen, tündér csalfa cél - Vörösmarty tündérjátéka, Csongor és Tünde” címmel. A könyv bemutatóján az Újlipótvárosi Klub-Galériában. Mezey László Miklós ott el­mondott méltató elemzéséből idézzük a következőket: „A költészetben szépséget és örömet kereső magyar ifjúság­nak” ajánlja elemzéskötetét a szerző. Nemeskürty István Vö­rösmarty Mihály Csongor és Tünde című tündérjátékát két szempontból analizálja. Kötete első részében a drámai cselek­mény felől közelít a műhöz, je­lenetről jelenetre haladva bont­ja ki a kompozíció jellemzőit, bemutatja a szereplőket és egy­máshoz való viszonyukat, a helyszíneket, a darab problema­tikáját, műfaji és korjellemzőit. A második részben a másfajta elemzésmód - fönntartva a mű­központú szemléletet - eszme- történeti vonatkozásokat is föl­vet, miközben óriási kultúrhis- tóriai apparátust mozgat meg. Nemeskürty István kimutatja a téma előzményeit (Árgirus ki­rályfi ponyván árult históriája lehetett az ősforrás), megálla­pítja, hogy Csongor alakját a költő önmagáról mintázta meg. Az elemzés egyik lényeges té­zise ez, hiszen Nemeskürty azt bizonyítja, hogy a Csongor és Tünde lényegében hordozza al­kotójának komor habitusát, pesszimista életérzését, borús filozófiáját, végül is a romanti­kus kiábrándultság termékének tekinti a színpadi művet, mely­nek mélyebb rétegében az a mondandója, hogy a valódi bol­dogság elérhetetlen, hiszen a boldogság forrása a vágyakozás maga; a célba érés, a beteljese­dés mindig csalódással (is) jár. A mű tragikus, borongós üze­netét hordozza két címszereplő­jének ellentétes irányú útja: Csongor illúziókat kerget, anyagtalan szépségekre, éteri kapcsolatra vágyik, ezzel le is mond a földi örömökről; Tünde éppen hogy földi nővé szeretne válni, ezzel viszont az elmúlás­sal, az öregséggel, a halállal jegyzi el magát. Éppen ez a - Vörösmarty egész életművét meghatározó - borongás volt az oka a darab korabeli hűvös fo­gadtatásának; a reformkor a „haza és haladás” gondolatá­nak, törekvéseinek ábrázolását várta az irodalomtól, nem a ha­lál, sőt a nemzethalál vízióját. Nemeskürty István új műve a könyvesboltokban kapható. JANIKOVSZKY ÉVA JÉ'- sQ Felnőtteknek móra írtam Réber László rajza Történetek 38 írónagyságról A kerületünkben élő és alkotó Illés Lajos új kötettel jelentkezett a XIII. kerületi önkormányzat kulturális al­bizottságának támogatásá­val. A közel 250 oldalas író­históriák című könyvet We­öres Sándor, Nagy László, Zelk Zoltán és Illyés Gyula képe díszíti. E kötet Illés Lajos József Attila-díjas író 38 új elbe­szélését, novellisztikus em­lékezését gyűjti egybe. Hő­sei az elmúlt évtizedek és jelen korunk neves költői s írói. Köztük van Kassák Lajos, Tersánszky J. Jenő, Illyés Gyula, Nagy Lajos, Németh László, Lengyel József, Sinka István, Szabó Lőrinc, Ta­mási Áron, Veres Péter épp úgy, mint Kolozsvári Grandpierre Emil, Örkény István, Hubay Miklós, Tardos Tibor, Weöres Sán­dor, Bárány Tamás, Mándy Iván, Nagy László, Nemes Nagy Ág­nes, Pilinszky János, Tandori Dezső, Bertha Bulcsu. Sok eredeti levél, dedikáció, rajz, karikatúra és plakát gazdagítja e könyvét. Az olvasó bepillanthat az írók s az irodalom rejtett titkaiba, ed­dig fel nem tárt élet- és sorshelyzetekbe, melyek humorosak, mu­lattatok, de mögöttük nem egyszer felsejlenek fájdalmas alkotói, s szerelmi csalódások, sőt időnként tragédiák is. Illés Lajos szi­gorúan ragaszkodik a kortörténeti tényékhez, és ugyanakkor ér­dekesen, s fordulatosán mesél saját írói, kritikusi, szerkesztői él­ményeiről, amelyekből témáit, s anyagát merítette. Históriáiból kikerekedik több évtized egész magyar irodalmi életének sokol­dalú képe, és megelevenedik tarka forgatagban a költők és írók színes, izgalmas világa. (A könyvesboltokban kapható.) Mindig megnyugtat és inspirativ hatással van rám, ha a Bul­csú utcából nyíló, árnyas fákkal szegélyezett, széles, az eget sza­badon feltáró Kassák Lajos utcán sétálok. A névadóra emléke­zem, akit jól ismertem. El-eltűnődöm ilyenkor egy-egy költemé­nyén vagy novelláján, regényeinek alakjain, avantgárd rajzain, festményein. Időnként úgy rémlik, hogy ő jön szembe velem, vagy az utca másik oldalán bukkan fel jellegzetes, széles kari­májú, fekete kalapjával. Biztatóan, kedvesen emeli fel kezét, de néha komor kimértséggel viszonozza üdvözlésemet. Gyakran eszembe jut ilyenkor apám. Itt bandukolhatott ő is a 20-as évek elején - vagy talán odébb, a Váci úton - a munkahelyére: a Wolfner Bőrgyár szíjgyártó üzemébe. Korán elvesztettem őt. Harmincnyolc éves korában belehalt az első világháborúban szerzett sebeibe, súlyos betegségébe. Fővárosi életéről keveset beszélt nekem, akárcsak szülőföldjéről, a Balaton-felvidékről, sokkal inkább emlegette Friuli-Venezia Giuliát, ezt az észak­olaszországi tartományt, s Doberdo fennsíkot, az Isonzót és a Piavét. így az egykori budapesti szakmunkásról csak emléktöre­dékeket őrzök, amikor a kószálásaim közben egészítgetek ki, vagy nemegyszer Kassák Lajosnak e nehéz sorsú nagyipari táj­ról írt műveiből. „Csak előre! Harsan a kőbogaras erdő. Ángyal­föld. Halleluja!...” - ez a verssora gyakran jut eszembe, amikor a Róbert Károly kőrúthoz érek. Mi lehet e városrész varázsa? - töprengek. Hiszen még a bakonytamási papi családból szárma­zó Tatay Sándort is megigézte, holott ő az év jó részét badacso­nyi szőlőjében töltötte. S nem is a maga jószántából került budai lakásából a XIII. kerületi Gyöngyösi utcába az 50-es évek ele­jén. Egy szép tévéfilmjének tanúsága szerint Angyalföldet még­is egyik szűkebb hazájának tekintette. De Kassák Lajosra visszatérve, őt Szegeden láttam és hallot­tam először. Még bölcsészhallgató voltam a Tudományegyete­men, amikor 1946 őszén híre kelt: a kulturális hétre költők és írók jönnek Budapestről, s találkozni szeretnének az egyetemi és főiskolai ifjúsággal is. Köztük lesz a többi között Gergely Sán­dor, Kassák Lajos, Bóka László, Lengyel Balázs. Az Egyetem Dugonics téri központi épületének díszterme zsúfolásig megtelta találkozó napján. Az emelvényen, az asztal bal szélén - a közönség felől nézve - Bóka László sovány alak­ja magasodott. Nyakára vastag vörös sálat csavart, egyik vége egészen a derekáig lógott. Mellette alacsony, kopaszodó, sötét szemüveges, idősebb férfi ült: Gergely Sándor. Jobbra tőle - tisztes távolságban - mereven, komoran Kassák Lajos. Majd Lengyel Balázs következett karcsú alakjával, barátságosan mo­solygó arcával. Lehet, hogy voltak ott még mások is, de csak ők maradtak emlékezetemben. Először Bóka László szólt hozzánk. Első mondata az volt, hogy ne csodálkozzunk, ha rögtön kijelenti, nehogy félreértés maradjon bárkiben: ő marxista. Ezt követően igényesen és szín­vonalasan beszélt a marxizmus jelentőségéről, de valahogy olyan hangvétellel, mintha feltételezné, hogy mi most hallunk róla először. Pedig akkor már közülünk sokan olvastak marxista könyveket, Lukács Györgyöt pedig Sík Sándor személyesen mutatta be, mikor leutazott egy napra egykori egyetemi tanársá­ga színhelyére. Bóka László után Gergely Sándor emelkedett szólásra. Vész­jósló hangon kezdte el beszédét, szinte átkot szórt ránk, „a bű­nös ellenforradalmi város félrevezetett fiaira”. A hallgatóság fel- morajlott. Az egyik résztvevő felállt és erélyes hangon kikérte magának ezt az azonosítást. Azt ajánlotta, hogy ezen a hangon ne itt, hanem valahol másutt szóljon az előadó. A zúgás, a kia­bálás egyre erősödött. De aztán felállt Kassák Lajos, s mintha mi sem történt volna, elkezdett a lehető legnyugodtabb hangon be­szélni az irodalomról és művészetről. Különös, palócos artikulá­cióval ejtette ki a szavakat. Kissé vékony, éles hangja, erőt su­gárzó fegyelme rendkívül megnyugtatóan hatott. Csend lett a te­remben. Kassákot Lengyel Balázs követte, aki szintén rokon­szenvesen beszélt. E találkozó hatására a Lengyel Balázs szerkesztette Újholdat szívesebben olvasgattuk, de jómagam Kassákkal is behatóbban Nemeskürty István, Mezey László Miklós és Kaiser László a könyvbemutatón Hétpróba Kassák Lajossal

Next

/
Oldalképek
Tartalom