XIII. Kerületi Hírnök, 1998 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1998. január / 1. szám
Szomszédolás Cserna Ildikó énekesnőnél Bővülnek a művészi tevékenység keretei Angyalföldről Bergamóba - és tovább a siker útján Napfény a galériában A „szőkébb haza” fogalma túlságosan tág, ha azt mondom: „budapesti”. Az, hogy „angyalföldi”, még mindig az ország legnépesebb városaihoz hasonló nagyságrend. Cserna Ildikó Katalinnal viszont itt lakunk egyazon angyalföldi házban, s ez mindössze egy kis magyar falunyi lakosság tömegének felel meg. És még így is egy barátságos kutya, név szerint Pici segítő közreműködése kellett hozzá, hogy kialakuljon bensőségessé érő viszonyom Ildikó édesanyjával, a három szakorvosi diplomás mentőszolgálati főorvossal, dr. Ló- ránd Mariannái A család említett négylábú tagját ugyanis gyakran ő sétáltatja, ezen a réven ismerkedtünk meg. S persze az édesanya időről időre szólt kislánya kis sikereiről. Aztán már a nem is olyan kicsikről. Az elsők között arról hallottam, hogy Ildikót - korábbi általános zeneiskolai eredméÉs miért mondta volna? Csakugyan. (Az esetre hamarosan visszatérek.) Mert tavaly is történt egy és más. Főiskolásunk sikeres volt (és ugyancsak középdöntős) a budapesti Falstaff Nemzetközi Énekversenyen, Alice szerepében. És már számottevő szakemberek irányították a figyelmet Sass Sylvia nyári sajátos, fiatal szereplőkkel létrehozott Don Giovannijának Donna Elvirájára, akit ugyancsak Ildikó formált meg zenében és karakterben. Megtisz- telőbb feladatot meg aligha kaphat egy ilyen „gyerek”, mint hogy a jubileumi Schubert-év dalszólistái közé emelték. Magánéletének egy szerencsés fordulata is szorosan témánkhoz kapcsolódik. Egyik akadémiai dal-irodalom órájában egy ifjú zongoraművész (korrepetitor szakon hallgató), Sándor Szabolcs kapta a feladatot, hogy Ildikót kísérje. Cserna Ildikó Katalin énekművész és kísérője, Sándor Szabolcs zongoraművész az estremozi énekversenyen, ahonnan Ildikó győztesként tért haza nyék után - egyből felvették a „Íconzi”-ba (Bartók Béla Zeneművészei Szakközépiskola). Három évvel ezelőtt megnyerte az I. Országos Ádám Jenő Énekversenyt. Szinte már egy kicsit „családtagként” örültem, amikor ugyancsak első nekifutásra bekerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola ének tanszakára {Ónody Márta növendéke lett). Ekkor tájt ismerkedtünk meg személyesen az immár végképp nem gyermek, hanem megjelenésben is szép drámai hősnőt idéző Ildikóval (s rövidesen módom kínálkozott meggyőződni róla, hogy nemcsak a megjelenése, hanem zenei megszólalása is drámai és hősi, ami - kivált ebben az életkorban - nem mindennapos adottság). Ekkor kezdtem gyanítani, hogy „valami készül” itt, a mi „falunkban”. Pontosabban a magyar énekművészet „valakije”. Tavaly, tanárnője, Ónody Márta jeles tanítványai, operaművészeink - Bokor Jutta, Murár Gyöngyi, Sánta Jolán, Sümegi Eszter - bemutatkozó estjén a Fészek Művész Klubban fiatal főiskolásként már ő is ott lehetett. Nos, ez sem minden nap van így. Kevéssel ezután indult Bil- baóban a nemzetközi énekversenyen, és középdöntős lett. Amikor legközelebb itthon találkoztunk, kicsit szomorkásán számolt be elért helyezéséről, de azért hozzátette:- A verseny igazgatója, Antonio Amann úr felfigyelt a hangomra. Legalábbis azt mondta. Ha nem dalról lett volna szó, hanem operaáriáról, azt mondanám: „A végzet hatalma”. Azóta ugyanis állandó kísérője itthon és külföldön, koncerteken, versenyeken - és mindettől függetlenül. És most a visszatérés - mint a zeneművekben. Tavaly nyár végén Ildikó levelet kapott Bilbaóból. Tartalma: október 3. és 12. között a portugáliai Estremozban a híres tenor, Tornáz Alcaide emlékére nemzetközi énekverseny lesz. A levelet Antonio Amann úr adta fel, a bilbaói verseny igazgatója, aki, lám ugyancsak felfigyelt az akkor is egyetlen magyar induló hangjára, és akit ezúttal meghívtak az estramozi verseny nemzetközi zsűrije egyik tagjául. A két fiatal - az énekesnő és kísérője - elmentek (ezúttal is egyedüli magyarokként) a Lisszabontól kétszáz kilométerre keletre fekvő portugál városba. Rövid leszek: a nemzetközi bírálóbizottság, amely itt nem értékel külön hangfajtánként, hanem abszolút értéksorrendet állapít meg, 3 földrész 17 országa 62 versenyzője közül Ildikót hirdette ki győztesnek. Jelenleg az izgalmas főiskolai vizsgáira készülés köti le leginkább. Tanulási képességeiről is elárul valamit, hogy azóta itthon mindemellett Beethoven IX. szimfóniájának szoprán szólamát énekelte kimagasló énekművészeink szólamtársaként, és márciusra a Missa Solemnis szólójára készül. És még másra is. Mert bár korát meghazudtoló dalrepertoár birtokában van, mégis gyakorolnia kell Donizetti szülővárosának, Bergamónak a meghívására. A város nagy zeneszerző fia születésének 200., s ugyanitt történt korai halálának 150. évfordulójára változatos koncertprogrammal készül. Ildikó önálló dalestjén az olaszok igényeinek megfelelően, Richard Strauss, Brahms, Schubert, Schumann és Alban Berg dalaiból énekel majd, Sándor Szabolcs kíséretével. Minderről decemberben beszélgettünk. Ifjú „szomszédasszonyom” minden valószínűség szerint elindult Angyalföldről a pálya magas csúcsai felé.- Most, hogy a világ kezd rád figyelni - kérdeztem zárásképpen. - Nem volna érdemes tenni róla, hogy legszűkebb hazád is megismerjen? Mármint hogy Angyalföld.- Nagyon szívesen elősegítem, ha megmondod, mit tegyek ennek érdekében.- Semmit. Biztos vagyok benne, hogy megkeresnek majd. Más jeles személyiségek is élnek a kerületben. Jó lenne, ha olykor megmutatkoznának a kerületi „Ki kicsoda?” szervezésében. Neked nem is kell sokat töprengened, hogy mit mondjál. Énekelj! Rajk András Klub-Galéria Tátra utca 20/B Január 7-23. Paulikovics Iván szobrászművész, január 6-23. Az Ars Hungarica Művészeti Szakközépiskola festő szakos növedéinek, január 28. -február 13. Gáli József, Kopasz Tamás, Majoros Gyula, Káplár Éva és Káplár Ferenc képzőművészek kiállításai. Mulatozó társaság halállal - kép a háború ellen. Kóka Ferenc festménye (1984) Az Újlipótvárosi Klub- Galéria minden harsány hírverés, agresszív tolakodás nélkül szinte észrevétlenül nyeri el a környék polgárainak érdeklődését. Változatos művészeti stílusokat bemutató kiállításai, jazz-koncertjei, irodalmi akciói bátran számíthatnak a „Tisztelt Nagyérdemű” kíváncsi közeledésére. Barátságos presszójában kávéházi hangulat lengi körül a sustorgó pletykák és csattogó kártya-partik ráérősebb korosztályokhoz tartozó résztvevőit. Jómagam is természetes kíváncsiságom révén kerültem lassan mindennapinak mondható kapcsolatba e meghitt, polgárbarát műintézménnyel. Tágas, függönytelen ablakai előtt nem lehet megállni, hogy pikáns művészeti látványélményre számítva be ne tekintsen az arra elhaladó. Hasonlóképpen történt ez egy kora esti sétám alkalmával, mikor a kiállítóterem ablakán benézve a falakon függő keretekből szikrázó fények kápráztatták el az esti szürkülethez szokott látásomat, eredeti úticélomat feledve, utamat megszakítva tértem be e varázslatos látvány megtekintésére a kiállítóterembe.. Ekkor találkoztam először Kóka Ferenc képeivel és egy kicsit magával a Mesterrel aki - mindannyiunk vesztesége már nincs az élők sorában. Nem vagyok műértő, de mint minden ember, vonzódom a széphez, a harmonikushoz. A szépség relatív és eléggé szubjektív kategória, mégis le merem írni, ezek a képek elsősorban szépségükkel hatottak rám. Zömében nonfiguratív alkotások és mégis él- ményszerűen szépek. A látvány annyi jókedvet, melegséget, barátságot és fényt sugároz, hogy önkéntelenül is mosolyogni kezdtem és amúgy borongós hangulatom tovatűnt. Nem volt elég az egyszeri látogatás, többször visszatértem. Az első benyomás - az ablakon keresztül szerzett - nem hagyott nyugodni. Ezek a képek sugároznak, ezeknek a képeknek önálló fényük van. A festőművészetet régóta foglalkoztatja a napfény közvetlen megfestése. Ezt a feladatot megoldani még igaziból senkinek sem sikerült, legalábbis senki sem volt elégedett e téren elért eredményeivel. A Nap szerelmese, maga, Van Gogh is számos nekifutás ellenére kielégítetKóka Ferenc (1934-1997) len maradt próbálkozásaival. A Balaton szenvedélyes festője, Egri József szintén nem járt maradéktalan sikerrel. Nem tudom, hogy Kóka Ferenc munkássága során tett-e tudatos kísérletet e probléma megközelítésére, de megítélésem szerint tudva vagy tudatlanul nagyon közel került hozzá. A nagy elődök a napfényt mint pillanatnyi impressziót igyekeztek megfogalmazni. Kóka harmonikus színvarázsa, a rendezett és rendezetlen vonalak, különleges folthatások mozgalmas alkalmazása a fény mozgáslényegét vetíti elénk. Tudjuk, hogy a kiállításon bemutatott alkotások Kóka Ferenc munkásságának csak a hetvenes évekhez kötődő kisebb keresztmetszete. Szívesen találkoznánk műveinek retrospektív bemutatásával, hiszen egy izgalmas kor nem kellő mértékben elismert, de sorsfordulóiban is töretlen hittel küzdő művészember mindannyiunk számára példamutató életével ismerkedhetnénk meg. Kohár László Kóka Ferenc képei a kiállítás bezárása után megtekinthetó'k a Luttár Galériában: XIII., Hegedűs Gyula u. 24. Megjelent a KIPE 13 album és a Sarokház Kellemes, sőt lélekvidító meglepetésben volt részük azoknak, akik részt vettek az Újlipótvárosi Klub-Galéria ó- év-búcsúztató összejövetelén. Stílszerűen, mivel ez a kerület leglátogatottabb állandó kiállítóterme, itt mutatta be a KIPE, azaz a XIII. kerületi Képző- és Iparművészek Egyesületének elnöke, Szathmáry József festőművész és titkára, dr. Aradi Zsoltné közművelődési főtanácsos az újonnan megjelent KIPE 13 albumot, amely az Egyesület 50 művésztagját és egy-egy reprezentatív alkotásukat mutatja be színes nyomdai úton. Öröm a szemnek végiglapozni ezt az értékes gyűjteményt, amely a XIII. kerületi önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül nem jöhetett volna létre. Megtetézte az örömet, hogy rögtön ezután kézbe vehettük a galéria háromhavonta megjelenő folyóiratának, a Sarokháznak az 1998. évi l. számát is. Az újonnan induló orgánumot a felelős szerkesztő, Ligay Csilla galériavezető mutatta be. A lap szerves kiegészítő része kíván lenni a Klub-Galéria élő - és egyre elevenebb - munkájának, hogy még érdemesebb legyen felkeresnünk a Tátra és Radnóti utcai sarokházban helyet foglaló vendégváró közintézményt. A Sarokház első számában látott napvilágot Kohár László Napfény a galériában című írása, amelyet - mivel megítélésünk szerint szélesebb nyilvánosságra is méltán számot tarthat - fentebb a mi lapunk is közread. A további tartalomból: Az Újlipótvárosi Klub-Galéria 1998. I. félévi kiállítási programja - Kiállítási ajánlások - Köves István professzor bemutatása - Gáli Ádám versei - Lengyel János írásai - Marosits István: Levél a pártfogóhoz - Pelle János: Karácsonyi Johanna. h Artner Margit grafikája Jan Vermeer emlékére (a KIPE 13 albumból) Engel Tevan István grafikája (Illusztráció a Sarokház első' számából)