XIII. Kerületi Hírnök, 1996 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1996. július / 7. szám
II. ÉVFOLYAM Arany-, gyémánt-, vasdiplomások Köztisztelet övezi őket A diplomaátadási ünnepség Az idei pedagógusnap alkalmából 16 hosszú pályát befutott pedagógusnak adományoztak kerületünkben díszdiplomákat. Átadásuk ünnepélyes hangulatban, ugyanakkor barátian és kollégiálisan oldott légkörben zajlott le. A legkisebbek, a Karikás Frigyes utcai óvodások kedvesen, játékosan előadott műsorukkal köszöntötték az ünnepeiteket, majd Baksa Gábor, a XIII. kerületi Polgár- mesteri Hivatal Művelődési, Ifjúsági és Sportosztályának vezetője és Szamosi István, a kerületi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Sport Bizottságának elnöke méltatta meleg szavakkal, hogy mit köszönhet az erre a szép alkalomra összegyűlt tanító és tanár néniknek és - mert ebből az idén csak egy volt - bácsinak tudásra és életre nevelő gondoskodásuk jóvoltából, emberré felnövekedett soksok tanítványaikon túl, az egész társadalom. Csatlakozott ehhez szívből jött gratulációval Lőrinczy Gáborné, a XIII. kerületi Pedagógus Szakszervezet Nyugdíjas Tagozatának vezetője. A diplomák mellé némi pénz is járt, de tudván azt, hogy általában a pedagógusok, de közülük is különösen a nyugdíjasok legtöbbje nehéz anyagi körülmények között él, az önkormányzati bizottság egy-egy ajándékcsomaggal toldotta meg ezt az összeget. Ami azonban a legtöbbet érhetett a „friss” diplomásoknak, az szemmel láthatóan az őket körülvevő szeretet és tisztelet megnyilvánulása volt. Erről egy-egy könnycsepp megjelenése is árulkodott. Megszólaltatni az idős pedagógusok közül kettőt tudtam. Kenézlői Tiborné gyémántdiplomás ennyit mondott:- Több mint nyolcvan évemmel kötődöm ehhez a kerülethez, mert itt születtem, itt végeztem el a tanulmányaimat, innen mentem nyugdíjba a Váci úti általános iskolából, s azóta is itt lakom. Én amióta a pályámat elkezdtem, mindig kis elsősöket tanítottam, ez alól csak három tanév volt kivétel. Szerettem mindent az alapoknál elkezdeni. Módszert dolgoztam ki, amellyel korán megtanítottam a gyerekeket helyesen írni és szótagolni. Egész pályafutásom alatt csak öt napot hiányoztam a katedráról. Betegségem alatt még felpolcolt lábbal is tanítottam. Ne tessék otthon maradni Gizi néni, kértek kórusban a gyerekek, nem akarjuk, hogy más tanítson Két vasdiplomás, Szabó Gyuláné (fent) és Antoni Alfonzné átveszi a díszoklevelet Sin ka György felvételei a.'Rn.wyvi'PLoMÁsox. Koítai A ládámé, Jőzö Jó- zsefné, Vallagi Vilmosné, Vámos ‘Dizsőné, Véber Lajos, Vas fagyi tgázsőfa, íMar- jay Kálmánná, Somogyi Lászlóné, ír. ‘Pancsáif Istvánná, 'Bőszt Kálmánná, Kabe Kurt Qusztávná. gyiiMÄK?- •DIPLOMÁSOK iMaffai gézáné, Konézlői Tiborné, Kggy Koméi'Erifná. VASVIVLOiMÁSOK Szabó gyulafa, Antoni Alfonzné. minket. Már nyugdíj után visszahívtak a napközibe a kollégák, mert a kicsiknek nem ment jól az írás és az olvasás. Szívesen segítettem ki őket, amíg csak bírtam.:. Antoni Alfonzné a vasdiploma tulajdonosa lett, de ez nem látszik meg a mozgásán, egész fellépésén.- Azt hiszem - mondta — én vagyok itt nyolcvanöt évesen a legidősebb. Egy éve súlyos műtéten estem át, ezért ide az egyik fiam kísért el. Most már, hála Istennek jól vagyok. Egyedül lakom, de el tudom magam látni. Kotyvasztok is ezt-azt, mert már az önkormányzat által juttatott ebédet sem tudom megfizetni. Szerencsémre, a szomszédaim nagyon aranyosak, mindenben, amiben csak tudnak segítenek. Az egyikük egy jól ismert prímás és a családja; benéznek hozzám mindennap, annyira féltenek. Nem tudom, ismeri-e a Katona József utca 21-et? Csendes, nyugodt ház és nagyon szeretetteljes. Én már régóta Sárika néni vagyok mindenkinek, ahogyan egykor az iskolában a gyerekeknek. Mindig éreztem, hogy ők is úgy szeretnek, ahogyan én őket. Pedig nálam csengetés után hátratett kézzel kellett ülniük, amíg be nem jöttem a tanterembe. Az én pedagógusi múltam már a családomban elkezdődött, ott is folytatódott. Apám a reál- gimnázium igazgatója volt Debrecenben, de tanítói pályára ment a húgom, a sógorom, és a másik fiam is számítástechnikát tanít. A napjaim jól telnek, szeretek beszélgetni, nevetni, templomba járni, jó időben sétálgatni a Margitszigeten... Kívánjuk, hogy mindegyikükkel találkozzunk a következő fokozatú diplomájuk átvételénél is - egészen a rubindiplomáig. Sas György Az an/jyaíolífföícCjén az áfom a ré/ji. SzüíőföCcfjérőC vatf Jmyő cMi((Cós Az angyalok földjén az álom a régi, _ A balhék, bulik és egy álombébi, Macskakő is cicázik velem. Az angyalok földjén az álom a régi, Itt földi az angyal és a szerelem égi. Tudom, mert itt születtem. Fenyő Miklós: Az angyalok földjén E ngem minden ideköt: édesanyám ide hozott haza a kórházól, óvodába a közeli Kárpát utcában, iskolába pedig a Pannónia utcában jártam. Mindkét helyen az összes fiatal óvó- és tanítónénibe szerelmes voltam. Négyéves koromban kezdtem rácsodálkozni a környékre, ahol éltem. Ha kiléptünk a kapun, még Űjlipótvárosban voltunk, az óvoda felé menet Angyalföldre érkeztünk: mások voltak a házak és az emberek. A XIII. kerület furcsa kettőssége már kissrácként is szottam. Kicsit különc vagyok, de ez senkit sem zavart a haverok közül. Mindenki szívesen barátkozott velem, az úrifiúk és a vagányok egyaránt a haverjaim közé tartoztak. Minden házat ismertem, hisz’ mindegyikben volt egy-egy haverom. Persze engem is ismert mindenki, mielőtt országos ismeretségre tettem volna szert. Óvodás korom óta rengeteget produkáltam magam, szerettem a központban lenni, akkor is bohóckodtam, amikor fegyelmezetten kellett volna viselÚjra együtt a Nagy Csapat: a Hungária Fotó: Vértes Gy megfogott. A háború után születtem, akkor egy park más lehetőségeket nyújtott, mint manapság. A Szent István park óriási vonzerővel bírt, itt nőttünk át a homoko- zós korból a randevúzós korba. Itt tanultam meg biciklizni, futballozni, csókolózni. A Dunapark Kávéházban, mint „komoly” kamaszok órákon át traccsoltunk a számunkra fontos dolgokról. Akkoriban május elsején és augusztus húszadikán mindig tartottak utcabált a Tisza utcában, máig emlékszem: milyen felspan- nolt voltam „elsőbálos” koromban. Sokat jártunk az Ipoly moziba, jó dolog volt 10-15 év után is együtt bóklászni azokkal, akiket még az oviból ismertem. Egyszem gyerek vagyok, de sosem volt rám jellemző az egykék közösségkerülő mentalitása. Eleven gyerekként mindig a középpontba kerültem, erre még mindenféle extra megnyilvánulással rá is játkedni. Persze ez rettenetesen tetszett kis barátaimnak. Itt lettem zenész is, a környékbeli srácokból verbuválódott az első zenekarom, ’68- ban mindenki együttesekben gondolkodott. A Balzac utca és a Váci út sarkán, a Bosch- ban léptünk fel, odajárt egész Angyalföld. Később a Hungária is ebből a kultúrkörből nőtt ki. Akkor még őszinte emberkék voltuk, semmiféle féltékenység nem volt köztem és a barátaim között. Amikor megjelentem a nagy nyilvánosság előtt, kiléptem az ismertségbe, sokan úgy gondolták, hogy ettől megváltozom, és véget ér a zavartalan kapcsolatunk. Nehezen dolgozták fel ezt az új helyzetet, de amikor a Fenyő-féle sikerek tartóssá váltak, büszkék lettek rám és visszabillent közöttünk a normális viszony; rájöttek, hogy még mindig egy nyelvet beszélünk. Nagyon jó dolog, hogy meg tudtam tartani azok barátságát, akik akkor is szeFotó: Szabolcs László rettek, amikor még senki voltam. Ezt egyik dalomban meg is fogalmaztam: „Itt voltam én, nagyon kicsi, és lettem kicsit nagy”. Úgy tűnik, az ezen a környéken eltöltött közös gyerekkor nagyon összeköt bennünket. Sokan messzire elkeveredtek innen, de első útjuk Amerikából is idevezet; nagyszerű, hogy ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol 30 éve abbahagytuk. Gyerekeimnél - 22 éves fiam és 19 éves lányom van már nem érzem ezt az erős kötődést. Hiába, megváltozott a világ! ’94-ben kiadói felkérésre megcsináltam az első szólólemezemet, jó érzés volt, hogy egyedül is el tudom mondani az érzéseimet. Megint összegyűlt némi mondanivalóm és megszületett Angyalföldről szóló dalom is. Fatalistaként mindig sodródtam az eseményekkel, ez a fajta nyitottság és az élénk fantáziám mindig segített abban, hogy tudjam, mibe érdemes belevágni. így született meg a tavalyi Népstadionbeli koncert ötlete is. A Hungária működéséhez legendák tapadtak, kortársaink nagyon várták, hogy összeálljon újra a Nagy Csapat. A gyerekeket az izgatta, hogy mitől vannak az „ősök” úgy beindulva. Ez a kettős érdeklődés nagyon vonzóvá tette ezt a bulit. Tudom, hogy amíg élünk, a „vége” szónak nincs jelentősége, én töröltem is a szótáramból. Ki tudja: lehet, hogy összejövünk még egy-két koncert erejéig, lehet, hogy-nem. Július 5-én mindenesetre turnéra indulok, és 25 szabadtéri színpadon lépek fel. Lejegyezte: Szendi Horváth Éva Az Angyalok földjén... kezdetű dal gyakran hangzott fel a Magyar Televízióban a Futball Európa-baj- nokság kapcsolási szüneteiben a szerző előadásában. Úgy hogy már sokan hallhatták, s talán dúdolják is... * k
