Hír 13 - XIII. Kerületi Hírnök, 1995 (1. évfolyam, 1-7. szám)
1995. június / 2. szám
Angyalföld szülötte: Szepesi György „Ha rossz a kedvem, visszajárok..." Az alkalom adott a találkozásra Szepesi Györggyel. Nemrég vehette át riporteri életművéért az Egon Erwin Kisch-díjat. Azért az életműért, amelynek kezdete ebben az évben kerek ötven évre nyúlik vissza. De Angyalföld lapjának az is elég alkalom, hogy e nagy és népszerű riporteri pálya ünnepeltje itt született és ezer szállal idekötődik.- Csodálatosak a gyerekkori emlékeim az akkori Angyalföldről - fűti át milliók által jól ismert ritmusú hangját egy csepp férfias elérzékenyülés. - A Váci út és a Forgách utca sarkán áll még a ház, ahol születtem. A Váci út 87- ben van az iskola, ahová elemibe jártam. De a legfényesebb helyszíne sráckoromnak a Béke út és a Fáy utca sarkán helyezkedett el: a Mautlvner-grund. Óriási gödör volt inkább, hanem a mi számunkra valódi gyerekparadicsom. Itt suli után meg egész nyáron miénk volt a világ, a levegő, a mozgás, a játék, a sport, a foci... Az ilyen élet a mai gyerekek számára ismeretlen.- Talán mert nekik már a grund fogalma is az.- Nekik más az érdeklődési körük, a szórakozásuk. A komputer, a video, a televízió. Látom évek óta most érettségiző unokámon.- De legalább a Mauthner- grund megmaradt a sport birodalmának. rajta épültek fel a Vasas Sport Club létesítményei.- Volt nekünk, akkori angyalföldi srácoknak egy másik szabad és természetes sportcentrumunk. A Duna partján, a mai Dagály strand helyén 8-10 feltört melegmilyen forgalma volt. Legyint: „Kérem, ez a Lipótváros nem a régi. Itt sincs pénz. De mindenki nem támaszthatja a hátát a Mátyás templomnak.” Igaza van. Akár a kétgyermekes anyukának, aki azt teszi kötelességemmé: mondjam el a rádióban, hogy a Szent István park már kutyafuttató tereppé vált, a gyermekek kiszorulnak onnét. Lépdelek hazafelé és látom a túloldalon Nemeskürty István siet a családjához. Átvillan az agyamon a gyermeteg gondolat: ha ő a színi pályára adta volna a fejét annakidején, minden daliás, szépjárású, nyílttekintetű katonatisztet eljátszhatott volna. Erdélyi tájszólással beszélő asszonyka bátorít: segítsem ki már egy százassal, vacsorázni szeretforrás részünkre az úszás és más vízisportok lehetőségét teremtette meg. Amikor aztán nyolcéves koromban kerek száz házszámmal kijebb költöztünk a Váci úton, mert apám a Kenderfonó főkönyvelője, majd cégvezetője lett, s ott kaptunk szolgálati lakást, áttettem a víziszékhelyemet az összekötő híd alatt az akkor még tiszta- vizű Duna-me- derben elhelyezett UTE uszodába. Ott az úszósport akkori Európa-hí- rű mesterei tanítottak úszni. Jutagyári „korszakom” maradandó eseménye, hogy ott és akkor kötöttem örök barátságot Szusza Ferivel, a későbbi nagyszerű focistával, aki Angyalföldnek azon a fertályán született és lakott.- Tehát már gyerekkorodban erősen fellelhetők sportszereteted és sporttudásod gyökerei?- S valami másé is. A Váci úti szülőházam harmadik emeletén laktunk és az első emeletén volt a szocdem párt helyisége. Ide is szívesen jártam le, habár gyerekfejjel még nem a mozgalom ereje vonzott, hanem a barátságé, a közösségi életé. Mellesleg ott tanultam meg sakkozni, s merültem el más társasjátékok örömében.- Különös módon a gimnázine... Kevesebbet adnék is már neki, de látom felém nyújtott kezén a három aranygyűrűt... így ráhagyom vacsoráztatását másra. Mintha csak az elvonulok fölött tartana szemlét, botra támaszkodva áll a járda szélén Pataki úr, az utca nyugdíjas szűcsmestere. Néhány esztendeje még bot nélkül közlekedett, s - ez is ritka világvárosban! - úgy sétált, hogy jártában könyvet olvasott. ...Aztán egy rím a Pataki névre! Leszáll a troliról Pataki Ferenc, a fejszámoló művész. Most is derűs, mint mindig, de a harmadik mondatából kitetszik: bizony, bizony, gyéren adódik számára fellépési lehetőség. .. De jön valaki, egy tanárkülsejű úr, aki gyerekkorában volt a legelfoglaltabb. Lázár Gida, a színum is, a Berzsenyi, amelynek a diákja voltál, ma a XIII. kerületben található.- Igen, ez kiváló iskola volt, az is maradt, csak éppen ide-oda vándorolt. Én még a Berzsenyibe a Markó utcába jártam. Onnan költözött át az angyalföldi Huba utcába, majd a Kárpát utcában kötött ki. Sokszor hívnak meg a mai tanulói. Sőt, a tanári kar és az iskolaszék a Berzsenyi Öreg Diákok négy alapító tagja közé választott, számomra igen megtisztelő módon. Megjegyzem, azért írattak be a Markó utcai gimnáziumba, mert a Jutagyár csődbemenetelével a belvárosi Sas utcában vettünk ki lakást, s ez az iskola a közelébe esett. Az a tájék kétségtelenül kulturáltabb volt és jobb módról tanúskodott, de a szívem azért visszavágyott. Ez a vonzás azóta is tart. Még mostanában is, ha rossz a kedvem, Angyalföld felé veszem az utamat. Nem szólok senkinek és senkihez, hazamegyek a szülőföldemre. Pedig már nagyon kevés emlékeztet az ott töltött aranynapokra. Persze a saját emlékeimen kívül. Azok pedig megnyugtatnak, jobb kedvre derítenek.- Rádiós sportriporterré vagy művész, aki maholnap lesz nyolcvanéves, de hetven esztendővel ezelőtt volt a leghíresebb, mint gyermekszínész. Megállunk egy szusz- szanatra, elmegy mellettünk Göröcs János, aki nemrég még focistaként világsztár volt. Köszön. Gida kérdi: „Ez ki volt?”. Gondolom, Göröcs meg azon tűnődik: vajon kivel dis- kurálhattam olyan bizalmasan. Bandukolok hazafelé. Valaki lelkendezve mondja: megint elloptak az utcából egy autót. „Tessék elképzelni, egy tizenötéves Trabantot! Micsoda világ!” Igen, igen, a svábhegyi villák elől Porschékat visznek el. S bár itt sem Trabantból van a legtöbb, a tolvaj hangulatember lehetett. Valami köthette ahhoz a márkához... Megyek az utcán és ahogyan akkor hívták, szpíkerré válásodban van-e valami szerepe az angyalföldi indíttatásoknak?- Azt inkább a véletlennek és a szerencsémnek köszönhetem. 1945. augusztus 20-án a nyolcvanharmadik magyar-osztrák futballmeccset közvetítette a Magyar Rádió. Annak közvetítésébe „ugrottam be”, mert az eredetileg kijelölt riportert valami ürüggyel eltiltották. 5:3-ra győztünk, s az már külön örömnek számít, hogy ebből három magyar gólt én közvetíthettem. Abból az egyiket Puskás Öcsi lőtte, élete első válogatott mérkőzésén.- Ennek a sikeres premiernek közeleg a félévszázados jubileuma. Őszintén örülhetünk, hogy mindmáig nem szakadtál el a mikrofontól; a rádióhallgatók most is szívesen hallgatják sportműsoraidat. De egy ilyen ritka évfordulót, amilyen Szepesi Györgyé, nyilvánvalóan szépen kell megünnepelni, nemde?- Ez az évforduló, tudtommal, nem csak ritka, hanem egyedülálló. Nem ismerek olyan kollégát a rádiós világban, aki a bemutatkozása óta eltelt ötven év után ismét nemzetközi meccset közvetít a pálya széléről. Én ezt teszem búcsúzóul. 1995. augusztus 16-án Siófokról közvetítem rádión a magyar-izraeli mérkőzést.- Bizonyosak lehetünk, hogy sokan fognak ebből az alkalomból elhalmozni gratulációikkal és jókívánságaikkal. Mi már most, innen, sok-sok angyalföldi „föl- did” nevében is, ezt tesszük. Sas György messziről megpillantom azt a nyugdíjas rendőrtisztet, aki olyannal dicsekedhet, amivel a világ egyetlen zsaruja sem. Ökölvívóként ő volt valaha az egyetlen, aki kiütötte a később háromszoros olimpiai bajnokká lett Papp Lacit... Divatos szóval élve: az se semmi. Mielőtt hazaérnék, még veszek néhány krumplit, kevéske zöldséget, egy üveg ásványvizet. Jól kiköltekeztem. Bár, ami azt Uleti, arra még telik. De, hogy az utca vendéglői közül bármelyikbe betérjek egy vacsorára operaénekesnő feleségemmel?... Ugyan-ugyan, nem járunk betörni. Egyébként semmi baj. Az utca pedig, ahol élünk, számomra a világ boldog közepe. 7
