Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)

1990. május / 3. szám

„Mi már túl vagyunk az első sokkhatáson... ”

/Egyre több helyen szinte országos jelenséggé vált, hogy a régi békés színházi műhelyekben elégedetlenkedések, torzsalkodások és vádaskodások gyengítik a művészi munkát. Színházi vezetők mondanak le vagy mondatják le őket. Divatba jött, hogy a társulat dönt az új igazgató személyéről, vagy pályázat útján nevezik ki a direktori székbe. Példa erre a szegedi vagy az egri botrány is. Ha a fővárosi színházak körül teszünk egy kis körsétát, itt is, ott is akad ez-az. A Józsefvárosi Színház igazgatója — Miszlay István — lemondása után vezető nélkül maradt a társulat, úgy döntöttek, maguk közül választanak vezetőt. De a minisztérium egy „ügyes” húzással lehetetlenné tette ezt. Tehát marad a pályázat, s majd júniusban kiderül ki lesz az igazgató. A Madách Színházban sem sikerült a társulatnak egykönnyen abbéli óhajának érvényt szerezni, hogy Kerényi Imre legyen az igazgató . ..

A XIII. kerület két színházzal is dicsekedhet, a Lipótváros közepén a Vígszínházzal s Angyalföld szélén a József Attila Színházzal, aíhol március 15-től új igazgató — Léner Péter vette át a „karmesteri” pálcát. A közel három évtizede e pályán tevékenykedő Léner Péter rendezőként kezdte a színházi munkát, dolgozott a Nemzeti Színházban, a Tháliában. De hét évvel ezelőtt hátat fordított a fővárosnak, s Nyíregyházára ment — színházat teremteni. Tehetséges, fiatal társulattal vette magát körül, akikkel a megnyitástól számított harmadik évben Az évad társulata díjat nyerték el. Most, hét év után ismét váltott, a jól működő, sikeres nyíregyházi Móricz Zsigmond Színiházat felcserélte a József Attila Színházzal. Több napi-, illetve hetilapban olvashattuk nyilatkozatait arról, hogy menynyire tartózkodott eddig a pályázati rendszertől, de a József Attila Színház több művésze kérésére, hívására „feladta” elveit és pályázott. Azóta teszi a dolgát, tárgyal, szerződtet, ismerkedik a színházzal. S az is természetes, hogy az új igazgatót már több újságíró is szóra bírta, koncepciójáról faggatta. A jövőre vonatkozó terveit legjobban a pályamunkájából ismerhetjük meg, íme egy részlete: „Azt kell tudomásul venni, hogy ez a színház nem most szerveződik, múltja van, jelene, de jövője is. Semmisnek tekinteni a múltját nem lehet, kikerülhetetlen tény, hogy jelenleg is működik, és csak ezek tudoAz évad utolsó premierje, a nagy sikerű Agatha Christie az Eszményi gyilkos című bűnügyi darabból, az ifjú özvegy (Fehér Anna) és a titokzatos, segítőkész idegem (Kertész Péter)

másulvételével lehet a jövőt megtervezni... A József Attila Színháznak a maga közönségét kell megtartani, sőt, növelni. De gesztusokat kell tennie új rétegek felé is. És az alapközönséget kell kielégítenie, szórakoztatni, művelni, segíteni neki megérteni önmagát és a világot." Tehát Léner Péter úgy gondolja, hogy nem szabad a színház eddigi stílusát „fenekestül (ki)felfordíta- ni”, egy kierőszakoltan másfélét létrehozni. Azt a fajta igényt teljesítse a társulat továbbra is, amit a színház indulásakor felvállalt, ő azt csak a saját ízlésére kívánja formálni.

Egyesek megváltak a színháztól, de jöttek újak is. Kilenc művészt köszönthet a törzsközönség szeptembertől a József Attila Színházban: Pécsi Ildikót, Vándor Évát, Szilágyi Tibort, Orosz Helgát, Safranek Károlyt, Rékasi Károlyt, Keresztes Sándort, Kerekes Józsefet és Mátrai Tamást.

És hogy hogyan zajlik egy egészen „csendes” munkanapja a direktornak? Nem köny- nyű hozzá bejutni, persze nem azért, mert cerberusok őrzik az ajtaját. De két megbeszélés között elintéz még vagy három telefont, közben szerződéseket szentesít, félóránként adják egymás kezébe a kilincset a kollégák. A dramaturg új szerzőt mutat be, aki a színháznak új darabot ír. Közben szaladnak az órák, várják már a Színművészeti Főiskolán — ahol több éve tanít —, ám jó lenne némi ételhez jutnia, hiszen egy aprócska pogácsa volt az egész napi eledele.

A folyosóra kilépve egy ajtóval odébb már jóval csendesebb a „vidék”. Itt dolgozik a számok asszonya, a József Attila Színház gazdasági igazgatója, Pollák Magdolna. Köztudott, s nem titok az, hogy hiába vannak a színháznak tehetA Stúdió Színpadon szintén sikerrel játszott Budapest Anno- ból.... A Liasében pletykázó kát úriasszony (Fehér Anna és (tadó Denise)

séges művészei, rendezői, jobbnál jobb előadástervei, mindenhez pénz kell, pénz és pénz.

— Szabó Ervin, a színház volt igazgatója azt nyilatkozta, hogy az elmúlt háromnégy év alatt a színház jegyárai a hétszeresére emelkedtek.

— Ez így igaz — válaszolja Pollák Magdolna. — Figyelembe kell venni, hogy akkoriban egy peremkerületi vagy külvárosi színház sóikkal több állami támogatást kapott, mint napjainkban. Én 1984-ben jöttem a József Attila Színházhoz, akkor mindössze huszonkét forintba került egy jegy, így már érthetőbb a hétszeresére emelt helyár. Mostanában a legdrágább százkilenc- ven forint... Ez attól függ, mennyiért sikerül egy-egy darabot színpadra állítani, ezért előadásonként állapítjuk meg az árainkat. Ügy gondolom, hogy még most sem tartozunk a drága színházak közé, sőt, olcsóbbak is vagyunk, mint a többi, mert mi úgy látjuk, hogy a helyáremelés nem oldja meg igazán az anyagi problémáinkat.

— Gondoltak már olyan pénzbeli segítségre, mint a kerület másik színháza, a Víg? Előadásaikat különböző jó nevű, nagy pénzű cégekkel, vállalatokkal támogattatják.

— A XIII. kerületi gyárak, intézmények nem igazán sorolhatók a gazdag cégek közé. Pár évvel ezelőtt, a rekonstrukciónk előtt, az előfüggönyt ajánlottuk fel reklámhordozónak — használták is. De az átépítés után a romló gazdasági helyzet miatt nem kötöttek velünk újra szerződést. Így kisebb lett a bevételünk, bár a szórólapjainkon, a plakátjainkon, a bérleteinken, jegyeinken is elhelyezünk hirdetéseket. Tavalyelőtt a kerületi vállalatok, intézmények, gyárak vezetőit meghívtuk egy kis eszmecserére. Próbáltuk elmondani bajainkat, gondjainkat, s vártuk a segítségüket, természetesen felajánlottuk — amiben tudunk —, mi is segítünk. Egy pár javaslat elhangzott ugyan, de a kezdeményezésünk csupán ennyiben maradt.

— Ezek szerint a József Attila Színház szegény?

— Azt szoktam mondani, hogy nem anyagilag, hanem a színház helyzetéit tekintve nehezebb a dolgunk a többiekénél. Még mindig peremkerületi színháznak számítunk, a korábbi törzsközönségünk a romló gazdasági helyzetben egyre kevesebbet tud színházra fordítani. így mi már túl vagyunk az első sokkhatáson ...

szilágyi