Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)
1990. május / 3. szám
A klasszikusbalett-órán A kerámikusszakkdr tagjai korongozni tanulnak A József Attila Művelődési Központ alagsora a művészeteké. A boltíves, összefüggő, tágas folyosórendszer egyes szakaszait a különböző szakkörök birtokolják. Elöl dolgoznak a keramikusok, öten sebesen hajtják a korongokat. Akadi, aki még küszködik, többször is összegyúrja az agyagot és újrakezdi a formázást, de van már, akinek engedelmesen, egyenletesen nyúlik, alakul a vázája. A három hatalmas munkaasztal is foglalt, itt kézzel mintázzák a képlékeny anyagot. Nagy Fü- löp Lajos, az egyik csoport vezetője hol ide, hol oda telepszik, és segít, magyaráz, igazít. A polcokon száradó művek sorakoznak, s a legjobbakat külön teszik, ezeket ki is égetik. Illés József, a másik csoport tanára — aki egyben az egész stúdió műhelymestere — egy kis kuckóban növendékeivel éppen a kemencét rakja meg. Közben a mázakat ismerteti, melyik, hogyan viselkedik, változik a magas hőmérséklet következtében. Az egyik hátsó benyílóban a textilesek dolgoznak szorgalmasan a szövőszékek mellett, őket Mester Erzsébet oktatja a szakma ismeretére. A másik felől már messziről hallani a kopácsolást, Itt az ötvösök alakítják a fémeket Török Ibolya irányításával. Leghátul még iskoláskorú gyerekek ülnek a rajzbakokon és egy beállított csendéletet próbálnak élethűen ábrázolni. A rajzolóknak és a festőknek van még egy különálló szobájuk is, itt dolgozhatnak modell után. Erdélyi Eta, illetve Németh Ágnes foglalkozik velük. — Mióta működnek a képző- és iparművészeti szakkörök a művelődési házban? — kérdezem a műhelymestert, Illés Józsefet. — Az 1949-ben elkészült és átadott intézményben elsőként a festőkor kezdte meg működését Fischer Ernő festőművész kezdeményezésére. A csoportok száma hamarosan bővült, s a több mint negyven év folyamán az igényekhez mérten hol több, hol kevesebb szakkör működött, de idő- szákonként egészen kitűnő eredményeket értek el. Több, ma már ineves művészünk itt ismerkedett meg a szakma alapjaival. SOkan jutottak be innen a művészeti szakközép- iskolába, illetve a főiskolára. Képző- és iparművészeti stúdióként 1977 óta működik, ekkor vette fel Moholy Nagy László nevét. Ebben az időben lendült fel igazán a képző- és iparművészeti oktatás-nevelés. 1980-ban 10 tagozaton 186-an képezték magukat itt. Eredményes munkájáért a stúdió lett a főváros vizuális bázisa. — Jelenleg milyen az érdeklődés e szakkörök iránt? — Sajnos a nehéz gazdasági helyzet miatt háttérbe szorultak a művészetek. A közhasznú tanfolyamainkra több a jelentkező. Mivel ma már nekünk is komoly bevételt kell produkálnunk, kénytelenek voltunk megemelni a tandíjakat. Valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a múlt év őszén több szákkörünket nem tudtuk megindítani. Ugyanis kevés jelentkező esetén a bevétel még a tanár igen alacsony óradíját sem fedezi, nemhogy a felhasználandó anyag költségét, a villanyról, fűtésről, takarításról, a javításokról, a karbantartásról és az igen szükséges felújításokról nem is beszélve. Tanárainkat úgyszólván a lelkesedés, a tanítványaikhoz, az intézményhez való kötődés tartja itt, pedig a többségük elismert, kiállító művész, például a rajzszakkör vezetője, Erdélyi Eta az idén kapta meg a Mun- káosy-díjat. — Nagy ikár, hogy ennyire eluralkodott az anyagias szemlélet — veszi át a szót Németh A William Byrd kórus a Kisgalériában szerepel Ágnes —, pedig a művészet megismerése is emberformáló erő, hozzá kellene hogy tartozzon az általános műveltséghez. Az a tapasztalatom, aki már egyszer bekerült ezekbe a jó légkörű alkotóközösségekbe, az már ragaszkodik hozzá. Csak hát, aki nem jön ide, nem tudja mit veszít. A rajzolás, festés, mintázás közben megbeszéljük a vizuális problémákat. Arra törekszem, hogy tanítványaim megismerjék a képi világ nyelvezetét, eszközeit, hogy megtegyék az első lépéseket a szellemi élményekhez vezető úton, hogy megérintse őket egy másik világ, amelyhez közeledve felismerhetik a dolgok mögött lévő rejtett tartalmakat, az összefüggéseket, a lényeget. Aki maga is fest, rajzol, mintáz, másképpen megy be egy kiállításra, nem áll értetlenül, eleve elutasítóan a kortárs műveik előtt sem. A művészet- történeti előadások — amelyen különböző korok művészetével ismerkednek meg — szintén hozzájárulnak ahhoz, hogy megértve a múltat, közelebb kerüljenek a jelenhez. Meg szeretném még említeni nyári művésztelepünket, amelyet a Képzőművészeti Alap alkotóházában rendezünk meg minden évben. A tíznapos tartózkodás a Holt-Tisza mellett minden résztvevőnek feledhetetlen élmény. összevetve a látottakat-hal- lotta'kat, az itt folyó munka elismerésre és folytatásra méltó. Félő azonban, hogy anyagi okok miatt (úgy értesültem, ősztől újabb áremelésre kényszerülnek) visszaesik, le- hanyatlik ez a pezsgő művészeti élet, és legelőször azokat rekesztik ki a művelődési ház falai közül, akiknek a legnagyobb szükségük lenne a művelődésre. Aba „...a művészet megismerése is emberformáló erő"
