Angyalföld, 1990 (15. évfolyam, 1-5. szám)
1990. február / 1. szám
kérdezi, Mit tett a tanács a kerületi nyugdíjasok életkörülményeinek javítása érdekében? — Kerületünk szociálpolitikája 1988. óta arra törekszik, hogy minden, szociális gondoskodásra szoruló idős ember a segítségnyújtásnak azt a formáját kapja, azt a segítségnyújtást vegye igénybe, amely a legjobban segíti nehéz szociális helyzetének megoldásában —■ válaszolja dr. Sághy Tamás, a szociális-, egészségügyi és gyámügyi osztály vezetője. — A korábbi években már gyakorta igénybe vett szociális segélyek formai sajátosságai nem változtak, viszont jelentősen bővült azoknak a köre, akik segélyre jogosultak. A gyógyszerrendelet, az életszínvonal csökkenését eredményező áremeléseik, a jogosultság jövedelmi határának kisméretű emelése kerületünk 39 ezer nyugdíjasából több ezret kedvezőtlenül érintett. — Milyen összegekkel gazdálkodnak? — 1988-ban a rendkívüli szociális segélykeretünk 14 millió 81 ezer forint volt, s ezzel a rászorulókat és az igény- jogosultakat ki tudtuk elégíteni. Viszont az 1989-ben hozott kormányzati döntések, amelyek kedvezőtlenül érintették a lakosságot, arra vezettek, hogy ez az összeg emelt szinten sem elegendő. Tavaly — 1989-ben — a Fővárosi Tanács rendkívüli segélykeretéből kerületünk részére 21 millió 997 ezer forintot utalt át. Ebből július végéig az összeg 72,26 százalékát felhasználtuk. A segélykérelmek száma hétről hétre folyamatosan növekszik, s mi magunk is kutatjuk azokat a rászoruló időseket, akik eddig nem jelentkeztek. Ennek eredményeképpen tavaly augusztusban 940 idős ember részére utaltunk ki emelt szinlű rendkívüli segélyt, amelynek hatását a köszönőlevelek százai tükrözik. A rendkívüli segélyek körében — a szociális biztonság erősítése érdekében — bevezettük, hogy a rászoruló nyugdíjasoknak évente hatszor utalunk ki segélyt, így egyrészt megkíméljük az idős embereket a felesleges utánjárástól, másrészt növeljük anyagi biztonságukat, hiszen már előre tudják, mire számíthatnak egész évben. — E kétségtelenül igen fontos szociális segélynyújtás mellett mire fektetnek még hangsúlyt? — Igyekszünk egyre több gondot fordítani a természetbeni szociális gondoskodás különböző formáinak fejlesztésére és a szociális szolgáltatásokra. Tapasztalatunk szerint egyre több időskorú veszi igénybe a házi szociális szolgálatot és a szociális étkezést. Ezek a segítségnyújtási formák az idősek életvitelére, életkörülményeire ielentős, gyakran alapvető hatást gyakorolnak. A kerületben három gondozási központ működik, 51 szakképzett szociális gondozónővel, hat időskorú klubbal, két étkezdével, szociális mosodával, valamint egy teljeskörű szociális ellátást nyújtó gondozóházzal. Mindez a fővárosi átlagos ellátást messze meghaladó, magas színvonalú hálózatot képez, amely a folyamatos korszerűsítés és bővítés mellett alkalmas a kerület új szociálpolitikai koncepciójának megvalósítására. T. V. HÍREK Angyalföld és bécsi testvérkerülete kapcsolatának újabb állomása volt az a december 5-én megnyitott képzőművészeti kiállítás, amelyet a floridsdorfi tanulók munkáiból rendeztek meg a Kassák Lajos Gimnázium aulájában. A tárlatot Kiss Zoltán tanácselnök nyitotta meg, majd a Mautner Sándor Utcai Általános Iskola tanulói kedves német és magyar nyelvű műsorral köszöntötték az osztrák és magyar vendégeket. Az elmúlt esztendőben EGYÜTT A BÉKÉÉRT ÉS A BARÁTSÁGÉRT címmel pályázatot hirdettünk a kerület lakóinak. Két pályamű alkotója kapott díjat és elismerő oklevelet: Sárhegyi Gitta vers- és elbeszélés füzetéért, Angalét Sándor a VI. VIT-ről írt emlékeiért. A díjakat január 18-án — a Hazafias Népfront XIII. Kerületi Bizottságán — vették át az eredményesen pályázók. A múlt év végén a kerületi Mór utcai Átmeneti Gondozóházban jártak a LIONS Club finnországi csoportjának képviselői. Dr. Dombrády Lórándné, a tanács elnökhelyettese tájékoztatta a vendégeket a kerületben folyó szociálpolitikai munkáról. Ezt követően Fejér Józsefné osztályvezető-helyettes és Molnár Józsefné a gondozóház vezetője mutatta be a ház életét. A baráti beszélgetés után a vendégek ajándékokkal kedveskedtek az ott lakó időseknek. ÜZLET, DE KINEK? Levélváltások, hosszas viták, egyezkedések előzték meg a végkifejletet. Mire szerkesztőségünkbe eljutott a hír, s nyomába eredhettünk volna, számunkra már csak a kész tények közlése maradt. Tehát közhírré tétetik, hogy a XIII. kerületi Népfürdő u. 33. szám alatt lévő húsboltot és fűszer- üzletet januártól zárva találják a vásárlók. Az ok egyszerű, megszűnt. Egy éve zajlik az ifzlet körül a „kötélhúzás”. Hogy a történetben kinek van igaza? Ki jár jól? Ki fizet rá? Majd .kiderül! A vitában a szereplők az Angyalföldi Közért Vállalat, az Árpád Híd Pesti Hídfő VII. számú Lakásfenntartó Szövetkezet és százharminckét levélíró. A polémia tárgya az árudák bérleti díjának emelése. A Lakásfenntartó Szövetkezet a lakók beleegyezésével közgyűlésen úgy döntött, hogy az eddigi 1200 Ft/m2 díjat 3000 Ft- ra emeli. Bárki számára indokoltnak tűnik az áremelés, hiszen a különböző közdíjak állandó emelkedésével a lakóiknak kellene magasabb, úgynevezett közös költséget fizetni. Ám, ahogy dr. Perényi Györgynét, az Angyalföldi Közért Vállalat igazgatóját hallgatom, a >két üzlet „múltjáról”, nékik is igazuk van. Sok évvel ezelőtt, amikor még nem ifit a Vizafogó lakótelep, a fent említett közért kétműszakos volt. Ám a lakótelep két végén nagy alapterületű, jól felszerelt, bőséges áruválasztékú ABC átadásával az üzlet forgafma erősen ősökként, így egy műszakos lett. A jelenlegi 367 200 forinttal szemben a két bolt éves bérleti díja 918 000 forintra emelkedne, a húsbolt a jelenlegi alacsonyabb bérleti díjjal kétszázezer forint, az élelmiszer- bolt is körülbelül ennyi veszteséggel zárja az évet. Így igazán érthető, hogy nagyobb ráfizetést nem vállalhat a Közért Vállalat sem. A százharminckét levélírót is meg lehet érteni. Arra hivatkoznak, hogy egyre több az idős, beteg, nyugdíjas ember, kérik a bolt .további üzemeltetését, hisz egy ‘kiló kenyérért, vagy egy liter tejért már nehezen tudnak nap, mint nap a távolabb lévő két nagy ABC egyikébe elmenni. A levelezések másolatát nézegetve, megakad a tekintetem a Lakásfenntartó Szövetkezet múilt év december 12-én írt levelén, melyet a Közért Vállalathoz intézett. Az egyik bekezdés így szól: „1990. január 1-jétől a helyiségcsoportot alapvető élelmiszerárusító tevékenység céljára át kell adnunk." Bár az a hír is „száll- dos’ ’a Népfürdő utca felól, hogy gumijavító kisiparos költözne be az üzlethelyiségekbe, de lehet, hogy ez csak „kacsa”?! Elgondolkoztató, ha mégis alapvető élelmiszerárusítás lesz a jövőben is itt, ez alatt mi értendő? Talán méregdrágán Milka csokoládét, vagy osztrák, holland salátaöntetet, „zenélő rágógumit”, vagy különböző finom nyalánkságokat értékesítene? Vagy talán akad olyan vállalkozó, aki ilyen magas bérleti díj mellett tejet, kenyeret, lisztet, sót és cukrot — mert ezek az alapvető élelmiszerek — tud nyereségesen árulni ? S a kedélyeket nem akarjuk tovább borzolni, de dr. Perényi Györgyné egy újabb levelet ad a kezembe, mely a 13. számú Jogtanácsosi Munkaközösségtől érkezett. Megbízói nevében — Árpádfő 4. sz. Lakásfenntartó Szövetkezet — közük az Angyalföldi Közért Vállalattal', hogy a Váci út 134/ A. szám alatti 215 négyzetméter alapterületű üzlethelyiség (élelmiszerbolt) használati díját 1990. január 1-jétől négyezer forintra emelik. Talán sejtik, mi lesz a levelezés vége? A XIII. kerületben ismét egy újabb közért „húzza le a rolót”. Örökre?! szilágyi ANGYALFÖLD 9 A lakosság