Angyalföld, 1988 (13. évfolyam, 1-3. szám)

1988. április / 1. szám

AZ MHSZ NÉGY ÉVTIZEDE A Zeneakadémián 1948. február 29-én bontott zászlót az MHSZ jogelődje, a Magyar Szabadságharcos Szövetség. Előzménye: 1948. február 28-án azonos időben tartotta küldöttgyűlését a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége és a Par­tizánbarátok Szövetsége. A két szövetség küldöttei annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy azonos célért egyesíteni kell erőiket a folytatás érdekében, ezért határozatot hozták a (két szövetség egyesítésére. Az új szervezet első felhívásában, amely az egész néphez szólt, célként határozta meg: tagjaink szabadságharcos szelle­mét művelni, testét edzeni, közöttük a népi kultúrát terjeszteni, amelyet a né­pi demokrácia továbbfejlesztése tőlünk megkövetel. A felhívásra egymás után alakultak meg az MSZHSZ helyi szer­vezetei. 1949. február elsején jelenik meg a szövetség szervezeti közlönye, a „Sza­badságharcos Vezetők lapja”. A Magyar Repülőszövetség klubjaiban a levegő meghódítására készítették fel a fiatalo­kat, míg a Magyar Szabadságharcos Szö­vetség más technikai sportágakban indí­tott el nagy féjlődést. A két szövetség azonos célokért tevékenykedett: a párt honvédelmi politikája megvalósításához hozzájárulni, a fiatalok, a lakosság hon­védelmi nevelésével erősíteni a szocialis­ta építés útjára lépett ország honvédelmi készségét. 1955. január 24-én döntés született a két szövetség összevonására Magyar ön­kéntes Szövetség néven. Az ellenforrada­lom új helyzet elé állította a MÖHOSZ-t. Felhívás! Ságvári Endre húga könyvet ír bátyjá­ról. Keressük azt a (íyűjtőfogházi altisz­tet, vagy hozzátartozóit (illetve azt a sze­mélyt, aki tud róluk valamit), aki 1941. januárjában Ságvári Endrét Aszódra ki­sérte. A megírandó könyv és a mártír­halált balt forradalmár életének, mun­kásságának teljesebb megismerése miatt fontos lenne ennek a családnak a meg­találása, akikről annyit tudunk, hogy An­gyalföldön dolgoznak. Visszaemlékezé­sükre nagy szüksége lenne Prof. Dr. Ság­vári Ágnesnek, illetve a Pártörténeti In­tézetnek egy Ságvári Endréről írandó könyv megírása miatt. írásban a kerületi pártbizottságon (Bp. XIII., Váci út 71. I. sz.: 11139) lehet jelentkezni, vagy telefo­non a Párttörténeti Intézetben hétfőn, csütörtökön, pénteken az SS3-696 telefon­számon. ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐ A tanácsnál (Béke tér 1. Tel.: 298-260) és a KMB. Irodán (Kárpát u. 40.) : hétfőn 8—18.30, kedden 8—16.30, szerdán 8—18.30, csütörtökön 8—16.30, pénteken 8—16.00, szombaton (a Béke tér 12. sz. alatt) 8—12 óráig. A Kerületi Rendőr-kapitányságon (Teve u. 6.): hétfőn 18.30—12.00 és 14.00—18.00 óráig, ked­den 8.30—12.00 óráig, szerdán 8.30—18.00 óráig, csütörtökön 14.00—18.00 óráig, pénteken 8.30— 12.00 óráig. A kiterjesztett ügyfélfogadási időben és he­lyeken készséggel állunk a lakosság rendelke­zésére. Támadása népi demokratikus rendsze­rünk és annak intézményei ellen irá­nyult és ezen belül a szövetség megtöré­se, szervezeteinek felbontása is cél volt. Számos helyen megtámadták, sőt birtok­ba vették az ellenforradalmárok a szö­vetség helyiségeit, fegyvereit pedig nép­ellenes célokra használták fel. Az ellen- forradalmi elemek, ha ideig-óráig is, fe­lülkerekedtek és a félrevezetett emberek támogatásával október 30-án a szövetség kettévált. Megalakult az önálló Nemzeti Repülő Szövetség és ezt követően a Sza­badságharcos Szövetség. A MÖHOSZ ti­zenöt hónapos fennállása során komoly eredményeket ért el, de tevékenysége a hibáktól sem volt mentes. 1957. június 14-én megalakult a Magyar Honvédelmi Sportszövetség. Így dolgoztak az MHS aktivistái tíz éven keresztül. Végezték a lelkes társadalmi munkások feladataikat, a lakosság és a fiatalság hazafias honvé­delmi nevelését, katonai szolgálatra tör­ténő felkészítését. A fejlődésben azonban nem volt megállás és újabb jelentős for­dulóponthoz érkeztünk. 1967. július 20- án, amikor az MSZMP Politikai Bizott­sága megtárgyalta a honvédelmi nevelés, a katonai szolgálatra történő felkészítés helyzetét és a soron következő feladato­kat, közben feltárta az MHS hiányossá­gait. A Magyar Forradalmi Muriké s- Paraszt Kormány 1967. augusztus 8-i ha­tározatában kimondta a Magyar Honvé­delmi Szövetség megalakítását, amelyet olyan társadalmi alapokon álló szerve­zetté kell alakítani, hogy egyszemélyi ve­zetés és felelősség mellett érvényre jus­sanak a demokratikus elemek is. Ennyit az előzményekről. Mit kell tudni az MHSZ-klubokról: A klub a Magyar Honvédelmi Szövet­ség szervezeti alapegysége, amelynek el­sősorban a hazafias honvédelmi nevelő és felkészítő munka a feladata, s a tö­meg- és versenysport aktíváit fogja ösz- sze. A klubok képezik az MHSZ társadal­mi alapját és tömegbázisait. Szakági klubnak tagja lehet- minden magyar ál­lampolgár, aki hű szocialista rendsze­rünkhöz és fejleszteni kívánja képessé­geit a haza védelmére, egyetért a klub célkitűzéseivel, működési szabályzatával, tevékenyen részt vesz munkájában, a fel­adatok végrehajtásában, eleget tesz vál­lalt kötelezettségeinek. Azokat, akik a fenti kötelezettségeknek eleget tudnak tenni, s vállalják a szervezeti életből fa­kadó feladatokat, várjuk szakklubjaink­ba az érdeklődési körének megfelelően. Angyalföldön működnek: rádió, lövész, modellező és honvédelmi klubok. Keres­sék fel az üzemekben az MHSZ-szerve- zet vagy klubok titkárait. Várjuk a ke­rületben lakó és dolgozó fiatalok jelent­kezését is szakági tanfolyamainkra (pl.: gépjárművezetői, rádió, távirász stb.). Jelentkezni lehet: MHSZ XIII. kér. Ve­zetőség, Bp. XIII. kér. Dagály u. 11. Azok, akik a modellezés, ejtőernyőzés, vitorlázó repülés, könnyűbúvár klubok­ban kívánnak a jövőben tevékenykedni, felvilágosítást az MHSZ vezetőség tit­kárától kaphatnak. Az MHSZ klubjaiban dolgozó aktívák fáradságot nem ismerő munkával fára­doznak azon, hogy minél többen részt vállaljanak szocialista hazánk védelmé­nek erősítésében. MHSZ XIII. Kér. Vezetőség A lakóterületen több év óta végzett kiemel­kedő társadalmi munkájáért a NEMZETKÖZI NŐNAP ALKALMÁBÓL „Kiváló Társadalmi Munkás” kitüntetésben részesült Szidnai Gyuláné HNF XIII 4. körzeti biz. elnöke, Hafiek Lászlóné HNF XIII/6. kör­zeti biz. elnöke, Vég Lászlóné HNF XIII/8. körzeti biz. alelnöke, Somlai Mária HNF XIII/ 15. körzeti biz. alelnöke, Kiefer Róbertné HNF XIII/19. körzeti biz. tagja, Pelle Jánosné és Kicsi Jánosné HNF XIII/20. körzeti biz. aktí­vái, Nagy Lajosné IKV-dolgozó. .17 fő Érdemes Társadalmi Munkás, 11 fő Oklevél elismerésben részesült. Hazánk felszabadulásának 43. évfordulója alkalmából . REDEI MIKLÓS: Tavaszhozó Felízzik lábad nyoma a hóba; napsugarat hordoz a cinke tolla. Szavakból ne fonj korbácsot, rovar-zümmögés keres virágot. Szemed bántón sohase kutasson, hóvirág hajol, kis menyasszony. „Kiváló Társadalmi Munkás” kitüntetésben részesült: Hégráth Gyula HNF XIII. kér. biz. aktívája, dr. Révay András tanácstag, dr. SZontágh Endréné HNF XIII 7. körz. biz. tit­kára, Molnár Gyula HNF XIII/16. körz. biz. al­elnöke, Koszti Gyula HNF XIII/20. körz. biz. tagja, Gádor Istvánná HNF XIII 20. körz. biz. tagja, Banka Istvánná HNF XIII/25. körz. biz. tagja, Pantle Arnoldné HNF XIII/29. körz. biz. tagja. . 25 fő Érdemes Társadalmi Munkás, 8 fő Ok­levél elismerésben részesült. A Végrehajtó Bizottság javaslata alapján április 4. tiszteletére „Budapestért” kitüntető jelvényt kaptak: Cséry Pál 23. vk„ dr. Hársfalvi Rezső 28. vk„ Sima Gyula 60. vk„ Virág Istvánná 73. vk„ Hajmási Béla 61. vk„ Dán József 75. vk„ dr. Vimláti László 59. vk. kerületi bizottság alelnöke, tanács­tag,. Továbbá: Falka György Pártbizottság, társadalmi munkatárs, Varjas Kálmán körze­ti párttitkár, Lőríncz János. lak. TB.-tag, Lé- nárt Antalné KNEB-aktíva, Réti Rudolfné KNEB-aktíva, Nagy Mihály KNEB-aktíva, dr. Gidáli Gábor HNF kerületi bizottság alelnöke, Vörös Györgyné társadalmi ellenőr, Fülöp Istvánná közértvezető, Schubkégel Henrikné közértvezető, dr. Sós János IKV-igazgató, Jenei Mihályné tömbházfelügyelő, Mostbont- ner Domokosné tömbházfelügyelő, Kovács Alajos Zoltán önkéntes rendőr, Szenttner Ist­ván önkéntes rendőr, Szilágyi Zoltán Ferenc önkéntes rendőr, Kiss Antal közterület-fel­ügyelő. „Budapestért” kitüntető zászlót adományoz­lak: A NOVOTRADE Rt. pártalapszervezeté- nek (Számítástechn.), a Radnóti Szocialista Brigádnak (kér. IKV), a Münnich Ferenc Szo­cialista Brigádnak (Volán 7. sz. Váll.), a Bé­ke Szocialista Brigádnak (Csanády u. ABC), a Braun Éva Szocialista Brigádnak (13. ház ABC). Gratulálunk! ANGYALFÖLD Kitüntetések

Next

/
Oldalképek
Tartalom