Angyalföld, 1988 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1988. április / 1. szám
„Mércét kell állítani!" Dr. Paulini Márta — kivel e beszélgetést folytattuk —, röntgenadjunktus a Róbert Károly Körúti Rendelőintézetben. Noha nem ebben a minőségében kerestük föl, hanem mint országgyűlési képviselőt, ezt fontosnak tartottuk előrebocsátani. Nem másért, mert szemmel láthatóan elkötelezett művelője eredeti, orvosi hivatásának is. — Elsőül egy, talán lélektani kérdést engedjen meg. Van-e szerepe képviselői munkájában annak, hogy orvos, akivel már eleve bizalmasabbak az emberek? — Föltétlenül, és nem is zárható ki. Olyan problémákkal is találkozom, mint a régebben itt lakók és az újonnan lakáshoz jutottak, nem éppen konfliktusmentes viszonya. Előbbiek között szükségképp sok az idős ember. Sok múlik azon, hogy jó szóval, józan érvekkel hatni tudok-e rájuk. A kölcsönös közeledés, megértés volna kívánatos, hiszen az újonnan kiutalt lakásokat cigány családok is lakják. Akiknek más a mentalitásuk, életvitelük, más az értékrendjük . . . Vannak persze lakásfoglalások is, melyeknek olykor drasztikus, hatósági ki- költöztetés a „vége”. A szőkébb pátriájukban munkát nem találók ingáznak, munkásszállásra kerülnek. (Ezekből is van néhány a területemen.) Majd, kis idő múlva fölhozzák a családjukat is. ők a potenciális és valóságos lakás- foglalók. Jóllehet a társadalmi devianciákat nem lehet megoldani pusztán adminisztratív eszközökkel, mégis az állampolgárnak — aki törvénytisztelő — éreznie kell: jogrendben él. — Szavaiból kiderül számomra, hogy közel van a választóihoz. Primer módon szembesül gondjaikkal. 1985 óta viseli tisztségét, s azóta — enyhén szólva — voltak változások. Kérdezem, milyen szívvel gyakorolja ez idő tájt mandátumát? — Megpróbálok maximálisan megfelelni választóim bizalmának. Amit nap mint nap érzek. Az anyagi lehetőségeink szűkössége — mondanom sem kell — drasztikus határt szab működésemnek. A kettő tehát együtt igaz. Ráadásul az én területem az egyik legrosszabb része a kerületnek. Elaggott házak, bennük idős munkásemberek. Megpróbálok „verekedni” azért, hogy ezeket az épületeket újítsák fel. S még azt sem mondhatom, hogy nem találok megértésre a tanácsnál, az IKV-nál, De hát... Valami konok tartás van ezekben az emberekben. Ilyen nehéz körülmények között is az a gondjuk, hogy miként tudnák szebbé tenni környezetüket. Jellemző példát hadd mondjak. Amikor a tehóról szavaztunk, nem kevés nyugdíjas — pedig ők fel voltak mentve — fölajánlotta, ő is fizetni akarja a hozzájárulást.. . Egymás szomszédságában élték le, nem könnyű életüket, s szolidárisak egymással. Az egészségesebbek figyelik, segítik az el- esettebbeket. — A már elvégzett felújításokkal is rengeteg a probléma. Gyakran fordulnak ilyen panasszal is hozzám. Én iparkodom meggyőzni őket, hogy bármily sürgető is a visszaköl- tözés, ha sok hibát észlelnének, ne írják alá, ne vegyék át a lakást. Állítsanak mércét! Mert abban, hogy az építők így dolgoznak — tisztelet a kivételnek — mi is hibásak vagyunk. Itt van. például a Lehel úti csatornázás ügye. A hálózat elavult, esőzések idején a házakat ára- dásszerűen elönti a víz. Már tavaly év végére készen kellett volna lennie, ám kiderült, hogy nem építették be a szivattyúkat?) Ha mást nem is, de szeretném, hogy ez a probléma, még képviselőségem alatt rendeződne. — A magnó bekapcsolása előtt nem volt ilyen bizakodó hangulatban... — Hát... igen. Sokszor egy keményebb vita után hajlamos vagyok az elkeseredésre, s már-már azt latolgatom: visszaadom a mandátumot. De aztán a lelkiismeretem válaszol: maradni kell, figyelni kell, s egyre aktívabban, növekvő felelősséggel kell részt venni a folyamatokban. Még úgy is, hogy esetenként „nemmel” szavazok. Hisz’ olykor nincs elég információnk egy- egy törvényjavaslat hátteréről, vagy olyan későn kapjuk meg, hogy nem tudunk kellően, a döntés súlyához mérten felkészülni. Előfordul az is, megszavazzuk a törvényt, de a később megjelenő végrehajtási utasítás számos „kiskaput” kínál. A két adótörvény vitáján nem láthattuk előre, hogy az áfa lesz az, ami majd a lakosság életszínvonalát keményebben érinti. De nem volt alternatívánk a Parlamentben sem. Annál is kevésbé, mert ha a kormány kibontakozási programját jóváhagytuk, a többire — mert annak szerves részét képezték — sem mondhattunk nemet. Mihalicza Tamás FELHÍVÁS! A Hazafias Népfront XIII. Kerületi Bizottsága, Budapest Főváros XIII. Kerületi Tanácsa, a Kommunista Ifjúsági Szövetség XIII. Kerületi Bizottsága és a Magyar Úttörők Szövetsége XIII. Kerületi Elnöksége ismét VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENYT hirdet. Azoknak a tanuló és dolgozó fiataloknak a jelentkezését várjuk (13—26 éves korig), akik szívügyüknek tekintik anyanyelvűnk tisztaságának őrzését, és vállalkoznak szépségének bemutatására. A versenyt több korcsoportban rendezzük meg, a jelentkezők számától függően, több selejtezővel. A döntőt ANGYALFÖLD FELSZABADULÁSÁNAK 44. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE, 1989. JANUÁR 14-ÉN rendezzük meg. A különböző korcsoportokban legeredményesebben szereplők értékes tárgyjutalmakat (kerékpár, sátor, fényképezőgép stb.) kapnak. JELENTKEZÉSI HATÁRIDÓ: 1988. SZEPTEMBER 15. RENDEZŐ SZERVEK JELENTKEZÉSI ADATOK NÉV: Születési év; Munkahely v. iskola neve; Pontos címe: Lakcím (irányítószámmal); Melyik kategóriában indul: (vers, v. próza) Kérjük az adatokat a Hazafias Népfront XIII. Kerületi Bizottságához (1132 Bp. Váci út 50.) a jelzett határidő betartásával elküldeni. Tájékoztató A fővárosi közterület-felügyelők öt esztendeje, 1983. február 1-je óta látják el feladatukat a közterület rendje és Budapest tisztaságának hatékony védelme érdekében. A közterület-felügyelő hivatalos személy, aki a szabálytalanságok elkövetőit figyelmeztetheti, s helyszíni bírsággal sújthatja — az összeg 100— 500, Ft-ig terjedhet —, valamint súlyosabb szabálysértés esetén szabálysértési eljárást kezdeményezhet. A Fővárosi Közterület-felügyelet együttműködik a kerületi tanácsok szakigazgatási szerveivel, a Hazafias Népfront kerületi bizottságaival és mindazokkal a kommunális vállalatokkal, amelyeknek a közterületi rend és a tisztaság megteremtése feladata, így például a Gázmüvekkel, a Vízművekkel, a Csatornázási Művekkel, a FÓKERT-tel, a Fővárosi Közterület Fenntartó Vállalattal, a kerületi Ingatlankezelő Vállalatokkal és így tovább. A nagykiterjedésű XIII. kerületet hat körzetre osztották, s naponta ellenőrzik a szürkeruhás felügyelők a rendet, részben a napi járattervben meghatározott útvonalon, részben a társadalmi aktívák jelzései vagy a lakossági bejelentések alapján. Az észlelt szabálytalanságokat — mint pl. a parkrongálást, a köztisztasági vagy ebtartási szabály- sértés, illegális szemét vagy sittlerakást — a területileg illetékes II. sz. alközpont 111- 569-es telefonszámán vagy a Fővárosi Közterület-felügyelet központi diszpécserszolgálatának *a' 321-530-as telefonszámán jelezhetik. A telefoni bejelentéseket reggel 7 órától délután 16 óráig a felügyelet dolgozói személyesen, azt követően pedig üzenetrögzítőn veszik fel. RÖNAI ZOLTÁN, a 8. sz. választókörzet tanácstagja 1988. február 16-án, életének 60* évében elhunyt. Kerületünkben 1980. óta volt tanácstag, tevékenysége majdnem két választási ciklust ölelt fel. Társadalmi tisztségét lelkiismeretesen, jól látta el. Hogy jól képviselte a lakosság és választópolgárai érdekeit, bizonyítja többek között az a tény is, hogy a második ciklusban, a kettős jelölési lehetőség mellett is őt választották a körzetben tanácstaggá. Emlékét megőrizzük. 4 ANGYALFÖLD