Angyalföld, 1988 (13. évfolyam, 1-3. szám)
1988. április / 1. szám
AZ MHSZ NÉGY ÉVTIZEDE A Zeneakadémián 1948. február 29-én bontott zászlót az MHSZ jogelődje, a Magyar Szabadságharcos Szövetség. Előzménye: 1948. február 28-án azonos időben tartotta küldöttgyűlését a Magyar Partizánok Bajtársi Szövetsége és a Partizánbarátok Szövetsége. A két szövetség küldöttei annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy azonos célért egyesíteni kell erőiket a folytatás érdekében, ezért határozatot hozták a (két szövetség egyesítésére. Az új szervezet első felhívásában, amely az egész néphez szólt, célként határozta meg: tagjaink szabadságharcos szellemét művelni, testét edzeni, közöttük a népi kultúrát terjeszteni, amelyet a népi demokrácia továbbfejlesztése tőlünk megkövetel. A felhívásra egymás után alakultak meg az MSZHSZ helyi szervezetei. 1949. február elsején jelenik meg a szövetség szervezeti közlönye, a „Szabadságharcos Vezetők lapja”. A Magyar Repülőszövetség klubjaiban a levegő meghódítására készítették fel a fiatalokat, míg a Magyar Szabadságharcos Szövetség más technikai sportágakban indított el nagy féjlődést. A két szövetség azonos célokért tevékenykedett: a párt honvédelmi politikája megvalósításához hozzájárulni, a fiatalok, a lakosság honvédelmi nevelésével erősíteni a szocialista építés útjára lépett ország honvédelmi készségét. 1955. január 24-én döntés született a két szövetség összevonására Magyar önkéntes Szövetség néven. Az ellenforradalom új helyzet elé állította a MÖHOSZ-t. Felhívás! Ságvári Endre húga könyvet ír bátyjáról. Keressük azt a (íyűjtőfogházi altisztet, vagy hozzátartozóit (illetve azt a személyt, aki tud róluk valamit), aki 1941. januárjában Ságvári Endrét Aszódra kisérte. A megírandó könyv és a mártírhalált balt forradalmár életének, munkásságának teljesebb megismerése miatt fontos lenne ennek a családnak a megtalálása, akikről annyit tudunk, hogy Angyalföldön dolgoznak. Visszaemlékezésükre nagy szüksége lenne Prof. Dr. Ságvári Ágnesnek, illetve a Pártörténeti Intézetnek egy Ságvári Endréről írandó könyv megírása miatt. írásban a kerületi pártbizottságon (Bp. XIII., Váci út 71. I. sz.: 11139) lehet jelentkezni, vagy telefonon a Párttörténeti Intézetben hétfőn, csütörtökön, pénteken az SS3-696 telefonszámon. ÜGYFÉLFOGADÁSI IDŐ A tanácsnál (Béke tér 1. Tel.: 298-260) és a KMB. Irodán (Kárpát u. 40.) : hétfőn 8—18.30, kedden 8—16.30, szerdán 8—18.30, csütörtökön 8—16.30, pénteken 8—16.00, szombaton (a Béke tér 12. sz. alatt) 8—12 óráig. A Kerületi Rendőr-kapitányságon (Teve u. 6.): hétfőn 18.30—12.00 és 14.00—18.00 óráig, kedden 8.30—12.00 óráig, szerdán 8.30—18.00 óráig, csütörtökön 14.00—18.00 óráig, pénteken 8.30— 12.00 óráig. A kiterjesztett ügyfélfogadási időben és helyeken készséggel állunk a lakosság rendelkezésére. Támadása népi demokratikus rendszerünk és annak intézményei ellen irányult és ezen belül a szövetség megtörése, szervezeteinek felbontása is cél volt. Számos helyen megtámadták, sőt birtokba vették az ellenforradalmárok a szövetség helyiségeit, fegyvereit pedig népellenes célokra használták fel. Az ellen- forradalmi elemek, ha ideig-óráig is, felülkerekedtek és a félrevezetett emberek támogatásával október 30-án a szövetség kettévált. Megalakult az önálló Nemzeti Repülő Szövetség és ezt követően a Szabadságharcos Szövetség. A MÖHOSZ tizenöt hónapos fennállása során komoly eredményeket ért el, de tevékenysége a hibáktól sem volt mentes. 1957. június 14-én megalakult a Magyar Honvédelmi Sportszövetség. Így dolgoztak az MHS aktivistái tíz éven keresztül. Végezték a lelkes társadalmi munkások feladataikat, a lakosság és a fiatalság hazafias honvédelmi nevelését, katonai szolgálatra történő felkészítését. A fejlődésben azonban nem volt megállás és újabb jelentős fordulóponthoz érkeztünk. 1967. július 20- án, amikor az MSZMP Politikai Bizottsága megtárgyalta a honvédelmi nevelés, a katonai szolgálatra történő felkészítés helyzetét és a soron következő feladatokat, közben feltárta az MHS hiányosságait. A Magyar Forradalmi Muriké s- Paraszt Kormány 1967. augusztus 8-i határozatában kimondta a Magyar Honvédelmi Szövetség megalakítását, amelyet olyan társadalmi alapokon álló szervezetté kell alakítani, hogy egyszemélyi vezetés és felelősség mellett érvényre jussanak a demokratikus elemek is. Ennyit az előzményekről. Mit kell tudni az MHSZ-klubokról: A klub a Magyar Honvédelmi Szövetség szervezeti alapegysége, amelynek elsősorban a hazafias honvédelmi nevelő és felkészítő munka a feladata, s a tömeg- és versenysport aktíváit fogja ösz- sze. A klubok képezik az MHSZ társadalmi alapját és tömegbázisait. Szakági klubnak tagja lehet- minden magyar állampolgár, aki hű szocialista rendszerünkhöz és fejleszteni kívánja képességeit a haza védelmére, egyetért a klub célkitűzéseivel, működési szabályzatával, tevékenyen részt vesz munkájában, a feladatok végrehajtásában, eleget tesz vállalt kötelezettségeinek. Azokat, akik a fenti kötelezettségeknek eleget tudnak tenni, s vállalják a szervezeti életből fakadó feladatokat, várjuk szakklubjainkba az érdeklődési körének megfelelően. Angyalföldön működnek: rádió, lövész, modellező és honvédelmi klubok. Keressék fel az üzemekben az MHSZ-szerve- zet vagy klubok titkárait. Várjuk a kerületben lakó és dolgozó fiatalok jelentkezését is szakági tanfolyamainkra (pl.: gépjárművezetői, rádió, távirász stb.). Jelentkezni lehet: MHSZ XIII. kér. Vezetőség, Bp. XIII. kér. Dagály u. 11. Azok, akik a modellezés, ejtőernyőzés, vitorlázó repülés, könnyűbúvár klubokban kívánnak a jövőben tevékenykedni, felvilágosítást az MHSZ vezetőség titkárától kaphatnak. Az MHSZ klubjaiban dolgozó aktívák fáradságot nem ismerő munkával fáradoznak azon, hogy minél többen részt vállaljanak szocialista hazánk védelmének erősítésében. MHSZ XIII. Kér. Vezetőség A lakóterületen több év óta végzett kiemelkedő társadalmi munkájáért a NEMZETKÖZI NŐNAP ALKALMÁBÓL „Kiváló Társadalmi Munkás” kitüntetésben részesült Szidnai Gyuláné HNF XIII 4. körzeti biz. elnöke, Hafiek Lászlóné HNF XIII/6. körzeti biz. elnöke, Vég Lászlóné HNF XIII/8. körzeti biz. alelnöke, Somlai Mária HNF XIII/ 15. körzeti biz. alelnöke, Kiefer Róbertné HNF XIII/19. körzeti biz. tagja, Pelle Jánosné és Kicsi Jánosné HNF XIII/20. körzeti biz. aktívái, Nagy Lajosné IKV-dolgozó. .17 fő Érdemes Társadalmi Munkás, 11 fő Oklevél elismerésben részesült. Hazánk felszabadulásának 43. évfordulója alkalmából . REDEI MIKLÓS: Tavaszhozó Felízzik lábad nyoma a hóba; napsugarat hordoz a cinke tolla. Szavakból ne fonj korbácsot, rovar-zümmögés keres virágot. Szemed bántón sohase kutasson, hóvirág hajol, kis menyasszony. „Kiváló Társadalmi Munkás” kitüntetésben részesült: Hégráth Gyula HNF XIII. kér. biz. aktívája, dr. Révay András tanácstag, dr. SZontágh Endréné HNF XIII 7. körz. biz. titkára, Molnár Gyula HNF XIII/16. körz. biz. alelnöke, Koszti Gyula HNF XIII/20. körz. biz. tagja, Gádor Istvánná HNF XIII 20. körz. biz. tagja, Banka Istvánná HNF XIII/25. körz. biz. tagja, Pantle Arnoldné HNF XIII/29. körz. biz. tagja. . 25 fő Érdemes Társadalmi Munkás, 8 fő Oklevél elismerésben részesült. A Végrehajtó Bizottság javaslata alapján április 4. tiszteletére „Budapestért” kitüntető jelvényt kaptak: Cséry Pál 23. vk„ dr. Hársfalvi Rezső 28. vk„ Sima Gyula 60. vk„ Virág Istvánná 73. vk„ Hajmási Béla 61. vk„ Dán József 75. vk„ dr. Vimláti László 59. vk. kerületi bizottság alelnöke, tanácstag,. Továbbá: Falka György Pártbizottság, társadalmi munkatárs, Varjas Kálmán körzeti párttitkár, Lőríncz János. lak. TB.-tag, Lé- nárt Antalné KNEB-aktíva, Réti Rudolfné KNEB-aktíva, Nagy Mihály KNEB-aktíva, dr. Gidáli Gábor HNF kerületi bizottság alelnöke, Vörös Györgyné társadalmi ellenőr, Fülöp Istvánná közértvezető, Schubkégel Henrikné közértvezető, dr. Sós János IKV-igazgató, Jenei Mihályné tömbházfelügyelő, Mostbont- ner Domokosné tömbházfelügyelő, Kovács Alajos Zoltán önkéntes rendőr, Szenttner István önkéntes rendőr, Szilágyi Zoltán Ferenc önkéntes rendőr, Kiss Antal közterület-felügyelő. „Budapestért” kitüntető zászlót adományozlak: A NOVOTRADE Rt. pártalapszervezeté- nek (Számítástechn.), a Radnóti Szocialista Brigádnak (kér. IKV), a Münnich Ferenc Szocialista Brigádnak (Volán 7. sz. Váll.), a Béke Szocialista Brigádnak (Csanády u. ABC), a Braun Éva Szocialista Brigádnak (13. ház ABC). Gratulálunk! ANGYALFÖLD Kitüntetések