Angyalföld, 1985 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1985. december / 4. szám

Egészségügyi törvényünk egyik fontos alapelve: az egészségügy állami feladat. De rögzíti iá törvény azt is, hogy az egészségügy előtt álló feladatok megoldása össztár­sadalmi ügy, és minden tö­megszervezetnek aktívan részt kell vennie a népesség egész­ségvédelmét szolgáló, gyógyí­tó-megelőző egészségügyi munkában. Ennek a koncepciónak a je­gyében tartotta meg a Ma­gyar Vöröiskereszit XIII. kerü­leti vezetősége október 7. és 30. között a már ihagyomá- nyoisnak nevezhető angyalföl­di egészségn evei esi napokat. A programban kiemeilt hangsúlyt kapott a megelőzés fontossága a gyógyító munkában. E köré csoportosították a társadalom minden rétegét lárintő, az egészségügyi felvilágosítást szolgáló legégetőbb témákat. Angyalföld 140 ezer lakosát 13 ismeretterjesztő egészség- ügyi szakelőadás várta, a té­máikhoz kapcsolódó kiállítá­sokkal., rendezvényekkel, dia- és videófiltmvetítésekkel egy- ,behangolva. Az idei angyalföldi egész­ségnevelési napokat karölt­ve szervezitek a Róbert Károly Kórház Rendelőintézetével, a Hazafias Népfront XIII. kerü­leti Bizottságával, s a XIII. kerületi .Tanács művelődés­ügyi, egészségügyi és sport osztályával. 'Valamennyiben szívvel-délekkel tették a ma­guk dolgát az elvállalt fel­adatért. A rendezvénysorozat október 7-én kezdődött a kerületi Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pontban, dr. Dombrádi Lo- rándné tanácselnök-helyettes megnyitó szavaival és dr. Fö­vény Mihály főigazgató főor­vos bevezető előadásával. — A programsorozat ki­emelt, fő témája volt a szűrő- vizsgálatok jelentősége — in­formál dr. Bagdányné Plasz- kó Zsuzsa, a Vöröskereszt XIII. kerületi vezetőségének titkára —, hiszen a gyógyító munkában rendkívül fontos szerepe van a megelőzésnek, különösen ha arra a fontos célunkra gondolunk, hogy őrizzük és erősítsük a la­kosság egészségi állapotát. Feladat: a megelőzés Dr. Birtalan Iván erről szó­ló előadásában hangsúlyozta, hogy ha a betegségeket: tbc, cukor, daganatos, érrendszeri, magas vérnyomás stb., a le­hető legrövidebb időn belül felismerjük — még a szűrő­vizsgálatok során — akkor az időben elkezdett gyógyítással megelőzzük a bajt. — Ha' az 'egészségvédelmet jól megszervezzük, a lakosság egészségi állapotát erősítjük — hangsúlyozza, mintegy az elő­adást kiegészítve dr. Bag- dányné. — Ezért fontos, hogy mindenképpen megnyerjük Angyalföld lakosságának bi­zalmát a szűrővizsgálatok iránt. Nemcsak most, de ál­landóan tevékenykedünk azért, hogy meggyőzzük a lakosságot, hogy ne csak ak­kor gondoljanak az egészsé­gükre, amikor már betegnek érzik magukat, hanem előtte is, amikor még nem érzik a baj jelét. Meg kell magyaráz­nunk szüntelen, hogy a szű­résre való invitálás az értük történő féltést és jószándékot, az életükkel való törődést je­lenti. „Lesz-e gyümölcs a fán?" Urbán Tamás fotóművész életképei a fenti címmel há­rom témacsoportban sorakoz­tak a Váci úti kiállításon. El­sőként csonkolt végtagú, és mozgásszervi betegségben szenvedő fiatalokat láthat­tunk, akik magúikra hagyatva tengődnek, vagy sivárságban léteznek a családban. A következő sorozatban az intimitásokat sem rejtő olyan fiatalkorúakat láttunk deviáns élethelyzetekben, akiket sem az iskola, sem a család nem tudott felkészíteni az életük­kel, jövőjükkel való bánásra. Megdöbbentőek azok a képek, amelyek 12 éves gyereklányo­kat örökítenek meg a szülő­szobában. A látvány segít­ségért kiáltó. Annál is inkább, mert „a család szégyene” a legtöbb esetben a társadalom peremére űzi ezeket a kislá­nyokat, s megszületett, vagy születendő picinyük — miköz­ben nem mentesül az egészsé­gi károsodástól — szaporítja az amúgyis nagy terhet cipelő állami gyermekintézmények lassan megoldhatatlan gond­jait. A művész fotóinak további sorozata narkomániás fiatalo­kat mutat be megrázó erővel. E kiállításnak szervezetten és anélkül ds sok látogatója volt az ifjúság 'és a fiatal szülők köréből. Lehetett okulni, hogy mihez vezet a szétzilálódott családi helyzet, vagy a közöm­bös szülői magatartás. Az, ha gyermekeink nem érzik kezünk melegét, vagy éppen akkor vonjuk meg azt tőlük, ha problémával küzdenek, vagy konfliktusba kerülve nem találják a kivezető utat. Dr. Szabó Péter, a Róbert Károly körúti kórház pszichiá­tere „Fiatalkori toxicimániák” címmel a testet, léiket, szel­lemi képességet leromboló, s nem egyszer tragikus végzetbe rohanó szenvedélyről, a szipó- zásról 'és drogélvezetről tartott előadást. Videofelvétellel szemléltette gyógyító munká­jának eseteit. „Szívügyünk-e a szív-ügyünk ?" Nem 'elégszer tesszük fel önmagunknak ezt a kérdést, amelyet dr. Bokor Péter adott nagy hatású előadása címéül. Pedig szívhalálos statiszti­kánk egyre növekszik. A meg­telt előadóterem 'bizonyította e felvilágosító előadás szüksé­gességét. E betegség szakorvo­sa ismertette a rizikófraktoro- kat: a túlzott dohányzást, mozgásszegény életmódot, a túl ha jiszoltságot. Megs zívl el en- dőnek hangzott a tanulság: vigyázzunk az életünkre, de a sajátunkkal .együtt a tár­sainkéra is. Ne okozzunk se magunknak, se másoknak konfliktusos stresszhelyzeteket. S a megelőzés lehetősége a szívünkkel ás adott, mielőtt érezzük rendéUenaségét, nem árt, ha rendszeresen jelentke­zünk a megelőzést szolgáló vizsgálatokra. Orvosi előadással, ételbemu­tatóval összekötött program ismertette, hogyan kell táplál- koaniok azoknak, akik cukor­betegek, is azoknak, akiket még ez a baj nem terhel. Felelősséggel egymás iránt Az ifjú nemzedékhez, és a fiatal házasokhoz szólt dr. Bagdány Sándor nőgyógyász előadása „Családtervezés, fo­gamzásgátlás” címmel. Sok hasznos 'tanácsot kaptak eb­ből a hallgatók. Hiszen népe­sedési politikánk célja az anyagilag és 'érzelmileg meg­alapozott családok többgyer- mek-vállalása. Hogyan és mi­ként, erre a válasz itt el­hangzott. De azok a fiatalok is szerezhettek .ismereteket, akik házasságon kívül élnek szexuális -életet. Mert nem mindegy, hogy orvosi ellenőr­zés nélkül, vagy ellenőrzéssel szedik a fogamzásgátló 'tablet­tákat. Hiszen ezeknek is van­nak káros hatásai, s aki rend­szeresen szedi, javallott az esetleges meülékhatások miatt a rendszeres ellenőrzés, az egészség-károsodások megelő­zésére. Hogy egészséges felnőttekké fejlődjenek Az .angyalföldi egészségne­velési napokon az ifjúságot is tanulságos programok vár­ták. Az iskolás korosztályhoz szólt a „Táplálkozási 'szokása­ink, helyes táplálkozásunk a serdülőkorban” című rendez­vény. GyermakeánJkfceil együtt az anyák ,is tanulhattak itt, hogy milyen ételek hasznosak a fiatal szervezet egészséges építéséhez. Milyen korszerűbb, vitamin- és f ehér j edúsabb ét­rend váltsa fél a hagyomá­6 ANGYALFÖLD

Next

/
Oldalképek
Tartalom