Angyalföld, 1985 (10. évfolyam, 1-4. szám)

1985. március / 1. szám

Angyalföldi napok a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában Mint arról dr. Bornemissza Sándor, a XIII. kerületi Ta­nács elnöke február 27-i sajtó­tájékoztatóján hírt adott, áp­rilis 15—21. között angyalföldi napokat rendeznek a Szovjet Kultúra és Tudomány Házá­ban. A párt-vtb 1985. január 9-i ülésén operatív bizottságot ho­zott létre a programsorozat előkészítésére, a szervezési fel­adatok elvégzésére. A KISZ, a párt, a népfront kerületi bi­zottságai, az úttörőelnökség, az üzemek és az intézmények is bekapcsolódtak a nagyszabású akcióba. A megyék, Újpest és Kőbá­nya után Angyalföld számára nem kis megtiszteltetés, hogy ezt a bemutatkozást éppen ha­zánk felszabadulásának és a fasizmus felett aratott győze­lemnek a 40. évfordulója kö­zött, Lenin születésének 115. évfordulóján rendezheti meg. A nagy munkásmozgalmi ha­gyományokkal rendelkező ke­rület a szovjet és a magyar nép barátságának, sokrétű gazdasági, kulturális kapcsola­tának bemutatása mellett az Angyalföldön élő, dolgozó, al­kotó embert, az ipar fejlődésé­ben kiemelkedő eredményeket elért kollektívákat, a közéleti tevékenységben élen járókat kívánja bemutatni. Az első napon, április 15-én délelőtt újra sajtókonferenciát tartanak a Szovjet^ Kultúra és Tudomány Házában Angyal­földről. Délután megnyitják Az alkotó ember című, üze­mek, vállalatok életét repre­zentáló kiállítást a földszinten. Az emeleten a kerületben élő és dolgozó művészek, iparmű­vészek, amatőrök tárlatát a gyermekek által készített anyaggal egészítik ki. Több mint kétszáz művész tevékeny­sége köthető a kerület életé­hez, de sajnos csak reprezen­tatív válogatást adhat e be­mutató a festők, szobrászok, iparművészek munkásságából. Másnap, április 16-án, két órakor Lenin nevével címmel gyerekek irodalmi műsort ad­nak elő, ezután pedig a tánc­házra a pionírokat is meghív­ják. Fél négykor Itthon An­gyalföldön címmel a kerület művészeti együtteseinek mű­sorát neves művészek közre­működése mellett szocialista brigádok nézhetik és hallgat­hatják. Este, 19 órakor a Jó­zsef Attila Színház Csendesek a hajnalok előadásával tiszteli meg a közönséget. A kerületben ugyanezen a napon Orvosok az emberért címmel az Orvostovábbképző Intézetben szakmai tanácsko­zást rendeznek magyar és szovjet érdeklődők részvételé­vel. Szerdán, 17-én délután a szovjet vendéglátók a műszaki fejlődés útját ismertetik, majd ezután Deák Gábor, kerü­leti plb első titkára a XIII. pártkongresszus határozatai­nak angyalföldi végrehajtásá­ról, az elkövetkezendő időszak feladatairól tart előadást a hazánkban működő szovjet intézmények dolgozóinak. Csütörtökön, 18-án Lenin születésnapjára emlékeznek a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, majd délután 5 óra­kor lesz az angyalföldi napok ünnepélyes befejezése. A Lé­kai János Szakközépiskoláiban és a Tüzér utcai általános is­kolában orosz nyelvtanárok szakmai fórumára kerül majd sor. Pénteken, 19-én a szov­jet—magyar baráti találkozók keretében többek között meg­koszorúzzák a Magyar Hajó- és Darugyárban Lenin szobrát. A szovjet nagykövetség és az SZKTH munkatársai család­tagjaikkal megtekintik a nem­régiben megnyitott angyalföldi állandó thelytörténeti gyűjte­ményt. Délután a Vasas és a CUM Moszkva vízilabdázói barátságos sportmérkőzésen mérik össze erejüket, négy órakor pedig a győzelem napja alkalmából a Zsukov marsall című filmet tekinthetik meg a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Szombaton, 20-án a kerület intézményei, üzemei, iskolái, a lakóterületek tavaszi tisztasági nap keretében kom­munista műszakokat tartanak, s ennek során a szovjet—ma­gyar barátság szimbólumaként fát ültetnek. Festenek, mázol­nak, takarítanak, egyszóval szépítik, díszítik környezetü­ket. A gazdag programsorozaton természetesen ott lesznek az angyalföldi emberek. Azok, akik e kerület életének aktív dolgozói, s akik — akárcsak egész hazánk — részesek a KGST-kapcsolatok alakításá­ban, s a szovjet—magyar mű­szaki-technikai együttműködés eredményeiben. Felvonultat­ják új és nagydíjas termékeik sorát, láttatják a kerületfej­lesztés, az életkörülmények alakulását. Vállalataink, intéz­ményeink az Állami, Kossuth- és nívódíjas csoportok kollek­tíváira méltán büszkék. Az angyalföldi napok kere­tén belül kerületünk nem csu­pán bemutatkozik, hanem minden bizonnyal erősödik, mélyül, gazdagodik barátsá­gunk a szovjet néppel. Csorba Mária 18 Új tanácsrendelet a lakóbizottságokról A lakóbizottságok a lakóterületi demokrácia fői bázi­sai. Kettős irányításuk továbbra is megmaradt, o Haza­fias Népfront és a tanáéi, irányítása alá tartoznak. Mű­ködésüket sok minden befolyásolja: — a lakóközösség segítőkészsége, — a képviselt lakóközösség bizalma, — a megválasztott személyek. Fontos teendőjük a lakosság érdekképviseletének ha­tékonyabbá tétele. A lakóházakban a lakosság érdek- képviseletéhez a lakóbizottságoknak politikai munkát is kell végezni. A lakóbizottságok évente kötelesek legalább egyszer beszámolná a végzett munkáról, a lakóhelyi közéletet fel­pezsdíteni, építeniük kell a lakóbizottságoknak a de­centralizálásra. Az új rendelet tömören, konkrétan és széles körben határozza meg a feladatokat, működésük folyamatossá­gát. A lakóbizottság működési területe nem meghatá­rozott, ezt a népfront és a tanács javaslata alapján döntik el, mivel az irányítása kettős feladat. A lakóbizottságot az általános választásokkal nem kell újraválasztani. Megválasztásuk határozatlan időre szól. Választani csak ott kell, ahol nincs lakóbizottság, ahol a lakóbizottságot viszahívták, vagy ahol a létszámcsök­kenés elérte az 50 százalékot, illetve ahol a lakóbizott­ság lemondott. Részleges megüresedése esetén — elha­lálozás vagy 1-2 személy lemondása — a megcsökkent létszámú lakóbizottságot kooptálással kell kiegészíteni, erről értesíteni a kerületi tanács lakóbizottságokkal foglalkozó munkatársát, aki a munkáját nem választás alapján, hanem hivatalból végzi. A lakóbizottsági vezetőség a lakóbizottsági összekö­tőkből áll, akiket a lakóbizottsági felelősök választa­nak. A választó gyűlést a HNF kerületi bizottságának elnöksége és A kerületi tanács vb együttesen hívja ösz- sze. A lakóbizottság a lakóközösség érdekében az illeté­kes szerveknél vizsgálat vagy ellenőrzés lefolytatását, illetve intézkedés megtételét kezdeményezheti. Ezeket a bejelentéseket, javaslatokat az illetékes köteles 30 na­pon belül megválaszolni. Kezdeményező és mozgósító szerepet tölt be a kerü­letfejlesztést szolgáló tanácsi döntések előkészítésében és végrehajtásában. Az új rendelet kihirdetésének nap­ján lépett hatályba, ezzel *egy idejűleg a 3/1973. sz. fő­városi tanácsrendelet hatályát vesztette. A MOSZKVAI RÁDIÓ PÁLYÁZATA Magyarország felszabadításának közelgő 40. évfor­dulója tiszteletére a Moszkvai Rádió Magyar Osztálya pályázatot hirdet, amelyre várja minden érdeklődő vá­laszát. KÉRDÉSEK: Milyen alapelveket hirdetett meg a Vörös Hadsereg parancsnokságának felhívása a felszabadított területek lakosságához? írjon le valamilyen eseményt, tényt vagy epizódot sa­ját életéből, amelyet a népeink közötti barátság ragyo­gó megnyilvánulásának tart. A beküldött pályázatokat illetékes zsűri bírálja el. A legjobb pályamunkák beküldői között 10 értékes ju­talmat sorsolnak ki, és minden pályázó emléktárgyban részesül. Különdíjat adnak a legtartalmasabb pálya­munka beküldőjének. A pályázat postára adásának ha­tárideje: 1985. április 15. Eredményhirdetés 1985. má­jus 15-én. A borítékon tüntessék fel: „FELSZABADULÁSI PÁ­LYÁZAT”. Cím: MOSZKVA, RADIO, MAGYAR OSZTÁLY. I A pályázóknak sok sikert kíván a Moszkvai Rádió Hallgatóinak Angyalföldi Baráti Klubja. ANGYALFÖLD

Next

/
Oldalképek
Tartalom