Angyalföld, 1983 (8. évfolyam, 1-3. szám)
1983. június / 2. szám
AZ ÖNKÉNTES MUNKA ÖRÖME Első helyezés a kerületek versenyében Mit tettünk mi, 137 ezren angyalföldiek a kerületért? Hinnők vagy sem: rengeteget. Számokban kifejezve a múlt esztendőben 39,5 millió forinttal- járultunk hozzá, hogy szebb, virágosabb, lakályosabb, rendezettebb legyen. Ügy is mondhatnék: egy-egy angyalföldi 316 forint értékű társadalmi munkát végzett. Sok ez vagy kevés? Attól függ, mihez viszonyítjuk. Mindenesetre tisztes eredmény. Négyszerié több például, mint amennyit 1978-ban önkéntes munkánk számláján javunkra írtak. S csak az tudja, aki egyszer már az életben szívből örülni tudott egy megeredt facsemetének, amelyet ő ültetett, virágágyásnak, néhány tenyérnyi harsányzöld fűnek, amely az ő keze nyomán díszük, hogy az efféle örömöket nem is lehet forintban mérni. Tavaly különösen sokat gyarapodott a kerület. A népfrontbizottság vezetői úgy fogalmaznak: sikerült az erőket ésszerűen koncentrálni. Végre olyan bölcs szemlélet alakult ki, hogy egy-egy kisebb vagy nagyobb közösség nem külön-külön kereste a tennivalókat, hanem közösen döntöttek a legfőbb feladatokról. Mi tagadás, ez nem bizonyult könnyűnek. Ugyan ki nem háborgott még a metró építése körüli sártengerben, a Váci út rekonstrukciója miatti közlekedési nehézségek miatt, vagy éppen a Vizafogó lakótelep környékén esős, havas időben, amikor az otthon- teremtés örömét is olykor elnyomta a járda hiánya fölötti indulat?! Bizony, a kerület jó ideje — és még egy ideig — alkalmat ad morgásra. Angyalföld arculata az utóbbi években jelentős mértékben megváltozott. A fejlesztés óhatatlanul áldozatokat követelt a lakosságtól: a földúlt járdák, az új közművek elhelyezése, a nagyszabású korszerűsítés átmeneti kényelmetlenségek forrása. A 30 pártkörzetben és a 19 népfrontkörzetben ezek a gondok gyakran szóba kerültek. S ma már tudjuk: az emberek zöme megértéssel, türelemmel fogadta a pillanatnyi megpróbáltatásokat. A különböző fórumokon százával születtek a VI. ötéves tervhez a javaslatok, észrevételek, indítványon. Egy sem maradt pusztába kiáltott szó: amire lehetőség kínálkozott, amihez nem hiányoztak az anyagi feltételek, az beépült a kerület fejlesztési programjába. Bizonyos, hogy ennek is rendkívül kedvező hatása mutatkozott, amikor akár a népfront, akár más társadalmi szervek vagy éppen lakóbizottságok társadalmi munkára hívták az angyalföldieket. A leglényegesebb tényező: az emberek szívesen fáradoznak olyasmiért, aminek van értelme, aminek előbb vagy utóbb hasznát veszik, legyen az egy új park vagy egy régebben létesült gondozása, iskola felújítása, öregek napközi otthonának kialakítása. Minderre jócskán akad példa Angyalföldön. Tavaly például a Gyöngyösi úti lakótelepet tették rendbe. Igen, szó szerint — akik ott laknak, emlékezhetnek még a szinte mindenkit mozgósító társadalmi akcióra. így történt ez a Szegedi út és az Országbíró utca környékén is, ahol a munkálatokat az idén áprilisban fejezték be. Sokan eljöttek ide olyanok is, akik távolabb laknak. Segítettek, dolgoztak, abban a reményben, hogy amikor majd náluk akad valami tennivaló, kamatostól visszakapják a fáradozásukat. Zavaros József, a kerületi népfrontbizottság titkára így összegzi a múlt évi társadalmi munka eredményeit: — Az igazat megvallva, 1982- ben nagyszabású, látványos objektumot nem hoztunk létre. Korábban volt olyan esztendő, hogy napközi otthon építéséhez, nyugdíjasklubhoz járult hozzá a lakosság igen jelentős társadalmi munkával. A múlt évben inkább arra fordítottunk gondot, hogy a meglevő értékeket karbantartsuk, megőrizzük. Azt hiszem, ez nagymértékben sikerült, hála aktíváinknak és lelkes, áldozatkész lakosságunknak. Persze, akadt azért 1982-ben is látványos feladat, például a margitszigeti űítörőtábor vagy Az ünnepséget Zavaros József, a Hazafias Népfront kerületi titkára nyitotta meg a Vízművek székhazában a Váci út 61. szám alatti általános iskola rendbehozatala. Néhány népfrontkörzetben már szép hagyománya van a közösség összefogásának, a társadalmi akciónak. Példát mutatott a múlt évben a XIII/1., a XIII/2., a XIII/5., a XIII/7. és a XIII/16-os körzet. Nyomban tegyük hozzá: a többi népfrontkörzetben is dere- kas munkát végeztek. S ennek a példás összefogásnak az eredménye, hogy április 22-én dr. Kovács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára átadta a kerület vezetőinek a népfront által alapított nemzeti zászlót, amely a kiemelkedő településfejlesztés rangos elismerése. A népfrontbizottság ünnepélyes ülésén ott volt Bostai Károlyné, a HNF budapesti Bizottságának vezető titkára is. — A kitüntetés újabb lendületes munkára serkent valamennyiünket — fogalmaz Matuz László, a kerületi népfrontbizottság elnöke. — Ügy érezzük, megbecsülték kerületünk lakosságának áldozatkész tevékenységét, s szeretnénk a jövőben is a legjobbak között végezni. Tervekben nincs is hiány. A Vizafogó lakótelep a főváros egyik legszebb új negyedének ígérkezik. A több mint kétezer lakáshoz egyelőre még hiányzik a megfelelő zöldterület. Már az idén hozzálátnak, hogy kialakítsák a sportpályákat, a hangulatosan berendezett pihenőket, a kocogok ösvényét és a gyerekek hancúrozására méreteinél fogva is alkalmas játszóteret. A szabadidő-park létesítése az elkövetkező egykét esztendő kiemelkedő programja. Sok alacsony nyugdíjas idős ember él Angyalföldön. Róluk sem feledkeznek meg: a két, már működő öregek napközi otthona mellé nemsokára megkezdik a harmadik kialakítását. Ennek átadását 1985-re, felszabadulásunk 40. évfordulójára tervezik. Számítanak ebben a munkában — akárcsak korábban — a kisiparosokra és a szocialista brigádokra is. Olyan tervet is dédelgetnek Angyalföldön, hogy társadalmi összefogással a kerület múltját részletesen bemutató kiállításhoz összegyűjtik a külön-külön máris részben rendelkezésre álló helytörténeti anyagot. Ha pedig már körvonalazódik a kiállítás, teremtenek hozzá méltó keretet, vagyis bemutatótermet is, amelyhez ugyancsak a társadalmi munkásokra támaszkodnak. — Még többen elférünk majd a kitüntető lobogó alatt — mondja búcsúzóul Matuz László. Jelképesen fogalmaz, de szavaiból kicseng az a meggyőződés. hogy a jövőben még többen látnak munkához, ha egy-egy hétvégén vagy valamely hétköznap kora esti óráiban társadalmi összefogásra invitálják a lakosságot. Tömérdek tartalék mutatkozik: az emberek Angyalföldön is megértették. hogy közelebbi és távolabbi értelemben vett otthonunk szénítése. gyarapítása mindnyájunk ügye. S ugyan, ki nem szeret örülni?! Gyapay Dénes ANGYALFÖLD 3 au. -» V -ví" "••• í i