Angyalföld, 1982 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1982. november / 3. szám

A képviselőnő hétköznapjai A képviselőnő szinte futva érkezik. Bár nem késett el, számosán várják az 5-ös népfrontkcrzet folyosóján, a Róbert Károly körút és Váci út sarkán lévő épületben, amelyhez mostanság — a metróépítés miatt — valóságos labirin­tus-rendszer vezet A FOGADÓÓRÁN Sajátkezűleg nyit ajtót, s leül a kis helyiségben lévő Íróasztalhoz. Mellette foglal helyet Vatutin Miklósné, a kerü­leti tanács titkárságának munkatársa, az egyik fotelban a Hazafias Népfront, a másik széken az IKV képviselője. Az egész jelenetsor magától értetődő, cere­móniamentes. Aki még nem vett részt képviselői fogadóórán, sokkal ünnepé­lyesebbnek, látványosabbnak képzelhet­né. A szorongás fel is oldódik a várako­zókban. — Azért jöttem a képviselőnőhöz — szólal meg az ajtó előtt egy asszony —, mert azt beszélik* róla, tőle telhetőén mindent elintéz. ■— Miért, ml a baj? — érdeklődtem. — Elváltam, átmeneti lakást kaptam. Másodszor is férjhez mentem, hogy meg tudjunk élni. Az első házasságomból van egy kislányom. Kellene a melegebb fé­szek. Amikor bekéredzkedtem, hogy részt vehessek a fogadóórán, kíváncsian fü­leltem, hogy mit lehet tenni ebben az igen bonyolult ügyben? A képviselőnő nem szépíti a valósá­got, a lehetőséget: kódszámok vannak. Majd utánanéz, hogy a kedves választó megváltozott családi állapotára való te­kintettel van-e kedvezőbb lehetőség? S mivel a lakásra várakozók sora tudva­lévőén nagy, türelmet kér! Így kezdődött, majd folytatódott a fo­gadóóra. Akadtak ingerültebb emberek. A Kis Gömb utca lakóinak képviseleté­ben jöttek. Elmondták: évek óta várnak az intézkedésre, hogy a Reiter Ferenc utca és a Kis Gömb utca sarkán terjeszkedő piszkos, zajos „sátortábort” a hatóságok felszámolják. A képviselő­nő először hallott a problémáról. Nem ígérhetett többet, mint, hogy a rendőr­ség, a KÖJÁL és a tanácsi szervek se­gítségével intézkedik. Egy tollvonás nem lesz elég, mert, hogy többet ne mondjon, rengeteg lakás kell a grund „telepeseinek” elhelyezéséhez ... S fel-felvillannak a tágabb kerület, Angyalföld, és a 39. számú országgyűlési választókerület életének részletei; — Jobb lett a kenyér, de mócsingo- sabb a felvágott... — A déli óráktól zárva tart a Nép­fürdő utcai közért... — Kivágták a fákat a metróépítés miatt. A környékbeliek ültették, meg­könnyezik ... — Az Árpád-híd étterem mögötti ut­cában korlátozni kellene a parkolást, hogy—a szállító gépjárművek mozgását ne akadályozzák a várakozó autók. De akkor hol legyen az új parkolóhely? — Csapot kérnek a gyerekek az Ár­pád-hídfőnél lévő jégpályára ... — Megszépült a Váci út 138. számú házban lévő ZÖLDÉRT. Olyan jó az el­2 látása zöldséggel, gyümölccsel, hogy immár vetekszik a belvárosi ZÖL- DÉRT-ekkel. .. Legközelebbi találkozónkra a képvi­selőnő megint csak futva jött. Az Iroda­gép- és Finommechanikai Vállalat igazgatói tanácsának ülésén — mint az igazgatói tanács tiszteletbeli tagja — vett részt. Utána még lezuhanyozott, átöltözött, mert a tanácskozásra a sze­relőszalagtól szaladt fel, s a műhely 35 fokos melegében jócskán megizzadt. A GONDOK NYOMÁBAN A .három héttel ezelőtti témát, a fo­gadóóra eseményeit idézzük fel. — Minden szó, minden igény jegyző­könyvbe került. A jogos kérések egy része elintéződött, más részével most foglalkoznak. — Azt javaslom, maradjunk a „vég­szónál”: mit szól hozzá, hogy egy ZÖL- DÉRT-bolt tatarozásához, a jobb zöld­ségellátáshoz a képviselő beavatkozá­sára van szükség? — Két és fél évvel ezelőtt, a megvá­lasztásom után én is meglepődtem ezen — hangzik a válasz. — Most az öröm­nek adok hangot, hogy visszajöttek és megköszönték a tanácstagok és a lakó­bizottsági elnökök, akik egyébként ál­landó vendégeim. A 39. számú ország- gyűlési választókerületben zömmel a lakóterületi kérdések dominálnak. A Rákos-pataktól (Tahi utcától), a Ró­bert Károly körútig, a Népfürdő utcától a Mautner Sándor utcáig többségükben idős emberek laknak, olyanok, akik ta­lán együtt öregedtek meg a házzal, amiben mindmáig laknak. Ha a meg­szokott otthont életveszélyessé nyilvá­nítják a hatóságok, a nénikék, bácsi- kák kétségbeesnek. Előfordul, hogy az utcán állítanak meg, elsírják, mi fáj. Mindig meghallgatom és megnyugta­tom őket, s tán nem is gondolnák, hogy a fogadóórán kívül hallottak ugyan­úgy az illetékes szervek asztalára ke­rülnek, mint amit hivatalos fórumon közölnek velem. Ugyanez vonatkozik a boltok ellátottságára, nyitva tartására; fájós lábbal elsántikálni a sarokig, avagy ötszáz méternyi távolságra, ez már különöséé, ezt át kell érezni! Az emberek számára mindig az a legna­gyobb gond, ami akkor és abban a pil­láiban bosszúság, s valahogy úgy van­nak vele, hogy ha „alsóbb” fokon nem kapnak segítséget, hát mennek följebb, például a képviselőhöz. Azt hiszem, ez így jó, ezt az eltelt két és fél esztendő hozta. — A képviselőnek nincsenek akadá­lyai? — Akadályaim nincsenek, mert ki-* váló segítőtársakat találok a kerületi tanács, a rendőrség, a KÖJÁL és más szervek munkatársaiban és főként a testületekben. Ha valami sikerül, az mindenképpen a jó együttműködés tük­re. Sokat köszönhetek a tanács szerve­zési osztályának — személy szerint dr. Borsos Csaba osztályvezetőnek, és a fogadóóráimon mindig jelen levő Va­tutin Miklósnénak —, valamint a Ha­zafias Népfrontnak, amelynek kerületi elnökségi tagja vagyok. Előfordul, hogy például az IKV emberhiányra, kapaci­táshiányra hivatkozik. Ez sem alap­talan, de ezt a belső problémát én nem tolmácsolhatom a választóimnak. Az egyik fogadóórámra meghívtuk az IKV igazgatóját, hogy a saját fülével hallja; mi minden hangzik el egy ilyen képviselő-választó találkozón. Ezzel so­kat segítettem magamnak is, a kap­csolatnak is. — Milyen érzés a parlamentben kép­viselni 30 ezer embert? — Ezt talán ennyire konkrétan még meg sem fogalmaztam magamban. Mit is válaszoljak? A 30 ezer között va­gyok én is, aki — egészen kilátástalan helyzetben — hét évig vártam lakásra. Tudom, mi az albérlet, s mi a különb­ség a szanálásra ítélt területek és az új lakótelepek között. NYOLC ÉVE A SZALAGON Dózsa Pálné, a képviselőnő 11 éve dolgozik az Irodagép- is Finommecha­nikai Vállalatnál. A lakást a vállalat­tól kapta. Három évet töltött a köszö­rűműhelyben, nyolc esztendőt szala­gon. írógépet szerel teljesítménybér­ben. Ha megbízatása elszólítja a sza­lagtól — márpedig ez az ő esetében szinte mindennapos dolog —, órabér­átlagot kap. Az a két és fél év ami a megválasztása óta eltelt, s amiről igen sok szó esett beszélgetésünk közben is, sok tapasztalattal gazdagította, meg­ismerte az embereket, tanulmányoz­hatta a környezetét. Méltányolja a bi­zalmat, hogy a jelölésnél épp reá esett a választás. — A vállalati párttitkár megkérdezte tőlem, a fiatal pártonkívülitől; nincs-e kedvem egy kis társadalmi munkához? — emlékszik. — Azt válaszoltam: vol­na, csakhogy — mint tudják —, most jöttem vissza gyesről, s Palika, a kis­fiam beteg is lehet... Nem tekintették kizáró oknak. Dózsa Pálnét felvették a listára. És ha már ő vállalta a „kis társadalmi munkát”, a választókerület lakói meg is válasz­tották képviselőjüknek. — Hogyan látja önmagát, vagy ho­gyan látják mások ezen a poszton? Eltöpreng, csak találgatni lehet, mi­re gondol. Hogy teljesítménybéres fizi­kai dolgozó maradt, s csak a munkája szaporodott a mandátumával együtt? Hogy ugyanúgy öltözik, mint régen, nem cicomázkodik, miből is telne rá? Vagy arra, hogy hová tegye a kisfiát azokon a szabad szombatokon, miköz­ben a karácsonyt követő hétköznapokat ledolgozza? Talán ez jár a fejében, ta­lán más. — Remélem, mindenki úgy tekint rám, mint azelőtt — töri meg a csen­det hosszas hallgatás után.----Idegen l ennék önmagámnak, ha mesterkélt módon többnek mutatkoznék, mint akinek érzem magam. Fogytán az idő. Dózsa Pálné siet Fel kell készülnie az országgyűlés őszi ülésszakára. . Pless Zsuzsa ANGYALFÖLD

Next

/
Oldalképek
Tartalom