Angyalföld, 1982 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1982. március / 1. szám
\ NÉPFRONTMUNKA A 16-0S KÖRZETBEN Jégpályától a „száz tiszta házig" Szépen nyírt bokrok, jó karban lévő játszóterek, fellocsolt, jégpályán hancú- rozó gyermekek bizonyítják: akik ezen a környéken laknak, magukénak érzik nemcsak az őket körülvevő négy falat, hanem a tágabb környezetüket is. A XIII/16-os Hazafias Népfront körzet lakóiról van szó, akiknek képviseletében Békési Sándorral, a körzeti MSZMP-r lapszervezet titkárával, Gug Tib'ornéval, a Hazafias Népfront körzeti bizottságának elnökével, és dr. Gidáli Gáborral, a népfrontkörzet titkárával beszélgetünk. („Civilben” egyébként a párttitkár nyugdíjas, az elnökasszony tömbházfelügyelő, a népfronttitkár pedig jogász.) Közösségi szellem A körzetben egyébként, amelyet a Rákospatak, a Duna, a Gyöngyösi út, a Tömöri utca, a Tahi és a Thälmann utcák határolnak, hét-nyolcezer ember él. A hat tanácstagi körzetben, amely idetartozik, akad százesztendős Váci úti ház, és vadonatúj lakótelepi épület, a zöm pedig 25-30 éve épült munkáslakótelep. Végül is elmondható: volt idejük a „tizenhatos” lakóinak összeszokni, egymást megismerni, kialakult a közösségi szellem — és van is eredménye. — Ha a körzet lakóinak társadalmi összetételét nézzük — mondja Békési Sándor — a zöm munkás, de sok a nyugdíjas, és szép számban él itt értelmiségi is. Mi több, van egy művészházunk, ahol 24 képzőművész lakik és alkot, Kossuth-díjas művész is akad közöttük. Be is vontuk őket a társadalmi munkába, ahol csak lehetett. Kalló Viktor Munkácsy-díjas szobrász- művész vezetésével például a műtermek ablakait festették, a pinceablakokra szereltek védőrácsot — és a „szakmájukban” is segítenek, például a körzeti székházban képzőművészeti kiállítást szerveztek, természetesen szintén társadalmi munkában. — Igaz is, társadalmi munka. Az a hír járja, hogy „tizenhatosok” éppen ebben jeleskednek? — 1981-ben 5400 társadalmi munkaórát teljesített 267 társadalmi aktivista — veszi át a szót dr. Gidáli Gábor —, például a parkokat rendeztük, a padokat festettük, s 12 játszótéren a játszó eszközöket is lefestettük. A jégpályán, amit lát, a gyermekhad Tóth László tanácstag önkéntes munkájának eredményét élvezheti. Ö locsolja ugvanis minden este ezt a kis Tahi utcai „mini millenárist”, es a híre máris olyan jó, hogy például a Thälmann utcai isko12 Iából tanáraik ide hozzák korcsolyával* testnevelési órára a srácokat. — Követendő a példa, hiszen jövőre is lesz tél. De csak „segédmunkát”, vagy szakmunkát is tudnak társadalmi munkában végezni? A Volán 1-es Vállalatának 8-as üzemegysége Münnich Ferenc szocialista brigádjában szakemberek dolgoznak, akik szerződés révén segítik a szakmát igénylő vállalásokat, a karbantartást, festést, mázolást. És újabb, hasonló szerződést kívánunk kötni a 20-as Volán Szabolcs utcai üzemegységének KISZ-szervezetével is — ők is akarják ezt. — Kit lehetne személy szerint dicsérni a társadalmi munkások közül? — Érdemes Társadalmi Munkás címet kapott körzetünkben Baksai Béla, akinek szobafestő a szakmája és mint szakember is sokat segít, továbbá Csil- lik Béláné, Drajkó Ferenc, Nagy János, a körzeti népfrontbizottsᣠkörnyezet- védelmi felelőse, Strumperger István, dicséret illeti három tanácstagunkat, Diós Sándornét, Povárny Jenőt és Tóth Lászlót, akik az idősek gondjaival is sokat törődnek, például előfordult, hogy egyikük beteg, idős embereket saját kocsin vitt orvoshoz, kezelésre. Nem véletlen, hogy nagyon népszerűek a választókörzetükben. — Környezetvédelmi felelőst említettek. És mi újság a környezetvédelemmel a gyakorlatban? — Irigyelnek minket, mert sok itt a park. Ez igaz. De a karbantartásuk sem igényel éppen kevés munkát. És azt, hogy tavasszal szabályos rózsakertté válik a Tahi utca környéke, „főkertészeinknek”, a Bartha-házaspárnak köszönhetjük. Segítenek a szakemberek — A tatarozások is most kezdődnek a Tömöri közben és környékén — teszi hozzá Gug Tiborné —, itt is arra kell majd ügyelnünk, hogy ez ne járjon környezetrombolással. Egyébként a társadalmi munkavállalásokat is ehhez igazítjuk az idén, mármint a tatarozásokhoz. — Persze, végzünk azért másfajta munkát is — folytatja dr. Gidáli Gábor —, az ősszel például bekapcsolódtunk abba a felmérésbe, amelyet a kerületben az öregek és a rokkantak helyzetéről végeztek.' És nemcsak „felmértünk”, de ahol lehetett, segítettünk is. Egyik mozgássérült körzeti lakónk tolókocsiját társadalmi munkásaink úgy alakították át, hogy a lépcsőn is tudjon vele járni. Most készítünk egy másik mozgássérültnek is hasonlót. Egy harmadik számára pedig a lakásához közeli parkban, kedves helyén külön kőasztalt készítettek, ahová tolókocsival is kimehet napozni. Idősek és fiatalok — Nos, a körzet elöregedett, ez közismert. De csak-csak laknak itt fiatalok is. Velük milyen a körzeti népfrontbizottság kapcsolata? — Szeretnénk őket bekapcsolni a körzet életébe. Esetleg a körzeti székházban klubéletet is lehetne a részükre szervezni, ha erre érdeklődés mutatkozik. — Beszéljünk arról is — folytatja az elnökasszony —, hogy a körzet 1980- ban kiemelkedően szerepelt a „Száz tiszta ház” mozgalomban, ezt dr. Pesta LászlóI, a Magyar Vöröskereszt budapesti elnöke ismerte el, amikor itt járt. — És van gond is — teszi hozzá dr. Gidáli Gábor —, az egyik ház igen rossz állapotban van, alá is ducolták, különösen az idősebb lakók számára már-már szó szerint életveszélyes a ki- és bejárás. De mert minden rosszban van valami jó is, reméljük, hogy a metróépítés nemcsak kavarodással jár a környéken, hanem például avval is, hogy az ilyen veszélyes állapotban lévő lakóépületeket a leendő metróvonal mentén talán lebontják végre... — Ha már a körzeti pártszervezet titkára is jelen van, megragadjuk az alkalmat és megkérdezzük: mi a véleménye a népfrontkörzet ténykedéséről? — A mostani vezetőség, ebben az összetételben 1979 óta működik — válaszol Békési Sándor —, és tulajdonképpen nekik köszönhető, hogy a korábbi látszattevékenység után itt valódi népfrontélet indult meg. ^mióta ők dolgoznak, eredmény is van, es a lakosság tudomásul is veszi azt, hogy létezik, mozog, él a népfrontkörzet, van miért és van hogyan cselekedni. Éppen, mert nemrég működnek ők, nincs túl sok minden, amiről beszámolhatnánk, de amiről érdemes beszélni — az legalább konkrétum! — Nincs sok elmondanivaló? Hiszen amit eddig elmondtak, arra sok helyen büszkék lennének... Mindenesetre kívánjuk; járjanak tovább is ezen az úton. Érdemes. Szatmári Jenő István ANGYALFÖLD