Angyalföld, 1981 (6. évfolyam, 1-3. szám)

1981. szeptember / 2. szám

A kerület új rendőrkapitánya: PELLA LÁSZLÓ őrnagy Magas, kisportolt alkatú, jó megjelenésű, civilruhás ' férfi fogadott, amikor Pella László rendőrkapitány szobájába be­nyitottam. S a bemutatkozás után mindjárt arra fordítottuk a szót: milyen életutat járt meg addig, amíg e tisztségre ki nem nevezték. — Miskolcon születtem 1940- ben, édesanyám korán meghalt. Édesapám vasmunkás volt. Ózdon dolgozott a kohászat­ban. Nyolcéves koromtól én is ott éltem, munkások között nőttem fel. Az ottani József Attila Gimnáziumban érettsé­giztem, utána elektroműsze­rész szakképesítést szereztem, majd bevonultam sorkatoná­nak. — Mai hivatására tudatosan készült vagy a véletlen játszott szerepet? — A katonaságnál is gon­doltam arra, hogy jelentkezem közlekedési rendőrnek. Csak közben megnősülteim, s egy időre megfeledkeztem a vá­gyaimról. 1958-ban az Egyesült Izzóba kerültem. A gyár szí­neiben sportoltam: úsztam, vízilabdáztam. Nagyon szeret­tem ezt a közösséget, csak na­gyon távol esett kispesti ottho­nomtól. Közelebbi munkahe­lyet kerestem. Rátaláltam az Orvosi Műszer Szövetkezetre a Józsefvárosban. Jó sorom volt ott, szervizmunkákkal jártam a várost. Hamarosan kiemel­tek kooperátornak. 1966-ban párttag lettem. Itt tanítottak meg a pártmunkára, itt ismer­tem meg azt a jó érzést, mit jelent az emberek ügyeinek, gondjainak vállalása, elinté­zése. — És miként talált rá mai hivatására? — Rendszeresen visszajár­tam az Izzóba és ott találkoz­tam egy jó barátommal, mond-; hatnám, példaképemmel. (Saj­nos már nem él.) Rendőrtiszt volt és ő keltette fel az érdek­lődésemet a rendőri szolgálat iránt. írtam egy kérvényt a fő­kapitánynak. 1968. január 1-én a XIX. kerületi kapitányság nyomozótiszt-helyettese lettem. Hat hónap alatt letettem a rendórtisizti alapvizsgát, ké­sőbb főnyomozó lettem, s egy cikluson keresztül a kapitány­ság párttitkára. Voltam osz­tályvezető, majd a kerület ka­pitányhelyettese. Évekig tagja voltam a kerületi PB párt- és tömegszervezeti munkabizott­ságának. Ezek a pártmegbíza­tások nagyon jó előiskolát je­lentettek számomra ahhoz, hogy szakmailag ne szűküljek be, nyitottabb, érzékenyebb le­gyek az élet sokrétű gondjai iránt. — Hogyan érintette kineve­zése az új munkakörbe? — őszintén bevallom: tizen­három év után fájó szívvel hagytam ott Kispestet, pályám kezdetének a színhelyét. Ami­lyen nagy megtiszteltetést je­lent, hogy ez év áprilisában egy ilyen nagy múltú kerület kapitányságának irányítását bízták rám, ennek megfelelő szorongással jöttem ide. Pedig „izzás” koromban megismer­tem és nagyon megszerettem ezt a városrészt. Mégis nyo­mott a felelősségérzés. — Hogyan fogadták itt? — Sok helyen olyan várako­zásféle kíváncsiság alakul ki egy új vezetővel szemben. Itt ennek nyoma sem volt. Mintha hazajöttem volna, úgy fogad­tak a kerület politikai, állami, társadalmi vezetői. Rövid idő alatt kialakult köztünk az a jó elvtársi munkakapcsolat és személyes ismeretség, ami a kapitányság eredményes mun­kájának alapja. Már az elő­dömnek, Süli István alezredes­nek is köszönettel tartozom, hogy jó parancsnoki és szemé­lyi gárdát hagyott rám. Ügy érzem, befogadtak, jól meg­értjük egymást Hogyan is búcsúzhatnék másképp a hivatását nagyon szerető, munkáját örömmel és csupa derűvel végző új rend­őrkapitánytól, mint ahogy az épületben szokás: erőt egész­séget, őrnagy elvtárs! Gyalog Rozi A rendőrség várja a fiatalok jelentkezését A BRFK. XIII. kerületi Rendőrkapitányság közbizton­sági osztálya felvételt hirdet a hivatásos tiszthelyettesi állo­mányba. Az érdeklődő, elhiva­tottságot érző és egészséges fiatalok jelentkezését várjuk. A haza fegyveres szolgálata egy egész életet kitöltő felelős­ségteljes és szép hivatássá vál­hat. Jelentkezhetnek azok a férfiak, akik büntetlen előéle- tűek, erkölcsileg, politikailag megbízhatónk, katonai szolgá­latukat letöltötték, 8 általános iskola, vagy ennél magasabb iskolai végzettséggel rendel­keznek és a 35. életévüket még nem töltötték be. A kirlfevezetteket többféle jog illeti meg. Rendfokozat­ként a katonai szolgálat alatt elért (érettségi esetén őrmes­teri) rendfokozatot kapnak. Kezdő havi illetmény körülbe­lül 4000—4500 Ft. Az egy évre jutó szabadság (munkaviszony­tól függően) 25—37 naptári nap. Betegség esetén az egész­ségügyi szabadság egész idő­tartamára teljes illetmény jár. Kétéves szolgálati viszony után további 5 éves szolgálatválla­lás esetén lakásigénylésre jo­gosult a jelentkező. Akik al­bérletben laknak, azok számá­ra 400,— Ft albérleti hozzájá­rulás igényelhető. További kedvezmények: gyermekeik bölcsődei és óvodai ellátási le­hetősége, 50%-os MÁV utazási igazolvány, ingyenes BKV bér­let és továbbtanulási lehető­ség. A szolgálati idő 8 órás, a szolgálatvezénylés szerint heti 44 óra, kéthetenként 3 pihenő­nappal. A rendőri kinevezés 6 hónapos próbaidőre történik. A felvételt írásban, vagy sze­mélyesen lehet kérni a XIII. kerületi Rendőrkapitányságon (Budapest XIII. Teve u. 6.) Részletesebb felvilágosítás jelentkezés esetén a rendőrka­pitányságon kapható. A rendőrkapitányság tele­fonszáma: 201—640. A Hazafias Népfront XIII. kerületi bizottsága. 1981. szep­tember 21-én, hétfőn délután fél 5 órai kezdettel fórumot rendez Angyalföld egészség- ügyi ellátásának helyzetéről, a fejlesztés távlati elképzelései­ről. Minden érdeklődőt szere­tettel várnak a HNF kerületi bizottságának nagytermében (XHI., Váci út 50.). A májusi nagyszabású társa­dalmi megmozduláshoz hason­lóan — amikor a .társadalmi munkások ezrei ragadtak szer­számot és segítettek a kerület szépítésében, a rend és a tiszta­ság javításában — 1981. októ­ber 12. és 17. között hasonló céllal újabb társadalmimunka- akciót szerveznek a kerület tö­megszervezetei, a tanáccsal és a vállalatokkal, intézmények­kel együttműködésben. Az ak­ció sikeréhez minden Angyal­földért tenni kész kerületi la­kos és dolgozó aktív közremű­ködését kérik. A Hazafias Népfront kerü­leti bizottságának szervezésé­ben szeptember 30-án délelőtt 10 órakor nyugdíjasklub nyí­lik a Váci út 50. sz. alatti he­lyiségben, mely hetenként két alkalommal áll a kerület nyug­díjasainak rendelkezésére. A klub programjában ingye­nes jogsegélyszolgálat, egész­ségügyi és ismeretterjesztő előadások és egyéb kulturális rendezvények szerepelnek. Minden nyugdíjast szívesen látnak. 6 ANGYALFÖLD

Next

/
Oldalképek
Tartalom