Angyalföld, 1981 (6. évfolyam, 1-3. szám)
1981. március / 1. szám
TALPÁRA ÁLLÍTJÁK A PIRAMIST Lehet, hogy becsaptak? Mindenesetre távozásom után az az összbenyomásom alakult ki, hogy a Vasasban jól folyik a nevelő munka: néhány éve új alapokra helyezték a kerületi iskolákhoz fűződő kapcsolataikat, s ez eredményesen, jól működik. Miért tartom mégis elképzelhetőnek, hogy becsaptak? Az indok egyszerű: információim egyoldalúak, csak a Vasastól származnak. Nem látom tehát a másik oldalt, az iskoláét, a szülőkét. Ám azok a kimutatások, több oldalas jelentések, amiket a klubban tettek elém, meggyőzően hatottak. És bár a statisztikák, mérlegkészítések többnyire koz- metikázottak, itt igazán nem láttam e manőver értelmét, hisz végül is maguknak készítették. Annak pedig végképp nincs értelme, hogy önmagukat áltassák. Elnézést az olvasótól, hogy így fejtetőre állítva, a végétől, vagyis a summá- zattól kezdtem írni ezt a cikket, de mindezt éppen a dilemmáim miatt tartottam fontosnak előrebocsátani. Amíg a mélypontra jutottak És most már valóban az érdemi részről. A Vasasban, Angyalföld legnagyobb sportklubjában már tizennyolc éve működik a sportiskolás rendszer, amelynek kiválásztási alapját elsősorban a kerület iskolái jelentik. Kezdetben azonban ezt meglehetősen sajátos módon értelmezték a klubnál: ha jött a gyerek, örültek neki, de csak a legritkább esetben mentek elébe, segítették az egyesülethez vezető útón. Rendeztek egy-két toborzót, s ha akadt tehetség, fölvették, ha nem, az sem volt tragédia. Akkoriban ugyanis még minden olyan jól ment: az élvonalban egymást követték a jobbnál jobb eredmények, s ki törődött avval, hogy — József Attilával szólva — „fecseg a felszín, hallgat a mély.” A fején állt a piramis: természetellenesen, a fizika törvényeit meghazudtolva. Fölül volt a széles, eredményes réteg, s ahogy haladtunk korban lejjebb, úgy szűkült a tehetséges, jó sportolók köre. Az évek múlása, az idő előrehaladása — ez várható volt — romba döntötte- e csodaépítményt, leomlott a fal, s hirtelen kiderült: meztelen a király! — A hetvenes évekre a mélypontra süllyedtünk — mondja Kellermayer Sándor, a Vasas elnöke. — Se fölül, se alul nem voltak eredményeink, de ami még rosszabb: hiányoztak azok a sportolók, akik a szebb jövőt biztosíthatták volna. Nevelni kell! Ezzel persze a Vasas nem állt egyedül, a fentebb leírtak ugyanis az egész magyar sportot jellemezték. — Teljes eredménytelenség vett bennünket körül, úgy néztünk ki, mint a leégetett tarló — folytatja az elnök. — Évek kellettek hozzá, míg sikerült úrrá lenni a helyzeten, s elfogadni azt az egyébként ismert tényt, hogy termést csak úgy várhatunk, ha előtte megműEDZETT fiJÜSAGERT véljük a földet, s az elvetett magot is állandóan gondozzuk. Nálunk négy-öt éve „állt be” a stabilizáció, azóta pedig egészséges fejlődésnek indult az utánpótlás-nevelésünk. — Rájöttünk: a jövő útja csakis és kizárólag a nevelés lehet — mondja Tálosi Ferenc, a sportiskola vezetője. — Föl kellett számolnunk azt a szemléletet, amely az átigazolásban, a másoktól való „elszipkázásban” látta a megoldást. Sokan voltak, akik azt vallották: egy ilyen nagy klubnak nem szabad szétforgácsolnia az erejét, s holmi apró- cseprő gyerekekből faragnia sportolót; ide kész, érett emberek kellenek, akiket a klub nevelt fel, s itt a Vasasban kapják meg a teljes kibontakozás lehetőségét. Az iskolára támaszkodva — Más a koncepció most már — fűzi hozzá az elnök. — Minél szélesebb körben kell válogatnunk, evvel általános célt szolgálunk. A kerület iskoláira — bázisiskoláinkra — kívánjuk építeni az élsportokat. Ennek üdvözítő hatását már majdnem minden sportágban érezzük. Ma már van olyan tagozatos iskolánk, ahol végeznek a tanulók, vagyis most járják a nyolcadik osztályt. Ók akkor még kísérletnek számítottak. Azóta bevált a módszer, s rendszer lett belőle. A kerület néhány iskolájában évről évre testnevelés-tagozatos osztályokat indítunk, a gyerekek az iskolai tornaórák mellett a Vasasban sportolnak. Most már egyértelműen Angyalföldtől várjuk az utánpótlásunkat birkózásban. úszásban, labdarúgásban, kézilabdában, ökölvívásban és vízilabdában (A második kerület iskoláira támaszkodnak a Pasaréti úti sportkomplexumban működő szakosztályaink, az atlétika, a vívás, a torna és a tenisz.) Természetesen nem minden sportág iránt egyformán érdeklődnek a gyerekek. Vannak népszerű szakágak, ahol szinte nem is tudják kielégíteni az igényeket, de akad jócskán olyan is, hol erőteljes agitáció szükségeltetik minden egyes gyerek megnyeréséhez. — Ezzel számoltunk, erre föl is vagyunk készülve — fűzi a témához Tálosi Ferenc. — Tudjuk, semmi nem pottyan az ölünkbe. Ma már egészen más a sport, mint egykoron: akkoriban egy tehetség viszonylag kevés edzéssel is a világ élvonalába kerülhetett, ma viszont a napi két foglalkozás is elégtelennek bizonyulhat, ha a fölkészülés nem elég korszerű, nem elég intenzív. De elkanyarodtunk a témánktól: végül is nem az élsport nehézségeivel akartunk foglalkozni. Felvételi az uszodában — Olvastam az egyik jelentésben, hogy kapcsolatot tartanak az óvodás korú gyerekekkel is. Valóban így van ez? — Természetesen. A kerület óvodáit is rendszeresen látogatjuk. Honnan tudnánk különben, hogy kit érdemes, kit szabad fölvennünk a tagozatos osztályba, s kit nem? De ha érdekli, jöjjön el február végén a Radnóti Miklós utcába, a tanuszodában akkor lesz a hatéves srácok „felvételije”. Az ott kiválasztott gyerekekből külön osztályt indítunk majd. Legalábbis egyelőre ez a terv. — Mindenkit azonban nem vehetnek föl... Mi lesz a többiekkel? — Nem vesznek el ők sem: szánjukra is biztosítjuk az úszás-tanulás lehetőségét. El kell mondanom, hogy az ilyesfajta beiskolázás még nem jelenthet teljes sikert, hisz elképzelhető, hogy rosz- szul választunk. De minden elismerés az iskolának: még az órarendben is alkalmazkodik a sporto:ó gyerekekhez; közösen alakítjuk ki a gyerekek napi programját. Ez a módszer százszázalékos sikert hozott: a srácok tanulmányaikban nemhogy elmaradtak volna a párhuzamos osztályoktól — még jobban is sikerült a felmérő dolgozatuk, mint a többieké — Ezek szerint nincs is különösebb gond: a jövő csupa szépet és jót ígér ... — No azért ezt nem mondanám. A fentebb elmondottak korántsem általánosíthatók. Mégpedig azért nem, mert rosszak az alapok, a hagyományok. Magyarországon tulajdonképpen nem létezik iskolasport, a szó klasszikus értelmében. És amíg ez így van, nem bízhatunk teljes áttörésben, hiszen mi nem vállalhatunk minden feladatot magunkra. Erre sem erőnk, sem energiánk, sem kellő szakember — egyáltalán: embergárdánk nincs. Csak annyit mondhatunk: a magunk tehetsége szerint mindent megteszünk az utánpótlás érdekében. Ebben nincs semmi csoda, végeredményben ez a mi érdekünk is. Együtt a többi klubbal — A XIII. kerületben nem a Vasas az egyetlen érdekelt nagy klub. Itt a Bp. Honvéd központja, s jó pár szakosztálya, de akad más ellenlábas is. Nincs vita, veszekedés, konkurrencia- harc az egyesületek között? — Nincs. Sikerült valamennyi érdekelttel, MTK-val, Honvéddal, Dózsával és a többivel megegyeznünk, fölosztottuk a kerület iskoláit egymás között, s a megállapodáshoz valamennyien tartjuk magunkat. Nem mondom, volt időszak, amikor egymás rovására próbálkoztunk. de rájöttünk, hogy így nem lehet dolgozni, a torzsalkodásban épp a cél vész el. Márpedig mindannyian egy ügyért dolgozunk: a magyar sport föl■ lendítéséért, és az egészséges magyar ifjúságért. Szép szavak, magasztos gondolatok. Higgyünk nekik. Németh Péter ANGYALFÖLD 15
