Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)
1980. március / 1. szám
Ott dolgozunk, ahol élünk! A LAKÓTERÜLETI TÁRSADALMI MUNKÁRÓL Évekkel ezelőtt — de sok helyütt még ma is — egy furcsa jelenséggel kerültek szembe mindazok, akik a városok, kerületek szépítésére társadalmi mim- kaakciókat szerveztek, vagy végeztek. Nevezetesen: az esetek túlnyomó többségében csak a munkahelyeken szervezték a városszépítő, takarító, parképítő kommunista műszakokat, társadalmi munkaakciókat. És hogy ez miért nem volt egészen jó? Gondoljunk csak utána: nagyobb lendülettel, mondhatni „átéléssel” dolgozik az, aki olyasvalamit alkot vagy hoz rendbe, amit kész állapotban is napról napra lát, élvez. Magyarul: aki lakóhelye környékén végzi a társadalmi munkát. Ezért vált fontos feladattá: fogjunk össze végre egy-egy lakókörzet, terület lakóit is, és otthonuk környékén szervezzük munkára őket. A lakóterületi munkaakciók szervezésében természetesen a Hazafias Népfront kerületi és körzeti szervei vállalták az oroszlánrészt — és Angyalföldön sem volt ez másképpen. A körzeti népfrontbizottságok feladata ezúttal nem is különösebben nehéz: nem annyira „szervezni” kellett az embereket a munkára, mint inkább ösz- szefogni, azaz az önkéntesen felajánlott munkákat összesíteni, egybehangol- ni, teljesítésüket nyomon követni. Az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk felszabadulásanak 35. évfordulója tiszteletére e cikk megírásának időpontjáig a körzeti népfrontbizottságokhoz összesen csaknem 95 ezer órányi társadalmimunka-felajánlás érkezett be, több mint egymillió-nyolcszázezer forint értékben. És hogy mi van a számok mögött? Emberközelbe hozva a felajánlások forint- és óraértékeit, megtalálhatjuk: az 1-es körzetben játszóteret újítanak fel az Unoka utcában. A „ketteseknél” a játszótéri berendezéseket újítják fel, baleset ellen védő korlátokat állítanak fel és gondoznak, a négyes körzetben a Fáy közben levő elhanyagolt játszótér felújítását vállalták (terepegyengetés, füvesítés, fásítás, ülőpadok, játék- és tornaszerek beépítése). Az ötös körzet 432 négyzetméteres jégpályát hozott létre és azt egész télen használható állapotban tartotta. A hatos körzet sem tétlenkedik: a Váci úton, a Rozsnyai utcában, a Teve és a Forgách utcákban ajtókat, ablakokat festenek, pincét takarítanak, járdalapokat, kukák helyét betonozzák, házszámtáblákat készítenek és tesznek a helyükre. A 7-es körzetben erkélyt festenek, ■ parkot ápolnak, a nyolcasban a Kartács és Üteg utcákban ajtókat, ablakkereteket festenek, pincét lomtalanítanak, a „kilencesek” játszótérfelújítás mellett vaskerítéseket míniumoznak és festenek le. A 11-es körzetben az udvarok, kertek gondozása szerepel leggyakoribb vállalásként, a 14-esben az idősekkel, betegekkel való törődést helyezték előtérbe, 10 a 15-ös körzetben a vállalás érdekessége: egy-egy villanyszerelő, illetve kőműves szakmunkás vállalta, hogy társadalmi munkában idősebb, egyedülálló és kisnyugdíjas embereknek az ő szakmájukba vágó gondjain segítenek. A 16-os körzetben szeméttárolókat és szárítóhelyiségeket meszelnek, közterületszegélyeket gyomtalanítanak, ültetnek be virággal. A 17-es körzet aktivistái egyebek között járdát takarítanak, fásítanak, mosókonyhák és szárítóhelyiségek takarításáról gondoskodnak. Külön érdemes foglalkozni a 10-es körzet munkájával, ahol a lakóterületi társadalmi munkát olyan lelkesedéssel vállalták a lakók, szervezik a népfrontkörzet aktivistái, hogy annak már fő- városszerte híre van. Pedig nem éppen könnyű helyzetben levő körzetről van szó: a Váci út—'Dráva utca—Duna-part— Gogol utca által határolt terület ez. Angyalföldieknek nem kell külön elmagyarázni, hogy ez mit jelent: egyik oldalon a metróépítés, másik oldalon az új lipótvárosi lakótelep-építkezés második ütemének munkái. A körzet fele építési területnek számít, állandóak a jövő-menő, sarat hordó teherautók, száraz időben a por, mindenfelé építési törmelék lerakva — és talán ne is folytassuk tovább. Mások esetleg, ilyen helyzetben, lemondóan legyintve várnák, hogy „elvonuljon a vihar” a fejük fölül. De az ittenieket, úgy tűnik, keményebb fából faragták. Csak azért is bizonyítják, hogy ilyen nehéz körülmények között is tenni akarnak valamit azért, hogy szebb, jobb körülmények között élhessenek. Több mint tizenháromezer társadalmi munkaórát ajánlottak fel az itt lakók, amelynek az egyharmadát már teljesítették. A tízes körzet titkára, Ávár Ernő — „civilben” maga is az építési munkák hozzáértője, lévén mérnök, és beruházóként dolgozik nyugdíja mellett ma is — különösen büszke arra az iratkötegre, amely a felajánlások eredeti példányait foglalja magában. — Nézze jól meg ezeket a papírlapokat — mondja. — Ugye, látja, hogy a fele kézírás, és mind úgy kezdődik, hogy „felajánljuk”? Ez is bizonyítja: nem kellett itt hű de nagyon szervezni, agitálni, központilag meghatározni, hogy ki mennyi munkát végezzen, ajánlkoztak az emberek maguk is, éppen elegen, de elindítani a népfrontnak kellett. És valóban, névre szóló felajánlások, pontosan körülhatárolt vállalások: melyik ház, melyik részén, milyen ajtót, ablakot festenek újra, hol, mit tesznek rendbe, és így tovább ... Nagyon érdekes az egyik, levélben érkezett felajánlás: a Pozsonyi úti Református Egyházközség presbiterei, lelkészei és tagjai 400 munkaóra alatt elvégzik a Pozsonyi út 58. szám alatti templomépület környékének parkosítását, füvesítését, rendbehozatalát. Mint írják: „Vállalásunk határidejét 1980. március 31-ét inkább előbbre kívánjuk hozni, de föltétlenül meg akarjuk tartani!” íme, a példa, a népfromtmozgalom elveinek gyakorlati igazolása: a vallott ideológiától függetlenül, együtt és egymásért élni és cselekedni! A Kárpát utcában, a még tanácstag nélküli körzetben, az új házak környékén azt hinné az ember, hogy nehezebb a szervezés, az egymást még jószerivel meg sem ismert emberek magukba zár- kózóan, befelé fordülóak, mint ezt már annyi irodalmi alkotás pesszimista módon emlegeti. Nagyon örvendetes, hogy egy beszélgetésből éppen az ellenkezője derült ki. Kun István, az egyik új lakóház lakóbizottságának elnöke meséli: , — Két éve kerültünk ide új lakóként. A lakások, szó se róla, nagyon szépek, de a környékükről jobb, ha most még nem beszélünk. Szemétdombok, burjánzó gaz, holdbéli, sivár táj csúfoskodott a házak között, vagy körül. Maguk a lakók kezdték „pedzegetni”: valamit tenni kéne. A szomszéd házakban is hasonló elhatározásra jutottak az ottlakók, így aztán összefogva megkerestük az illetékes vállalatot, és megkérdeztük: parkosíthatnánk-e magunk a környéket? Azt mondták: ehhez speciális gépek kellenének, itt sokat nem használhatnánk, de segíthetünk másban. Hordjuk el a törmeléket, szemetet a területről, ennyivel is kevesebb az ő előkészítő munkájuk. — Nosza, szereztünk a házkezelőség- től szerszámokat, máshonnan talicskákat, és kiírtuk a házak kapualjaiba: mikor lehet jönni dolgozni? És jöttek a lakók, ki, mikor ért rá. A .társadalmi munka szervezői által biztosított tehergépkocsik meg elszállították a szemetet. De csináltunk még mást is: a gyerekek szerettek volna egy csúszkálni- való jégpályát. Ha már a szerszámok kéznél voltak, szépen elegyengettük a terepet, locsoltuk, és vártuk a hideget. Ami meg is jött. És 80—100 gyerek csúszkált délutánonként a „házipályán”. — Aminek a legjobban örülünk: maguk a gyerekek is „beszálltak” dolgozni, nemcsak a jégpálya építésénél, hanem a területrendbehozás többi munkájában is. Mondhatnám: sikerült megértetni velük, hogy a munka lehet öröm, nekik talán jó játék is. Azóta is kérdezik: mikor jöhetnek legközelebb? Vállaltuk az előterek, a szemétledobók környékének melegpadlóval való borítását is. csak ez még n'incs kész. Az ok: az illetékesektől január végéig még nem kaptuk meg a szükséges PVC-anyagot. Még hosszan lehetne folytatni, de az oldal terjedelme e riportnak is határt szab. Az angyalföldiek munkakedvének, lelkesedésének, szerencsére sem ez, sem más nem tud határt szabni, most legalábbis így látszik. Bízzunk benne: a munkakedv, az aktivitás a lakóterületi népfrontmunkában tartós lesz! —Szatmári— ANGYALFÖLD
