Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1980. március / 1. szám

TUDÓSÍTÁS A KERÜLETI PÁRTÉRTEKEZLETRŐL teikteá igyekszik neve lírai a gyermekeikét, akik cselekvő felelősséget éreznek az egész Egy megújuló körzet gondjai (Folytatás az 5. oldalról) valamint az üzenni, vállalati kollektívák és személyek is. A feladatok megoldását különö­sein hatékonyain segítették a kommunista műszakok, az átengedett pénzeszközök és az „Egy üzem — egy gyermek- intézmény” mozgalomban el­végzett társadalmi munkák. A kerületi Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy az ed­diginél sokkal jobban kell koordinálni a kerületfejleszté­siéért — eádicisoporíos, kerüle­ti és vállalati forrásokból — végzett tevékenységet. Fokoz­ni kell a társadalmi munkát is, mart ebben — a fővárosi ér­tékelés szerint — kerületünk az egy főre eső 77 forintos átlagával az elmúlt évben a fővárosi átlag alatt, maradt. A fejlesztés szükségképpen jelentős áldozatokkal jár, de nagy mértéktartás és körülte­kintés szükséges ahhoz, hogy se a bontások, se az építkezés­hez felhasznált eszközök ne lépjék túl a legszükségesebb szintet. A beszámolóiban szereplő * megállapításokkal egyetértve, szólít arról is, hogy a. kong­resszusi irányelveknek meg­felelően, a tanácsi munkában tovább kell javítani a lakos­sággal való kapcsolatot és sok a tennivaló a hatósági feladatok jobb, színvonala­sabb megoldásában is. A tanóoselnick végül kife­jezte azt a reményét, hogy a VI. ötéves terv időszakában is folytatódik a kerület jelen­legi ütemű fejlődése és ezekben az években sor kerül a vizafogói lakótelep megépí­tésére is. Gerencsér János nyugdíjas, a XlII/l-es körzeti alapszier- vezet titkára, örömét fejezte ki afelett, hogy a Béke, út és a Váci út között fekvő terü­let — ahol körzetük i;s fek­szik — fokozatosan korszerű­södik, megújul. Néhány év­vel korábban még sok gondot jelenített egyes idős elvtársiak meggyőzése a szanálás s;zük- siégesisiágéről, ima azonban már mindenki örömmel látja. a felépült és az épülő szép la­kóháziakat, s a pártszervezet is tervezi az építkezés utáni időszak új feladatait. Szólít arról, hogy a körzeti párttagság is helyesli a párt­nak az léteitisizínvomal megtar­tására törekvő gazdaságpoliti­káját. Az elért életszínvonal megtartása azonban nagy erő­feszítéseket igényel a dolgo­zók társadalmátóL Kitért a borravalók, a csúszópénzek kérdésére és azokra a bíráló megjegyzésekre, amelyeket a lakóterületein élők a szolgál­tatásokkal és a bolti kiszol­gálással kapcsolatban mon­danak. A fiatalokat, a mun­kánál, a munka becsületére kell nevelni és ez a család, az egész társadalom feladata,. Nem minden szülő mutat jó példát a gyerekeinek, — a többség azonban igen. Félmillió ember a nézőtéren Gyermekeink neveléséért Keresztes Mária, a Rajk László általános iskola ta­nára, felszólalásában arról beszélt, hogy szocialista tár­sadalmi rendszerünk megte­remtette a gyermekek egész­séges fejlődésének mindem feltételiét. A pánt határozatai és az állam törvényei, intéz­kedései adják meg a gyerme­kek testi és szellemi gyarapí­tásóért. végzett tevékenység elvi alapjait, anyagi és erköl­csi feltételeit. Az élet,feltéte­lek alakításában, a gyer­mekek és a felnőttek kapcso­latában, a családok hanmom- kusaibb, bensőségesebb lég­körének megteremtés,ében azonban bőven van még ten­nivaló. Az iskola nevelőtestülete évek hosszú sora óta tudato­san törekszik arra, hogy a társadalom biztosította anya­gi ‘és tárgyi értékeik mellett szellemi és emberi értékein­ket is átplántálja tanítványa­ikba. Megismertetik velük azt a társa,dailmat,. amelyben étinek és bámulnák és amely­ben majd alkotni, dolgozni fognak. Tudatosítják bennük, hogy közük van . mindahhoz, ami ,a világiban történik; meg­tanítják tisztelni a múltat, megism értetik a jelent és a jövőt, annak távlatait, terveit, építve a korosztály kíváncsi­ságára alkotó, cselekvő ked­vére. Arra törekszenek, hogy a gyermekek ne csupán ibefo- giadói és élvezői legyenek an­nak, amit aiz előző nemzedé­kek megitisramtétitek, hanem részt vállaljanak a mai fel­adatok magold ásóban is. Al­kotó munkára, a munka sz:e- retetére nevelik tanítványai­kat és azon munkálkodnak, hogy képességeik még telje­sebben kibontakozhassanak. A családdal szón» együtt­működésben, az úttörőmozga­lom tevékeny ,közreműködésé­vel, az iskola olyan felmőt-, Hegedűs D. Géza színmű­vész a Vígszínház párttitlkára kifejezte azt a véleményét, hogy a színház szerinte az egyik legdemokratikusabb életet élő intézmény, mert ott az értékrendet a művészi teljesítmény alakítja ki, min­déin más e mögé szarul. A szíinpadról szólni nagy fele­lősség. A szó varázsa, a gon­dolat ereje, a látvány szép­sége rendkívüli hatással van az emberekre. A Vígszínház népszerű szín­házi, nézőtéréin a 70-as évek­ben csaknem félmillió ember kapott mogias színvonalú mű­vészi élményt. Társulatukat meghívták Csehszlovákiába, Lengyelországba^ Romániába iás a Szovjetunióba, kát dara­bot mutattak be ia firenzei fesztiválon is. A színház törekvéseinek kö­zéppontjában — a tavaly el­hunyt igazgató-főrendező, Várkonyd Zoltán útmutatásait követve — a magyar dráma áll. A társulat egységben, ke­mény és fegyelmezett munká­val dolgozik programjának megvalósítás,áérit. A felszólaló kitért a színház technikai gondjaira is: a 29 évvel ezelőtt1 újjáépíétt szín­házépület és a belső beren­dezésék elihasainálódása olyan mértékű, hogy feltétlenül in­dokolt napirendre tűzni a színház rekonstrukcióját. Büszkén szólít arról, hogy az egy nézőre eső állami dotáció az ország valamennyi színhá­za közül a, Vígiszíinházibam a legalacsonyabb. 6 ANGYALFÖLD világ jelenéért és jövőjéért, és akik vállalják raemzeibüink, hazánk sorsát és gondjait.

Next

/
Oldalképek
Tartalom