Angyalföld, 1980 (5. évfolyam, 1-3. szám)

1980. március / 1. szám

Csehók helyett kulturált szórakozóhelyek

Előző írásunkban a kerületi tanács és a Vöröskereszt illetékeseitől érdeklődtünk: mit tesznek, milyen intézkedéseket foganatosítanak az új „Morbus Hun- garicus”, azaz az alkoholizmus ellen.

Ezúttal a Belvárosi Vendéglátóipari Vállalat néhány vezetőjét kerestük fel a kéréssel: válaszoljanak néhány kérdésünkre az alkoholizmus elleni közdelem témaköréből. Először Garamvölgyi Györggyel, a vendéglátóipari vállalat termelési főosztályvezetőjével beszélgettünk.

— Tisztában vagyunk azzal, hogy nem elsősorban a vendéglátók jeladata küzdeni az alkoholizmus ellen, mégis mit tesznek önök azért, hogy kevesebb legyen a részeg ember?

— Elöljáróban le kell szögeznem, hogy a részeg ember nemcsak a vendéglátóipar által juthat alkoholhoz. A leittasodáshoz szükséges mennyiséget be tudja szerezni a közértből, vagy különféle egyéni és titokban szervezett zugkimérésekből is. Mindezt nem mentegetőzésképpen mondtam, hanem a tényszerűség kedvéért. Az úgynevezett „ki- lencórás” rendelet nem a vendéglátó- ipar érdeme, de minket sújtott annyiban, hogy évi 18—20 milliós bevétel- kiesést kellett ellensúlyoznunk. Az érdemünk viszont abban jelentkezik, hogy ezt nemcsak a szesz eladásával, hanem az ételfogyasztás előtérbe helyezésével is igyekszünk behozni.

— A másik dolog, amit 1976 óta a vállalat folyamatosan megvalósít, az az úgynevezett „kocsmátlanítási” program. Az előbb említett időpont óta a 34 angyalföldi kocsmából már 12-t megszüntettünk. Ezt a programot az 1980-as esztendőben is folytatjuk. Már bezártuk a Visegrádi utca 43. és a Dráva utca 17. szám alatti kocsmákat. Még az idén sort kerítünk a Dagály sömtés bezárására és átalakítására. A vállalat tehát tovább folytatja ezt a nem kevés anyagi áldozatot igénylő programját. Az új szabályozók befejezésével a program lassulása is természetszerűen bekövetkezik. Ezeknek a rosszhírű helyeknek az eltüntetése nem megy máról holnapra. A kiválasztásnál arra törekedtünk, hogy elsősorban a főútvonalakról tűnjenek el ezék a „csehók”.

— Mit tud még tenni ebben az ügyben a vendéglátóipari vállalat?

— Kulturálttá tesszük az italfogyasztást. Ennek érdekében úgy alakítjuk át a régi, rosszhírű kocsmákat, hogy kiszoruljanak belőlük azok az elemek, akiknek egyetlen célja a mielőbbi lerésze- gedés. 1976-tól öt sörbár.t, és négy tejpresszót alakítottunk ki. Átalakítottuk Angyalföld legnagyobb kocsmáját még annak ellenére is, hogy a korábbi évi 8 millió helyett 2—3 millió lett a forgalma. Ezekben az új objektumokban az ételfogyasztást szorgalmazzuk. Azt tudatosítjuk az üzletvezetőkben, a felszolgálókban, hogy ajánlják, kínálják az ételeket a vendégeknek. Igyekszünk választékot teremteni és az ellátást egyenletessé tenni. Nem azt akarjuk, hogy néhány töpörödött szendvics árválkodjon, hanem különféle meleg ételek, vagy helyben felmelegíthető ételek álljanak a vendégek rendelkezésére. Tudjuk jól, hogy az ételek fogyasztása mellett a kulturáltabb italfogyasztással is elérjük a bevételeink egyensúlyba hozását. A vállalatunk egyébként is eléggé ételcentrikus.

— Mi a tapasztalat az ittas embereknek és a fiatalkorúnknak kiszolgált szeszes ital kérdésével kapcsolatban?

— Erről az ellenőrzési osztályunk többet tud mondani. De annyit én is tudok, hogy igen súlyos (pénzbírság és fegyelmi büntetés a következménye az ilyen vétségeknek. Éppen ezért dolgozóink nagyon vigyáznak, hogy ezt a rendelkezést ímeg ne (sértsék.

— Hallottunk a kerületi illetékesektől olyan kifogásokat, hogy a Róbert Károly körúti kórház alkoholelvonó kezeléséről távozó betegnek nem nagyon kell keresgélnie, hogy kocsmát találjon. Jó volna, ha ezen a környéken is körülnézne a vendéglátóipari vállalat, és keresné a megoldást, hogy mit tehetne az alkoholizmus ellen.

— Ezt megvizsgáljuk, és ha nem is ebben az évben, de a (következőben eldöntjük, mit kell nekünk tenni az ilyen anomáliák felszámolásának ügyében. Ez a jelenség sajnos azt is igazolja, hogy az egyénnek kellene tudni, hol van a megállj, mikor kell abbahagyni az ital- fogyasztást. Hadd említsek meg egy példát: abban a Dráva utcai objektumban, amélyet bezártunk, reggel hét és-kilenc óra között biztosítottuk, hogy teát, kávét vagy tejet fogyasszanak a dolgozók. A bevétel mutatta, hogy ebben a két órában szinte senki sem volt a boltban, de kilenc óra után a forgalom ugrásszerűen megnőtt. Mindezt ezért mondtam, hogy hiába teszünk mi bármit, ha az arra illetékesek nem tudják megállítani azokat, akik az alkohol betegjei, rabjgi.

A Gogol utcai Eszéki sörbár igen hangulatos hely. Rusztikus faborítás, fa- gerendázat, kellemes zeneszó, halk és kulturált beszélgetés adja az összbenyomást; úgy érzi az ember, egy régtől ismerős kedves helyre lépett be. Az emberek jól öltözöttek, többen jóízűen falatoznak és nagyokat kortyolnak az előttük levő söröskorsóból. Egy diáki orma lány a jegyzeteiben lapozgat, itt sem akarja abbahagyni a félévi vizsgáira való felkészülést. A másik helyen két fiatalember elmélyedve beszélget. Barátok, akik itt adtak egymásnak találkozót, hisz régen nem látták egymást. A korsó sör is jólesik nekik, de talán még jobban a régen áhított beszélgetés.

— Igen újnak látszik a sörbár. Mi volt ez régebben? — kérdeztük Krekács Jánost, a kellemes megjelenésű fiatal üzletvezetőt.

— Egy nagyforgalmú, rosszhírű, füstös kocsma, negyedosztályú árakkal. A vendégek az utcán ittak. A környéken lakók tudják, hogy ami itt volt, azt már nem lehetett tűrni. A jobb érzésű emberek, akik nem akartak összebotlani a részegekkel, átmentek az utca másik oldalára. És íme. ez lett belőle. 1979 januárban a vállalat bezárta a (kocsmát,

és ugyanabban az évben, áprilisban átadta a forgalomnak ezt a sörbárt. Az átalakítás költsége 600 ezer forint volt. Itt negyvennégy ülőhely van, csak ülve fogyasztható az étel és ital. Állandóan meleg étel áll a vendégek rendelkezésére: meleg szendvics, pilseni lángos és csevabcsicsa fogyasztható és természetesen különböző ital- és sörféleségek.

— Hogy hat a kulturált környezet a vendégekre?

— Ide nem berúgni jönnek az emberek. Akiknek csak ezt a céljuk, azok inkább elkerülik ezt a helyet. Az első időkben — talán a régi beidegzésnek engedelmeskedve — be-betértek ide olyan emberek is, akik egyszerűen „nem illettek bele a képbe”. Ha olyan állapotban voltak, akkor nem szolgáltuk ki és eltanácsoltuk őket, mert azt akartuk, hogy a vendégeinknek ne kelljen attól tartani, hogy valaki beléjük köt, kikezd velük, zavarja őket. Az Eszékibe lejönni már program lett. Kialakultak baráti körök, ismerősök, akik beszélgetés közben megisszák azt az italmennyiséget, amely jólesik, aztán ugyanolyan józanul vagy kissé jobb hangulatban — de nem részegen — távoznak, hazamennek.

— Önök nem szolgálnak ki ittas embereket?

— Az itteni dolgozók 10—15 éve dolgoznak a vendéglátóipari vállalatnál, ök igazán jól tudják, hogy nem éri meg vesződni egy részeg emberrel ázérl a néhány forintért, amit esetleg ad. Nagyobb belőle a kárunk, mint a hasznunk. A részeg mindig bajt okoz. Nem beszélve az esetleges bírságról, ha a szabálytalanságot rábizonyítják az emberre.

— Tehát ez a hely olyannak mondható, ahol kulturáltan lehet italt fogyasztani?

— Mindenképpen. Nekem személyes vágyam volt ilyen üzletbe kerülni még akkor is, ha a bevétele nem olyan nagy, mint egy kocsmáé. Itt nem gyűlik ösz- sze mindenféle népség, ennek az üzletnek van hangulata. Ismernek engem, udvariasak vagyunk egymással és ennek a következménye, hogy szívesen jönnek.

— ön hogy látja: mit tesz a vállalat az alkohol elleni küzdelemért?

— Mindenképpen nagyot lépett előre azzal, hogy kulturált objektumokat hoz létre a rosszhírű csehók helyett. Keresi a formát, hogyan lehet az italt normális keretek között kiszolgálni. Én személy szerint elítélem a részegeskedő embert, de azt kell mondanom, hogy az alkoholizmus ellen csak a társadalmi ráhatás, nevelés tudja sikerrel felvenni a küzdelmet. Amikor mindenki tesz valami keveset — és ez a lényeg, hogy tesz — azért, hogy elszigetelődjék a mértéktelenül alkoholizáló, akkor lesz eredményes ez a harc. Mert az italfogyasztás élvezet, ha mértékkel teszik, és ettől nem kell megfosztani az embereket.

S. Gy.

20

ANGYALFÖLD