Angyalföld, 1977 (2. évfolyam, 1-4. szám)

1977. augusztus / 3. szám

A kerület környezetvédelméért „Előbb ugorj, aztán mondd, hogy hopp!” — tartja a régi orosz közmondás. Azt hiszem ez áll a környezetvédelmünkre is. Tegyünk valamit — lehe­tőleg ne is keveset — aztán majd meglátjuk... Ma Magyarországon véde­lem alatt áll a föld, a víz, a levegő, az élővilág és a telepü­lésszerkezet. Nem szabad kör­nyezetünket olyan szennyezés­nek, ártalomnak, vagy más ká­ros hatásnak kitennünk, amely annak természetes tu­lajdonságait, megváltoztatja, vagy az emberi életkörülmé­nyeket rontja. Ez idáig szép. Csak sokszor éppen azt feled­jük el, hogy környezetünket azért kell immár jogszabályi védelem alá helyezni, mert mi magunk szennyezzük, még­pedig sokkal régebben, mint amióta tervszerűen védjük. A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának titkára, szív­ügyének tekinti a hazai kör­nyezetvédelmet. Idén, a Nem­zetközi Környezetvédelmi Vi­lágnapon ő adta át a legjobb társadalmi aktíváknak a „Széchenyi István” emlékpla- Ikettet is. — A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsa 1973. márciu­sában rendezte meg első kör­nyezetvédelmi tanácskozását. Akkor határoztuk el társadal­mi programként a „békés jár­őrök” szervezetének létrehozá­sát. Megvan'-Thinden eszkö­zünk arra, hogy az állampol­gárokat és a közületeket a gondokról, feladatokról tájé­koztassuk. Hogy csak egy pél­dát említsék: a „panasznapo­kat”, gyűléseket időnként egy- egy környezetszennyező nagy­vállalatnál. tartjuk — hogy fel­ébresszük a lelkiismeretü­ket ... Ma az országban mintegy nyolcezer környezetvédelmi társadalmi őr dolgozik. Az őr­ségek a Hazafias Népfront he­lyi bizottságainak megbízásá­ból alakultak. így történt ez a XIII. kerületben is. A kerületi környezetvédelmi bizottság titkára Révai András. Javában tart a vakáció, mégis bent ta­lálom a munkahelyén. A fia­tal tanár most is társadalmi munkájával van elfoglalva. —Véletlenül lettem a kör­nyezetvédelmi bizottság titká­ra — mondja mosolyogva. Ré­gen részt vettem a munkában. Aztán mikor a kerületi kör­nyezetvédelmi bizottság titká­ra beteg lett, egy gyűlésen hirtelen úgy mutattak be en­gem, mint az új titkárt. Ké­sőbb azért megkérdeztek, váí- lalom-e? Gondoltam — ha már így alakult — megpróbá­lom. Ügy érzem megérte... Itt a főváros legnagyobb mun­káskerületében sok a környe­zetvédelem önkéntes segítője. Feladatuk, hogy — ahol élnek, dolgoznak, ahol nap mint nap megfordulnak, ahol ismerős számukra minden kis szöglet — észrevegyék a rendbontá­sokat; s először 'meggyőződés­sel, de ha így nem megy a ha­tóságok segítségével, rákény- szerítsék az embereket szemlé­letük megváltoztatására. Azt, hogy a tanáccsal, rend­őrséggel, üzemekkel, Köjállal, Vöröskereszttel milyen jó együttműködést lehet kialakí­tani, ha mindenki akarja, a XIII/10. és a XIII/4. számú körzetek példája is mutatja. Környezetvédelmi felelősük- Szűcs lmréné és Kóló Sándor. Hogy Káló Sándor — „civil­ben” nyugdíjas pénzügyőrszá­zados — mennyi időt tőit el társadalmi munkával, csak a felesége tudná igazán meg­mondani. Nyugdíjazása után először a kertben kezdett dol­gozni, csak később a „közös­ségben”. Szerinte a körzeti népfrontbizottságnak és a kör­nyezetvédelmi társadalmi őr­ségnek egyik legfőbb feladata a lakosság bizalmának növelé­se. Ezért kell nyíltan fellép­nünk a levegő- és terület­szennyezőkkel, zajártalmat okozókkal, rendbontókkal szemben. Szücsné pont tíz éve nyug­díjas. Gyógypedagógus volt, ma már „csak” vöröskeresztes aktíva. Szívesen beszél a kö­zösség munkájáról. Nem keve­set: 172 embert dicsér. A 172 A mintautca egyik „mintalépcsőháza”. (Fotó: Tímár Péter) társadalmi munkás között akad házfelügyelő, lakó, IKV dolgozó és szocialista hrigád- tag, a házkezelőség „Rakéta” és'a 2. számú AFIT „Barát­ság” brigádjából. Ök együtt, közös munkával hozták létre Avár Ernő HNF körzetében, a 10-esben, nemcsak a kerület, hanem a főváros első környe­zetvédelmi mintautcáját, a Po­zsonyi úton. A mintautcát nagy tábla jelzi. — Május 20-án nyitottuk meg — mondja. — Azóta már csak rajtunk, lakókon múlik, hogy a környék ilyen szép is maradjon. Augusztus 20-ra egész környezetvédelmi töm­bünk is lesz: a Visegrádi utca és a Váci út között. A környe­zetvédelmi nevelést a kicsik­kel kezdjük: egészségügyi ve­télkedőt, rajzversenyt fogunk rendezni. Mert a rendszeretet valahol ott kezdődik... a cso­kipapír szemétkosárba dobá­sánál ... Az emberi környezet védel­méről szóló törvényt tavaly április elsején hozta az or­szággyűlés. Végrehajtási ren­deletéi még hiányoznak; még­is, eddigi eredményeinket te­kintve úgy tűnik: a környezet- védelmet senki sem tartja áp­rilisi tréfának. Amíg azonban szűkebb pátriánkban is akad környezetszennyezés, a XIII. kerületi Hazafias Népfront „békés járőrei” joggal „füstö­lögnek”. Takács G. Mónika Tűzesetek gondatlanság miatt A technika fejlődéséről és a velejáró veszélyekről sok szó esik napjainkban. Minden jel arra mutat, hogy a tűz kelet­kezésének veszélyei is elszapo­rodtak korunkban. Persze, korszerű tűzmegelőzési beren­dezések is szép számmal akad­nak. Kerületünkben elsősor­ban nem az új technológiák, a korszerű energiahordozók miatt keletkeztek a tüzek, ha­nem sokkal inkább az emberi könnyelműség, nemtörődöm­ség következtében. Idén az első félévben egyéb­ként — a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva — ke­vesebb tűzeset történt An­gyalföldön. Okulásul álljon néhány példa közülük. Ja­nuárban a Hegedűs Gyula u. 39. sz. alatt a pincében ütött ki tűz. Az egyik lakó saját pin­cerészében — meglehetősen manufakturális módon — húst füstölt, s a környezetben levő hulladékok meggyulladtak. Tűzoltás közben az egyik tűz­oltó füstmérgezést szenvedett. Februárban a Sallai Imre u. 12/b. sz. alatti lakóház föld­szintjén ütött ki tűz, ahol az egyik lakó pálinkát főzött. A szerencsétlen ember égési se­beket szenvedett és a kórház­ba szállítás után meghalt. A következő eset nemkülönben tanulságos. Az Építőipari Szol­gáltató Vállalat Csavargyár ut­cai munkásszállójának lakója ittas állapotban ágyában do­hányzott, és megégett. A fentiék is bizonyíthatják, hogy nem az új technika teszi nehezebbé, veszélyesebbé min­dennapjainkat, hanem a régi betegség, a gondatlanság... FELHÍVÁS Felhívjuk az érdeklődők fi­gyelmét, hogy az ANGOL, FRANCIA, NÉMET és OROSZ nyelven társalgó csoportokat az 1977/78-as évre is megszer­vezi az MSZMP XIII/13. kör­zet vezetősége, a Pannónia Klub vezetősége és a Hazafias Népfront XIII. kér. vezetősé­ge. A részvétel díjtalan. A felsorolt nyelveken kez­dők részére is megszervezzük az oktatást, amennyiben egy- egy nyelv tanulására legalább tíz jelentkező lesz. Jelentkezni csak személyesen lehet, Tom- sits Ilonánál, a Pannónia Klub vezetőjénél (XIII., Rajk L. u. 40.) minden kedden, szerdán és pénteken, 16,30 és 19. óra kö­zött. Jelentkezni lehet még Telegdi Ferencnél, az MSZMP XIII/13. körzeti pártszervezet­ben minden hétfőn, kedden és szerdán 16.30 és 18. óra között. A nyelvcsoportokba minden XIII. kerületi lakos jelentkez­het. Jelentkezési határidő: 1977. augusztus hó 30. 8 ANGYALFÖLD Békés járőrök

Next

/
Oldalképek
Tartalom