Ferencváros, 2011 (21. évfolyam, 1-6. szám)

2011-01-21 / 2. szám

Ferencváros 2011. január 21. MAGAZIN 11 Piaci körkép Jellemző árak a január 24-én kezdődő héten Várakozási hozzájárulás Rendszámra szól a kedvezmény Egyórai parkolás a piros területen 400-ba, a zöldön 240-be, a kéken 160 forintba kerül, ezt váltja ki a várakozási hozzájárulás A hideg téli hónapokban job­ban csúsznak a zsírosabb fa­latok, mint más évszakban, amúgy meg hagyományosan a tél a disznóvágás időszaka. Kö­rülnéztem a Vásárcsarnokban, miféle disznóságok kaphatók, és mennyiért. A véres és a má­jas hurka egyforma áron kerül­het a kosarunkba. Van olyan stand, ahol 600 forintért ad­ják kilóját, és olyan is, ahol 900-ért. A tepsibe sütni való kolbászt is kell tenni a hurkák mellé azért, hogy sütés közben igazán bódító és ellenállha­tatlan illata legyen; egy kiló­ért 1000-1300 forintot kérnek. Olyan disznóságok is akadnak, amelyeket hidegen fogyasztunk reggelire vagy vacsorára, ilyen a disznósajt. Ezekből a több zsi­radékot tartalmazó olcsóbbakat inkább fejhúsból készítik, míg a drágább, soványabb és két­ségtelenül jobb ízűek más hús­részekből vagy akár nyelvből is készülnek. Az árak standtól és összetételtől függően széles határok között változnak: van 600-ért, de 1680 forintért is. Hidegen fogyasztható hurka­féleség a bácskai hurka, kilója 900-1100 forint. (A világért se akarom rontani a Nagycsarnok imázsát, de a legfinomabb hur­kák, kolbászok, disznósajtok a sertéstartó vidéki rokonoktól szerezhetők be.) Készíts töltött sertéscombot. Végy másfél kiló szép, sovány sertéscombot, 20 deka gombát, 15 deka császárszalonnát vagy angolszalonnát, 3 tojást, egy zsemlét, egy csokor petrezsely­met, készíts a kezed ügyébe sót, borsot, töltelék- és sülthús-fű- szerkeveréket, vajat. Áztasd a zsemlét tejbe, nyomkodd ki. Főzz keményre két tojást, vágd kockákra. Tisztítsd meg és sze­leteld fel a gombát, kevés sóval, borssal fonnyaszd meg vajon. Vágd fel a petrezselyemzöldet. Keverd össze ezeket a hozzá­valókat, adj hozzá ízlés sze­rint töltelék-fűszerkeveréket, és hogy kellőképpen összeáll­jon, keverj hozzá egy nyers to­jást. Tisztítsd meg a húst, döfd Áruféleség Ár: forint/ kilogramm Fehér kenyér 199-től Félbarna kenyér 199-tól Tasakos tej (liter) 2,8% 179-től Dobozos tej (liter) 2,8 % 240-től Trappista sajt 1399-2180 Ementáli sajt 1799-2680 Tojás(darab) 25-33 Sertéskaraj 1190-1299 Sertéscomb 990-1100 Marhafelsál 1590-1790 Marhalábszár 1350-1590 Egész csirke 499-600 Csirkemell 799-900 Sertéspárizsi (10 dkg) 62-től Sertéssonka (10 dkg) 93-tól Burgonya 98-220 Vöröshagyma 128-240 Sárgarépa 140-280 fehér gyökér 200-798 Paradicsom 198-840 Paprika 248-1200 Gomba 200-980 Uborka 298-580 Alma 128-380 Körte 200-980 Szőlő 340-1480 Narancs 128-498 Mandarin 198-548 Banán 298-480 át a közepét, töltsd meg az el­készített töltelékkel, hintsd meg sülthús-fűszerkeverékkel, sózd ízlés szerint, tégy a tetejére vé­kony császárszalonna- vagy an­golszalonna-szeleteket. Tedd az egészet kikent tepsibe vagy tűz­álló tálba, és jól süsd át. Tálalhatod krumplipürével és savanyúsággal, akár franciasa­látával is. Illik hozzá egy pohár könnyű, száraz fehérbor. Jó ét­vágyat! Krivi A hangzatos cím azt az egy évre szóló, majdnem ingyenes vagy ked­vezményes parkolási lehetőséget jelenti, amely a ferencvárosi ál­landó lakosokat illeti meg, laká­sonként legfeljebb két autó után. A képviselő-testület 2010. decem­ber 18-ai hatállyal módosította az erre vonatkozó rendeletet. A rész­letekről Bemer József, az adóiroda vezetője tájékoztatta lapunkat. A várakozási hozzájárulás min­dig egy megadott rendszámra szól, amely saját gépjárművön kívül lehet a munkáltató által kizárólagos használatba adott, a munkáltató által üzemben tartott vagy lízingelt, illetve tartósan bérelt személygépko­csi is. Az iroda a hozzájárulást kérelemre adja ki, amelynél igazolni kell a ferencvárosi ál­landó lakcímet a lakcímkár­tyával, az üzemben tartást a forgalmi engedéllyel (nem sa­ját járműnél további igazolá­sok szükségesek), s ha abban nem szerepel a környezetvé­delmi besorolás, akkor a kör­nyezetvédelmi felülvizsgálatot igazoló lap is kell. Aki koráb­ban váltott már ki ilyen hoz­zájárulást, úgy tudja, hogy a következő év január 31-ig meg kell azt újítania, ha továbbra is igénybe akarja venni a kedvez­ményt. Ez a határidő március 31-ig kitolódott a rendelet- módosítással. A várakozási hozzájárulás Ferencváros bár­melyik parkolási övezetének fizetős parkolóhelyein (kivé­ve a Boráros teret és a Ferenc körutat) időtartam-korlátozás nélküli várakozásra jogosít fel, természetesen csak az éppen szabad parkolóhelyeken. Lakásonként az első gépjár­műnél mindezért csak kétezer forintot kell csekken vagy át­utalással befizetni, a máso­dik kocsi után azonban éves várakozási díjat kell leszur­kolni, amely a lakcím szerin­ti várakozási övezet egyórai várakozási díjának a 250- szerese. A parkolási övezetek egyórai díját nem a kerület, hanem a főváros szabja meg, az meghatározott szorzószám­mal a mindenkori BKV-vonal- jegy árától függ, amelyet idén nem emeltek. Az így kiszámolt várakozási díj Belső-Ferenc- városban pillanatnyilag 100 ezer, a Ferenc körút-Üllői út- Bokréta utca-ipar utca-ipar köz-Gizella sétány által hatá­rolt területen 60 ezer, minden más területen 40 ezer forint. A ferencvárosi rendelet a nem fizetős övezetekben lakók szá­mára - például a József Atti- la-lakótelep - is biztosítja eme fizetős várakozási hozzájáru­lás lehetőségét, ők a legalacso­nyabb, 40 ezres díjat fizetik. Jó hír, hogy a környezetet kí­mélő autók ezen alapdíjaknál lényegesen kevesebbet fizet­nek. Akinek Euro 3-as mo­torral felszerelt autója van (környezetvédelmi besorolása 6., 7., 8. osztály), 30 százalék, az Euro 4-esek (9., 10., 11. osz­tály) 50, az Euró 5-ösök (12. osztály) 70 százalék kedvez­ményt kapnak az alapdíjból. A tiszta gázüzemű vagy elekt­romos motorral felszerelt autóknak nem kell éves vára­kozási díjat fizetniük. 2012-től tovább egyszerűsö­dik a rendszer, mert - az autó­pálya jogszerű használatának igazolásához hasonlóan - nem lesz szükség igazoló matricá­ra, a parkolóellenőr a rend­szám beütésével tudni fogja, jogosan parkol-e ott díjfizetés nélkül az ellenőrzött jármű. Az egész ügymenet valószínű­leg átkerül a Ferencvárosi Par­kolási Kft.-hez. Krivánszky Árpád Kérjük, 2011. január 31-éig jut­tassák el a kitöltött táblázatot borítékban postán, illetve szemé­lyesen a Ferencvárosi Művelődé­si Központba (1096 Budapest, Haller u. 27.), vagy küldjék el e-mailen: ferencvarosujsag@ ferencvarosimuvkp.hu. A kitöltés szabályai - Valamennyi vízszintes sorban megtalálhatónak kell lennie 1-től 9-ig mind a kilenc számjegynek. Az utóbbi két hétben inkább a műszaki mentés dominált a Tűz- őrség feladatai között, de azért akadt tűzeset is, január 5-én, éj­jel fél 1-kor. A Gyáli útra kellett menniük, ahol ismeretlen okból egy ház udvarán lángolt egy sze­mélygépkocsi. A rajok két vízsu­gárral, rövid idő alatt eloltották az autótüzet, de a kár így is szá­mottevő. Még ugyanezen a na­pon, délután 5 órakor a Határ útról kaptak jelzést, hogy a Fer­de utcánál autó hajtott a sínekre, és ottrekedt. Mire kiértek, a BKV emberei már megoldották a prob­lémát. Január 11-én este 7 órakor kapták a jelzést, hogy a Soroksá­ri út és a Haller utca sarkán két személygépkocsi ütközött egy­másnak. A helyszínre siető tűzol­- Valamennyi függőleges osz­lopban is megtalálhatónak kell lennie 1-től 9-ig mind a kilenc számjegynek.- Valamennyi 3x3-as egység­ben szintén megtalálható­nak kell lennie 1-től 9-ig mind a kilenc számjegynek, vagyis egyetlen szám sem ismétlődhet vagy hiányozhat egy soron, egy oszlopon és egy 3x3-as egysé­gen belül! tók áramtalanították az autókat, majd a forgalmi akadályt képe­ző járműveket kitolták a keresz­teződésből. Egy sofőr sérült meg könnyebben a balesetnél, őt el­látták a kiérkező mentősök. Január 9-én este fél 8-kor a MÁV ferencvárosi rendező pá­lyaudvarához riasztották a tűz­oltókat, mert egy veszélyes anyagot - nátronlúgot - szállító vasúti tartálykocsinál csepegést észleltek. Több kerületből érkez­tek a tűzoltók és a polgári véde­lem vegyi felderítő szolgálata is, összesen több mint húszán. Köz­ben a vasúttársaság saját vegyi felderítői mintát vettek a folya­dékból, és megállapították, hogy csak a tartálykocsi kondenzvizé- ről van szó, így nem volt szükség beavatkozásra. K. Á. A téli étrend egyik legfinomabb fogása lehet egy jó disznótoros A helyes megfejtést beküldők közül a Partvo­nal Kiadó egy könyvét sorsoljuk ki. E számunk nyereménye Dr. Kari Kruszelnicki: Legendás tévhitek NYERTES A 2011/1-es számunkban megjelent sudoku helyes megfejtői közül Ragány Károlynénak kedvezett a szerencse, nyeremé­nyét, a Születésünk titkai című könyvet a Partvonal Kiadóban (Lónyay u. 18/B) veheti át. Autótűz A műszaki mentések voltak túlsúlyban ÁRESŐ SALE AKCIÓ SALE / / AKCIÓ SALE AKCIÓ FACTORY OUTLET PARTNER HALLER OPTIKA IX. Haller u. 23-25 (A Shell kúttal szemben) Nyitva tartás: H-P:10-18 Tel: 877-6063 www.halleroptika.hu SZEMÜVEG AKCIÓ! Ajándékba adunk Önnek egy pár Zeiss szemüveglencsét 44.000Ft értékben (Zeiss multifokális lencse vásárlása esetén) Vagy 40% engedményt minden lencse árából (multifokális is) Komplett szemüveg már 6800Ft-tól Üdülési csekk elfogadóhely INGYENES LÁTÁS VIZSGÁLAT (ha szemüvegét mi készítjük) Fizetési lehetőségek: készpénz, bankkártya vagy egészségpénztári kártya, Ferencváros kártya Ezek megőrültek! Mármint a virágok - ettől a téli, január közepi tavasztól. A verő­fényes napsütésben és 12-13 Cel- sius-fokban a szubmediterrán térséghez tartozó Villányi-hegy­ségben, Nagyharsány felett a Szársomlyó hegyen ezt a csaló­ka tavaszt köszönti ezernyi kinyí­lott magyar kikerics, ez az apró, a sáfrányfélékhez tartozó, védett, hagymás növényke. Felébredtek megporzóik, a méhek, s a nap elő­csalogatott egy sütkérező gyíkot is. Más növényeket is becsapott ar­rafelé ez a korán érkezett meleg: sárga virágköntösbe öltözött né­hány sombokor, s a déli lejtő egyik öreg mandulafájának csúcsán is kibomlottak a virágok. Történt mindez 2011. január 16-án. Krivi

Next

/
Oldalképek
Tartalom