Ferencváros, 2010 (20. évfolyam, 2-23. szám)
2010-02-19 / 2. szám
4 KULTÚRA Ferencváros 2010. február 19. MOZISAROK A szállítmány A magyar származású Antal Nimród legújabb, Hollywoodban forgatott filmjét harmadik hete vetítik a hazai mozik, viszonylag csekély érdeklődés mellett, ami az Avatar „árnyékában” nem csoda. Pedig „A szállítmány” kifejezetten jól sikerült darab. Akik szeretik a csavaros, feszes tempójú thrillereket nem fognak csalódni. Antal Nimród filmes pályafutása 1994-ben indult, amikor a Bohóclövészet című rövidfilmgyöngyszemmel ajándékozta meg a közönséget, majd hosszabb kihagyás után, 1998-ban a Biztosítás című, félórás bravúr következett. Mindkét alkotás egy tehetséges és egyedi látásmódú filmrendezőt sejtetett. Az igazi áttörés 2003-ban következett be Nimród pályáján, amikor az elsöprő szakmai és közönségsikert aratott, mára már kultuszfilmmé vált Kontroll nemcsak itthon, de határainkon túl is temérdek elismerésben részesült. 2007-ben Nimród már egy Amerikában forgatott stúdiófilmmel jelentkezett. A Kate Beckinsale és Luke Wilson főszereplésével készült Elhagyott szoba profin elkészített pszichohorrorként vált emlékezetessé. Nimród tavaly ismét lehetőséget kapott, és ezúttal sem okoz csalódást. ,A szállítmány hat, megkísértett és rossz útra tévedő pénzszállító biztonsági őr története. A felfegyverzett profikból álló team tagjai alsó középosztálybeli kisemberek mindannyian, akik különböző problémákkal küzdenek. A csapat újdonsült tagja az Irakból hazatért háborús veterán, Ty (Colombus Short hiteles karakterformálásában). Amíg Ty a háború poklában töltötte szolgálati idejét, szülei meghaltak, öccsére pedig a család barátja, a pénzszállító csapat vezetője, Mike (Matt Dillon bravúros visszatérése) vigyázott. Ty leszerelése után Mike szerez neki állást a cégnél. A veterán komoly anyagi gondokkal szembesül. Lerobbant házukat jelzálog terheli, a részleteket képtelen kifizetni. Hamarosan minden eddiginél nagyobb, 42 millió dolláros szállítmányt kell a hatfős csoportnak egyik bankból a másikba vinni páncélozott monstrumaikkal. Mike és a csapat másik két tagja Quinn (Jean Reno remek, mint mindig) és Baines (Laurence Fishburne mindenre elszánt, eszelős figurája) látszólag hibátlan tervet dolgoznak ki a pénz meglovasítására. Egyedül Ty az, aki nem akar részt venni az akcióban, viszont amikor végképp összecsapnak a feje fölött a hullámok, és öccsét gyámság alá akarja helyezni az állam, beadja a derekát. A projekt hibátlanul működik, azonban az utolsó pillanatban egy fatális véletlen folytán drámai patthelyzet alakul ki Ty és a többiek között. (Erről vétek lenne többet elárulni, James V. Simpson forgatókönyvíró mesteri szituációt teremtett.) A film második fele egyetlen, az osztozkodásra kiszemelt helyszínen, egy elhagyott gyártelepen játszódik. Itt üt be a krach, és szabadulnak el az indulatok... Nimród színészvezetése hibátlan, a képi világ szintén. A tökéletes beállításokat és a remekül szőrözött képsorokat a lengyel származású Andrzej Sekulának köszönhetjük, aki korábban Quentin Tarantino két filmjét, a Kutyaszorítóbant és a Ponyvaregényt is fényképezte. A szállítmány csontig hatoló, kiváló atmoszférát teremtő elektromos-instrumentális zenei világát John Murphy komponálta. Antal Nimród hollywoodi pályafutása egyértelműen felfelé ível. A hatalmas várakozás övezte új predatorfilm rendezői munkálatait is ő irányította. A forgatás már befejeződött, jelenleg az utómunkálatok zajlanak. A Predators világpremierjét július 7-re jelentette be a gyártó stúdió. Nimródnak, úgy tűnik, lassan, de biztosan sikerülni fog az, ami eddig nagyon kevés magyar filmkészítőnek: karriert tud építeni Hollywoodban. Tehetséges rendező, drukkoljunk neki, megérdemli. Cs.D FERENCVÁROSI CIVIL KUCKÓ Minden Ferencvárosban működő civil egyesület, társulás, kör számára helyet biztosít a Ferencvárosi Művelődési Központban működő Ferencvárosi Civil Kuckó. A célja, hogy közösségi színteret, találkozási pontot nyújtson a ferencvárosi civileknek. Szolgáltatásai: • technikai háttér - számítógéppel, internetkapcsolattal felszerelt gépek használata a Civil Kuckó egyesületeinek; • fénymásolási, e-mail- és faxküldési lehetőség a „Kuckó lakóinak”; • segítség a civilszervezetek kommunikációjában; ■ támogatás az egyesületek közötti partnerkeresési törekvésekben; • pályázatírási lehetőségek felkutatásában, pályázatok összeállításában szakmai háttér nyújtása. Ha a Ferencvárosi Művelődési Központban működő Civil Kuckóban otthonra szeretnének találni, rendszeres összejöveteleiknek helyet, időt, lehetőséget keresnek, jelentkezzenek be a 476-3421-es számon, illetve a titkarsag@ferencvarosimuvkp.hu e-mail címen. A szerelem határai AVarsói melódia premierje a Pinceszínházban Február 5-én mutatta be a Pince- színház Leonyid Zorin Varsói melódia című lírai játékát. A darab 1966-ban született, azóta rendszeresen jelen van a hazai és külföldi színpadokon. Most Kőváry Katalin rendezte a Török Pál utcai színházban, a szereplők: Gryllus Dorka és Simon Kornél. Van egy korosztály, amelynek számára a Varsói melódia - benne Törőcsik Marival és Sztankay Istvánnal - azoknak az életre szóló színházi élményeknek a sorában szerepel, ahol a Gábor Miklós-féle Hamlet, A nagy Romulus Pécsi Sándorral vagy A fizikusok vígszínházi előadása. Az akkor szovjetnek mondott Zorin se előtte, se utána nem írt ilyen kedves, szép, szomorú (mert igaz) történetet. A szerelemről persze, amely a háború utáni Moszkvában, 1946- ban szövődik egy lengyel lány, Helga és egy orosz fiú, Viktor között. A lány csupa élet, vidámság, csupa szó, csupa zene és nevetés, a fiú inkább szemlélődő, csendes. Tiszta, őszinte, hittel, reménnyel teli fiatalok, akiket egymás mellé sodort a véletlen, majd elszakított egymástól a nagyon is törvényszerű sors. Mely itt egy valóságos törvény képében jelenik meg, miszerint szovjet állampolgár nem köthet házasságot külföldivel. Az elszakított szerelmesek legközelebb tíz, majd újabb hat év múlva találkoznak egymással. Kiderül, a szerző nemcsak azt tudja pontosan, hogyan születik a szerelem, hanem azt is, hogyan hal meg. Talán ebben a tudásban rejlik ennek a látszólag könnyed kis játéknak máig tartó ereje. A vörösben tartott háttér, a rivalda fölött világító vörös csillag utal az első rész idejére és helyszínére. Gryllus Dorka diák Helgája szinte röpköd a színpadon, mókásan ízlelgeti az újonnan tanult szavakat, olyan tiszta, olyan üde, olyan elsöprő ebben a zimankós, háború utáni Moszkvában, mint a friss, tavaszi szél. Szinte elsodor bennünket is, akár Viktorját. Pontosan azt játssza, amit itt kell: egy édes, őszinte, tiszta szívű, okos, bizakodó lányt, aki épp a megfelelő mértékben kacér, de csöppet sem „szexi” a szó mai értelmében. Amilyenek - valószínűleg - voltak a lányok 1946-ban itt, Európa keleti felen. Meg amilyenek voltak még akkor is, amikor ez a darab született. Kővárynak jócskán lehet muníciója ehhez a figurához. Gryllus Dorka érett asszonyként is figyelemre méltó jelenség - egyáltalán: jelenség a színpadon, ami nem kis dolog! Helgája ragyogó pálya kezdetén áll, de látszik, hogy megrogy- gyan a térde, amikor rájön, még él benne a szerelem, s mindent odadobna érte. Ha lenne hozzá akarat és bátorság. De nincs. A darab legsűrűbb pillanata, amikor erre rádöbbennek. Simon Kornél valósággal belesápad a félelembe. A második találkozáskor már idegenek. Két magányos felnőtt, állnak némán a színpad kettéosztott hátterében. Értik már a Dávid király gyűrűjébe vésett - szomorú? biztató? - szavakat: „Minden elmúlik.” Simon Kornél otthonosan mozog a szerepében, az első részben hagyja csillogni Helgát, és ezért (is) nagyon szerethető. Miként felnőtt Viktorja is az, Simon Kornél és Gryllus Dorka a darab egyik jelenetében hiába gyáva és bizonytalan, és menekül szavainak, tetteinek lehetséges következményei elől. Simon ifjú kora ellenére is tudja, hogy a szerelemhez bátorság kell, amit kevesen vállalnak. Varga Judit zongorajátéka végigkíséri az előadást, érzelmesre stilizált, klasszikus dallamokkal (meg mozgalmi dalokkal is) festi a hangulatot, örültem, hogy nemcsak Chopinnel. Dőry Virág ruhái most is tetszettek, bár a miniszoknya 1946-ben kissé anakronisztikusán hatott. Ha Kőváry Katalin tudatosan várta ki az időt, hogy Gryllus Dorka megérjen Helga szerepére, és ő saját lányát „rendezhesse”, érdemes volt várni. Ferencz Zsuzsa Újravágva A Bozsik Yvette Társulat bemutatója Bozsik Yvette, akit a kortárs tánc „nagyasszonyának" nevezett valaki, négy év után új produkcióval tért vissza a Trafó színpadára. Zavarba ejtő művét január 28-án láthatta először a közönség. Az előadás címe egy filmes szak- kifejezést vesz kölcsön. Ha egy filmet újravágnak, attól nemcsak hogy megváltozik a film tartalma, ritmusa, mondanivalója, hanem lényegében ugyanabból a meglévő anyagból egy másik, egy újabb alkotás keletkezik. Valami ilyesmi történik itt is: a korábbi Bozsik- koreográfiák, -előadások újraértelmezése, kísérlet, hogy a korábban kihagyott elemeket felhasználva születik-e valami új. Természetesen előnyben vannak azok a nézők - felteszem, a Trafó törzsközönsége ilyen -, akik jól ismerik Bozsik egész eddigi munkásságát, s minden itt felvillanó „idézetet”, motívumot, transzformációt el tudnak helyezni az életműben. Kétségtelen viszont, hogy a kevésbé beavatott néző számára valami nagyon belterjes, mondhatni, egy művész privát történetéről van szó, alkotói válságáról, ha úgy tetszik. Amelynek bemutatásában lényegében minden megengedett. A táncosok rengeteget beszélnek, felolvasnak a társulat előadásairól írt - jobbára elmarasztaló - kritikákból, s az előadással párhuzamosan egy videovetítés is zajlik. A filmen a kitűnő Elek Ferenc „alakítja” a megfáradt, elhízott koreográfusnőt, hosszú, megtépett, szőke parókájában olyan, mint valami groteszk, túlsúlyos Ophelia. Az előadás kétségkívül bővelkedik szórakoztató meg lírai elemekben egyaránt, groteszk, mulatságos vagy éppen revüszerűen látványos táncjelenetekben. Ahhoz, hogy értékelni és élvezni tudjuk, bővebb előismeretekkel kell rendelkezni. Aki ebből az előadásból szeremé megismerni Bozsik Yvette táncművészetét, ne tegye. Ez az előadás azoknak szól, akik mindenkinél jobban ismerik Bozsik világát. A profi nézőnek szól, és - szerintem - főleg és elsősorban önmaguknak. Talán valami lezárul itt, vagy valami születőben van. Várjuk, hogy Bozsik Yvette és társulata újra nekünk táncoljon. Ferencz Zsuzsa Vasak együtt Párbeszéd az anyagon túl Egy tavaly év végi kiállítás jár újra meg újra az eszemben. Aki szereti a szabad asszociációkat, és a fényes vasfelületeken megcsillanó alig színekben tud és szeret gyönyörködni, annak hatalmas élmény volt Sibylle Burrel és Kopasz Tamás közös kiállítása a Képesház Galériában. Lassan hozzászokunk, hogy a Ráday Könyvesház mellett galéria is működik, és bizony bemutatóik kezdenek jelentős eseménnyé válni a Kultucca életében. Ez a kiállítás is ilyen volt. Igaz, a kissé nehézkes megfogalmazású, bár igen pontos Dialógus, párbeszéd a szobrászat nyelvén címet viselte, de jelentősége jóval túlmutatott ezen. Ez végre egy igazi európai kihívás, többszörös áttétellel, vagyis két ember, egy német és egy magyar, egy nő és egy férfi, vagyis két szobrászművész munkáinak a párbeszéde zajlott ezen a kiállításon, akik bár más közegben élnek, különböző nyelveken beszélnek, gondolkodnak, mégis nagyon hasonló művészi megközelítéssel fogalmazzák meg mondandójukat. Sibylle Burrer és Kopasz Tamás a Kecskeméti Acélszobrászati Szimpozion résztvevőiként dolgoztak a nyáron, amikor a kolléga, Barabás Márton képzőművész felfigyelt erre a gondolati hasonlóságra. Ezt később kurátorként sikerült a munkák ösz- szerendezésével még tovább értelmeznie. így a Goethe Intézet, Wili Weiner, a K-ARTS KÉSZ Művészeti Gyűjtemény és a Ráday Könyvesház összefogásával nagyszerű kiállítás, igazi vizuális dialógus jöhetett létre. Érdekes korban élünk! A képzőművészet plasztikai kifejezésmódjának útkeresései közben, szinte a szemünk láttára nőttek ki az úgynevezett „tárgyalkotó művészek” által hihetetlen könnyedséggel kezelt anyagból - a vasból - a különféle hegesztett, gyűrt, csavart, hajtogatott, a fém ridegségét, keménységét meghazudtolóan alakított, drótokból, huzalokból, lemezdarabokból, vasgubancokból komponált formák. A kiállításon két, nem figurális műveket alkotó művész gesztusait, a túlfűtött lelkiállapot kivetüléseit, az anyaggal küzdés jól látható nyomait tapasztalhattuk. „Szabad, önfeledt mozgás az anyagban” - határozza meg a filozófus a szabadság egyik definícióját. Ezért is éreztük mindegyik műben az anyaghasználat fölényes tudásának örömét is. így lehet, hogy a halott anyag kezeik alatt életre kelt. Könnyed térbeli firkák, szinte vonalas rajzok keletkeztek így, amelyekben az anyag szabadon hullámzik, mint egy-egy hatalmas tengeri hínárköteg valami távoli egzotikus sziget sekély tengerében, gomolyog, mint valami sűrű ködfelhő vagy a szelek által tovagörgetett ördögszekér. A legfőbb elem mégis a gesztus, amely fontos szellemi tartalmak hordozója. Nincs szabályos forma, minden kibomlik, organikusnak tűnő, tépett alakzattá válik ezekben a plasztikákban. A két művész folyamatos dialógusa, a kérdezések, majd a válaszadások sorozata igazi szellemi párbajjá tette a kiállítást. Ugyan látszott a vérmérsékletek különbözősége is, de végkövetkeztetéseik hasonlósága egyetemessé emelkedett. Knox Az előadás nagyon látványos, revüszerű és gtoteszk módon szórakoztató
