Ferencváros, 2008 (18. évfolyam, 1-50. szám)
2008-06-20 / 24. szám
6. oldal Hurrái Nyaralunk! Hideg, édes élvezetek Fagylalttörténet Noha szeretünk azzal hivalkodni, hogy mindent, ami az európai kultúrában megemlítésre méltó, a görögöktől fogva ismerünk, a fagylalttal kapcsolatban fejet kell hajtanunk a kínaiak előtt. Ha ugyanis igaz, amit a gasztronómia kutatói állítanak, akkor a kínaiaknak köszönhetjük a fagylaltot. Sőt, ötezer évvel ezelőtti adatok beszélnek arról, hogy tej, víz, jég és ízesítő adalékanyagok hozzáadásával valami olyasmit készítettek, amit ma már fagylaltnak nevezhetnénk. A gyártásának tithegy (még egyszer a régi görögök, a fiatalabbak kedvéért: ez volt a görög istenek lakhelye!) havát szolgálta fel lakomáján, kelyhekbe töltve. Egy még kisebb tehetségű költő, Néró császár, pedig sajátos keveréket állíttatott elő, melyben hó, rózsavíz, méz, gyümölcs és fa- mézga (mint, mondjuk, kötőanyag) adta a korai fagylaltcsemegét. Róma hanyatlása egy birodalom pusztulását jelentette, de a finomságok receptjei nem vesztek el nyomtalanul. Amikor a középkorban ismét megerősödtek a mai Itáliai kis királyságai és hercegségei, ismét lett élvezője ka jutott el az ókori Egyiptomba, ahol egy technológiai mozzanattal bővítették a gyártást, ugyanis egy lyukas tetejű cserépedény felett legyezőket lengettek, vagyis a hűtést, alapkérdését oldották meg. Innen a perzsák vitték tovább a hideg édesség hírét a Földközi-tenger mellékére, végül a régi Rómába. A görögök persze azért belekerülnek a képbe, ugyanis a római kultúra hátterében mindig a görögség áll. Simonidus, a ma már csak erről ismert költő az Olimposza hideg finomságoknak. Magyar földre is olasz közvetítéssel került el a fagylalt: Mátyás király felesége, Aragóniái Beatrix, a nápolyi király lánya gazdag udvartartást hozott magával, s ebbe belefértek az írók, festők, szobrászok, tudós tanárok mellett az udvari sütő- és cukrászmesterek is. Korabeli krónikák ugyan nem őrizték meg a királyi lakomák fogásait, de követi levelekből és kortársak beszámolóiból tudjuk, hogy volt miért megnyalni mind a tíz ujját a Mátyás udvarába látogatónak. Százötven éves uralmuk idején a törökök másfajta ételeket és italokat tettek általánossá, így aztán a fagylalt csak az 1700- as évek elején bukkan fel ismét, ámbár akkor is csak a főúri ételek között. Akkor sem ezen a néven említették, és mivel olasz eredetű nevén gelato (fagyasztott) vagy német átvétellel Eis (jég) néven ismerték, ezért megnevezésében is meglehetős bizonytalanság volt sokáig. A XVIII. Század harmadik harmadában meginduló nyelvújítás során erre is kerestek magyaros megfelelőt, 1775-ben egy Báróczi Sándor nevű testőr-író alkotta meg a "fagylalt" szót, amely sokáig csak lappangó kifejezés maradt, csaknem hetven évig.
