Ferencváros, 2007 (17. évfolyam, 1-9. szám)
2007. február / 2. szám
2007. február 1 6 Február 1917. Az orosz forradalom hatására a Soroksári úti fegyvergyáriak megindították azt a tömeg- sztrájkhullámot, amely májusban érte el csúcspontját. 1.1913. Megnyílik a páratlan értékű RÁDAY Könyvtár. A Ráday Pál által elkezdett és Ráday Gedeon által összegyűjtött könyvek közt fehér pergamenbe vagy aranymintás barna bőrbe kötött olyan ritkaságokat is talál itt az érdeklődő, amelyekből az egész országban csupán 2-3 lelhető fel. 2.1871. E napon hunyt el EÖTVÖS József báró, reformpolitikus, a modem oktatásügy és köz- művelődés megteremtője. Családja Mária Terézia idejében emelkedett főnemesi rangra. Kerületünkben, a Csillag utcában (Gönczy P. u. 2.), az egykori Kerkápoly-házban alapította a középiskolai tanárjelöltek kollégiumát. E ház szállásán lakott egy szobában BALAZS Béla, SZABÓ Dezső, KODÁLY Zoltán és LACZKÓ Géza. 3-4.1919. A FEGYVERGYÁRBAN a munkások átvették a gyár vezetését. 4.1911. PÜSKI Sándor könyvkiadó születésnapja. Életével, példájával sok-sok évre beírta emlékét az utódok szívébe. 1939-ben megalapította a Magyar Élet Könyvkiadót; főleg a népi írók műveinek megjelentetésére. Az 1942. és 1943. évi szárszói konferencia egyik szervezője. 1962-ben hamis politikai vádakkal letartóztatták, bebörtönözték. 1970-ben amerikai emigrációba költözik feleségével, Zoltán Ilonával. Lakásuk a RÁDAY U. 22.-ben volt. 5. 1958. Elhunyt BERKY Lili érdemes művész. A győri születésű drámai színésznő 1903- ban végezte el a Színművészeti Akadémiát. A Ferenc krt. 12.-ben lakott férjével, Gózon Gyulával. 6. 1896. DÉS1 HUBER István (posztumusz) Kossuth-díjas festőművész, grafikus születésnapja. Életéről felesége számolt be Férjemről, emlékezem címen. Lakásuk az Ipar u. 11. sz. alatt volt. 7.1936. Elhunyt ALEXICS György nyelvész, irodalomtörténész. 1891-1922 között a Keleti Kereskedelmi Akadémián tanított. A Ferenc krt. 22. sz. alatt volt a lakása. 1963. Elhunyt KÁRPÁTI Aurél író, költő, kritikus. Egyetlen színdarabját a Nemzeti Színház mutatta be (1917). A Színművészeti Főiskola tanára, haláláig a PEN Klub alelnö- ke volt. Kossuth- és kétszeres Baumgarten-díjas. Élvezetes írása a Ferencvárosi vallomás. A Tompa u. 9.-ben lakott. 9. 1874. KABDEBÓ Gyula építész születésnapja. 1910 és 1912 között a főváros iskola- és kislakás-építési terv vezetője volt. Czigler GyőA hónap névnapja - Balázs Vincéhez hasonlóan Balázs püspök is a korai szentek közé tartozik, 316 táján szenvedett mártírhalált. Bár kultusza gazdag és szinte napjainkig eleven, életének valóságos eseményeiről keveset tudunk. Valószínűleg örmény származású volt, akit példamutató keresztény élete miatt választottak Szebaszte város püspökévé. A század elején fellángolt keresztényüldözés (melynek néhány évvel korábban Vince is áldozatul esett) elől egy barlangba menekült, ahol remeteként élt, ami elég szokaüan volt akkoriban (is) a püspököktől. Innen vezette a keresztény közösséget, imádkozott értük, tanácsokat adott, gyógyított. Lakhelyét vadállatok - oroszlánok, tigrisek, medvék, farkasok - őrizték, de ezek sem tudták megvédem a római helytartó, Agricola katonáitól. Elhurcolták, börtönbe vetették, de hitét nem tagadta meg. Börtönében is sokan felkeresték segítségért, gyógyulásért. Kegyetlenül megkínozták, majd vízbe fojtásra ítélték, végül lefejezték. Kultusza keleten a 6., nyugaton a 9. században kezdődött, s ekkor már mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték. A századok folyamán sorra tűntek fel ereklyéi itáliai, német és francia városokban, Raguzában (ma Dubrovnik) a város védőszentje is lett. Mivel torokfájás esetén segített - a legenda szerint megmentette egy gyermek életét, akinek a torkán akadt egy halszálka -, Szent Balázst a középkorban a tizennégy segítő szent közé sorolták. A latin egyházakban a 12. század óta tisztelik, ünnepnapja február 3. Ő a torok- és más betegségben szenvedők, az orvosok, a takácsok, a szélmolnárok és a fűvószenészek védőszentje. Időjelző szentként is számon tartják, napja a tél végét és a nagy viharok érkeztét jelzi. Általában püspöki palástban, keresztbe tett gyertyákkal, sertésfejjel és gerebennel ábrázolják. A Balázs-áldás vagy balázsolás ma is élő liturgiája a 16. században keletkezett. Ebből az időből származnak az első feljegyzések és ábrázolások a diákok jelmezes szomszédolásáról, amikor adományokért kopogtattak be házakhoz az iskola számára, és hogy új diákokat toborozzanak. Az összegyűjtött javakat, főleg ennivalót a tanítók kapták meg, akik azután megvendégelték diákjaikat. Magyarországon termésvarázslás napja is február 3-a, a szőlősgazdák az ültetvény négy sarkában megmetszettek egy-egy tőkét, s ezzel kérték Szent Balázst, hogy védje meg a termést a madarak kártevésétől. A legszebb és legismertebb szokás a torokbaj elleni rítus, melyet Babits fájdalmasan szép verséből, a Balázsolásból is ismerünk. Ezen a napon a gyerekeket elvitték a templomba, ahol a pap két ösz- szekötött, égő gyertyát tartott a nyakukhoz, kérve az Urat, járjon közben Szent Balázsnál, hogy óvja meg őket a torokfájástól s a száz éve még rettegett torokgyíktól: „Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs! Gyermekkoromban két fehér gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon s úgy néztem a gyertyák közül, mint két ág közt kinéző ijedt őzike. Tel közepén, Balázs-napon szemem pislogva csüggött az öreg papon, aki hozzád imádkozott fölémhajolva, ahogy ott térdeltem az oltár előtt, kegyes szokás szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én sose jól értett. De azért te meghallgattad és megóvtad gyermeki életem a fojtogató torokgyíktól, s a veszedelmes mondulák lobjaitól, hogy fölnövén félszáz évet megérjek, háladatlanul, nem is gondolva tereád.” Igen, félszáz évig óvta Szent Balázs a költőt, de tovább sajnos nem tehette. Az „égi és ninivei hatalmak” elfordultak tőle, s 1941-ben gégerákban meghalt Ferenci Zsuzsa