Ferencváros, 2006 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2006. február / 2. szám

Igen, halk, finom lepkeszárnyon érkezett az este a Stúdió K meghitt kis színpadára, és a költésze­tet hozta el nekünk a szó szoros és átvitt értelmé­ben egyaránt. A Szépírók Társasága és a Stúdió K közösen indított sorozatot Borostyán-estek címmel, amelynek negyedik rendezvényére láto­gattunk el január 11-én a Mátyás utcai zöld lám­pás színházba. A Stúdió K vezetője, Fodor Ta­más évtizedek óta meghitt barátságban van a versekkel, nem véletlen hát, hogy éppen őt ke­reste meg a Szépírók Társasága, hogy itt legyen A költő színháza, ahogy a program alcíme jelöli. Az irodalmi estek megálmodója, szervezője, há­zigazdája Bállá Zsófia költő, író, esszéista, szá­mos irodalmi díj tulajdonosa. 0 választja ki és hívja meg a költőket, akiknek egész életművét, pályáját alaposan áttanulmányozza. Kivételes felkészültséggel, szakmai hozzáértéssel vezeti a beszélgetéseket. Ahogy elmondta, régen dédel­getett vágya volt a mai magyar költészet rejtőz­ködő, pontosabban meglehetősen elhallgattatott vonalát, az úgynevezett klasszikus vagy „újhol­das” vonalat bemutatni. Olyan költőket válasz­tott, akik verseikkel megszólítják, felemelik és gazdagítják olvasójukat. Valamennyien kiváló, több irodalmi díjjal kitüntetett, jelentős életmű­vel rendelkező költők. Megszólaltatásukkal sze­retnék megmutatni a közönségnek, mivel érdemel­ték ki az elismeréseket, továbbá visszaadni az embereknek a költészetbe, a versbe vetett bizal­mukat és a versolvasás-vershallgatás gyönyörű­ségét, az irodalom élvezetét. Ebben az évadban fellépett már Lator László, Székely Magda, Somlyó György és legutóbb Takács Zsuzsa. Halk és finom volt ez az este, és nemcsak azért, mert bizony nagyon kellett hegyeznie a fülét a hallgatóságnak, ha minden szót el akart csípni, amely a színpadon elhangzott. Hanem főleg azért, mert Takács Zsuzsa verseit és egész meg­nyerő személyiségét a finomság jellemzi. Van­nak olyan emberek, akik úgy tudnak két lábbal állni a földön, és eligazodni a világban, hogy közben megőrzik lelkűk érzékenységét és nyi­tottságát. Nem ítélkeznek és nem vagdalkoznak akkor sem, ha csapásokat mér rájuk az élet, ha fájdalommal és csalódásokkal kell megküzde­niük. Ok építkeznek a jóból és a rosszból is, amit a sors rájuk mért, világképpé és költészetté formálják. Takács Zsuzsa is így építkezik a gye­rekkori rémálmokból, a háború mellbevágó emlékeiből („feljöttünk a pincéből, és az utca tele volt halottakkal”), a szülés véres-lucskos kínjából és szépségéből, az anya iránti szeretet- ből, a hitéből és a katolicizmusából. És építke­zik a számára oly kedves latin-amerikai kultú­rából, amelynek - tanulmányai okán - tudós tanára is lett. Egy tiszta, kikristályosodott érté­kek szerint élő és alkotó költőt ismertünk meg, és még jobban megerősödött bennünk az a tu­dat, hogy nagy szükségünk van, lenne az ilyen találkozásokra, az ilyen meghitt, halk, finom estékre. Amikor fent hagyjuk a világ olcsó za­ját, a harsány kivagyiságot, a hitvány marako­dást, és alászállunk egy órára valóságos önma­gunkba, ide, ebbe a pincébe, ahol igaz emberekkel életünk igazi kérdéseiről beszélhetünk. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek, látogassa­nak el a Stúdió K-ba a Borostyán-estekre. Ferenci Zsuzsa / / Az Uj Ut Szociális Egyesület kéri, ha utcán élő hajléktalan emberről tud a Ferencváros területén, jelezze az alábbi üzenetrögzítős telefonszámon, hogy segíthessünk: 210-1995. Telephely: 1097 Budapest, Gubacsi út 21. Számlaszám: 16200106-60354518 Szójáték Töltsd ki a rejtvényt. Ha színezett négyzetekben lévő betűket összer akod, megfejtésnek egy téli jelenség nevét kapod. Kedves Gyerekek! A helyes megoldást a következő címre várjuk: Ferencváros Szerkesztősébe 1094 Budapest, Tompa u. 12. Beküldési határidő: 2006. február 15. A rejtvény helyes megfejtésének beküldői között két nyertes részére egy'-egy könyvet sorsolunk ki Megúj ült a 77 csatorna részletes műsorával. Keresse minden kedden az újságárusoknál! Műsormagazin maximalistáknak! Tel: 06-30-439-2962 1137 Bp. Tátra u. 5/a www.fogyiland.hu www.harrrtonysaloon.hu Hl. generációs • Hi-Tech alakformálás Body sculptor frissítő • ceilulit • thai • arc és dekoltázs * Hajanalízis Ferencváros 15 2006. február H alk, finom este

Next

/
Oldalképek
Tartalom