Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. november / 11. szám
AZ ÖNKÉNTES Kerkai András villamosmérnök 1987 óta él a kerületben. Önként vállalta 1989 és 1999 között az építkezések során kárt szenvedett társasházak és tulajdonosaik érdekképviseletét. A kártalanítást szabadidejében, ellenszolgáltatás nélkül, anyagi terheket is magára vállalva végezte.- Villamosmérnöki végzettséggel hogyan tudta képviselni az építkezés során kárt szenvedettek érdekeit?- Fiatalkorom óta az építőiparban dolgozom. Már iskolai tanulmányaim során is tanultam építészetet, nem is keveset, ezért elég nagy rálátásom van erre a területre, ezen belül az építkezési károkra. Természetesen építészek, statikusok bevonásával végeztem a munkámat, mert az ő tudásuk az enyémnél lényegesebb nagyobb.- Mi volt a feladata?- Barátaimmal, akik a segítségemre voltak, elsősorban a problémákat kellett megismerni, és egymás mellé állítani a lakóközösségeket. Ezek után lehetett jogos igényeikkel megjelenni azokon a fórumokon, ahol az elszenvedett károkat megtérítették. Előfordult, hogy az ügyvédek, a szakértők díjazását saját zsebből dobtuk össze, mert az ügyet csak úgy lehetett végigvinni.- Mai napig folytatja ezt a tevékenységét?- Ha megkeresnek, adok tanácsot, de mert én is munkából élek, elsősorban azzal kell foglalkoznom. -Előfordult-e, hogy a lakók érdekeinek képviselete ütközött az önkormányzat érdekeivel? -A kezdet kezdetén volt ilyen érzésem, de hál’ istennek viszonylag rövid idő alatt megértették, hogy én valójában a kerület és ezen keresztül az önkormányzat érdekeit is képviselem. Attól kezdve minden ügyintézés gördülékenyen ment, megkaptuk a megfelelő támogatást. Valószínűleg azért bíztak meg bennünk, mert érezték, hogy szívvel-lélek- kel, becsületesen végezzük munkánkat mindannyiunk érdekében. Ennek a legnagyobb elismerése ez az emlékérem. -mezsu- Fotó: Krivi TISZTESSÉGRE NEVELT Pedagógiai munkásságáért Ferencvárosért Emlékéremmel tüntették ki Janka Jenőnét. A kedves arcú, finom hölgy nem titkolja korát, 85 éves. Napjai ma is aktívan telnek, délben frissen főzött ebéddel várja mérnök fiait, Jenőt és Györgyöt, s ilyenkor mesél nekik a régi időkről is. Kulifay Csőmé Margit egy kis Baranya megyei faluból, Tésenfáról származik. „Édesanyám meghalt, amikor születtem. Kulifay Elek református lelkész és a felesége vettek magukhoz, s úgy neveltek, mintha édesgyermekük lettem volna. Nevelőanyám tanítónő volt, ezért kézenfekvőnek látszott, hogy én is kövessem példáját. Meg is szereztem a kecskeméti tanítóképzőben az oklevelet.” Mivel szép hangot örökölt az édesanyjától, opera szakon kezdett tanulni a konzervatóriumban. Egy esztendő elteltével aztán megismerkedett férjével, s 1942-ben beköltöztek abba a Lónyay utcai lakásba, amelyben ma is él. Férjét több mint tíz éve veszítette el, de legalább a fiatalabb fia vele lakik. Gyermekei, három unokája és öt dédunokája jelentik az örömöt Margit néninek a mindennapokban. „Az éneklést nem hagytam abba, tagja lettem az Udvardi Kamarakórusnak, koncerteket adtunk, s nálunk otthon is nagy zenei élet folyt. Aztán úgy gondoltam: nem vagyok kiugróan tehetséges, átlagos művész meg miért legyek? Fiaim már a Knézich utcai általános iskolába jártak. Egy ottani kiváló pedagógus, dr. Csepeti Pétemé Ancika szólt, nem próbálnám-e meg a tanítást. Szívesen vállaltam. A pedagóguspálya annyira megtetszett, hogy maradtam. Később az igazgatóm magával vitt a Gyáli úti iskolába, majd az Illatos úti tanintézménybe kerültem, ahol Bárdos Deák Béla volt az igazgató. Szigorú embernek ismertük, sokat követelt tőlünk, de sugárzott belőle a jóság. Tíz évet töltöttem ott, jó visszagondolni a hálás és szorgalmas diákokra, a kiváló tanári karra. Bende Antalné és Zeke Jánosné volt a két legjobb kolléganőm.” A gyerekek is szerették Margit nénit, aki nyugdíjazása után is tanított Kőbányán 1997-ig. Minden tantárgyat oktatott az alsó tagozaton, még politechnikát is. Tanítványai nem lettek híres emberek, de tisztességes életű, becsületes felnőttekké váltak, s ebben Janka Jenőnének is nagy szerepe volt. GaramvölgyiA. Fotó: Steiner Gábor AZ ÖRÖK OPTIMISTA Erdei Ferencet, az MSZOSZ Nyugdíjas Klubjának elnökét ma már mindenki csak Feri bácsinak szólítja. Több mint 40 éve él a József Attila- lakótelepen. A közösségért végzett áldozatos munkája elismeréseként a ferencvárosi önkormányzat képviselő-testülete a Ferencvárosért Emlékérmet adományozta a hamarosan 88. születésnapját ünneplő lokálpatriótának. A rangos kitüntetés alkalmából életútjáról kérdeztük.- Pestszentlőrincen születtem, négyen voltunk testvérek. A négy polgári elvégzése után 25 éven át dolgoztam a faiparban. Kifutófiúként kezdtem, és eljutottam az igazgatói székig. Később váltottam, s 17 éven keresztül az Édesipari Szövetkezet elnöke voltam, itt dolgoztam nyugdíjba vonulásomig. Nyugdíjasként még egy ideig a Lapkiadó Vállalat reklámügyese voltam, ahogy ma mondanánkm, PR-menedzser.- Mikor került kapcsolatba a szakszervezeti mozgalommal?- 64 éve vagyok szakszervezeti tag. Számos kitüntetésem közül a legbecsesebb az MSZOSZ által adományozott Életmű Díj ezüst fokozata, amit két éve vehettem át. Ugyanilyen büszke vagyok a Ferencvárosért Emlékéremre is. -Mesélne a családjáról?- 45 évi házasság után veszítettem el a feleségemet, a fiamat pedig hét évvel ezelőtt. A magány inspirált arra, hogy megalakítsam az „Egyedül élők” Klubját. Öt évvel ezelőtt itt ismerkedtem meg Lénkével, akivel „modern házasságban”, szeretetben és nyugalomban élek. Két felnőtt fiúunokámmal is nagyon jó a kapcsolatom.-A közösségért végzett munkája mellett volt-e más kedvenc időtöltése?- Nekem az újítás, a modernizálás töltötte ki a szabadidőmet. Sok országos és nemzetközi újítás szabadalma fűződik a nevemhez. Ezek közül egyik, hogy a kemény fába is lehet szeget verni, a másik, noha nem az én nevem alatt jelent meg, mégis az ötlet és a tervezés az én agyam szülötte, a raklap. Bartha Zsuzsanna Ferencváros 5 2005. november
