Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2005. október / 10. szám

2005. október A polgár kerdez - a polgármester válaszol Tisztelt Levélírónk! Névtelen levélre nem szoktunk reagálni, akkor sem, ha nyílt levélként érkezik. Ha ön nem kívánja neve szerepeltetését, úgy írjuk alá a levelet, hogy név és cím a szerkesztőségben. De minden levél, melyet a szerkesztőségen keresztül a polgármesternek címeznek, iktatódik a hivatalban, ahonnan viszont csak akkor kaphat választ, ha neve és címe ismert. Esetében azért teszünk kivételt, mert levelének tartalma közérdekű. Solténszky Kornélia Tisztelt Polgármester Ur! A kerület nem igazán elit környékén rendeztük be otthonunkat (Kén utca). Látva a környék elhanyagoltságát, az első kérdés, ami felmerült bennem: miért is van ez így, miért nem foglalkozik a kerület eme, föld­rajzilag remek helyen levő részével (Duna-part)? Első kérdésünkre, hogy az önkormányzati tulajdonban levő ingatlanok állapotromlását az önkormányzat miért nem kezeli és javítja, a válasz a következő volt: nem éri meg, mert esetleg lebontják. Következő kérdéseinkre, miszerint mikorra várható a bontás, milyen intézkedések várhatók ez ügyben, kerületi cserelakások lesznek-e felajánlva, a következő választ kaptuk: nincs tervbe véve a bontás, ha mégis, csak több tízéves távlatban. Mivel a bontásra ítélt házakban senki sem tud semmi konkrétumot, felmerült a kérdés, hogy megvásárolhatók-e az önkormányzati lakások. Választ nem kaptunk. Kérem a Tisztelt Polgármester Urat, hogy vala­mely fórumon tájékoztasson minket terveikről. Sajnos a mai állapot tarthatatlan. (A belső útszakasz beszakadt, megáll a víz a bejáratban, ami fertőzésveszélyes. Az épület külső vakolata és a lépcsőház állapota kiábrándító, a zöldövezeti terület, ami a lakónegyedhez tartozik, gondo­zatlan, a játszótér balesetveszélyes.) Kérdéseim: felújítják vagy bontják az érintett övezetet? Megvásárolhatók-e az ingatlanok? Ha nem, miért? Egy Kén utcai lakos Tisztelt Levélíró! Miután a kérdések többsége már több fórumon is szerepelt, csak röviden ismétlem meg a válaszokat:- a Kén utca 3. sz. alatti épületek - miután egy iparterület közepén elhe­lyezkedő, rossz állapotban levő, kétharmadában komfort nélküli laká­sokat tartalmazó házakról van szó - bontandók;- a bontásra, sajnos - mivel ezen kívül még 1200 bontandó és 3400 felújítandó lakása van az önkormányzatnak - nem egy-két éven belül, de semmiképpen sem „több tíz éves távlatokban” kerül sor;- az épületek bontása előtt minden lakónak felajánlunk jó állapotban levő bérlakásokat vagy pénzbeli térítést;- bontandó lakásoknál értelemszerűen fel sem merülhet az eladás lehetősége. Az önkormányzat már 15 éve azt a gyakorlatot folytatja, hogy nem minden területen végez egyszerre- az anyagi lehetőségek korlátozottsága miatt a „tűzoltás” szintjét csak kevéssel meghaladó - javítgatásokat, hanem mindig egy-egy terület teljes rendbetételére törekszik. Látva a teljesen megújult József Attila-lakótelepet, a lassan már a befejezéshez közeledő folyamatot a Belső- és Középső-Ferencvárosban, az Aszódi­lakótelepi változásokat, remélem, hihetőnek tűnik, hogy a Kén utca 3.-ra- és a többi rendezetlen területre - is belátható időn belül sor kerül. Tisztelettel: dr. Gegesy Ferenc polgármester Jó szívvel a hajléktalanokért Becslések szerint a fővárosban több mint harminc­ezer hajléktalan él. A társadalom perifériájára szomlt emberek csak úgy képesek átvészelni az őszi­téli hónapokat, ha legalább napközben meg tudnak melegedni valahol. A kerületben, a Gubacsi út 21.-ben már módjuk nyílik erre, ahol szeptember 2-án adták át a hajléktalanok nappali melegedőjét. Zombory Miklós alpolgármester megnyitóbeszé­dében szólt az önkormányzatot mindig is jellemző szociális érzékenységről. A melegedő azért jöhe­tett létre, mert a kerület nagylelkűen a fővárosi hajléktalanok használatára bocsátotta a Gubacsi út és Földváry utca sarkán lévő 143 m2-es helyi­ségét. Korábban egy bár működött itt, s a le­pusztult épületrészt 7,5 millió forintért újíttatta fel az Új Út Szociális Egyesület, amely a melegedőt működteti. A felújítás költségeinek nagy részét a Szalmaszál a Hajléktalanokért Alapítvány fedez­te, csak így tudott megvalósulni az intézmény.- Hálásak vagyunk az önkormányzatnak, amiért ingyen adott helyiséget - meséli Totka Erzsébet intézményvezető. Van itt konyha, társalgó, fürdő mosó-szárító gép­pel - külön a mozgáskorlátozottaknak -, de még készenléti ruhatár is. Rengeteg könyv sorakozik a polcokon, adományokból kapták valamennyit.- Bizonyára meglepő, de sok hajléktalan szeret olvasni - mondja Polgár Ágnes szociális munkás, aki kolléganőjével, Éliás Évával fogadja a látoga­tókat. - Egyszerre harminc ember tud asztalhoz ülni, mindenkit jó szívvel, forró teával fogadunk. Az egyesületet 5 éve szociális munkások alapí­tották azért, hogy a hátrányos helyzetű, szenvedő embereknek segítsenek. Céljuk, hogy az utcára kerültek ellehetetlenülését megelőzzék, illetve ki­vezető utat keressenek a bajbajutottak számára. Munkájuk fontos része a lelki gondozás, a jogi tanácsadás és az egészségügyi segítségnyújtás. A Gubacsi út 21. alatti melegedőben működik albérletkereső program, filmklub, alkoholra nemet mondók társasága. Foglalkozásaikon bárki részt vehet, de ha azért jön valaki, hogy feltárja a problémáit, számíthat az itt dolgozók szakszerű segítségére. A melegedő október 30-ig hétfőtől péntekig 9-15 óra között tart nyitva. A krízisidőszakban, télen szükség szerint hétvégén is fogadják a rászorulókat. A szociális munkások kérik a kerület lakosait, ha az utcán hajléktalan embert látnak, hívják fel a 210-1995-ös üzenetrögzítős telefonszámot, és értesítsék a melegedő munkatársait. Garamvölgyi Annamária, fotó Patkós 1. FÉLÚTON 06-80-200-866 ingyenesen hívható lelkisegély­szolgálat 45 év felettieknek A DélUtán szolgáltatása min­dennap hívható 18-20 óráig. 8 Ferencváros

Next

/
Oldalképek
Tartalom