Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. október / 10. szám
Volt egyszer egy Kultiplex. Megbélyegzett hely, ahol randalírozó fiatalok, iszákos léhűtők, rendet- lenkedők és békéden csínytevők, kábítószeres mámorukban, kétezer decibelen rezegtetik magukat a zajra, amelyet zenének neveznek. Bezzeg..., na és persze az önkormányzat sem tesz ez ellen semmit. Kérem, kezdjék el az előítéletek felszámolását, mert új csapat állt az intézmény élére. Dr. Lukovits Péter jogász és dr. Dirner Zoltán orvos csapata, amelyet közgazdász, marketing- szakember, és programtervezők alkotnak, már megtette az első lépést a békés egymásmelled élés felé. Megoldották az épület hangszigetelését, Ami jó, az jó (II. Roma Fesztivál) A kultúrát, a művészetet nem felemelni kell, nem támogatni, hanem megmutatni. Ez volt számomra a Roma Fesztivál legnagyobb tanulsága. Az érték önmagáért beszél, vonz, magával ragad, és összehozza az élményben részesülőket. Csak teret kell neki adni. Ez derült ki a három napos rendezvény minden helyszínén, amikor Setét Jenő énekét, Balogh Attila, Nagy Gusztáv és Jónás Tamás írásait hallgattam, Ferkovics József tusrajzai, Oláh Mara, Miczi Károlyné képei előtt bámészkodtam, vagy Bangó Margit, Boban Markovic és Gáspár Laci koncertjén doboltam a ritmust a lábammal. A fesztivál nálam elérte célját: megmutatta, hogy ami jó, az jó. Legyen szó fúvószenekarról, filmről, festményről, somogyi édes töltött káposztáról vagy pacalpörköltről. (Ez utóbbi - zsigerekig hatoló - kulináris élmény feldolgozása még folyamatban van.)- mezsu MEGHALT A KIRÁLY - ÉLJEN A KIRÁLY tisztasági festést kaptak a falak, elfordították a hangszórókat, hogy egyenletesen terjedjen a hang, ne legyen szükség az eddigi hangerőre ahhoz, hogy a klubban élvezhető legyen a zene, és azonnal nekiláttak az alapvető higiéniai feltételek megteremtéséhez az egész épületben. Nem szeretnék megváltoztatni a szórakozóhely kulturális arculatát, amely Budapesten a legjobban elégíti ki az ideszokottak zenei igényét. Marad tehát az élő- és az elektronikus zene, a jazz, a break, a ska, a metál, a jungel, a repp, a hipp-hopp és a többi kedvelt műfaj és irányzat. Megváltozik viszont a szemlélet, amellyel az intézményt vezetik. A fiataloktól az idősebbekig mindenkinek szeretnének lehetőséget biztosítani a szórakozásra. Erre terük és lehetőségük is van. Reménykednek abban, hogy konyhájukat a környéken lakók, mint éttermet is felfedezik, mert kiváló szakácsok sütnek-főznek, nem csalódhat az éhes polgár. Biztonsági emberek vigyázzák a bejáratot, és nem engedik, hogy jegy nélkül bárki belépjen, vagy az épületből itallal menjen az utcára. Kötelező a ruhatár, és zárt láncú videó tarja „szemmel” a tereket, amelyeknek a megvilágítása is jelentősen megváltozott. Persze, ha a parkot a Kinizsi utcában felújítják, és itt is lesz kielégítő közvilágítás, ha elkészül a fedett belső udvar, amelynek eltolható teteje nem szab gátat a napfénynek, akkor lesz igazán a helyén minden. Addig csak abban lehet reménykedni, hogy a környéken lakók is akarnak tenni előítéleteik ellen, és esélyt adnak a Kultiplex megújulásának. Solténszky Kornélia Egy olvasói levélnek köszönhetően visszakerült a Dési Huber István emléktábla az Ipar utca 11-es számú ház falára. Az emléktáblát évekkel ezelőtt egy éjszaka folyamán vandálok leverték. A ferencvárosi önkormányzat oktatási, kulturális és sportbizottsága jóváhagyta az emléktábala pótlását, melynek avatása szeptember 14-én ünnepélyes keretek között történt meg. ÚJ MŰSOROK A9STV-BEN Idén júliusban ünnepelte a kerület televíziója negyedik születésnapját. Ebből az alkalomból a szerkesztőség dolgozói statisztikát készítettek. E szerint 505 adás alkalmával 2796 riportalany szerepelt a TV-ben. A nézőket is faggatuk a sokszínű palettánkról milyen műsorok hiányoznak, mit szeretnének látni. E felmérés eredményeként szeptembertől 3 új interaktív, és 1 új portréműsor, a kerület kitüntetettjeiről indul a csatornán - melyet a Bakáts Parabola nézőin kívül az egész kerületben élőben láthatnak. (A Bakáts-on 1 napos késéssel) Ezek a következők: Természetgyógyász Magazin, Nyugdíjas Magazin és egy műsor orvosi tanácsokkal. Kérjük lapozzanak a műsorismertetéshez, keressék az új, és a már megszokott műsorvezetőinket. Telefonáljanak kérdéseikkel, hisz ahogy Modroczky Krisztina fő- szerkesztő vallja „a 9stv műsorait elsősorban a nézők szerkesztik.” (a 9stv műsorait a kerületen kívül még a Zenit-, a Főnix TV, a TV11, TV13, TV18 is sugározza) Modróczky Krisztina Ferencváros 19 2005. október