Ferencváros, 2005 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2005. június / 6. szám
Szellemi közelben „A véres, füstös, a magyarság számára annyi tragikus fordulatot hozó... huszadik században, a tülekedés zajában, a vásári ricsajban, az ágyúdörgésben, a szerencsétlenek sikoltása és nyögése közepette, a gépek zakatolása mögül váratlanul felhangzott egy erős és tiszta hang. Nem sokáig volt hallható, de aki hallotta, megállhatott egy pillanatra, megpihenhetett, vigaszt meríthetett, örülhetett az életnek. Ez a tiszta, röviden felhangzó hangjelzés József Attila költészete volt. (...) A ma gyermekkorát élő vagy serdülő fiatalság szemében az életét harmincharmadik évében, a krisztusi korban elveszítő József Attila talán idős, érett embernek látszik. Mi viszont visszafele tekintünk rá, s innen nézve a költő még nagyon is ifjú volt, szinte gyermek, s a halhatatlan életművet ez az ifjú ember teremtette meg... Csodagyereknek hittek, pedig csak árva voltam - írta a Curriculum vitae-ben. Ellentmondva neki, úgy gondolom, hogy nemcsak 1922-ben volt csodagyerek, amikor még 18. születésnapja előtt megjelentette első verseskötetét, a Szépség koldusát, hanem egész oeuvre- jét nagyon-nagyon fiatalon írta meg. Tehát az én szememben a költő életkorát tekintve is közelebb áll önökhöz, mint énhozzám, mihoz- zánk. 0 az önök érettebb társa, mondhatnám, ő azt valósította meg, ami önökben a legszebb, legértékesebb, legtisztább, leginkább alkotó jellegű. Amikor verseit mondják, éneklik, megzenésítik, megrajzolják, amikor műveiről elmélkednek, akkor az a rokonság működik, amely fiatalt fiatallal mindig összeköt, s életművében az a cél vonzza önöket (akár bevallják, akár nem), amelynek elérésére csak igen-igen keveseknek lesz esélye, de megközelítésére annál többjüknek. (...) Amikor felkészültek, akkor József Attila szellemi közelében tartózkodtak. Higgyék el, kevés ennél jobb társaságot lehet elképzelni. Kívánom, hogy ne is távolodjanak el soha ettől a sugárzó szellemi központtól.” E köszöntőt dr. Tverdota György, a József Attila Társaság elnöke mondta az országos összetett iskolai pályázat díjkiosztóján, s e szavak jutottak eszembe, amikor a Nemzeti Színház előterében megnyílt a kiállítás, amelyen a kerület gyermekeinek a József Attila- centenáriumra készített plakátjait láthattuk. Ezeket az alkotásokat először a Helytörténeti Gyűjteményben, majd a Ferencvárosi Művelődési Központban láthatták az érdeklődők. A több mint ötszáz műből a kerületi rajztanárok munkaközössége - Füriné Babits Ágnes vezetésével - és Sipos Endre művészeti író százhuszonnégyet ítélt bemutathatónak. Ahhoz, hogy a gyermekek egy képben jeleníthessék meg azt az összetett érzést, amelyet a költő kiváltott bennük, elmélyült előkészítésre volt szükség. Ez a kiállítás ennek a munkának a gyümölcse, amely megérett arra, hogy a nemzet színházában kapjon helyet. A tárlat megnyitóján részt vett József Attila unokahúga, Makai Zsuzsanna, József Etus leánya is, aki testvérével, Makai Adómmal a költő hagyatékának gondozója. Solténszky PIRAMISOK ÉS ZIKKURATOK - VÁSÁRHELYI ANTAL MŰVEIRŐL Régen várt alkalom, hogy kiállítása alkalmából bemutathassam Vásárhelyi Antal grafikusművészt. Azt régóta tudjuk, hogy kiváló szervező, eddig mint a kilencedik kerületi művészek társaságának, az ART 9 csoportnak tagjaként, illetve a Magyar rézkarcolók és Litográfusok Társaságának elnökeként vett részt egy-egy munkájával a közös kiállításokon. Most önálló tárlattal jelentkezett. Miközben néztem a kiállítást, arra gondoltam, hogyan tudnám önöknek röviden és tömören összefoglalni. Valami olyan fogódzót adni, amelynek a segítségével átélhetik, előhívhatják magukból azokat a gondolatokat, amelyek bennem is felmerültek. Mindegyik képét a Belső architektúra című sorozat részeként mutatja be. Első pillantásra feltűnik a gondolati rokonság Maurits Cornelis Escherrel, vagy más közelítésben, felfedezhetjük nála is ugyanazt a halott, ember nélküli világot, mint amit Giorgio de Chirico is megteremtett. Magyar előképekként Felvidéki András vagy Szőnyei György munkái, illetve gondolkodási módja említhető. Vagy az építészeti rajzok a Műegyetem folyosójának faláról. De ezekben a képekben, ezekben a rajzokban nem épületeket, csak épületszerű, arra emlékeztető, nem természet alkotta halmokat hoz létre. Piramisok, zikkuratok, romokból. Talán áldozati helyek, ahol bizony megidézve ott van a régi templom fala is, ahol a kimondhatatlan nevű Istent imádjuk. Számomra fontos ez a szakrális olvasat. Az egymásra építkezés során különleges perspektívák jönnek létre. Maga a formaalkotás és a geometrikus alakzatok egzakt, szinte építészrajz-precizitású megjelenítése valamiféle geometrikus absztrakt szemléletet sugall. A töredékesség miatt, a valamikori feltételezhető szerkezet széthullása után azonban alig rekonstruálható az eredeti. Részeiben, fragmentumainak új halmazában értelmezhető csak a kép. Egy-egy ilyen töredékhalmaz egész kultúrákat idézhet fel. Hiába egzaktak a formái, jelentéseik mégis többértelművé válnak. A formák képenként változtatják karakterüket, jelentésük állandóan átalakul. A hatalom és a virágzás valahavolt korszakai felidéződnek. Ebben a mostani, „retro”-világban, amelyben már az elmúlt évszázad ötvenes évei is bizonyos nosztalgiával idéződnek fel, az itt látható munkák szinte az időtlenség érzetét keltik. Ezt az időtlenségérzetet fokozza tovább Vásárhelyi Antal az újabb munkáiban megjelenő laza rajzos, sőt írásos részletekkel. Ez ellenpontozza, és a geometrikus szerkezet vele szembeszegülve igazi drámai feszültséget kelt. Knox Ferencváros 21 2005. június
