Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2004. január / 1. szám

2004. január K AVICSNÉZŐBEN Az ókori kínaiak között sokáig élt egy érdekes szokás. A család va­lamennyi tagja, minden egyes este, odajárult egy nagy vázához s egy fehér, vagy fekete kavicsot hullatott bele. A kövecskék színét ki­ki úgy határozta meg, hogy inkább jobb, vagy inkább rosszabb napja volt. Előbbi esetben fehér, utóbbiban fekete kavicsot válasz­tottak. Holdújévkor aztán számba vették a köveket, s így egész pontosan eléjük tárult: milyen volt az év. Az új esztendő mindig ki­váló alkalmat teremt a visszatekintésre, bár a testületnek, amelyik egy nagyjából 90 hektáros lakóövezet mindennapi életét hivatott irányítani, koránt sincs olyan egyszerű dolga, mint az ó-kínaiak- nak. December 19-ei ülésén - mint eddig minden évben - a József Attila-lakótelepi Városrészi Önkormányzat is összegezte 2003. évi tapasztalatait. Kérdéseimre Hidasi Gyula, a Rönk elnöke válaszolt.- Melyek voltak azok az ügyek, amelyekre különösen büszke a Rönk?- Számos ilyen terület van. Miután egy többéves program befejezté­vel a lakótelepen található nagyjátszótereket felújítottuk, 2003-ban megkezdtük a kisebb játszóterek felszerelését modem, EU-szabványos játszószerekkél, és a homokozók rendbehozatalával. Tizenkettőt újítot­tunk meg. A „Virágos Magyarországért” pályázat keretében tizedszer rendeztük meg - több helyszínen - egynyári virágbemutatónkat. Hosszútávú terveink közül eredményesen folytattuk a lakótelep több száz „bolyhozó” kanadai nyárfájának iíjitási programját, illetve e fák kiváltását, valamint a vadgesztenyefákat megtámadó aknázó molyok elleni permetezést. Új kezdeményezésként elindult a pázsitrácsköves gépkocsiparkolók kialakítása. A lakótelepi járdák akadálymentesítése is megkezdődött: mintegy 3 millió forintot költünk a járdaszegély-süllyesztésekre, hogy a mozgássérültek és gyerekkocsival közlekedők mozgását megkönnyít­sük. A ferencvárosi önkormányzat „Lakóház-felújitási pályázatán” - a Rönk javaslatát figyelembe véve - negyven lakótelepi társasház része­sült - közel harmincmillió forintnyi - vissza nem térítendő támogatás­ban. A Napfény utca és Dési Huber utca kereszteződésében befejeződ­tek a forgalom lassítását célzó átalakítások. Felújítottuk a Csengettyű utcai gyermekorvosi rendelőt. Annak is nagyon örülünk, hogy a színvonalas kulturális programo­kat nyújtó „Lakótelepi Vigasságok” igazi hagyománnyá vált, egyre na­gyobb a népszerűsége. Megszületett a József Attila-lakótelep honlapja is, így az érdeklődők már a világhálóról is hozzájuthatnak a lakóteleppel kapcsolatos legfon­tosabb információkhoz.-Mi a helyzet a „fekete kavicsokkal”?- Olyanok is vannak a „vázában”. Nagy bosszúságunk, hogy a fővá­rosi önkormányzat társasház-felúj ítási pályázatán, formai hiányossá­gok miatt, többet is elutasítottak. így 4-5 millió forinttal lettek szegé­nyebbek lakóközösségeink. Megmagyarázhatatlan, hogy mi élvezetet találnak egyes fiatalok a drága pénzen rendbe hozott parkok, játszóterek, házfalak rongálásában. Idén már padokat is loptak a közterületekről. Szép, új, drága padokat. Ez persze, nem biztos, hogy a fiatalok rovására írandó. A rendőrség nyomozza az ügyet. Evek óta hiába kérjük, hogy hozzák rendbe a fő­város kezelésében levő, a 81-es busz által tönkretett lakótelepi útvona­lakat, vagy legalább a kátyúzást végezzék el, süket fülekre találunk. Nemcsak ez okoz keserűséget számunkra. Az legalább ennyire rossz szájízt teremt, hogy a fővárosi önkormányzat csak decemberben írta ki a kerületek számára a 2003-as parképítési pályázatot. Lett volna mire költenünk az év folyamán az elnyerhető összegeket. így már csak jövő­re tudjuk felhasználni, ha nyerünk.-Milyen a vázában a „ kavicsok" az aránya?- Szerencsére, nagyságrendekkel több „a fehér szinű kő”! A TAN KAPUJA Amikor szilveszterkor éjfélt ütött az óra, a világ jelentős részén ünne­peltek. Akadnak azonban olyan országok is, ahol nem ekkor van vége az esztendőnek. Számos olyan naptár is akad, amelyen nem 2004. év következik. Izraelben - ahol a világ teremtését tekintik az időszámítás kiindulópontjának - a zsidó naptár jelenleg az 5764. évet mutatja. A muzulmán naptár Mohamed próféta Medinába menekülésétől számítja az időt, s noha azóta (622-től) minálunk csak 1382 év telt el, a moha­medán országokban mégis 1424-25 körüli számok állnak az ez évi nap­tárborítókon. Az eltérés abból adódik, hogy az ő időszámításuk tisztán holdhónapokon nyugszik, s száz mohamedán holdév nagyjából 97 nap­évvel egyenlő. A hagyományos kínai naptár Huang-ti császár trónra lé­pésétől számolja az időt. E szerint nemsokára az 5641. évbe lépünk. Ki sem kell tenni a lábunkat a lakótelepről, hogy egy másik időszá­mítással is szembesüljünk. A buddhisták számára mindig a májusi teli­holdkor köszönt be az újév, s ők jelenleg a 2547. évet írják. Márpedig a Tan Kapuja Buddhista Egyház (melyet 1991/2535-ben azért hoztak létre a különböző magyarországi buddhista közösségek tagjai, hogy az a vallás tanításait felsőfokon képviselje hazánkban) a József Attila-la- kótelepen, a Börzsöny utca 21-ben működteti a főiskoláját. A buddhis­ta világkép és vallás, a filozófia, valamint a buddhizmus környezetéhez tartozó keleti tanítások felsőfokú képzésére hozták létre. Az intézmény 1994-ben költözött ide. Közel 250 hallgatójuk van. A buddhista filozófia, kultúra és történelem képezi a törzsanyagot, ame­lyet a teljes nyugati és keleti filozófia, vallástörténet, s több nyelvi szak, japán, kínai, páli, szanszkrit, tibeti egészít ki. Távol-keleti harc- művészetre - budo, karate, aikido - is biztosítanak lehetőséget a hall­gatóknak. Az e szakot végzők edzői képesítést is szerezhetnek. A töb­biek főként a szociális gondozáshoz kapcsolódó területeken helyezked­nek el, de megszerzett ismereteiket, nyelvtudásukat kamatoztatják egy másoddiploma megszerzése során is. Körtvélyesi Tibor főigazgató-helyettes szerint nagyon örülnek, hogy olyan természeti környezetben működhetnek, mint amilyen a József Attila-lakótelep. Maguk is szeretnének hozzátenni ehhez valamit. Mi­vel a keleti kertkultúra ismerete is része a tananyagnak, hallgatóik meg­fogalmazták, hogy a főiskola épülete előtt, a korábban kivágott fák kör­nyékén és helyén szívesen létrehoznának egy japánkertet, ha a lakóte­lepi részönkormányzat is egyet ért elgondolásukkal. 10 ! Ferencváros

Next

/
Oldalképek
Tartalom