Ferencváros, 2004 (14. évfolyam, 1-12. szám)
2004. augusztus / 8. szám
2004. augusztus S zent István király intelmei Szent Adalbert püspöki ornátusban, pásztorbottal, Szent István sulytásos mentében, uralkodói jelvényekkel. (mlniatúra, 1511) Méltatást, laudációt írni régen volt, nagy emberekről hálátlan dolog. Merthogy az olvasó, nevét meghazudtolva, nem olvassa el. De ha mégis ráfanyalodik, akkor sem a jogos nemzeti büszkeség tölti el, inkább a fájdalmas kontraszt szorítja össze szívét, amennyiben óhatatlanul összehasonlítja a nagy ember teljesítményét, eszméit, habitusát ma éló' örököseiével. István - akkor még nem volt szent - eló'tt hatalmas feladat állt. Erkölcsi, jogi, szervezeti és gazdasági alapot kellett teremtenie minden téren válságba jutott népének. Úgy döntött, országát a kor legmodernebb, leghaladóbb országainak sorába állítja, azok mintájára szervez közigazgatási és vallási egységeket, a római katolikus hitre, melyet maga is vallott, térítteti a népet és a vezetőket. Elhatározását csak külső erők támogatásával tudta megvalósítani. Az őt követő magyar vezetők mellett felesége kíséretéhez tartozó német lovagok erősítették seregét, a térítő papság pedig ideológiai munícióval látta el a fiatal keresztény uralkodót. Szükség is volt minden támogatásra. A változást ellenzők népes tábora Koppány - Árpád-házból származó trónkövetelő - vezetésével fellázadt az új rend ellen. István hadait egy német lovag vezette, és sikerült legyőzniük Koppány tradicionális magyar seregét. Koppányt elfogták, halálra ítélték, felnégyelték, és tetemét elrettentésül az ország négy egymástól távol eső várának kapujára szegezték. Miután hatalmát megszilárdította, István szentelt koronát kért és kapott a pápától, amellyel 1000-ben királlyá koronázták. 38 éven át haláláig uralkodott példás határozottsággal, eréllyel, bölcsen irányítva és gyarapítva az országot. Az uralkodásról, a társadalmi és államrendről való gondolatait fiához, kijelölt utódjához, Imre herceghez írt intelmeiben adja közre. A csaknem ezeréves gondolatok némelyike megdöbbentően aktuális ma is. A hitről írja: „Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tettek nélkül meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük.” Az európai normarendszerhez frissen csatlakozott ország leendő' uralkodóját inti: „...más helyeken... mintegy réginek tartják, itt viszont, kedves fiam, a mi birodalmunkban... mint ifjú, friss hajtást prédikálják. Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket, nehogy a jó, amivel az isteni kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és Vajk meg keresztelése (Benczúr Gyula olajfestménye, 1875) restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék, s megsemmisüljön.” (Figyelem, kedves kortársak: nem azt írja, hogy az isteni kegyelem, mely már régóta kijárt volna nekünk, mint ahogy azt egyesek ma gondolják!) Az alattvalók tiszteletéről ezt tanítja a jövendő királynak: „...uralkodj mindannyiu- kon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden, tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog. Ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz, másokra száll királyságod.” „Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról” külön fejezetben tartja szükségesnek értekezni. Pál apostolt idézi: „...tanúsítsatok mindenki iránt türelmet.” Az önuralom és a türelem kettős követelményét így indokolja: „...ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy”. Summás ítélete kiállta az idő próbáját: „A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak.” Istenem, hány példát lehetne erre felhozni, mondjuk a huszadik századból is! Határozott véleménye volt „A vendégek befogadásáról és gyámolításáról”: „A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén”. Más helyen: „Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennél fogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad, és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.” A tanács (mondjuk, a mai parlament) súlyáról írja: „A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér. Ezért, fiam, az ifjakkal és a kevésbé bölcsekkel ne tanácskozz!” És végül, az utolsó fejezetben: „A kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről”. így szól fiához: „...kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt, mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy türelmes mindenekhez, nem csak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess.” Ha úgy érezzük, hogy új keletű csatlakozásunk Európához természetes dolog, azt ennek az embernek köszönhetjük. Köszönjük hát meg neki! Előd Gábor 18
